Portfóliók
Keine Angst-Negy Gergely új prózája
Angst
A nagyvárosi harcos kézikönyve
„Kiszolgáltatok, adok valamit, ami nem feltétlenül több és jobb, mint egy magyaros pizzaszelet”
Azaz keine Angst, amely egy relaxáló alkoholos üdítő,(zöldes-sárga), egyben két yuppie életformát élő fiatal alkotó képregény-kísérlete, melynek egy számai el is készülnek. Megveszi egyes darabjait egy médiabirodalom, példányszáma fölszökik a százezer példányszámra (a jeles szerző, kinek Dob és basszus c. korábbi kötetét kihagytam, nyilván sci-fi-t akart írni), aztán megkezdődnek a bonyodalmak, mert az egyik szerző (szellemi szabadúszó) ki akar szállni a dologból, melynek beláthatatlan anyagi és jogi következményei lesznek, ezért a főszereplő, mintegy jóvátételül beáll a fiktív Papírtigris konszernbe dolgozni- jóvátételül. Urbánus, színes, érzékletes képek keverednek a zenei szaksajtó felszínes bírálatával a soványan csordogáló cselekmény mentén, amit a „mű a műben” posztmodern flikk- flakkja tart össze. A szerző plasztikusan elemez, Cd-borítókat éppúgy, mint a jelen, illetve már inkább a jövő médiáját, más és más napszakokban elemzi a város képeit, horizontálisan éppúgy, mint vertikálisan, aztán felcsendül a nagyvárosi neurózis modd dallama megtetézve a kreatív alkotó mindennapi gondjai szaké és különböző alkoholos üdítők közé spékelve. A leírások, elemzések jók, igazi széppróza, ám, amikor zenéről ír, vagy képregényről, felsejlik nekem annak az esete, aki vaknak magyaráz Vermeer színkezelésről, hisz ne felejtsük, hogy hét és fél diploma után a Lila ruhás nő is úgy néz ki, mint egy tál spenót tükörtojással. A szerző túl sokat markolt: tematikailag egy epikai műben felvázolt képregény túl megterheli a regény vázát. A zenei, divat, marketingelemek, képregények elemzései pedig szervetlenül illeszkednek egy elbeszélő műfaj rendszerében, ami ráadásul önéletrajzi elemek is tarkítanak. Emellett dicsérendő a szándék, hogy az urbánus lét, mely már többet tartalmaz logo-ból, brandból, vizuális jelképekből, graffitikből, egymástól elkülönülő szubkultúrák törzsi képi jelképeiből, jellemezhető legyen ezen elemek felsorolásával. Nagy Gergely tehetséges író, de egy fiatal szegmensnek ír, könyve Bivalyröcsögén abszolút érthetetlen lenne, egy tiszaburai cigánylánynak fogalma nem lenne a regényben egy szusi bár étlapjáról, amit a szerző ínycsiklandóan közöl. Épp ennek a szándéknak van egy holdudvara, ami árnyék, a szerző feltétlenül trendi akar lenni, és ezért a könyv itt-ott néhol elviselhetetlenül modoros. Nagy Gergelyről Dos Passos jutott eszembe, vibráló képek, egy nagyváros lüktetése, de benne van a nagyvárosi neurózis éppúgy, mint a kultúra rossz közérzete. A sovány cselekményt színes városképek, fiktív szinopszis és csak a vájtfülűeknek szóló zenei elemzés duzzasztják, bővítik. Na ez Hiányzott Dos Passosból.
Kiválóan ért a polarizációhoz: „Egyébként sem a foglalkozás teszi az embert, ezt az embertípust főleg nem. Sokkal inkább az öltözet: a jelzések, a kódok, akár egy szót sem kell váltaniuk, elég, ha megnézik, milyen jelek szerepelnek a másikon, máris megtudták a legalapvetőbb diskurzushoz szükséges információkat. A telefon, a kocsikulcson az embléma, az arcvíz, a cipő, a táska fogantyúja, a karóra, az arcvíz. A foglalkozás nem tesz semmit. Más környéken sem, de ott azért nem, mert senki nem dolgozik. Olyan környékre tévedni vagy holtbiztos megveretést jelent, vagy kínos pénzkönyörgést, vagy éppen közös ivászatot. Ne csodálkozz, ha valahol a Losonci térnél telepi lakodalomba csöppensz, zenebonába és éneklésbe, akár délelőtt tizenegykor. Berántanak, étellel, itallal kínálnak, de egyáltalán nem biztos, ha máskor arra járnál, megúsznád verés nélkül.” Szubkultúrák szakértője, olvas a jelekből, emblémákból, mint hajdan egy ifjúsági képregényben egy virtigli cherokee nyomolvasó.
