Portfóliók
Szabadulóművész a patológiáról
Csókolj meg utoljára
A probléma
Elek egy mozdulattal tépte le blúzát, másikkal a nadrágját. A sajátját is ledobta, majd ott, az ágy mellett, a földön szerette őt: lassan kitartóan, míg Éva teste megfeszült. Nem kapott levegőt, aztán sikoltozni kezdett-nem tudott parancsolni magának, a hang kitört belőle, de Elek azonnal a szájára tette a kezét. Talán harminc másodpercig tartott az egész öröm, talán egy percig is. Éva meghallotta, hogy az anyja nyitja a fürdőszoba reteszét. Meztelenül odarohant a szobája ajtajához, ami még elválasztotta őket. Nyomta belülről, hogy ne lehessen kinyitni. Az anyja dörömbölt.
-Úgyis tudom, hogy itthon vagy, te dög, hallottam, hogy üzekedsz a házamban, mint egy szuka. Éva Elek nadrágjára mutatott és az ablakra. Elek megértette; pillanat alatt felhúzta nadrágját, felkapta az ingét, cipőjét, kinyitotta az ablakot és kiugrott rajta -hallatszott, ahogy eltrappolt. Éva félreállt az útból, jöjjön be az anyja és ordítsa ki magát. Arra nem volt felkészülve, ami ezután következett. Ott állt meztelenül, nedves combokkal. Az anyja úgy rontott rá, mint a szélvihar. A lehúzott, súlyos talpú fapapucsával ütötte-verte Évát, ordított, hogy ide még egyszer férfit ne hozzon be, mert rájuk gyújtja az ajtót, ez nem kupleráj. Ki tudja, még mi mindent vágott Éva fejéhez, aki mozdulatlanul tűrte, hogy üssék, csak az arcát védte a karjaival. Ahogy teltek a másodpercek, az anyja mindinkább belejött a verésbe. Szadista kéjjel ütötte-verte a lányát, ahol érte. Évát elöntötte a düh- megfogta két kezével az anyja két karját, és teljes erejével nekivágta a szekrénynek. Alig bírt hangot kiadni a száján, csendesen és kissé hörögve mondta, hogy:- Anya! Ha még egyszer felemeled rám a kezedet, megöllek! Esküszöm! Megértetted? Elég volt belőled. Most takarodj, hogy ne is lássalak. Karjánál fogva kituszkolta a szobájából, átlökte a fürdőszoba ajtón, és utána kiáltotta :- Nem akarlak látni, és a ide mersz jönni, úgy elverlek, hogy megemlegeted-mondta rekedten. Még hallotta, hogy az anyja hisztériásan kiabál, hogy őt-őt!- a lánya megfenyegette, a lánya, aki egy szemét kurva, férfiakat fogad az ő tisztességes házában, ez a céda riherongy! Éva hallotta, hogy az anyja elmegy, bevágja maga után a kaput. Tudta, hogy a barátnőjéhez megy panaszkodni, egy komisz vénasszonyhoz, akihez jár, aki a sarkon lakik; ott majd elmeséli, hogy mit kelljen megérjen, milyen nyomorult anya az, akinek ilyen lánya van.
Éva beállt a tus alá, megengedte a langyos vizet. Számolt. Húszig, aztán vissza. Lassan valamennyire megnyugodott, bár még reszkettek lábai. Megtörölközött, néhány okvetlenül szükséges holmit -egy szvettert, váltás ruhát, néhány fehérneműt-betett a hátizsákjába. A télikabátját-bár még csak ősz volt-a karjára vette. Eszébe ötlött, hogy a kabátot még a békákért kapott pénzből vette, azóta nincs új kabátja. Legalább tizenkét éve. Az asztalfiókból elővett egy mappát, amelyben az iratait tartotta. Ezt is betett hátizsákjába, azt a hátára vette. A fürdőszobát, a szobája ajtaját nyitva hagyta, kiment a házból, a kaput bezárta maga után. A kapukulcsot bedobta a levélszekrénybe. Az utcán már összegyűlt néhány szomszédasszony, látszott, hogy az Éváknál történő eseményeket tárgyalják, mert ahogy Éva kijött a kapun, mindenki vigyorgott, hátat fordított neki. Amikor elindult az utcán, sokat sejtető kuncogás hallatszott mögötte. A harminckét éves, összevert Kovács Éva doktornő, szakorvos elvánszorgott az első taxiállomásig, felvitette magát az intézetbe, és ott töltötte az éjszakát az orvosi szobában. Az anyja házába, abba a tisztességes házba nem tért vissza. Azután már nem találkozott az anyjával, és nem beszéltek egymással soha többé.
