Portfóliók
A haza csak egy tábor a sivatagban
Márai Sándor: A teljes napló
A haza csak egy tábor a sivatagban
A lélektan
Éjjel, ha eloltom a villanyt, és a párnára fekszem, csak azért nem sírok, mert az ember nem sír. És, ha sírnál? Miért ne? Kinek tartozol tartással, ranggal, kiállással? Senkinek. És mi ez az egész? Romok közt élsz, ahol tegnap még otthonok voltak, becsvágyakkal, rögeszmékkel, hiúsággal, szenvedélyekkel. Ma piszok, dög, szemét, minden, ugyanott. Katonasírok és romházak közt sétálsz Budán, ahol húsz éven át mindennap sétáltál, -s aztán? Mi lett mindabból, amit húsz éven keresztül hirdettél, reméltél? Tanultak valamit az emberek a háborúból? Még sebes és üszkös minden, s máris úgy készülnek az újra, rikkantva és teli tüdővel, mintha nem történt volna semmi. Már gyártják az új bombát, mely nemcsak földig rombol egy várost, hanem egészen eltünteti, sivatag és lyuk marad minden emberi alkotás helyében.
A történelmi, politikai konstellációkat teljesen figyelmen kívül hagyva vonzotta Márait a személyes, lírai hangnemű önéletrajzi forma, attól függetlenül, hogy kifejezési módjaként a regényt vagy a lírát választotta, gondoljunk csak az Egy polgár vallomásai -ra. Ehhez fűzi hozzá Fried István azt a talányos megjegyzést, hogy Márai mindig önéletrajzot ír, azaz sohasem ír önéletrajzot (Fried István: Márai Sándor pályaképe). Innen már csak egy ugrás annak a felismerése, hogy az önéletrajz is a napló műfajának egy alfaja. Önéletrajzának, illetve naplójának első kísérlete egy német nyelven kiadott, fiktív önéletrajz. Azonban ez a kötet visszavonhatatlanul elkallódott. Ha nem a kötetről szólunk, hanem a problémáról, akkor tudomást kell vennünk, hogy a Vallomások stilizáltsága egy szervesen fejlődő életutat mutat be, melynek a menet-közbeni, különböző nyelven kiadott újságcikkek némileg ellentmondanak, a legüdvösebb lenne, ha az irodalom-és sajtótörténet és a bibliográfiai kutatás baráti jobbot nyújtanának egymásnak. Ráadásul tudjuk, hogy a tanácskormány támogatójává válik, önéletrajzában hallgat a kommün időszakában betöltött szerepéről, mint ahogy szintén talányos a lillafüredi írótalálkozón betöltött szerepe. Hallgat arról is, hogy Kassákot többször megkereste lakásán. Egy napló soha nem lehet teljes, mondhatnánk. Az író személyes tragédiája, hogy idegenben kényszerül megrajzolnia a személyes létezés problematikáját és történetét. Tegyük hozzá nem ez lesz az első alkalom.
Mi már sejtjük, hogy mi az, ami a naplóból kimaradt, de azt eddig sem tudtuk, hogy –mert közlésével adós maradt-hogy polgári házasságot Matzner Ilonával, a Napnyugati őrjárat útitársnőjével, Budapesten, 1923-ban kötötte. Szintén talány marad, hogy 1918 és 1928 közt milyen útlevéllel utazgat Európában. Egy valami biztos: 1934-ben , az Egy polgár vallomásai első kötetének megjelenésével elmondhatjuk: Márai beérkezett.(Fried István.)
A haza a nyelv, a végleges otthon
A kivándorlás okai
Budapest számomra mindenképpen elpusztult, akkor is, ha a parlament sértetlen; akkor is, ha lakásom sértetlen-aminek valószínűsége kevés - mert hiába van lakásom, ha másoknak tíz-, talán százezreknek nincsen; akkor is, ha maradtak színházak, könyvkereskedések, mert mindez hiábavaló, ha nincs hozzá műveltség, csak mindennapi szükséggel viaskodó, félig-meddig barlanglakó tömegek vannak. De ez mind nem olyan tragikus számomra, mint a meggyőződés, hogy a közelmúlt időben a magyar társadalom egésze megmutatkozott igazi, műveletlen és erkölcstelen mivoltában. Az utolsó tíz hónapban elvetett minden álarcot, s a tolvajlás, rablás, erőszak és gaztett lelkes pártfogójának mutatkozott igazi, műveletlen és erkölcstelen mivoltában. Az utolsó tíz hónapban elvetett minden álarcot, s a tolvajlás, rablás, erőszak és gaztett lelkes pártfogójának mutatkozott. Akkor is, ha személyesen nem lopott vagy erőszakoskodott. Ahogyan ez a társadalom kéjesen megtagadott és üldözni kezdett mindent, ami szíve mélyén addig is gyűlölt. Először a zsidókat, aztán mindenkit, aki tehetséget és minőséget jelentett, tehát zavarhatta az ő "keresztény, nemzeti üzletét": ezen nem lehet lélekben túlesni, ez az, amibe nem lehet belenyugodni, nem lehet napirendre térni fölötte, nem lehet ott folyatni, ahol abbahagytuk, akkor sem, ha maradt Budapest és munkahely és lakás. El kell menni Magyarországról.
