Portfóliók
A szerelem metafizikusa
A szerelem metafizikusa
Avagy John Donne: A szerelem istensége
(1571, Darby – 1631, London): angol költő, mélyen elkötelezett katolikus családból származó anglikán teológus és lelkipásztor, a protestáns vallási líra klasszikusa. Oxfordban és Cambridgeban bölcseletet, Londonban jogot tanult, ezt követően pedig katonáskodott és 1597-től magántitkárként arisztokrata családok alkalmazásában állt. 1601-ben elveszítette állását és a következő évtizedet állandó munka és patrónus nélkül, nagy szegénységben töltötte. 1611-ben egyházi szolgálatba lépett, négy évre rá pedig az anglikán egyház papjává szentelték. 1621-ben a Szent Pál székesegyház kanonoki stallumát nyerte el és élete utolsó éveiben I. Jakon és I. Károly angol királyok bizalmát is élvezve rendszeresen prédikált és a lelkipásztori munkában tevékenykedett. D. költői pályája korai szakaszában a világi, szerelmi líra mestereként lépett a nyilvánosság elé. Élete vallási fordulópontjának megfelelően 1607-től a hit élményének költői megformálása vált verseinek témájává, amelyekben az Istennel való személyes találkozás és a világi hívságoktól való megszabadulás lett a központi téma. Prózaíróként kezdetben erkölcsi kérdések tárgyalása majd a halál témája vonzotta, néhány értekezésében pedig kora katolikus vallásosságától igyekezett elhatárolódni. A hit dolgairól való töprengései szülték teológiai értekezéseinek és esszéinek sorozatát, amelynek leghíresebb darabját összegyűjtött elmélkedéseinek és ájtatosságainak gyűjteménye jelenti. Ebben a hit bölcsességével megáldott emberként mond véleményt a személyes lét nagy kérdéseiről. Élete utolsó két évtizedének legfontosabb irodalmi termését prédikációi jelentik, amelyekben ismét az élet értelme és a halál elviselésének élménye a fő téma.
Katonai pályán indult, de külföldi hadjáratai révén nem bravúros kardvívó fortélyokat hozott magával, hanem Spanyolország és Portugália művészetének szeretetét. A szerelem egyedülállóan fontossá vált az egyébként később papi pályát választó fiatalembernek. Unokahúgát vette feleségül, mire törvényesíthette kapcsolatát, három évet töltött börtönben.
A XX. században T. S. Eliot rehabilitálta, mint a petrarkai költészet megújítóját, kiben a metafizikus költők egyik legnagyobbját tisztelhetjük.
Fő művei: Poems, London: 1633.; The Sermons of John Donne, 1-10., London: 1953-62. Irodalom: E. Gosse: The Life and Letters of John Donne, London: 1899.; BBKL. XVI. (HP)
[a]http://209.85.135.104/search?q=cache:qcoZnjLRX3YJ:nyitottegyetem.phil-inst.hu/teol/donne.htm+John+Donne&hl=hu&ct=clnk&cd=6&gl=hu&lr=lang_hu[text]http://209.85.135.104/search?q=cache:qcoZnjLRX3YJ:nyitottegyetem.phil-inst.hu/teol/donne.htm+John+Donne&hl=hu&ct=clnk&cd=6&gl=hu&lr=lang_hu[/a]
Elégia a vetkőzésről
JOHN DONNE
Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb földövet takar.
Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.
Fûzõdre régtõl féltékeny vagyok,
de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
kibukkanó nap nyári kert felett.
Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
talpadat nászi templomunk, az ágy.
S le fejdíszed filigrán, csupa fény
hálójával; hajad szebb diadém.
Ily fehér ingben égi angyalok
szállnak a földre; magaddal hozod
azt, mit Mohamed Paradicsoma
ígér nekünk, örök gyönyört, noha
a kísértet is vászoningben jár,
de fõleg égnek nem a hajam áll.
Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyet bejárok, fölfedek,
aranybányám, országom, hol mohó
kényúr vagyok, egyeduralkodó,
s boldog pionír, miközben sötét
kincseskamrádon ujjam a pöcsét.
A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatõr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
a szeretőnek a nő teste kell.
A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
az ördög sem. Engedd le ingedet.
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.
Mezítelenül is gondoskodom rólad,
vagy nem elég egy férfi takarónak?
Faludy György fordítása
Forrás: Rád gondolok. Angol szerelmes versek. Válogatta Baranyi Ferenc.
Akárcsak Shakespeare a drámát, John Donne a 16. század végére konvenciókba merevedett, rutinos, de üres sablonokkal dolgozó angol reneszánsz költészetet újította meg. Kerülte a közhelyeket, zsúfolt, intellektuális és érzéki szenvedélytől feszülő versei merész, mindmáig érzékletes és modern képekkel vannak telve, sokszor még a versritmus kötöttségeit sem tűri. Egyforma szerelmi hevülettel énekelte meg ifjúkorában (mint titkos házasságáért börtönt szenvedett katona és jogász) kedveseit, öregkorában pedig (mint a londoni Szent Pál templom esperese) istent.
Költészetének összképe tulajdonképpen egyetlen, bonyolult szerkezetű paradoxon. Belső lényege leginkább külső jelzőinek: misztikus érzékiségének és érzéki miszticizmusának hangsúlyozásával jellemezhető. Szerelem és kiábrándulás, ifjú szépség és visszataszító öregség, elkeserítő isten és vonzó sátán, a kibontakozó élet és ennek minden ellenkezője, egyszóval az örök változás fájó tudatossággal, nyugtalanító egységben jelentkezik költészetének teljességében és részleteiben egyaránt.
A 17. századi angol költő, John Donne fiatal korában merész szerelmes lírájáról vált hírhedtté, megtérését követően pedig anglikán lelkészként szenvedélyes, küszködő istenes verseit hagyta az utókorra. Prédikációiban a patrisztikus illetve a skolasztikus hagyomány legjavát a legfrissebb reformátori szellemiséggel, lángoló Isten- és Szentírás-szeretettel ötvözi. Beszédeiben nemcsak a művelt teológus, nem is csak az erőteljes és meghökkentõ képekhez folyamodó költő, hanem az Istennel viaskodó ember is jelen van
(Forrás:harmat.hu)
JÓ REGGELT!
John Donne
Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt
szerettük egymást? Hortyogtunk-e rég,
mint a hétalvók, vagy mint csecsemők
szoptuk vidéki örömök tejét?
Igy volt, s mindez az öröm árnya csak,
ha szépet láttam, téged láttalak,
minden szépségbe már beléálmodtalak.
S most jó reggelt, felébredt lelkeink,
kik egymást még félénken nézitek;
és mindenben szerelmetek kering
s egy kis zugból a bárhol-t érzitek.
Felfedező új földet látogat,
más térképen néz új világokat -
világod én vagyok, s világom már te vagy.
Ha összenézünk, hű szivet mutat
egymás szemében két ábrázatunk;
nincs éles Észak s elhajló Nyugat -
jobb féltekéket hol találhatunk?
Csak az halhat meg, ami már megunt;
ha két szerelem egy, ha a magunk
szerelme nem lazul, úgy meg se halhatunk.
(Vas István)
A BOLHA
John Donne
Nézd ezt a bolhát s benne azt,
mily semmiség, mit tőlem megtagadsz.
Engem, majd téged csíp megint,
s közös vérünk e bolhában kering,
s nem mondhatod, hogy becstelen,
nem bűn ez még s lányságod veszte sem.
Meg sem kért és már kéjeleg,
dagad, mert kettőnkből egy vért szedett -
ennyire nem is volnánk képesek.
Három lét benne lel hazát,
nem egyesíthet így a házasság.
