Portfóliók
Rövid nézés - Rövidlátás
Fikci és barátja megbeszélik, hogy péntek délután 5.30-kor találkoznak a 7. Művészet Mozi kávézójában, felhajtanak egy feketét, és jegyet vesznek a legközelebbi érthetetlen című filmre. Páternoszter-Rejtély - elég furcsán hangzik ahhoz, hogy Fikci és barátja éppen ezzel a művel próbálják meg leleplezni az alterfilmek rajongóinak tűntető arroganciáját. Csengő; reflexszerűen kezdik kutatni szemeikkel, hol lehet itt popcornt vásárolni. Csalódásukat enyhíti, hogy épp a szomszédban van egy éjjelnappali, ahová a reklám alatt még beugorhatnak krumplisziromért. Már pereg a mozi, amikor befészkelődnek a tizenegyedik sor 5-ös, és 6-os székére.
Kisvártatva Fikci odasuttog barátjához:
- Nem az volt a füzetben, hogy ez valami külföldi film?
- De.
- De ezek magyar színészek. Nem?
- Hát de. Tudod, ez egy koprodukció, mint a Hazudós Jakab.
Aztán meglepetésükre hirtelen legördül a stáblista. Kicsit megilletődötten néznek körbe a bontatlanul recsegő zacskókkal. Ezekben a pillanatokban egyáltalán nem tűnik méltányosnak a belépőjegyek ára. Mielőtt a harag megindítaná őket kifelé, újabb képsor jelenik meg a vásznon.
Mennyi a húszcenti?
Amikor a Lumiére-fivérek bemutatták A vonat érkezését, feltehetően nem merült föl egyetlen ugráló nézőben sem, hogy márpedig ez a film rövid. Viszont napjaink közönségfilmen, sorozatokon, klippeken és reklámokon edződött emberében néhány perc alatt elérni azt az ingerküszöböt, ami a felháborodás helyett valamilyen esztétikai élmény megfogalmazására készteti, nem könnyű feladat. Fontos lenne körülírni, hogy jelen esetben mitől függ, hogy egy filmet rövidnek ítélünk meg. Önmagában nem műfaj, sőt valamennyi filmes műfaji kategória megjelenhet benne, de a terjedelemből kifolyólag az elbeszélői logika helyett inkább, kísérleti filmeknek kedvez.
Ha konkrét időintervallumban akarjuk meghatározni, hogy mi számít rövidnek megint, bajban vagyunk. Az egyes fesztiválok nevezési kritériumai alapján vehetünk át kategóriákat. Például Clermont-Ferrandban, a rövidek Cannes-jában, 60 perc alatti alkotásokkal lehet nevezni a versenyre. Ez az egy óra az átlagosan edzett tv-sapiens számára valóban rövidnek tűnhet; megközelítőleg annyi, amennyit sorozatokból előételként fogyaszt az esti filmekhez. Manapság ritka az ilyen hosszú rövid. Míg az egészestés filmek terjedelme folyton nő, a kisfilmeké ezzel szinte arányosan csökken.
A régi magyar mozi-forgalmazásban volt egy olyan rendszer, hogy a nagyfilm előtt levetítettek egy híradót, és egy kb.18 perces (egytekercses) kísérőfilmet. Visszatekintve, a közönségmozitól egyáltalán nem voltak olyan idegenek, és elszeparáltak a rövidek, mint manapság. Ez a kijelentés azért paradox, mert a modern technikai lehetőségek révén éppen, hogy egyre könnyebb hozzájukférni (interneten, a szaporodó fesztiválokon, a növekvő számú tv-csatornákon, esetleg multimédiás kiadványokon keresztül). Helytállóbbnak tűnik úgy fogalmazni, hogy a közönségmozi régebben nem volt olyan elszeparált a rövidektől, mint ma. De mi lehet ennek az oka, ha az átlagos néző befogadási készsége a képernyőedzettség által egyre nő?