Egyedi humor is felcsillan néha. A dizájnerek az utcai hírmondói, a szarkazmus az orgazmus egy fajtája. Jól néz ki, mint Jörg Haider kora sétáján stb. Mindez engedménynek tűnik a grandiózus vállalkozás szempontjából, hogy a szerző a nagyvári létet összefoglalja, ahol már legalább húsz szubkultúra osztozik az utcán, munkahelyeken, pénzen, nőkön stb.
Nagy Gergely vállalkozása dicséretes, noha néhol úgy érzem, ő már a XXII. század cyber- regényében gondolkodik. A jelenben játszódó regényében néhol már a jövő trendje is felvázolódik. Aki érteni akarja a modern Budapestet, huszonéves szemmel, feltétlen olvassa el. Minden bizonnyal arra tartunk, ahol Nagy Gergely kitűzte a zászlót.
A kötet annyira jól sikerült, hogy a szerző kivégzésénél szívesen használnám a guillotint, persze csak azért, hogy később még jobban tisztelhessem
A kiadó előszava:
Az ANGST helyszíne ismerős: Budapesten vagyunk. Hőse szemlélődő figura, aki próbálja megérteni és megfogalmazni, hol él, és egy képregénybe sűríti mindazt, amit a városról tud. Körülötte három nő és két barát, de kapcsolatai szétfoszlanak, míg a munka, meg a város felzabálja...
Az ANGST tündöklés és bukás regénye, amely kultikus erővel rajzolja meg a város tereit, a szenvtelen irodaházakba beépült munkatársakat, a nappal zaklatott és az éjszaka felpuhult figuráit, miközben hőse egyre csak bolyong az aluljárókban és felhőkarcolókban, kiutat?, vagy bejáratot? keresve a képregénybe, ami az élete.
"Egy rendőrségi helikopter árnya valamelyik falon, egy égve felejtett neonreklám, hatalmas, kékesen fénylő részlet egy szóból, embermagasságú S és O. Talán SONY az, talán S. O. S. (...) Nem sok támpontot ad egy fotó. Vagy éppen ellenkezőleg, tele van elfecseghető titokkal. Beszélni még mindig könnyebb? De elbeszélhető-e ez a város
Nagy Gergely: Angst
Ulpius Ház Kiadó
Kerekes Tamás
A nagyvárosi harcos kézikönyve
„Kiszolgáltatok, adok valamit, ami nem feltétlenül több és jobb, mint egy magyaros pizzaszelet”
Azaz keine Angst, amely egy relaxáló alkoholos üdítő,(zöldes-sárga), egyben két yuppie életformát élő fiatal alkotó képregény-kísérlete, melynek egy számai el is készülnek. Megveszi egyes darabjait egy médiabirodalom, példányszáma fölszökik a százezer példányszámra (a jeles szerző, kinek Dob és basszus c. korábbi kötetét kihagytam, nyilván sci-fi-t akart írni), aztán megkezdődnek a bonyodalmak, mert az egyik szerző (szellemi szabadúszó) ki akar szállni a dologból, melynek beláthatatlan anyagi és jogi következményei lesznek, ezért a főszereplő, mintegy jóvátételül beáll a fiktív Papírtigris konszernbe dolgozni- jóvátételül. Urbánus, színes, érzékletes képek keverednek a zenei szaksajtó felszínes bírálatával a soványan csordogáló cselekmény mentén, amit a „mű a műben” posztmodern flikk- flakkja tart össze. A szerző plasztikusan elemez, Cd-borítókat éppúgy, mint a jelen, illetve már inkább a jövő médiáját, más és más napszakokban elemzi a város képeit, horizontálisan éppúgy, mint vertikálisan, aztán felcsendül a nagyvárosi neurózis modd dallama megtetézve a kreatív alkotó mindennapi gondjai szaké és különböző alkoholos üdítők közé spékelve. A leírások, elemzések jók, igazi széppróza, ám, amikor zenéről ír, vagy képregényről, felsejlik nekem annak az esete, aki vaknak magyaráz Vermeer színkezelésről, hisz ne felejtsük, hogy hét és fél diploma után a Lila ruhás nő is úgy néz ki, mint egy tál spenót tükörtojással. A szerző túl sokat markolt: tematikailag egy epikai műben felvázolt képregény túl megterheli a regény vázát. A zenei, divat, marketingelemek, képregények elemzései pedig szervetlenül illeszkednek egy elbeszélő műfaj rendszerében, ami ráadásul önéletrajzi elemek is tarkítanak. Emellett dicsérendő a szándék, hogy az urbánus lét, mely már többet tartalmaz logo-ból, brandból, vizuális jelképekből, graffitikből, egymástól elkülönülő szubkultúrák törzsi képi jelképeiből, jellemezhető legyen ezen elemek felsorolásával. Nagy Gergely tehetséges író, de egy fiatal szegmensnek ír, könyve Bivalyröcsögén abszolút érthetetlen lenne, egy tiszaburai cigánylánynak fogalma nem lenne a regényben egy szusi bár étlapjáról, amit a szerző ínycsiklandóan közöl. Épp ennek a szándéknak van egy holdudvara, ami árnyék, a szerző feltétlenül trendi akar lenni, és ezért a könyv itt-ott néhol elviselhetetlenül modoros. Nagy Gergelyről Dos Passos jutott eszembe, vibráló képek, egy nagyváros lüktetése, de benne van a nagyvárosi neurózis éppúgy, mint a kultúra rossz közérzete. A sovány cselekményt színes városképek, fiktív szinopszis és csak a vájtfülűeknek szóló zenei elemzés duzzasztják, bővítik. Na ez Hiányzott Dos Passosból.
