Portfóliók
Amikor a hóhéert akasztják
Interjú Kerekes Tamással
Könyved jelenik meg, kapom a hírt, egy számomra ismeretlen kiadónál, mutasd be nekünk, tudatlanoknak a kiadót!
A Bíbor Kiadó miskolci vállalkozás, főleg egyetemi jegyzeteket adnak ki, de szépprózát is, jórészt nem befutott szerzőtől. A szerkesztést azonban szakemberre bízzák, az én könyvemet pl. Jenei László szerkeszti, akinek már négy kötete jelent meg. Mielőtt könyveikről írtam volna, tettem néhány keresetlen megjegyzést, mindez felkeltette a kiadó figyelmét, így kerültünk kapcsolatba. Jóllehet nem eléggé ismert kiadó, de tavaly az Oroszország legjobb írójának kikiáltott hölgy Halál utáni kalandjaim című kötetét ők jelentették meg magyarul.
Ha jól értettem, a Káféban is közölt írásaid lesznek majd olvashatók a könyvben, így van?
Igen. De most recenzió nem szerepel köztük, csak a Pingpongregényként, illetve Parasztregényként nevezett kisprózáim szövedéke. Mindenképp szerettem volna egyszer megmutatni, hogy valamilyen szinten prózát is tudok írni. S, ne felejtsük el, ha már itt tartunk, hogy a Pingpongregény (a Bíbor Kiadónál Az eltűnt ütő nyomában címet kapta) többek közt a te ötleted volt.
Recenziók, kritikák, hogyan nevezed te magad ezeket a szövegeket? Valami sajátos műfajt vezettél be, mely gyakran montál egymás mellé idézeteket, sok esetben rájuk bízva, a montázsra a recenzens mondanivalóját.
Pontosan ez történik, Határ Győző kivételével nem is tudom kiről írtam rosszat, gondolni Ficsku Pálról gondoltam nem épp hízelgő dolgokat, de nem írtam le. Ha nagyon rossz a könyv, akkor inkább nem is írok róla.
Recenzióim legjobbika, vagy legalábbis egy része valóban montázs, melyből az olvasó megismerheti a főszereplőket, vagy a konfliktust. Azért választottam a könyvbemutatóknak ezt az eddig nem hagyományos formáját (tudtommal kívül más nem is gyakorolja), mert komolyan gondolom, hogy magának a könyvbemutatónak is érdekesnek kell lennie, egy posztmodern halandzsa után nem lenne kedvem kezembe venni még az Ulyssest sem. A montázs műfaja pedig alkalmasnak bizonyult az érdeklődés felkeltésére, és valóban ezt az írástechnikát választottam, talán ez jobban is fekszik nekem.
Napi egy könyv, időmilliomos vagy klónoztad magad? Írásból élsz meg?
Írásból Magyarországon összesen 10 ember él meg. Szerkesztők, korrektorok, tördelőszerkesztők szintén keresnek egy kis pénzt. Komoly összegeket csak kurrens szerzők kapnak (Esterházy, Nádas, vagy a rendkívül termékeny Nemere István, aki legalább négyszáz könyvet írt. Időnként lehet pályázattal is nyerni egy komolyabb összeget, de nálunk nincs előleg, nincs szerzői jutalék, az eladott könyvek után kap részesedést a szerző. Ötven éve nem láttam a környezetemben olyan embert, aki írásból meggazdagodott volna. Örökségemből élek, nincs más dolgom, mint írni, olvasni, és az ehhez szükséges fizikai állóképességet fenntartani.
Ráadásul valóban gyorsan olvasok. Jancsó Miklós, a híres filmrendező mondta egyszer, hogy ő is elolvas naponta egy könyvet. Ha nem a Háború és békéről van szó, akkor az én életembe is belefér két könyv elolvasása, főleg télen, és főleg akkor, amikor rosszak a tévéfilmek. Gyermekkoromban zseblámpával a takaró alatt olvastam Bocacciot, később nyáron a diófán Thomas Mannt.
Nemcsak hogy termékeny vagy, hanem mindenütt jelen - a Káfén kívül még hol közölsz?
Saját rovatom van a Vajdaságportálon([a]http://www.vajdaságportál.com),[text]www.vajdaságportál.com),[/a] szerkesztem a [a]http://www.magicafe.hut,[text]www.magicafe.hut,[/a] írásaimat közli a Prae.hu, a Fullextra, Szolnoki Napló, az Alpokalja, a Napvilág Íróklub, a LKA Magazin, a Kaláka, a Folder.hu, a Magyar Virtus, Kárpátalja, a Polisz, a Napút, a Lant, Irodalmi Jelen. Nem beszélve a blogjaimról.
