Portfóliók
Napéjegyenlőség
Egy asztrológia szerint dolgozó orgyilkos
Megéri-e egy közepes thriller kedvéért Dante- ből orgazdát csinálni, egy nem létező könyvet Shakespeare-nek tulajdonítani-jutott eszembe Michael White Napéjegyenlőség c. könyve olvastán, ahol a sorozatgyilkosság utáni hajsza az alagútban gyermekkorom számháborús izgalmaira emlékeztetett, noha már korábban is sejtettem, hogy egy jókor jött izületi gyulladás milyen komoly mentsvárat jelenthet.
A kezdet
John Monroe befordult a South Park Roadra, és azon gondolkodott, milyen ronda is a pszichológiai intézet épülete. Jóval hajnal előtt felkelt, és újra végigment az ügy részletein. Már bizonyára vagy századszor ült az otthoni számítógépe előtt, és vette számításba mindazt, amit az ügyről tudni lehetett. Négy gyilkosság, majdnem teljesen bizonyossággal állítható, hogy ugyanaz a gyilkos, valaki, aki egyedül dolgozik, és szinte egész biztos, hogy férfi. És mijük van? Egy pici DNS minta, de nem illik semmihez, sehol, egyik adatbázisban sem. És akkor itt van a rituális vonatkozás, az érmék, az eltulajdonított szervek. Laura Niven és Bainbridge majdnem teljesen biztosak abban, hogy valami okkult dologgal van kapcsolatban az ügy. És ott vannak még az 1851-es gyilkosságok, a hasonlóság szembeöltő, biztos, hogy van kapcsolat. Mit tudni ezekről a gyilkosságokról? Monroe az elmúlt héten szinte minden szabadidejét azzal töltötte, hogy átnézett mindent a régi bűnesetekről. Három lányt és egy diákfiút gyilkoltak meg a világkiállítás évében. Egy ír napszámost felakasztottak, de a bűnügyi történészek köreiben köztudott volt, hogy az ügyben nyakig benne volt egy bizonyos Milliner professzor, valamint az is, hogy neki voltak okkult kapcsolatai, valami fekete mágiával foglalkozó csoport tagja volt, és hogy az egyetem vezetése kiállt mellette, és a védelmébe vette. A gyilkosságok után egy évvel Milliner Torinóban lett professzor, és az egész család eltűnt Oxfordból. És, most ezeknél a gyilkosságoknál kiderült, hogy valamennyi meggyilkolt lány a tanév kezdete előtt nem sokkal jelentkezett valamiféle tesztre az egyetem pszichológiai tanszékén.
A metódus
A hátsó kert gyomos volt és elhanyagolt. A Remete lassan, óvatosan haladt előre a kertből közvetlenül a konyhához vezető ajtóhoz. Megállt, hogy figyelje a házból kiszűrődő zajokat. Semmi mást nem hallott, csak távoli zenefoszlányokat, amelyek mintha felülről jöttek volna. A konyhából átment a hallba, és lassan fel a lépcsőn. Minden érzékszerve a maximumon működött, mindenre készen állt. Miután felért a lépcsőfordulóra, ellenőrizte valamennyi szobát, hogy megbizonyosodjon felőle, egyedül van áldozatával, majd elindult a hálószoba felé. Most már tisztán kivehető volt a zene, Schubert d-moll vonósnégyesének Allegro-tétele, az egyik kedvence. És hallotta a lihegést, a nyögéseket is. Belökve az ajtót, belátott a szobába. Samantha volt felül, arccal a mennyezetnek, a háta ívben meggörbült. Simon mintha teljesen beleolvadt volna, két kezével a szinte extázisban levő lány kicsi, de kemény mellét markolta. A Remete megborzongott, féltékenység, undor és izgalom vegyes érzései fogták el, és összeadódva szexuális energiává lettek, amely végigfutott a gerincén. Érezte, hogy megmerevedik a nemi szerve. Aztán, tudva, hogy nem várhat egyetlen percet sem tovább, mert küldetése minden másnál fontosabb, kivett a zsebéből egy szikét, kinyitotta, majd három gyors lépéssel az ágy végénél termett, jóval előbb, minthogy Simon, akár Samantha észrevehette volna.