E bolha: te meg én, s nekünk
templomunk lett és nászi fekhelyünk.
Szüleidnek morogni kár:
bennünket a vérerek fala zár.
Megölnéd? ez könnyű neked,
de magadat is megölnéd - ne tedd,
hármas bűn ölni hármas életet.
Kegyetlen, mégis körmödet
ártatlan vér biborja festi meg?
E bolhának, ha vétke volt,
csak az a csepp, melyet tőled rabolt.
S azt hiszed, győztél érvemen,
mert nem vagyok gyöngébb s nem vagy te sem?
Erényed annyit változik
- ha engedsz - amennyit e bolha itt
az életedből a halálba vitt.
(Vas István)
Hírnevét lényegében 55 szerelmes versének köszönheti, melyet megzenésítésre is szánt. Prózai munkássága sem elenyésző, 150 prédikációját már életében kinyomtatták, írt esszét az erőszakos halálról, az öngyilkosságról és számos teológiai traktátust, gyászbeszédet is. Költészetének formavilágát lényegében maga teremtette változó szótagszámú soraival. Eredeti, egyben keresett költészetet hozott létre. Hasonlatrendszere meghökkentően szellemes. Érzékelés, gondolat, szenvedély metszéspontján kicsapódó pillanatnyi és szubjektív világegész keletkezik majd minden versében. Egységet heterogén műfajú életművében a minden felé való teljes odafordulás teremti meg, ezért válhatott idollá a XX. században:
„
Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaink házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sohase kérdezd, kiért szól a harang; érted szól.”( John Donne)
Igaz, ehhez a jó öreg Ernie később adott hozzá egy kis esőt, de az angol barokk metafizikájában minden egy volt.
Kerekes Tamás
Lazi Könyvkiadó; 164 oldal, 1990 Ft.
Lazi Kiadó, Szeged,
[a]http://www.lazikiado.hu[text]www.lazikiado.hu[/a]
info@lazikiado.hu
Avagy John Donne: A szerelem istensége
(1571, Darby – 1631, London): angol költő, mélyen elkötelezett katolikus családból származó anglikán teológus és lelkipásztor, a protestáns vallási líra klasszikusa. Oxfordban és Cambridgeban bölcseletet, Londonban jogot tanult, ezt követően pedig katonáskodott és 1597-től magántitkárként arisztokrata családok alkalmazásában állt. 1601-ben elveszítette állását és a következő évtizedet állandó munka és patrónus nélkül, nagy szegénységben töltötte. 1611-ben egyházi szolgálatba lépett, négy évre rá pedig az anglikán egyház papjává szentelték. 1621-ben a Szent Pál székesegyház kanonoki stallumát nyerte el és élete utolsó éveiben I. Jakon és I. Károly angol királyok bizalmát is élvezve rendszeresen prédikált és a lelkipásztori munkában tevékenykedett. D. költői pályája korai szakaszában a világi, szerelmi líra mestereként lépett a nyilvánosság elé. Élete vallási fordulópontjának megfelelően 1607-től a hit élményének költői megformálása vált verseinek témájává, amelyekben az Istennel való személyes találkozás és a világi hívságoktól való megszabadulás lett a központi téma. Prózaíróként kezdetben erkölcsi kérdések tárgyalása majd a halál témája vonzotta, néhány értekezésében pedig kora katolikus vallásosságától igyekezett elhatárolódni. A hit dolgairól való töprengései szülték teológiai értekezéseinek és esszéinek sorozatát, amelynek leghíresebb darabját összegyűjtött elmélkedéseinek és ájtatosságainak gyűjteménye jelenti. Ebben a hit bölcsességével megáldott emberként mond véleményt a személyes lét nagy kérdéseiről. Élete utolsó két évtizedének legfontosabb irodalmi termését prédikációi jelentik, amelyekben ismét az élet értelme és a halál elviselésének élménye a fő téma.