Tavaly összeszámoltam, hogy hány online orgánum közölt tőlem írást és 100-nál abbahagytam. Magam is meghökkentem a minap, amikor nemzedékem bálványa: Kőbányai János, segítségemet kérte egy szöveg közzétételéhez. Írtam a Transindexbe, a relatio.ro-ba, a kakukk.ro-ba, az Erdélyi Riportba is. De vett tőlem már anyagot át szlovákiai és kanadai lap is.
A Káfé, ugye, erdélyi-nyugati magyar, publikálsz a vajdasági portálon, de több anyaországi weblap műhelye befogadott, van-e különbség ezek között - kisebbségi-többségi jellemzőkre gondolok.
Van. A Magyarországot jelentő 93 ezer négyzetkilométeren megjelenő irodalmi orgánumok, ha magukat professzionalistáknak nevezik, kirekesztők. Szekértáborok alakultak ki a posztmodern és a hagyományos írótechnikával dolgozó lapok közt. Átjárás alig van. Ez a kettősség külföldön (tehát számomra külföld Erdély is, meg Stockholm is) nem jellemző. Nem is kerestem a kapcsolatot magyar írókkal (gyermekkori barátaim: Munkácsi Miklós, Bólya Péter, Dobai Péter) elvették a kedvem. Annak viszont tiszta szívből örülök, hogy Vári Attila, György Attila, Szerbhorvát György, dr. Máriás nevét rendszeresen látom a magyar lapokban. De igazából akkor nyugodna meg a szívem, ha a legnagyobb példányszámú magyar napilap szombati, tehát irodalmi mellékletében egyszer-egyszer Kinde Annamária, Gergely Edit neve is felbukkanna. Egy magyar lap azzal kezdi, hogy hány éves vagy? Igazából szeretnének minél fiatalabb tehetségeket felmutatni, a Magyar Napló indított is egy rovatot, melyben megbírálták a beküldött anyagot, de abbamaradt.
Nekem a távolból úgy tűnik, hogy fekszik neked az új média, az
internetlap, tévednék?
Nem tévedsz. "Kéznél volt." Itt el kell mondanom azonban, hogy a nyomtatott magyar sajtó rendkívül kritikusan figyeli az online irodalmat és itt is rendkívül nehéz az átjárás. Van, akinek sikerül: Balla D. Károly és sok tízezer embernek pedig nem. Nekem szerencsém volt, szorgalmam, és talán rokonszenves lehetett a külföldi lapoknak, hogy ott próbálkozom.
Belátod az egész magyarországi könyvtermést. Ami egy erdélyinek léhán színesnek, egy svéd számára túl harsánynak tünhet, hogyan jellemeznéd te magad?
Keserű, szarkasztikus, cinikus, filozopter, eltitkolt, érző szívvel. Nyáron anarchista buddhista, télen szürrealista realista.
Milyen az a világ, ami az általad recenzált könyvekből kirajzolódik? Nem túl kaotikus, elfuserált? Jézusról, ugye, kiderítik, hogy egészen más volt, mint hittük, közelről a dalai láma sármja is megkopik, a legnépszerűbb magyar politikus továbbra is Kádár meg Kossuth.
Az általam elolvasott posztmodern magyar könyvtermésből semmi nem rajzolódik ki.
Az utolsó magyar író, Tar Sándor látásmódja állt hozzám a legközelebb. A világot újra és újra átírják, amióta a kanonizálás fogalma létezik. Most olvasok egy könyvet: Buddha és a részecskegyorsítók a címe. Igen, de meg lehetne írni a modern fizika viszonyát a felvilágosodáshoz, netán a reneszánsz világképéhez is. A könyvekből kiolvasott világ dermesztő, rémítő, hideg és számító. Talán még mérgez is. Jézus alakja persze, hogy foglalkoztatja az embereket, hisz a leghitelesebbnek tartott szöveg is kétszáz évvel utána íródott. Most persze azt olvasom, hogy zelóta forradalmár volt, akit egy dublőr helyettesített a kivégzésnél, igazi házasságot kötött Magdolnával, gyermeke született, a Karoling dinasztia genetikailag tőle származik, de írtam már cikket "Jézus, az első palesztin" címmel is. Amennyire zavaró mindez, annyira örülök annak, hogy az emberek még mindig fogékonyak a mitikus alakokra. A dalai láma egy egzotikus jelenség, kíváncsi lennék, hogy ítélik meg őt Tibetben. Kossuth és Kádár rokonszenvindexe a magyar konzervativizmust is jelenti, és nagyon mély ennek az érzésnek a hátországa.