Okok és várható következmények
Magyarországon az elmúlt huszonöt évben a vezető rétegek "keresztény, nemzeti" politikát követtek. Nagy tömegek fújták ezt a lángot, mely végül is elhamvasztotta az ismert magyar világot. Ez a "keresztény, nemzeti" politika vendégfallal takarta el az igazi szociális problémák távlatát, s a valóságban arra volt csak jó, hogy egy mélyen műveletlen, kapzsi és erkölcstelen vezető réteg, tudás, tehetség és erkölcs nélkül kivételezettséget követeljen maga és a pereputtya számára a társadalomtól. Szakértelem és lelkiismeret nélkül akartak vagyonosodni, rangosodni és uralkodni. Ez nagyrészt sikerült is nekik. A kereszténység nagy fogalmával simóniát űztek, úgy árulták a maguk kereszténységét, mint a papi címeket és kegyszereket. A nemzet nagy eszméjét úgy forgatták, mint egy fütyköst; mindenkit tarkón sújtottak vele, aki másképpen, mert a nemzet jövőjéről vélekedni, mint ők, az osztályok és származásuk szerint hiteles keresztények és nemzetiek. Gyógyszerésznek, írónak, orvosnak, tudósnak, mérnöknek csak az számított szemükben, aki keresztény, nemzeti alapon volt gyógyszerész, író vagy orvos. Ez volt a "jobboldaliság": mesterséges és erőszakos jogcím arra, hogy valaki rátermettség nélkül érvényesüljön és többlethez jusson. S minthogy az anyag, amelyből az országot fel kell építeni, az összeomlás után ugyanaz maradt: kérdés, nem lesz-e "baloldaliság" ugyanilyen jogcím hívatlan emberek érvényesülésére. Erre kell vigyázni, ha lehet.
Van ok a derűre, a költészet él
Egy folyóirat Végre nyomtatásban címmel bejelenti, hogy Sz. Z. költő versei, melyeket a nyilas és náci rémuralom esztendeiben csak titkos összejöveteleken ismerhetett meg a közönség-végre napvilágot látnak. Mutatóba közöl, néhány lírai szemelvényt. Az első vers, amelyet elolvasok, így kezdődik:
Adolf, Adolf, te viszketeg
Bőrbeteg szörnyeteg...
S a folytatása is ilyen lendületes. E versek olvastakor megint csak azt írhattam a naplóba, amit legutóbb a Harc című, időközben kimúlt antiszemita szaklapban közölt "legszebb antiszemita vers" olvastakor jegyeztem föl: a magyar líra él.
A jelen
Buda elesett. A legdühösebb harcok a Vár környékén voltak, a Vérmező körül; beszéltem emberekkel, akik az Avar utcából érkeztek. Alig van ház, amely ne sérült volna; a rablás több hullámban tart és oly általános, amilyenre Pesten még nem volt példa. Mindennel leszámoltam, tudom, hogy koldus vagyok. Ha maradt egyetlen ruhám, amelyet éppen viselek, s két váltás fehérneműm, mindenünk benn volt a budai lakásban -, szerencsém volt. De az élet több mint bútor és lakás.
A szakma
Stendhal felülmúlhatatlan, mikor hideg és tárgyilagos modorban leír egy valóban válságos történelmi és emberi helyzetet: például a fiatal olasz romantikus, Fabrice részvételélt a waterlooi csatában, ahová esztelen sietséggel érkezik, és fogalma sincsen, mi az, amiben részt vesz. Az emberi és közösségi végzet vak, süket elemeit mutatja meg, közömbösen és elegánsan. Nagyságának egyik titka ez a fennkölt tárgyilagosság. Huszonkét nap alatt írta meg a Chartreuse de Parme-t, napjában húsz, huszonkét kéziratoldalt; a másoló ott volt a szobában és keze alól kapkodta el a kéziratoldalakat.
A kiút?