Mint a villám ugrott fel az ágyra, hátrahúzta Samantha fejét, és egyetlen mozdulattal átvágta a lány nyakát. Átmetszette a nyaki verőereket, a vér szertefröcskölt a szobában. Továbbnyomta a szikét, elvágta a lány gégéjét is. Alig tört fel a sikoltás, már el is némult. A földre zuhant, a nyakát fogta, a vér az ujjai közül bugyogott elő. Fölnézett a Remetére tágra nyílt szemmel, mintha próbálná megérteni, hogy mi történt.
Simont megbénította a sokk, és a Remete kihasználta az így nyert egy-két másodperces előnyt. Tudomást sem véve a férfi meredező erekciójáról, olyan erővel vágta át a torkát az egyik fülétől a másikig, hogy szinte lefejezte. Vér fröccsent Remete maszkjára, letörülte. Simon Weelding teste rándult egyet, szájából sötét vér bugyogott elő, folyékony vörös maszkkal borítva be arcát.
Otthagyva a fiút a véráztatta lepedőn, a Remete leugrott az ágyról, és leguggolt Samantha mellé. A lány még élt, pislogott az őt fojtogató vérfátyol alatt. Teste görcsökben vonaglott. A Remete tudta, hogy nincs egyetlen vesztenivaló ideje sem. Az egyik kezét a lány homlokára téve egyetlen rántással eltörte a gerincét az egyes és a kettes nyakcsigolya között. A lány nem mozdult többé.
A Remete elővette a hűtődobozt, maga mellé rakta, majd a hasára gördítette Samanthát. A lány gerincének mindkét oldalán húszcentis vágásokat ejtve, gyors mozdulattal felmetszette a testét, széthúzta az izmokat, hogy lássa a bordákat. Egy elemes sebészfűrészt vett előa cipzáras táskából, és másodpercek alatt átvágta a bordákat, majd szétfeszítve őket, szikével gondosan átvágta a vesékhez vezető ereket. Kinyitotta a hűtődobozt, megcsapta a kiáramló hideg. Az ágy felől gurgulázó hangot hallott, ahogy Simon Welding vonaglott egyet és kilehelte a lelkét. A Remete gumikesztyűs kezét Samantha Turow meleg testébe mélyesztette. Óvatosan kiemelte a veséket, külön-külön nejlonzacskókba rakta őket, és a hűtődobozba tette. A doboz oldalán levő zsebből kivett egy fémből készült érmét, és gondosan a holttest jobb oldali nyílásába helyezte. Ezután becsukta a hűtődoboz tetejét, és gondosan bezárta számzárat. Zsebéből tisztítószeres törlőkendőt vett elő, letörölte kesztyűs kezét, és a fémdoboz fogantyúját, majd zsebre rakta a kendőt. A szikét visszatéve a tokjába, azt is zsebre tette.
A két, külön idősíkon futó regényben minden esetben egy asztrológiai jegyek alapján dolgozó sorozatgyilkossal van dolgunk, melynek célja a Bölcsek Kövének elérése, a rubintgömb. Ez a huszadik századi idősíkban is a fő cél, de a tizenhetedik század Cambridge-ben dolgozó Newtonnak is, aki az egyiptomi hermetikusok tanácsa szerint keresi ugyanezt. A megcsonkított rituális holttestekbe minden esetben régi, különböző nemesfémekből készült, egyiptomi érméket raknak. Kicsit sok a matekból, amikor a bolygók együttállásáról van szó, de nem baj, ezzel fizetünk a sorozatgyilkosok okozta borzongásért. A regény lényegében annak a folyamata, ahogy a huszadik századi kutatók egyre jobban megismerik a múltat, hogy megakadályozhassák a jövő, matematikailag, asztrológiailag megjövendölt, eltervezett gyilkosságait.