Őszintén szólva én arra várok, hogy prózaköteted megjelenjék. Szerintem a Pingpongregény meg a Pingpongregényt folytató humoros szövegeid legalább annyi figyelmet érdemelnek, mint a jelenleg nyomás alatt állók. Mit gyűjtenél össze ebbe az általam elképzeltbe?
Az ezután megírandókat. A két kisregény után tervezek egy novelláskötetet. Nem titok, az első ígéret nem teljesült (a Partvonal Kiadó elállt a kiadási szándékától), most az anyag Kaiser Lászlónál van (Hungarovox Kiadó), s ha ő is nemet mond, még mindig van esélyem. Ebbe a kötetbe a két kisregény után született rövidprózák kerülnének, melyek zöme a Káféban is megjelent.
Tragikomikus a Pingpongregény világa, Tersánszkyra emlékeztet, vagy mondjam Temesit a kortársak közül. Ugyanakkor olyan olvasmányos, mint az amerikai Bukowski, alkat kérdése ez, vagy szándékos a választás? Az írókat, ugye, Thomas Mann meg Brecht kategóriába szokták sorolni, van egy harmadik út is?
A hermafroditizmus nem lehet harmadik út. Arisztotelész komolyan gondolhatta, hogy egy igazi drámai szerzőnek ugyanazt a témát meg kellene tudnia írnia tragédia és komédia formájában is. Már a századelőn lírikussá vált a drámairodalom, mindez egy kötetben is keveredhet. Voltaire legalább annnyira volt filozófus, mint író, Pascal legalább annyira volt matematikus, mint szépíró. Az olvasmányosság abból fakad, hogy szerettem volna a múltam bemutatni, s ez anekdotikus formában kezdődött és folytatódott. (Ma egyébként nem divat olvasmányosnak lenni Magyarországon).
Mindenképp szerettem volna megírni a múltam, minél színesebben (író az, akinek olvasója van), mielőtt belekezdek egy teljesen fiktív történetbe. Már egyre kevésbé hiszek a kategóriákban. Gyermekkori barátomat regényíróként ismertem meg (Munkácsi Miklóst), aki aztán írt musicalt, filmforgatókönyvet és tragédiát is. A Pinngpongregény világa azért olyan, mert valahol minden ember elfuserálja az életét, mégha háromszor nyer a lottón, akkor is, vagy akkor igazán?
Különben Kiskörös? Lakik minden szerző valahol... Mennyire jellemző vagy fontos a curriculum vitae-d? Nem kell elszámolnod az életeddel ebben a kurta interjúban, legalább azt áruld el, hány éves vagy. magam sem tudom, bár évek óta együttműködünk a Kaféban!
Ötven éves vagyok. Életem döntő korszakát Cegléden töltöttem. Szüleim öregkorukban elváltak, s én Édesanyámmal Szolnokra költöztem. Sok helyen tanítottam (Gödöllő, Tiszabura, Monor, Kétpó, Budapest. Négy egyetemre és négy főiskolára jártam, 1983-ban doktoráltam irodalomból. A szokásos humán-stúdiumok mellett van egy humánmenedzsment diplomám és egy asztalitenisz-edzői oklevelem is. Ha Szolnokon kell leélnem az életem, az nem lesz szerencsés, hiányoznak a régi ceglédi barátok, ha meg már ők is meghalnak, akkor még mindig clochard lehet az ember a Szajna-híd alatt. Mindehhez hozzátartozik, hogy a gyermekkorukban belém szerelmes diáklányok még mindig azt a húsz-harminc éves amorozót látják bennem, akit egy ötvenes, gerincsérves már nem testesíthet meg. Egyébként nem Kiskörös, hanem Nagykörös. Hála az Istennek, barátnőmmel közösen vett tanyánkat nem számoltuk fel, alig várom, hogy elmehesse és kifújhassam ott magam. Nyilván ez már csak a Könyvhét után történhet meg. Addig is mindenkinek szurkolok, hogy jól használják ki az ingyenes, minden évben alanyi jogon kijáró Nap körüli utazást. Boldogít.