Mindennek az értelme, hogy az emberi életnek egyetlen célja van? A szabadság. Bizonyos elemei, emberi szabadságjogok és szabadságigény nélkül nem érdemes élni. S a szabadságnak egy útja van: a demokrácia. Ez is tökéletlen és viszonylagos, de a gyakorlatban ez a legtöbb, amit az ember megvalósíthat. Minden megmaradt erejével minden ember dolgozzék azon, hogy Magyarország demokratikus állam legyen. Ennyi a feladat, máskülönben hiába volt minden. Emberek megtudják, hogy ötszobás lakásuk elpusztult, de épen maradt a cselédszoba, s egyszerre milliomosnak érzik magukat.
Számvetés
Nagy esemény: valaki szerzett egy 1945-ös naptárt. Kíváncsian lapozzuk. Az első oldalon a szokásos rovatok: lakás, óraszám, testsúly, balesetbiztosítási kötvény száma, útlevél száma, értékpapír száma, sorsjegy száma, bérlet. E rovatokat derűvel szemlélem. Lakásom nincs többé, eltaposta a háború, testsúlyom határozottan apadt, órámat elzabrálták, balesetbiztosítást kötni manapság igazán szokatlan vállalkozás lenne, kötvény és útlevél. Mintha a naptárszerkesztő gúnyolná az embert. Életben maradni most nagyon nehéz; de az élethez sokkal kevesebb kellék kell, mint valaha.
Kerekes Tamás
A kiadó előszava
Márai Sándor naplóinak eddigi magyar kiadása korántsem teljes - a köteteket vagy maga az író, vagy a kiadó állította össze, esetenként kihagyva a személyesebb, illetve politikailag "kínosabb" feljegyzéseket. A helyzet orvoslására született az Ami a naplóból kimaradt sorozat azonban szintén válogatás, teljes naplókiadás tehát nincsen.
A kiadó e hiányosságot kívánja megszüntetni, amikor új sorozatban közreadja a jegyzetekkel, hely-, név- és tárgymutatóval kiegészített teljes naplót, amely tartalmaz minden eddig megjelent, valamint számos, nyomtatásban még soha nem közölt, a hagyatékból frissen előkerült feljegyzést.
Márai Sándor: A teljes napló
[a]http://www.helikonkiado.hu[text]www.helikonkiado.hu[/a]
info@helikon.hu
A haza csak egy tábor a sivatagban
A lélektan
Éjjel, ha eloltom a villanyt, és a párnára fekszem, csak azért nem sírok, mert az ember nem sír. És, ha sírnál? Miért ne? Kinek tartozol tartással, ranggal, kiállással? Senkinek. És mi ez az egész? Romok közt élsz, ahol tegnap még otthonok voltak, becsvágyakkal, rögeszmékkel, hiúsággal, szenvedélyekkel. Ma piszok, dög, szemét, minden, ugyanott. Katonasírok és romházak közt sétálsz Budán, ahol húsz éven át mindennap sétáltál, -s aztán? Mi lett mindabból, amit húsz éven keresztül hirdettél, reméltél? Tanultak valamit az emberek a háborúból? Még sebes és üszkös minden, s máris úgy készülnek az újra, rikkantva és teli tüdővel, mintha nem történt volna semmi. Már gyártják az új bombát, mely nemcsak földig rombol egy várost, hanem egészen eltünteti, sivatag és lyuk marad minden emberi alkotás helyében.
A történelmi, politikai konstellációkat teljesen figyelmen kívül hagyva vonzotta Márait a személyes, lírai hangnemű önéletrajzi forma, attól függetlenül, hogy kifejezési módjaként a regényt vagy a lírát választotta, gondoljunk csak az Egy polgár vallomásai -ra. Ehhez fűzi hozzá Fried István azt a talányos megjegyzést, hogy Márai mindig önéletrajzot ír, azaz sohasem ír önéletrajzot (Fried István: Márai Sándor pályaképe). Innen már csak egy ugrás annak a felismerése, hogy az önéletrajz is a napló műfajának egy alfaja. Önéletrajzának, illetve naplójának első kísérlete egy német nyelven kiadott, fiktív önéletrajz. Azonban ez a kötet visszavonhatatlanul elkallódott. Ha nem a kötetről szólunk, hanem a problémáról, akkor tudomást kell vennünk, hogy a Vallomások stilizáltsága egy szervesen fejlődő életutat mutat be, melynek a menet-közbeni, különböző nyelven kiadott újságcikkek némileg ellentmondanak, a legüdvösebb lenne, ha az irodalom-és sajtótörténet és a bibliográfiai kutatás baráti jobbot nyújtanának egymásnak. Ráadásul tudjuk, hogy a tanácskormány támogatójává válik, önéletrajzában hallgat a kommün időszakában betöltött szerepéről, mint ahogy szintén talányos a lillafüredi írótalálkozón betöltött szerepe. Hallgat arról is, hogy Kassákot többször megkereste lakásán. Egy napló soha nem lehet teljes, mondhatnánk. Az író személyes tragédiája, hogy idegenben kényszerül megrajzolnia a személyes létezés problematikáját és történetét. Tegyük hozzá nem ez lesz az első alkalom.