Az átmeneti megoldás
Éva másnap délelőtt „eltört” egy félig telt szeszes üveget. Bejelentette a kárt, leírták, hogy eltört egy üveg szesz. Az érték minimális volt, csak éppen a kereskedelemben nem lehetett alkoholhoz jutni. Az intézet havonta több litert kapott fertőtlenítési célokra, amire nem használták, mert klóroldattal fertőtlenítettek. A szesz viszont eltűnt minden alkalommal. Szőrén, vagy szálán, ki tudja? A boncmester-jókötésű, izmos, kék szemű figura- megjegyezte Évának: a doktornő hamar tanul!
Hogy ez a munkára vagy a szeszre vonatkozott, Évát nem érdekelte. Nem is válaszolt, csak megvonta a vállát. Egy szabad percében kiszaladt az egyetem botanikus kertjébe, letépett egy ág fodormentát, a zsebébe tette. Ahogy alkalma volt ár, elcsent három kockacukrot a közös kávéktól, az „eltört” szeszes-üvegbe belenyomta a fodormentát, fele részt vízzel hígította, beletette a cukrot. Jól összerázta. Ez az oroszlán legalább olyan pepita lesz, ha Marika jön, mint más-fele rum, fele kávé-oroszlánok. Jó lesz, mire jön Marika.
További buktatók
Másnap a dékáni hivatal folyosóján kiderült: még egy bunda volt a dologban, ezúttal sokkal vastagabb. A megyei főorvos feleségének a nevét beírták az első eredményhez, tehát ő kapta meg az egyetemi kinevezést. Mindketten ismerték a nőt: vékony, rossz lábú, nyafogó, festett kis senki volt valamelyik másik egyetemről, és egészen biztos, hogy nem vizsgázott velük. Észrevették volna. A saját egyetem végzettjei összedugták a fejüket, fel voltak háborodva. Ilyen óriási pofátlansággal még életükben nem találkoztak. Évát biztatták, hogy menjen be a bizottság vezetőjéhez, és vonja kérdőre. Nem vállalta. Így a következő állás lett az övé, fenn a patológián. Elkeseredett egy kicsit, mert bár gaz, hogy a patológia is medicina, de élettelen. Nem ilyen jövőt remélt magának. Viszont: van állása, a kórszövettant már megismerte, és még örvendenek is neki, mert már betanították.
Magánélet
Elek a harmadik napon hívta fel este, és közölte: mégiscsak úgy gondolja, hogy Éva jó és komplikációmentes partner. Jöjjön el ma estére hozzá, majd isznak is valamit. Éva úgy érezte: a hetedik mennyországban van. Az értelmével tudta, hogy szemétség az, amit ez az alak csinál vele, de hormonjai örömtáncot jártak, és nem tudott ellenállni. Boldogan tusolt, szépítgette agát, és egy óra múlva megjelent a meghívásra. Elek elég részeg volt már, amikor megérkezett. Annyira részeg, hogy még kedves is volt hozzá: szeretgette, simogatta, csókolgatta, amíg Éva sikoltozni kezdett a gyönyörtől. Máskor ilyesmi nem volt engedve, Elek sokszor a szájára tapasztotta a tenyerét: -Ne ordíts, te őrült! Most sikolthatott, Elek a megbocsátás és elnézés állapotában volt: megengedte, hogy Éva-ez egyszer-határok nélkül boldog legyen.
A pályakezdés
Éva körülnézett a szobájában. A sarokban terpeszkedett egy fával fűthető cserépkályha, nem égett benne a tűz. A szoba hideg volt. Mellette állt az otthonról hozott, lekopott festésű, már agyonsúrolt konyhaszéke, a sezlon, és a sezlonon egy lepedőbe kötve Éva minden holmija, egy kispárna, két rend ágynemű, pokrócba csavarva egy villanyrezsó és ez hősugárzó. Délután hat óra volt, ilyenkor már senki nem volt az irodában, akinél még ma ellenkezhetett volna. Fázott a szobában. Kabátja alá még felvett egy kötött blúzt.