Kérdezett: Gergely Tamás
Könyved jelenik meg, kapom a hírt, egy számomra ismeretlen kiadónál, mutasd be nekünk, tudatlanoknak a kiadót!
A Bíbor Kiadó miskolci vállalkozás, főleg egyetemi jegyzeteket adnak ki, de szépprózát is, jórészt nem befutott szerzőtől. A szerkesztést azonban szakemberre bízzák, az én könyvemet pl. Jenei László szerkeszti, akinek már négy kötete jelent meg. Mielőtt könyveikről írtam volna, tettem néhány keresetlen megjegyzést, mindez felkeltette a kiadó figyelmét, így kerültünk kapcsolatba. Jóllehet nem eléggé ismert kiadó, de tavaly az Oroszország legjobb írójának kikiáltott hölgy Halál utáni kalandjaim című kötetét ők jelentették meg magyarul.
Ha jól értettem, a Káféban is közölt írásaid lesznek majd olvashatók a könyvben, így van?
Igen. De most recenzió nem szerepel köztük, csak a Pingpongregényként, illetve Parasztregényként nevezett kisprózáim szövedéke. Mindenképp szerettem volna egyszer megmutatni, hogy valamilyen szinten prózát is tudok írni. S, ne felejtsük el, ha már itt tartunk, hogy a Pingpongregény (a Bíbor Kiadónál Az eltűnt ütő nyomában címet kapta) többek közt a te ötleted volt.
Recenziók, kritikák, hogyan nevezed te magad ezeket a szövegeket? Valami sajátos műfajt vezettél be, mely gyakran montál egymás mellé idézeteket, sok esetben rájuk bízva, a montázsra a recenzens mondanivalóját.
Pontosan ez történik, Határ Győző kivételével nem is tudom kiről írtam rosszat, gondolni Ficsku Pálról gondoltam nem épp hízelgő dolgokat, de nem írtam le. Ha nagyon rossz a könyv, akkor inkább nem is írok róla.
Recenzióim legjobbika, vagy legalábbis egy része valóban montázs, melyből az olvasó megismerheti a főszereplőket, vagy a konfliktust. Azért választottam a könyvbemutatóknak ezt az eddig nem hagyományos formáját (tudtommal kívül más nem is gyakorolja), mert komolyan gondolom, hogy magának a könyvbemutatónak is érdekesnek kell lennie, egy posztmodern halandzsa után nem lenne kedvem kezembe venni még az Ulyssest sem. A montázs műfaja pedig alkalmasnak bizonyult az érdeklődés felkeltésére, és valóban ezt az írástechnikát választottam, talán ez jobban is fekszik nekem.
Napi egy könyv, időmilliomos vagy klónoztad magad? Írásból élsz meg?
Írásból Magyarországon összesen 10 ember él meg. Szerkesztők, korrektorok, tördelőszerkesztők szintén keresnek egy kis pénzt. Komoly összegeket csak kurrens szerzők kapnak (Esterházy, Nádas, vagy a rendkívül termékeny Nemere István, aki legalább négyszáz könyvet írt. Időnként lehet pályázattal is nyerni egy komolyabb összeget, de nálunk nincs előleg, nincs szerzői jutalék, az eladott könyvek után kap részesedést a szerző. Ötven éve nem láttam a környezetemben olyan embert, aki írásból meggazdagodott volna. Örökségemből élek, nincs más dolgom, mint írni, olvasni, és az ehhez szükséges fizikai állóképességet fenntartani.
Ráadásul valóban gyorsan olvasok. Jancsó Miklós, a híres filmrendező mondta egyszer, hogy ő is elolvas naponta egy könyvet. Ha nem a Háború és békéről van szó, akkor az én életembe is belefér két könyv elolvasása, főleg télen, és főleg akkor, amikor rosszak a tévéfilmek. Gyermekkoromban zseblámpával a takaró alatt olvastam Bocacciot, később nyáron a diófán Thomas Mannt.
Nemcsak hogy termékeny vagy, hanem mindenütt jelen - a Káfén kívül még hol közölsz?
Saját rovatom van a Vajdaságportálon([a]http://www.vajdaságportál.com),[text]www.vajdaságportál.com),[/a] szerkesztem a [a]http://www.magicafe.hut,[text]www.magicafe.hut,[/a] írásaimat közli a Prae.hu, a Fullextra, Szolnoki Napló, az Alpokalja, a Napvilág Íróklub, a LKA Magazin, a Kaláka, a Folder.hu, a Magyar Virtus, Kárpátalja, a Polisz, a Napút, a Lant, Irodalmi Jelen. Nem beszélve a blogjaimról.