Katonai pályán indult, de külföldi hadjáratai révén nem bravúros kardvívó fortélyokat hozott magával, hanem Spanyolország és Portugália művészetének szeretetét. A szerelem egyedülállóan fontossá vált az egyébként később papi pályát választó fiatalembernek. Unokahúgát vette feleségül, mire törvényesíthette kapcsolatát, három évet töltött börtönben.
A XX. században T. S. Eliot rehabilitálta, mint a petrarkai költészet megújítóját, kiben a metafizikus költők egyik legnagyobbját tisztelhetjük.
Fő művei: Poems, London: 1633.; The Sermons of John Donne, 1-10., London: 1953-62. Irodalom: E. Gosse: The Life and Letters of John Donne, London: 1899.; BBKL. XVI. (HP)
[a]http://209.85.135.104/search?q=cache:qcoZnjLRX3YJ:nyitottegyetem.phil-inst.hu/teol/donne.htm+John+Donne&hl=hu&ct=clnk&cd=6&gl=hu&lr=lang_hu[text]http://209.85.135.104/search?q=cache:qcoZnjLRX3YJ:nyitottegyetem.phil-inst.hu/teol/donne.htm+John+Donne&hl=hu&ct=clnk&cd=6&gl=hu&lr=lang_hu[/a]
Elégia a vetkőzésről
JOHN DONNE
Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb földövet takar.
Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.
Fûzõdre régtõl féltékeny vagyok,
de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
kibukkanó nap nyári kert felett.
Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
talpadat nászi templomunk, az ágy.
S le fejdíszed filigrán, csupa fény
hálójával; hajad szebb diadém.
Ily fehér ingben égi angyalok
szállnak a földre; magaddal hozod
azt, mit Mohamed Paradicsoma
ígér nekünk, örök gyönyört, noha
a kísértet is vászoningben jár,
de fõleg égnek nem a hajam áll.
Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyet bejárok, fölfedek,
aranybányám, országom, hol mohó
kényúr vagyok, egyeduralkodó,
s boldog pionír, miközben sötét
kincseskamrádon ujjam a pöcsét.
A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatõr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
a szeretőnek a nő teste kell.
A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
az ördög sem. Engedd le ingedet.
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.
Mezítelenül is gondoskodom rólad,
vagy nem elég egy férfi takarónak?
Faludy György fordítása
Forrás: Rád gondolok. Angol szerelmes versek. Válogatta Baranyi Ferenc.
Akárcsak Shakespeare a drámát, John Donne a 16. század végére konvenciókba merevedett, rutinos, de üres sablonokkal dolgozó angol reneszánsz költészetet újította meg. Kerülte a közhelyeket, zsúfolt, intellektuális és érzéki szenvedélytől feszülő versei merész, mindmáig érzékletes és modern képekkel vannak telve, sokszor még a versritmus kötöttségeit sem tűri. Egyforma szerelmi hevülettel énekelte meg ifjúkorában (mint titkos házasságáért börtönt szenvedett katona és jogász) kedveseit, öregkorában pedig (mint a londoni Szent Pál templom esperese) istent.
Költészetének összképe tulajdonképpen egyetlen, bonyolult szerkezetű paradoxon. Belső lényege leginkább külső jelzőinek: misztikus érzékiségének és érzéki miszticizmusának hangsúlyozásával jellemezhető. Szerelem és kiábrándulás, ifjú szépség és visszataszító öregség, elkeserítő isten és vonzó sátán, a kibontakozó élet és ennek minden ellenkezője, egyszóval az örök változás fájó tudatossággal, nyugtalanító egységben jelentkezik költészetének teljességében és részleteiben egyaránt.
