Portfóliók

Csend ül az asztalon,
a székeken, a polcokon;
Átrohan a borzalom,
A szőnyegen, az agyamon.

Megérint a Fájdalom,
a kezemen, a vállamon;
Könny gördül az arcomon,
A lelkemen, a falakon.

S belép a Magány,
Hosszú, szikár, alak talán,
Rámvillantja üres mosolyát,
S táncolni kezd egy fénykör nyomán.

Gúnyol, vigyorog és felkéri a Csendet,
De az fintorogva arrébbül egy régi kredencre.
Táncra hívná, a Fájdalom aszzonyát,
De az tovaillant a friss szellővel az ablakon át.

Maradtam hát Én neki,
Különös és egyedi,
Táncra kér hát engem is,
A könnyeimet letörli,
Dúdolni kezd valamit,
S kihúz a fényre táncolni.