Kiválóan ért a polarizációhoz: „Egyébként sem a foglalkozás teszi az embert, ezt az embertípust főleg nem. Sokkal inkább az öltözet: a jelzések, a kódok, akár egy szót sem kell váltaniuk, elég, ha megnézik, milyen jelek szerepelnek a másikon, máris megtudták a legalapvetőbb diskurzushoz szükséges információkat. A telefon, a kocsikulcson az embléma, az arcvíz, a cipő, a táska fogantyúja, a karóra, az arcvíz. A foglalkozás nem tesz semmit. Más környéken sem, de ott azért nem, mert senki nem dolgozik. Olyan környékre tévedni vagy holtbiztos megveretést jelent, vagy kínos pénzkönyörgést, vagy éppen közös ivászatot. Ne csodálkozz, ha valahol a Losonci térnél telepi lakodalomba csöppensz, zenebonába és éneklésbe, akár délelőtt tizenegykor. Berántanak, étellel, itallal kínálnak, de egyáltalán nem biztos, ha máskor arra járnál, megúsznád verés nélkül.” Szubkultúrák szakértője, olvas a jelekből, emblémákból, mint hajdan egy ifjúsági képregényben egy virtigli cherokee nyomolvasó.
Egyedi humor is felcsillan néha. A dizájnerek az utcai hírmondói, a szarkazmus az orgazmus egy fajtája. Jól néz ki, mint Jörg Haider kora sétáján stb. Mindez engedménynek tűnik a grandiózus vállalkozás szempontjából, hogy a szerző a nagyvári létet összefoglalja, ahol már legalább húsz szubkultúra osztozik az utcán, munkahelyeken, pénzen, nőkön stb.
Nagy Gergely vállalkozása dicséretes, noha néhol úgy érzem, ő már a XXII. század cyber- regényében gondolkodik. A jelenben játszódó regényében néhol már a jövő trendje is felvázolódik. Aki érteni akarja a modern Budapestet, huszonéves szemmel, feltétlen olvassa el. Minden bizonnyal arra tartunk, ahol Nagy Gergely kitűzte a zászlót.
A kötet annyira jól sikerült, hogy a szerző kivégzésénél szívesen használnám a guillotint, persze csak azért, hogy később még jobban tisztelhessem
A kiadó előszava:
Az ANGST helyszíne ismerős: Budapesten vagyunk. Hőse szemlélődő figura, aki próbálja megérteni és megfogalmazni, hol él, és egy képregénybe sűríti mindazt, amit a városról tud. Körülötte három nő és két barát, de kapcsolatai szétfoszlanak, míg a munka, meg a város felzabálja...
Az ANGST tündöklés és bukás regénye, amely kultikus erővel rajzolja meg a város tereit, a szenvtelen irodaházakba beépült munkatársakat, a nappal zaklatott és az éjszaka felpuhult figuráit, miközben hőse egyre csak bolyong az aluljárókban és felhőkarcolókban, kiutat?, vagy bejáratot? keresve a képregénybe, ami az élete.
"Egy rendőrségi helikopter árnya valamelyik falon, egy égve felejtett neonreklám, hatalmas, kékesen fénylő részlet egy szóból, embermagasságú S és O. Talán SONY az, talán S. O. S. (...) Nem sok támpontot ad egy fotó. Vagy éppen ellenkezőleg, tele van elfecseghető titokkal. Beszélni még mindig könnyebb? De elbeszélhető-e ez a város
Nagy Gergely: Angst
Ulpius Ház Kiadó
Kerekes Tamás