Mi már sejtjük, hogy mi az, ami a naplóból kimaradt, de azt eddig sem tudtuk, hogy –mert közlésével adós maradt-hogy polgári házasságot Matzner Ilonával, a Napnyugati őrjárat útitársnőjével, Budapesten, 1923-ban kötötte. Szintén talány marad, hogy 1918 és 1928 közt milyen útlevéllel utazgat Európában. Egy valami biztos: 1934-ben , az Egy polgár vallomásai első kötetének megjelenésével elmondhatjuk: Márai beérkezett.(Fried István.)
A haza a nyelv, a végleges otthon
A kivándorlás okai
Budapest számomra mindenképpen elpusztult, akkor is, ha a parlament sértetlen; akkor is, ha lakásom sértetlen-aminek valószínűsége kevés - mert hiába van lakásom, ha másoknak tíz-, talán százezreknek nincsen; akkor is, ha maradtak színházak, könyvkereskedések, mert mindez hiábavaló, ha nincs hozzá műveltség, csak mindennapi szükséggel viaskodó, félig-meddig barlanglakó tömegek vannak. De ez mind nem olyan tragikus számomra, mint a meggyőződés, hogy a közelmúlt időben a magyar társadalom egésze megmutatkozott igazi, műveletlen és erkölcstelen mivoltában. Az utolsó tíz hónapban elvetett minden álarcot, s a tolvajlás, rablás, erőszak és gaztett lelkes pártfogójának mutatkozott igazi, műveletlen és erkölcstelen mivoltában. Az utolsó tíz hónapban elvetett minden álarcot, s a tolvajlás, rablás, erőszak és gaztett lelkes pártfogójának mutatkozott. Akkor is, ha személyesen nem lopott vagy erőszakoskodott. Ahogyan ez a társadalom kéjesen megtagadott és üldözni kezdett mindent, ami szíve mélyén addig is gyűlölt. Először a zsidókat, aztán mindenkit, aki tehetséget és minőséget jelentett, tehát zavarhatta az ő "keresztény, nemzeti üzletét": ezen nem lehet lélekben túlesni, ez az, amibe nem lehet belenyugodni, nem lehet napirendre térni fölötte, nem lehet ott folyatni, ahol abbahagytuk, akkor sem, ha maradt Budapest és munkahely és lakás. El kell menni Magyarországról.
Okok és várható következmények
Magyarországon az elmúlt huszonöt évben a vezető rétegek "keresztény, nemzeti" politikát követtek. Nagy tömegek fújták ezt a lángot, mely végül is elhamvasztotta az ismert magyar világot. Ez a "keresztény, nemzeti" politika vendégfallal takarta el az igazi szociális problémák távlatát, s a valóságban arra volt csak jó, hogy egy mélyen műveletlen, kapzsi és erkölcstelen vezető réteg, tudás, tehetség és erkölcs nélkül kivételezettséget követeljen maga és a pereputtya számára a társadalomtól. Szakértelem és lelkiismeret nélkül akartak vagyonosodni, rangosodni és uralkodni. Ez nagyrészt sikerült is nekik. A kereszténység nagy fogalmával simóniát űztek, úgy árulták a maguk kereszténységét, mint a papi címeket és kegyszereket. A nemzet nagy eszméjét úgy forgatták, mint egy fütyköst; mindenkit tarkón sújtottak vele, aki másképpen, mert a nemzet jövőjéről vélekedni, mint ők, az osztályok és származásuk szerint hiteles keresztények és nemzetiek. Gyógyszerésznek, írónak, orvosnak, tudósnak, mérnöknek csak az számított szemükben, aki keresztény, nemzeti alapon volt gyógyszerész, író vagy orvos. Ez volt a "jobboldaliság": mesterséges és erőszakos jogcím arra, hogy valaki rátermettség nélkül érvényesüljön és többlethez jusson. S minthogy az anyag, amelyből az országot fel kell építeni, az összeomlás után ugyanaz maradt: kérdés, nem lesz-e "baloldaliság" ugyanilyen jogcím hívatlan emberek érvényesülésére. Erre kell vigyázni, ha lehet.