A regény feszültségben tartja végig az olvasót, ám láthatóan Dan Brown receptje alapján készült, titkos társaságok állnak minden sötét dolgok mögött, de amikor Newtonról, mint mágusról és alkimistáról ír, eszembe jut Teller Ede, vagy a drága Öveges professzor a láncfűrésszel.
A kiadó ismertetője
Egy brutális gyilkos. Egy háromszáz éves összeesküvés. És egy halálos titok2006, Oxford: egy fiatal nőt átvágott torokkal találnak az autójában. Szívét kimetszették, helyére egy antik aranyérmét helyeztek. Huszonnégy órával később egy másik nő holttestére bukkannak. A módszer ugyanaz, ám neki az agyát távolították el, és helyére egy antik ezüstérmét helyeztek.A rendőrség tehetetlen, de amikor Philip Bainbridge rendőrségi fotós és volt felesége, Laura Niven is belekeverednek az ügybe, véletlenül kiderül, hogy a kegyetlen rituális gyilkosságok nem korlátozódnak a jelenre. Egy megdöbbentő történet körvonalai bontakoznak ki a múltból: Sir Isaac Newtonról, a tizenhetedik századi Anglia egyik legbefolyásosabb figurájáról, és egy halálos összeesküvésről, mely talán a mai napig fennáll, és már ezidáig is rengeteg áldozatot követelt. Hamarosan Laura közeli hozzátartozója is veszélybe kerül, és világossá válik, hogy ő az egyetlen ember, aki újra tudja írni a történelmet; az egyetlen ember, aki meg tudja állítani a gyilkost
Michael White: Napéjegyenlőség
Budapest, 2007
[a]http://www.gabo.hu[text]www.gabo.hu[/a]
Gabo Kiadó
Kerekes Tamás
[a]http://www.marlonbrandy.nolblog.hu[text]www.marlonbrandy.nolblog.hu[/a]
[a]http://www.transycan.net/cafe[text]www.transycan.net/cafe[/a]
Megéri-e egy közepes thriller kedvéért Dante- ből orgazdát csinálni, egy nem létező könyvet Shakespeare-nek tulajdonítani-jutott eszembe Michael White Napéjegyenlőség c. könyve olvastán, ahol a sorozatgyilkosság utáni hajsza az alagútban gyermekkorom számháborús izgalmaira emlékeztetett, noha már korábban is sejtettem, hogy egy jókor jött izületi gyulladás milyen komoly mentsvárat jelenthet.
A kezdet
John Monroe befordult a South Park Roadra, és azon gondolkodott, milyen ronda is a pszichológiai intézet épülete. Jóval hajnal előtt felkelt, és újra végigment az ügy részletein. Már bizonyára vagy századszor ült az otthoni számítógépe előtt, és vette számításba mindazt, amit az ügyről tudni lehetett. Négy gyilkosság, majdnem teljesen bizonyossággal állítható, hogy ugyanaz a gyilkos, valaki, aki egyedül dolgozik, és szinte egész biztos, hogy férfi. És mijük van? Egy pici DNS minta, de nem illik semmihez, sehol, egyik adatbázisban sem. És akkor itt van a rituális vonatkozás, az érmék, az eltulajdonított szervek. Laura Niven és Bainbridge majdnem teljesen biztosak abban, hogy valami okkult dologgal van kapcsolatban az ügy. És ott vannak még az 1851-es gyilkosságok, a hasonlóság szembeöltő, biztos, hogy van kapcsolat. Mit tudni ezekről a gyilkosságokról? Monroe az elmúlt héten szinte minden szabadidejét azzal töltötte, hogy átnézett mindent a régi bűnesetekről. Három lányt és egy diákfiút gyilkoltak meg a világkiállítás évében. Egy ír napszámost felakasztottak, de a bűnügyi történészek köreiben köztudott volt, hogy az ügyben nyakig benne volt egy bizonyos Milliner professzor, valamint az is, hogy neki voltak okkult kapcsolatai, valami fekete mágiával foglalkozó csoport tagja volt, és hogy az egyetem vezetése kiállt mellette, és a védelmébe vette. A gyilkosságok után egy évvel Milliner Torinóban lett professzor, és az egész család eltűnt Oxfordból. És, most ezeknél a gyilkosságoknál kiderült, hogy valamennyi meggyilkolt lány a tanév kezdete előtt nem sokkal jelentkezett valamiféle tesztre az egyetem pszichológiai tanszékén.