Tavaly összeszámoltam, hogy hány online orgánum közölt tőlem írást és 100-nál abbahagytam. Magam is meghökkentem a minap, amikor nemzedékem bálványa: Kőbányai János, segítségemet kérte egy szöveg közzétételéhez. Írtam a Transindexbe, a relatio.ro-ba, a kakukk.ro-ba, az Erdélyi Riportba is. De vett tőlem már anyagot át szlovákiai és kanadai lap is.
A Káfé, ugye, erdélyi-nyugati magyar, publikálsz a vajdasági portálon, de több anyaországi weblap műhelye befogadott, van-e különbség ezek között - kisebbségi-többségi jellemzőkre gondolok.
Van. A Magyarországot jelentő 93 ezer négyzetkilométeren megjelenő irodalmi orgánumok, ha magukat professzionalistáknak nevezik, kirekesztők. Szekértáborok alakultak ki a posztmodern és a hagyományos írótechnikával dolgozó lapok közt. Átjárás alig van. Ez a kettősség külföldön (tehát számomra külföld Erdély is, meg Stockholm is) nem jellemző. Nem is kerestem a kapcsolatot magyar írókkal (gyermekkori barátaim: Munkácsi Miklós, Bólya Péter, Dobai Péter) elvették a kedvem. Annak viszont tiszta szívből örülök, hogy Vári Attila, György Attila, Szerbhorvát György, dr. Máriás nevét rendszeresen látom a magyar lapokban. De igazából akkor nyugodna meg a szívem, ha a legnagyobb példányszámú magyar napilap szombati, tehát irodalmi mellékletében egyszer-egyszer Kinde Annamária, Gergely Edit neve is felbukkanna. Egy magyar lap azzal kezdi, hogy hány éves vagy? Igazából szeretnének minél fiatalabb tehetségeket felmutatni, a Magyar Napló indított is egy rovatot, melyben megbírálták a beküldött anyagot, de abbamaradt.
Nekem a távolból úgy tűnik, hogy fekszik neked az új média, az
internetlap, tévednék?
Nem tévedsz. "Kéznél volt." Itt el kell mondanom azonban, hogy a nyomtatott magyar sajtó rendkívül kritikusan figyeli az online irodalmat és itt is rendkívül nehéz az átjárás. Van, akinek sikerül: Balla D. Károly és sok tízezer embernek pedig nem. Nekem szerencsém volt, szorgalmam, és talán rokonszenves lehetett a külföldi lapoknak, hogy ott próbálkozom.
Belátod az egész magyarországi könyvtermést. Ami egy erdélyinek léhán színesnek, egy svéd számára túl harsánynak tünhet, hogyan jellemeznéd te magad?
Keserű, szarkasztikus, cinikus, filozopter, eltitkolt, érző szívvel. Nyáron anarchista buddhista, télen szürrealista realista.
Milyen az a világ, ami az általad recenzált könyvekből kirajzolódik? Nem túl kaotikus, elfuserált? Jézusról, ugye, kiderítik, hogy egészen más volt, mint hittük, közelről a dalai láma sármja is megkopik, a legnépszerűbb magyar politikus továbbra is Kádár meg Kossuth.
Az általam elolvasott posztmodern magyar könyvtermésből semmi nem rajzolódik ki.
Az utolsó magyar író, Tar Sándor látásmódja állt hozzám a legközelebb. A világot újra és újra átírják, amióta a kanonizálás fogalma létezik. Most olvasok egy könyvet: Buddha és a részecskegyorsítók a címe. Igen, de meg lehetne írni a modern fizika viszonyát a felvilágosodáshoz, netán a reneszánsz világképéhez is. A könyvekből kiolvasott világ dermesztő, rémítő, hideg és számító. Talán még mérgez is. Jézus alakja persze, hogy foglalkoztatja az embereket, hisz a leghitelesebbnek tartott szöveg is kétszáz évvel utána íródott. Most persze azt olvasom, hogy zelóta forradalmár volt, akit egy dublőr helyettesített a kivégzésnél, igazi házasságot kötött Magdolnával, gyermeke született, a Karoling dinasztia genetikailag tőle származik, de írtam már cikket "Jézus, az első palesztin" címmel is. Amennyire zavaró mindez, annyira örülök annak, hogy az emberek még mindig fogékonyak a mitikus alakokra. A dalai láma egy egzotikus jelenség, kíváncsi lennék, hogy ítélik meg őt Tibetben. Kossuth és Kádár rokonszenvindexe a magyar konzervativizmust is jelenti, és nagyon mély ennek az érzésnek a hátországa.