A regény keresetlen egyszerűséggel rajzolja meg egy tehetséges fiatal nő portréját, kinek az élete, azon túl, hogy a kisebbségi létbe zárva szorong és küzd a talponmaradásért, életét még saját anyja is megkeseríti, és a szerelemben is folytonos csalódások érik. Emberfeletti erővel küzd az emberi létért, a középiskolában és az egyetemen, megtapasztalja a kisebbségi lét minden gyötrelmét, a regény azt a folyamatot ábrázolja a hagyományos próza eszközeivel, ahogy a főszereplő lerázza agáról a különböző béklyókat. Az eleinte a megfagyás ellen is komoly arcot vívó, fiatal orvosnő végül álmai Amerikájában köthet ki. Az országában kitört forradalom utáni zűrzavar jó alkalom a menekülésre, de azt is meg kell tapasztalni, hogy a menekülés nem hoz azonnal szabadságot, és ugyanazokkal a démonokkal, múltját terhelő ellensúlyokkal kell megküzdenie új környezetében, mint a régiben. A regényt egy szuszra olvastam végig. A fejezetek húztak egymás után ebben a heroikus arcban, amit az emberi létért vívott a hősnő. A regény minden, csak nem lányregény, de üdítően más, mint amit az Ildiko von Kürthy regényparódiái mondanak a férfi-nő viszonyáról, szexusról, karrierről. A szerzőnek ugyanis sikerült a bravúr: az ábrázolásban egyetemessé vált a főhős küzdelme, s ez a legtöbb, mit regényíró, s a szerény recenzens elmondhat.
Ki ne hagyják!
Ugyanúgy, mint Isa Schneider többi híres regényhőse: a "Hordalék" Pétere, a "Különös szerető" Mayája, a "Judit szimfóniája" érzékeny, erős művészasszonya. Jelen regény hősnője jó, törékeny, kedves, megbízható, senki ellen nem vétett soha. Maradhatna így, ha engedné a Sors, de a Végzetet nem lehet kikerülni.
Halmozódnak a lelki sérülések, és már csak kevés kell, hogy túlcsorduljon a pohár. Ilyenkor megnyílik a Mélység, eltűnik a meggondolás, belép a történetbe a Kimondhatatlan. Beláthatunk a tudattalanba egy pillanatra, megértjük: milyen törékeny a személyiség.(Forrás: ma.hu)
[a]http://www.kukkiado.hu[text]www.kukkiado.hu[/a]
kuk.kiado@chello.hu
Kerekes Tamás
K. u .K. KIADÓ
A probléma
Elek egy mozdulattal tépte le blúzát, másikkal a nadrágját. A sajátját is ledobta, majd ott, az ágy mellett, a földön szerette őt: lassan kitartóan, míg Éva teste megfeszült. Nem kapott levegőt, aztán sikoltozni kezdett-nem tudott parancsolni magának, a hang kitört belőle, de Elek azonnal a szájára tette a kezét. Talán harminc másodpercig tartott az egész öröm, talán egy percig is. Éva meghallotta, hogy az anyja nyitja a fürdőszoba reteszét. Meztelenül odarohant a szobája ajtajához, ami még elválasztotta őket. Nyomta belülről, hogy ne lehessen kinyitni. Az anyja dörömbölt.
-Úgyis tudom, hogy itthon vagy, te dög, hallottam, hogy üzekedsz a házamban, mint egy szuka. Éva Elek nadrágjára mutatott és az ablakra. Elek megértette; pillanat alatt felhúzta nadrágját, felkapta az ingét, cipőjét, kinyitotta az ablakot és kiugrott rajta -hallatszott, ahogy eltrappolt. Éva félreállt az útból, jöjjön be az anyja és ordítsa ki magát. Arra nem volt felkészülve, ami ezután következett. Ott állt meztelenül, nedves combokkal. Az anyja úgy rontott rá, mint a szélvihar. A lehúzott, súlyos talpú fapapucsával ütötte-verte Évát, ordított, hogy ide még egyszer férfit ne hozzon be, mert rájuk gyújtja az ajtót, ez nem kupleráj. Ki tudja, még mi mindent vágott Éva fejéhez, aki mozdulatlanul tűrte, hogy üssék, csak az arcát védte a karjaival. Ahogy teltek a másodpercek, az anyja mindinkább belejött a verésbe. Szadista kéjjel ütötte-verte a lányát, ahol érte. Évát elöntötte a düh- megfogta két kezével az anyja két karját, és teljes erejével nekivágta a szekrénynek. Alig bírt hangot kiadni a száján, csendesen és kissé hörögve mondta, hogy:- Anya! Ha még egyszer felemeled rám a kezedet, megöllek! Esküszöm! Megértetted? Elég volt belőled. Most takarodj, hogy ne is lássalak. Karjánál fogva kituszkolta a szobájából, átlökte a fürdőszoba ajtón, és utána kiáltotta :- Nem akarlak látni, és a ide mersz jönni, úgy elverlek, hogy megemlegeted-mondta rekedten. Még hallotta, hogy az anyja hisztériásan kiabál, hogy őt-őt!- a lánya megfenyegette, a lánya, aki egy szemét kurva, férfiakat fogad az ő tisztességes házában, ez a céda riherongy! Éva hallotta, hogy az anyja elmegy, bevágja maga után a kaput. Tudta, hogy a barátnőjéhez megy panaszkodni, egy komisz vénasszonyhoz, akihez jár, aki a sarkon lakik; ott majd elmeséli, hogy mit kelljen megérjen, milyen nyomorult anya az, akinek ilyen lánya van.