A metódus
A hátsó kert gyomos volt és elhanyagolt. A Remete lassan, óvatosan haladt előre a kertből közvetlenül a konyhához vezető ajtóhoz. Megállt, hogy figyelje a házból kiszűrődő zajokat. Semmi mást nem hallott, csak távoli zenefoszlányokat, amelyek mintha felülről jöttek volna. A konyhából átment a hallba, és lassan fel a lépcsőn. Minden érzékszerve a maximumon működött, mindenre készen állt. Miután felért a lépcsőfordulóra, ellenőrizte valamennyi szobát, hogy megbizonyosodjon felőle, egyedül van áldozatával, majd elindult a hálószoba felé. Most már tisztán kivehető volt a zene, Schubert d-moll vonósnégyesének Allegro-tétele, az egyik kedvence. És hallotta a lihegést, a nyögéseket is. Belökve az ajtót, belátott a szobába. Samantha volt felül, arccal a mennyezetnek, a háta ívben meggörbült. Simon mintha teljesen beleolvadt volna, két kezével a szinte extázisban levő lány kicsi, de kemény mellét markolta. A Remete megborzongott, féltékenység, undor és izgalom vegyes érzései fogták el, és összeadódva szexuális energiává lettek, amely végigfutott a gerincén. Érezte, hogy megmerevedik a nemi szerve. Aztán, tudva, hogy nem várhat egyetlen percet sem tovább, mert küldetése minden másnál fontosabb, kivett a zsebéből egy szikét, kinyitotta, majd három gyors lépéssel az ágy végénél termett, jóval előbb, minthogy Simon, akár Samantha észrevehette volna.
Mint a villám ugrott fel az ágyra, hátrahúzta Samantha fejét, és egyetlen mozdulattal átvágta a lány nyakát. Átmetszette a nyaki verőereket, a vér szertefröcskölt a szobában. Továbbnyomta a szikét, elvágta a lány gégéjét is. Alig tört fel a sikoltás, már el is némult. A földre zuhant, a nyakát fogta, a vér az ujjai közül bugyogott elő. Fölnézett a Remetére tágra nyílt szemmel, mintha próbálná megérteni, hogy mi történt.
Simont megbénította a sokk, és a Remete kihasználta az így nyert egy-két másodperces előnyt. Tudomást sem véve a férfi meredező erekciójáról, olyan erővel vágta át a torkát az egyik fülétől a másikig, hogy szinte lefejezte. Vér fröccsent Remete maszkjára, letörülte. Simon Weelding teste rándult egyet, szájából sötét vér bugyogott elő, folyékony vörös maszkkal borítva be arcát.
Otthagyva a fiút a véráztatta lepedőn, a Remete leugrott az ágyról, és leguggolt Samantha mellé. A lány még élt, pislogott az őt fojtogató vérfátyol alatt. Teste görcsökben vonaglott. A Remete tudta, hogy nincs egyetlen vesztenivaló ideje sem. Az egyik kezét a lány homlokára téve egyetlen rántással eltörte a gerincét az egyes és a kettes nyakcsigolya között. A lány nem mozdult többé.
