Portfóliók

páncélt kell növesztenem
s karmokat
mert mindig ugyanaz a vége
én maradok csak ott az
áldozat
testemre sötét lepel téve

a börtön ablakába
nem süt be
a nap de én azt mondom héó
az élet tovarepül
mint tünde
pillanat mindent lep fehér hó

mint tettes ki visszatér
nap mint nap
szörnyű tettének színhelyére
úgy próbáltam elhinni
hogy jót kap
aki jót ad azért cserébe

ragyogón süt a nap és
szikrázik
a fény de én azt mondom héó
csak a szívem szomorú
mert rám itt
nincs szükség hát lepjen fehér hó

meg kell erőszakolnom
magamat
ki akarok kerülni élve
nem várni hogy jöjjön a
virradat
könnyek helyett csak nézni félre

egy késő üzenet egy
eltépett
levél de én azt mondom héó
amelyben azt üzened
hogy többet
nem vagy már hát lepjen fehér hó