Őszintén szólva én arra várok, hogy prózaköteted megjelenjék. Szerintem a Pingpongregény meg a Pingpongregényt folytató humoros szövegeid legalább annyi figyelmet érdemelnek, mint a jelenleg nyomás alatt állók. Mit gyűjtenél össze ebbe az általam elképzeltbe?
Az ezután megírandókat. A két kisregény után tervezek egy novelláskötetet. Nem titok, az első ígéret nem teljesült (a Partvonal Kiadó elállt a kiadási szándékától), most az anyag Kaiser Lászlónál van (Hungarovox Kiadó), s ha ő is nemet mond, még mindig van esélyem. Ebbe a kötetbe a két kisregény után született rövidprózák kerülnének, melyek zöme a Káféban is megjelent.
Tragikomikus a Pingpongregény világa, Tersánszkyra emlékeztet, vagy mondjam Temesit a kortársak közül. Ugyanakkor olyan olvasmányos, mint az amerikai Bukowski, alkat kérdése ez, vagy szándékos a választás? Az írókat, ugye, Thomas Mann meg Brecht kategóriába szokták sorolni, van egy harmadik út is?
A hermafroditizmus nem lehet harmadik út. Arisztotelész komolyan gondolhatta, hogy egy igazi drámai szerzőnek ugyanazt a témát meg kellene tudnia írnia tragédia és komédia formájában is. Már a századelőn lírikussá vált a drámairodalom, mindez egy kötetben is keveredhet. Voltaire legalább annnyira volt filozófus, mint író, Pascal legalább annyira volt matematikus, mint szépíró. Az olvasmányosság abból fakad, hogy szerettem volna a múltam bemutatni, s ez anekdotikus formában kezdődött és folytatódott. (Ma egyébként nem divat olvasmányosnak lenni Magyarországon).
Mindenképp szerettem volna megírni a múltam, minél színesebben (író az, akinek olvasója van), mielőtt belekezdek egy teljesen fiktív történetbe. Már egyre kevésbé hiszek a kategóriákban. Gyermekkori barátomat regényíróként ismertem meg (Munkácsi Miklóst), aki aztán írt musicalt, filmforgatókönyvet és tragédiát is. A Pinngpongregény világa azért olyan, mert valahol minden ember elfuserálja az életét, mégha háromszor nyer a lottón, akkor is, vagy akkor igazán?
Különben Kiskörös? Lakik minden szerző valahol... Mennyire jellemző vagy fontos a curriculum vitae-d? Nem kell elszámolnod az életeddel ebben a kurta interjúban, legalább azt áruld el, hány éves vagy. magam sem tudom, bár évek óta együttműködünk a Kaféban!
Ötven éves vagyok. Életem döntő korszakát Cegléden töltöttem. Szüleim öregkorukban elváltak, s én Édesanyámmal Szolnokra költöztem. Sok helyen tanítottam (Gödöllő, Tiszabura, Monor, Kétpó, Budapest. Négy egyetemre és négy főiskolára jártam, 1983-ban doktoráltam irodalomból. A szokásos humán-stúdiumok mellett van egy humánmenedzsment diplomám és egy asztalitenisz-edzői oklevelem is. Ha Szolnokon kell leélnem az életem, az nem lesz szerencsés, hiányoznak a régi ceglédi barátok, ha meg már ők is meghalnak, akkor még mindig clochard lehet az ember a Szajna-híd alatt. Mindehhez hozzátartozik, hogy a gyermekkorukban belém szerelmes diáklányok még mindig azt a húsz-harminc éves amorozót látják bennem, akit egy ötvenes, gerincsérves már nem testesíthet meg. Egyébként nem Kiskörös, hanem Nagykörös. Hála az Istennek, barátnőmmel közösen vett tanyánkat nem számoltuk fel, alig várom, hogy elmehesse és kifújhassam ott magam. Nyilván ez már csak a Könyvhét után történhet meg. Addig is mindenkinek szurkolok, hogy jól használják ki az ingyenes, minden évben alanyi jogon kijáró Nap körüli utazást. Boldogít.
Kérdezett: Gergely Tamás