Van ok a derűre, a költészet él
Egy folyóirat Végre nyomtatásban címmel bejelenti, hogy Sz. Z. költő versei, melyeket a nyilas és náci rémuralom esztendeiben csak titkos összejöveteleken ismerhetett meg a közönség-végre napvilágot látnak. Mutatóba közöl, néhány lírai szemelvényt. Az első vers, amelyet elolvasok, így kezdődik:
Adolf, Adolf, te viszketeg
Bőrbeteg szörnyeteg...
S a folytatása is ilyen lendületes. E versek olvastakor megint csak azt írhattam a naplóba, amit legutóbb a Harc című, időközben kimúlt antiszemita szaklapban közölt "legszebb antiszemita vers" olvastakor jegyeztem föl: a magyar líra él.
A jelen
Buda elesett. A legdühösebb harcok a Vár környékén voltak, a Vérmező körül; beszéltem emberekkel, akik az Avar utcából érkeztek. Alig van ház, amely ne sérült volna; a rablás több hullámban tart és oly általános, amilyenre Pesten még nem volt példa. Mindennel leszámoltam, tudom, hogy koldus vagyok. Ha maradt egyetlen ruhám, amelyet éppen viselek, s két váltás fehérneműm, mindenünk benn volt a budai lakásban -, szerencsém volt. De az élet több mint bútor és lakás.
A szakma
Stendhal felülmúlhatatlan, mikor hideg és tárgyilagos modorban leír egy valóban válságos történelmi és emberi helyzetet: például a fiatal olasz romantikus, Fabrice részvételélt a waterlooi csatában, ahová esztelen sietséggel érkezik, és fogalma sincsen, mi az, amiben részt vesz. Az emberi és közösségi végzet vak, süket elemeit mutatja meg, közömbösen és elegánsan. Nagyságának egyik titka ez a fennkölt tárgyilagosság. Huszonkét nap alatt írta meg a Chartreuse de Parme-t, napjában húsz, huszonkét kéziratoldalt; a másoló ott volt a szobában és keze alól kapkodta el a kéziratoldalakat.
A kiút?
Mindennek az értelme, hogy az emberi életnek egyetlen célja van? A szabadság. Bizonyos elemei, emberi szabadságjogok és szabadságigény nélkül nem érdemes élni. S a szabadságnak egy útja van: a demokrácia. Ez is tökéletlen és viszonylagos, de a gyakorlatban ez a legtöbb, amit az ember megvalósíthat. Minden megmaradt erejével minden ember dolgozzék azon, hogy Magyarország demokratikus állam legyen. Ennyi a feladat, máskülönben hiába volt minden. Emberek megtudják, hogy ötszobás lakásuk elpusztult, de épen maradt a cselédszoba, s egyszerre milliomosnak érzik magukat.
Számvetés
Nagy esemény: valaki szerzett egy 1945-ös naptárt. Kíváncsian lapozzuk. Az első oldalon a szokásos rovatok: lakás, óraszám, testsúly, balesetbiztosítási kötvény száma, útlevél száma, értékpapír száma, sorsjegy száma, bérlet. E rovatokat derűvel szemlélem. Lakásom nincs többé, eltaposta a háború, testsúlyom határozottan apadt, órámat elzabrálták, balesetbiztosítást kötni manapság igazán szokatlan vállalkozás lenne, kötvény és útlevél. Mintha a naptárszerkesztő gúnyolná az embert. Életben maradni most nagyon nehéz; de az élethez sokkal kevesebb kellék kell, mint valaha.
Kerekes Tamás
A kiadó előszava
Márai Sándor naplóinak eddigi magyar kiadása korántsem teljes - a köteteket vagy maga az író, vagy a kiadó állította össze, esetenként kihagyva a személyesebb, illetve politikailag "kínosabb" feljegyzéseket. A helyzet orvoslására született az Ami a naplóból kimaradt sorozat azonban szintén válogatás, teljes naplókiadás tehát nincsen.
A kiadó e hiányosságot kívánja megszüntetni, amikor új sorozatban közreadja a jegyzetekkel, hely-, név- és tárgymutatóval kiegészített teljes naplót, amely tartalmaz minden eddig megjelent, valamint számos, nyomtatásban még soha nem közölt, a hagyatékból frissen előkerült feljegyzést.
Márai Sándor: A teljes napló
[a]http://www.helikonkiado.hu[text]www.helikonkiado.hu[/a]
info@helikon.hu