A Remete elővette a hűtődobozt, maga mellé rakta, majd a hasára gördítette Samanthát. A lány gerincének mindkét oldalán húszcentis vágásokat ejtve, gyors mozdulattal felmetszette a testét, széthúzta az izmokat, hogy lássa a bordákat. Egy elemes sebészfűrészt vett előa cipzáras táskából, és másodpercek alatt átvágta a bordákat, majd szétfeszítve őket, szikével gondosan átvágta a vesékhez vezető ereket. Kinyitotta a hűtődobozt, megcsapta a kiáramló hideg. Az ágy felől gurgulázó hangot hallott, ahogy Simon Welding vonaglott egyet és kilehelte a lelkét. A Remete gumikesztyűs kezét Samantha Turow meleg testébe mélyesztette. Óvatosan kiemelte a veséket, külön-külön nejlonzacskókba rakta őket, és a hűtődobozba tette. A doboz oldalán levő zsebből kivett egy fémből készült érmét, és gondosan a holttest jobb oldali nyílásába helyezte. Ezután becsukta a hűtődoboz tetejét, és gondosan bezárta számzárat. Zsebéből tisztítószeres törlőkendőt vett elő, letörölte kesztyűs kezét, és a fémdoboz fogantyúját, majd zsebre rakta a kendőt. A szikét visszatéve a tokjába, azt is zsebre tette.
A két, külön idősíkon futó regényben minden esetben egy asztrológiai jegyek alapján dolgozó sorozatgyilkossal van dolgunk, melynek célja a Bölcsek Kövének elérése, a rubintgömb. Ez a huszadik századi idősíkban is a fő cél, de a tizenhetedik század Cambridge-ben dolgozó Newtonnak is, aki az egyiptomi hermetikusok tanácsa szerint keresi ugyanezt. A megcsonkított rituális holttestekbe minden esetben régi, különböző nemesfémekből készült, egyiptomi érméket raknak. Kicsit sok a matekból, amikor a bolygók együttállásáról van szó, de nem baj, ezzel fizetünk a sorozatgyilkosok okozta borzongásért. A regény lényegében annak a folyamata, ahogy a huszadik századi kutatók egyre jobban megismerik a múltat, hogy megakadályozhassák a jövő, matematikailag, asztrológiailag megjövendölt, eltervezett gyilkosságait.
A regény feszültségben tartja végig az olvasót, ám láthatóan Dan Brown receptje alapján készült, titkos társaságok állnak minden sötét dolgok mögött, de amikor Newtonról, mint mágusról és alkimistáról ír, eszembe jut Teller Ede, vagy a drága Öveges professzor a láncfűrésszel.
A kiadó ismertetője
Egy brutális gyilkos. Egy háromszáz éves összeesküvés. És egy halálos titok2006, Oxford: egy fiatal nőt átvágott torokkal találnak az autójában. Szívét kimetszették, helyére egy antik aranyérmét helyeztek. Huszonnégy órával később egy másik nő holttestére bukkannak. A módszer ugyanaz, ám neki az agyát távolították el, és helyére egy antik ezüstérmét helyeztek.A rendőrség tehetetlen, de amikor Philip Bainbridge rendőrségi fotós és volt felesége, Laura Niven is belekeverednek az ügybe, véletlenül kiderül, hogy a kegyetlen rituális gyilkosságok nem korlátozódnak a jelenre. Egy megdöbbentő történet körvonalai bontakoznak ki a múltból: Sir Isaac Newtonról, a tizenhetedik századi Anglia egyik legbefolyásosabb figurájáról, és egy halálos összeesküvésről, mely talán a mai napig fennáll, és már ezidáig is rengeteg áldozatot követelt. Hamarosan Laura közeli hozzátartozója is veszélybe kerül, és világossá válik, hogy ő az egyetlen ember, aki újra tudja írni a történelmet; az egyetlen ember, aki meg tudja állítani a gyilkost
Michael White: Napéjegyenlőség
Budapest, 2007
[a]http://www.gabo.hu[text]www.gabo.hu[/a]
Gabo Kiadó
Kerekes Tamás
[a]http://www.marlonbrandy.nolblog.hu[text]www.marlonbrandy.nolblog.hu[/a]
[a]http://www.transycan.net/cafe[text]www.transycan.net/cafe[/a]