Éva beállt a tus alá, megengedte a langyos vizet. Számolt. Húszig, aztán vissza. Lassan valamennyire megnyugodott, bár még reszkettek lábai. Megtörölközött, néhány okvetlenül szükséges holmit -egy szvettert, váltás ruhát, néhány fehérneműt-betett a hátizsákjába. A télikabátját-bár még csak ősz volt-a karjára vette. Eszébe ötlött, hogy a kabátot még a békákért kapott pénzből vette, azóta nincs új kabátja. Legalább tizenkét éve. Az asztalfiókból elővett egy mappát, amelyben az iratait tartotta. Ezt is betett hátizsákjába, azt a hátára vette. A fürdőszobát, a szobája ajtaját nyitva hagyta, kiment a házból, a kaput bezárta maga után. A kapukulcsot bedobta a levélszekrénybe. Az utcán már összegyűlt néhány szomszédasszony, látszott, hogy az Éváknál történő eseményeket tárgyalják, mert ahogy Éva kijött a kapun, mindenki vigyorgott, hátat fordított neki. Amikor elindult az utcán, sokat sejtető kuncogás hallatszott mögötte. A harminckét éves, összevert Kovács Éva doktornő, szakorvos elvánszorgott az első taxiállomásig, felvitette magát az intézetbe, és ott töltötte az éjszakát az orvosi szobában. Az anyja házába, abba a tisztességes házba nem tért vissza. Azután már nem találkozott az anyjával, és nem beszéltek egymással soha többé.
Az átmeneti megoldás
Éva másnap délelőtt „eltört” egy félig telt szeszes üveget. Bejelentette a kárt, leírták, hogy eltört egy üveg szesz. Az érték minimális volt, csak éppen a kereskedelemben nem lehetett alkoholhoz jutni. Az intézet havonta több litert kapott fertőtlenítési célokra, amire nem használták, mert klóroldattal fertőtlenítettek. A szesz viszont eltűnt minden alkalommal. Szőrén, vagy szálán, ki tudja? A boncmester-jókötésű, izmos, kék szemű figura- megjegyezte Évának: a doktornő hamar tanul!
Hogy ez a munkára vagy a szeszre vonatkozott, Évát nem érdekelte. Nem is válaszolt, csak megvonta a vállát. Egy szabad percében kiszaladt az egyetem botanikus kertjébe, letépett egy ág fodormentát, a zsebébe tette. Ahogy alkalma volt ár, elcsent három kockacukrot a közös kávéktól, az „eltört” szeszes-üvegbe belenyomta a fodormentát, fele részt vízzel hígította, beletette a cukrot. Jól összerázta. Ez az oroszlán legalább olyan pepita lesz, ha Marika jön, mint más-fele rum, fele kávé-oroszlánok. Jó lesz, mire jön Marika.
További buktatók
Másnap a dékáni hivatal folyosóján kiderült: még egy bunda volt a dologban, ezúttal sokkal vastagabb. A megyei főorvos feleségének a nevét beírták az első eredményhez, tehát ő kapta meg az egyetemi kinevezést. Mindketten ismerték a nőt: vékony, rossz lábú, nyafogó, festett kis senki volt valamelyik másik egyetemről, és egészen biztos, hogy nem vizsgázott velük. Észrevették volna. A saját egyetem végzettjei összedugták a fejüket, fel voltak háborodva. Ilyen óriási pofátlansággal még életükben nem találkoztak. Évát biztatták, hogy menjen be a bizottság vezetőjéhez, és vonja kérdőre. Nem vállalta. Így a következő állás lett az övé, fenn a patológián. Elkeseredett egy kicsit, mert bár gaz, hogy a patológia is medicina, de élettelen. Nem ilyen jövőt remélt magának. Viszont: van állása, a kórszövettant már megismerte, és még örvendenek is neki, mert már betanították.