A 17. századi angol költő, John Donne fiatal korában merész szerelmes lírájáról vált hírhedtté, megtérését követően pedig anglikán lelkészként szenvedélyes, küszködő istenes verseit hagyta az utókorra. Prédikációiban a patrisztikus illetve a skolasztikus hagyomány legjavát a legfrissebb reformátori szellemiséggel, lángoló Isten- és Szentírás-szeretettel ötvözi. Beszédeiben nemcsak a művelt teológus, nem is csak az erőteljes és meghökkentõ képekhez folyamodó költő, hanem az Istennel viaskodó ember is jelen van
(Forrás:harmat.hu)
JÓ REGGELT!
John Donne
Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt
szerettük egymást? Hortyogtunk-e rég,
mint a hétalvók, vagy mint csecsemők
szoptuk vidéki örömök tejét?
Igy volt, s mindez az öröm árnya csak,
ha szépet láttam, téged láttalak,
minden szépségbe már beléálmodtalak.
S most jó reggelt, felébredt lelkeink,
kik egymást még félénken nézitek;
és mindenben szerelmetek kering
s egy kis zugból a bárhol-t érzitek.
Felfedező új földet látogat,
más térképen néz új világokat -
világod én vagyok, s világom már te vagy.
Ha összenézünk, hű szivet mutat
egymás szemében két ábrázatunk;
nincs éles Észak s elhajló Nyugat -
jobb féltekéket hol találhatunk?
Csak az halhat meg, ami már megunt;
ha két szerelem egy, ha a magunk
szerelme nem lazul, úgy meg se halhatunk.
(Vas István)
A BOLHA
John Donne
Nézd ezt a bolhát s benne azt,
mily semmiség, mit tőlem megtagadsz.
Engem, majd téged csíp megint,
s közös vérünk e bolhában kering,
s nem mondhatod, hogy becstelen,
nem bűn ez még s lányságod veszte sem.
Meg sem kért és már kéjeleg,
dagad, mert kettőnkből egy vért szedett -
ennyire nem is volnánk képesek.
Három lét benne lel hazát,
nem egyesíthet így a házasság.
E bolha: te meg én, s nekünk
templomunk lett és nászi fekhelyünk.
Szüleidnek morogni kár:
bennünket a vérerek fala zár.
Megölnéd? ez könnyű neked,
de magadat is megölnéd - ne tedd,
hármas bűn ölni hármas életet.
Kegyetlen, mégis körmödet
ártatlan vér biborja festi meg?
E bolhának, ha vétke volt,
csak az a csepp, melyet tőled rabolt.
S azt hiszed, győztél érvemen,
mert nem vagyok gyöngébb s nem vagy te sem?
Erényed annyit változik
- ha engedsz - amennyit e bolha itt
az életedből a halálba vitt.
(Vas István)
Hírnevét lényegében 55 szerelmes versének köszönheti, melyet megzenésítésre is szánt. Prózai munkássága sem elenyésző, 150 prédikációját már életében kinyomtatták, írt esszét az erőszakos halálról, az öngyilkosságról és számos teológiai traktátust, gyászbeszédet is. Költészetének formavilágát lényegében maga teremtette változó szótagszámú soraival. Eredeti, egyben keresett költészetet hozott létre. Hasonlatrendszere meghökkentően szellemes. Érzékelés, gondolat, szenvedély metszéspontján kicsapódó pillanatnyi és szubjektív világegész keletkezik majd minden versében. Egységet heterogén műfajú életművében a minden felé való teljes odafordulás teremti meg, ezért válhatott idollá a XX. században:
„
Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaink házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sohase kérdezd, kiért szól a harang; érted szól.”( John Donne)
Igaz, ehhez a jó öreg Ernie később adott hozzá egy kis esőt, de az angol barokk metafizikájában minden egy volt.
Kerekes Tamás
Lazi Könyvkiadó; 164 oldal, 1990 Ft.
Lazi Kiadó, Szeged,
[a]http://www.lazikiado.hu[text]www.lazikiado.hu[/a]
info@lazikiado.hu