Magánélet
Elek a harmadik napon hívta fel este, és közölte: mégiscsak úgy gondolja, hogy Éva jó és komplikációmentes partner. Jöjjön el ma estére hozzá, majd isznak is valamit. Éva úgy érezte: a hetedik mennyországban van. Az értelmével tudta, hogy szemétség az, amit ez az alak csinál vele, de hormonjai örömtáncot jártak, és nem tudott ellenállni. Boldogan tusolt, szépítgette agát, és egy óra múlva megjelent a meghívásra. Elek elég részeg volt már, amikor megérkezett. Annyira részeg, hogy még kedves is volt hozzá: szeretgette, simogatta, csókolgatta, amíg Éva sikoltozni kezdett a gyönyörtől. Máskor ilyesmi nem volt engedve, Elek sokszor a szájára tapasztotta a tenyerét: -Ne ordíts, te őrült! Most sikolthatott, Elek a megbocsátás és elnézés állapotában volt: megengedte, hogy Éva-ez egyszer-határok nélkül boldog legyen.
A pályakezdés
Éva körülnézett a szobájában. A sarokban terpeszkedett egy fával fűthető cserépkályha, nem égett benne a tűz. A szoba hideg volt. Mellette állt az otthonról hozott, lekopott festésű, már agyonsúrolt konyhaszéke, a sezlon, és a sezlonon egy lepedőbe kötve Éva minden holmija, egy kispárna, két rend ágynemű, pokrócba csavarva egy villanyrezsó és ez hősugárzó. Délután hat óra volt, ilyenkor már senki nem volt az irodában, akinél még ma ellenkezhetett volna. Fázott a szobában. Kabátja alá még felvett egy kötött blúzt.
A regény keresetlen egyszerűséggel rajzolja meg egy tehetséges fiatal nő portréját, kinek az élete, azon túl, hogy a kisebbségi létbe zárva szorong és küzd a talponmaradásért, életét még saját anyja is megkeseríti, és a szerelemben is folytonos csalódások érik. Emberfeletti erővel küzd az emberi létért, a középiskolában és az egyetemen, megtapasztalja a kisebbségi lét minden gyötrelmét, a regény azt a folyamatot ábrázolja a hagyományos próza eszközeivel, ahogy a főszereplő lerázza agáról a különböző béklyókat. Az eleinte a megfagyás ellen is komoly arcot vívó, fiatal orvosnő végül álmai Amerikájában köthet ki. Az országában kitört forradalom utáni zűrzavar jó alkalom a menekülésre, de azt is meg kell tapasztalni, hogy a menekülés nem hoz azonnal szabadságot, és ugyanazokkal a démonokkal, múltját terhelő ellensúlyokkal kell megküzdenie új környezetében, mint a régiben. A regényt egy szuszra olvastam végig. A fejezetek húztak egymás után ebben a heroikus arcban, amit az emberi létért vívott a hősnő. A regény minden, csak nem lányregény, de üdítően más, mint amit az Ildiko von Kürthy regényparódiái mondanak a férfi-nő viszonyáról, szexusról, karrierről. A szerzőnek ugyanis sikerült a bravúr: az ábrázolásban egyetemessé vált a főhős küzdelme, s ez a legtöbb, mit regényíró, s a szerény recenzens elmondhat.
Ki ne hagyják!
Ugyanúgy, mint Isa Schneider többi híres regényhőse: a "Hordalék" Pétere, a "Különös szerető" Mayája, a "Judit szimfóniája" érzékeny, erős művészasszonya. Jelen regény hősnője jó, törékeny, kedves, megbízható, senki ellen nem vétett soha. Maradhatna így, ha engedné a Sors, de a Végzetet nem lehet kikerülni.
Halmozódnak a lelki sérülések, és már csak kevés kell, hogy túlcsorduljon a pohár. Ilyenkor megnyílik a Mélység, eltűnik a meggondolás, belép a történetbe a Kimondhatatlan. Beláthatunk a tudattalanba egy pillanatra, megértjük: milyen törékeny a személyiség.(Forrás: ma.hu)
[a]http://www.kukkiado.hu[text]www.kukkiado.hu[/a]
kuk.kiado@chello.hu
Kerekes Tamás
K. u .K. KIADÓ