A választ a készítés körülményeiben kell keresnünk egy újabb megválaszolandó kérdésen keresztül: Miért csinál valaki rövidfilmet?
Örkény István úgy magyarázta egyperces novelláinak létjogosultságát, hogy a felpörgött életmódra a kultúrának is reagálnia kell. „Amíg a lágy tojás megfő, amíg a hívott szám (ha foglaltat jelez) jelentkezik, olvassunk el egy egyperces novellát.” Az egypercesek esetében tudatos formaválasztásról van szó, melyet valamilyen szerzői elgondolás indokol. Ezzel szemben a rövidfilmek inkább bizonyos financiális és szakmai kényszerek hatása alatt fogalmazódnak. Visszakanyarodva az irodalmi analógiához, a fiatal írók sem nagyregényekkel kezdik pályájukat, bár az ő esetükben anyagköltség szintjén senkit sem érdekel, ha fölöslegesen írnak tele párezer oldalt.
Elsajátítani a szakma fogásait, kísérletezni, és elsősorban bemutatkozni – ma ezért csinál valaki kisfilmet.
Torzó, vagy rövidfilm
Amikor az 50-es évek végén létre jött a Balázs Béla Stúdió, olyan nevek rendezték meg ott, immár a Filmművészeti Főiskolától függetlenül, első kisfilmjeiket, mint Szabó István, Kézdi-Kovács Zsolt, Huszárik Zoltán, Sára Sándor, és még sorolhatnám tovább a hasonló kaliberű alkotókat. Itt azon tervek valósultak meg rövid formában, melyekből később nagyfilm is születhetett (ilyen pl. Szabónak a TE, vagy Sárának a Cigányok c. alkotása). A rövid forma belépő volt a szakmába, és ez gyakorlatilag így van a mai napig. Ebből a megközelítésből a rövid forma használata nyomasztónak tűnik, mivel a nagytestvér zanzásított másaként kell magán cipelnie annak terheit. Viszont kísérletezés szempontjából maga a szabadság, hiszen eleve non-profitnak tekintik – azért hibázni nem érdemes.
- Mivel a filmet percre veszik, a közvetlen haszon nem az, hogy megvásárolják, mert ebből nem tudsz annyit összeszedni, amennyi egy nagyjátékfilmnek induló tőkéjét képezi. Ezeknek inkább erkölcsi hasznuk van. – mondja Durst György, aki volt Balázs Bélásként, és a Duna Műhely jelenlegi producereként talán az egyik legilletékesebb a témában.
- Ha fesztivált nyernek, akkor az egy antré, akár Magyarországi, akár külföldi forgalmazókhoz, vagy co-produkciókhoz. Ebben látható a kisfilmek szerepe, amivel nem teljesen értek egyet. Egy kényszer löki a rövidfilmek készítőit abba az irányba, hogy nagyfilmet csináljanak. Abban van a biznisz, ott lehet sikert, karriert, befektetőket szerezni. Nyilván egy pályakezdő, ha bölcs, elsősorban kisfilmmel kezdi, mert a rövidfilm egy nagyon fegyelmezett forma. Nehéz az egyszerű dolgok és az egyszerű mondatok kimondásáig eljutni. Pedig van olyan, amikor csak egy haikut kell megírni.
Itt az a kérdés, hogy mi a filmkészítő mondanivalója. Szerintem az a jó filmes, aki a kisfilmekkel elkezdi, aztán csinál egy-két nagyfilmet, és aztán, ha nincs neki olyan mondanivalója, ami nagyfilm, akkor csinál megint kisfilmet. Nem kell állandóan sokat dumálni.
A kisfilmkészítés, éppen anyagi vonatkozásai miatt, illetve a technikai fejlődés következtében egyre szélesedő terepet biztosít a Filmművészeti Egyetemen kívülieknek is. Rendszerváltás óta a két legfigyelemreméltóbb, független filmes közeg a Duna Műhely, valamint az Inforg Stúdió volt, ahol szép számban kaptak lehetőséget ’külsős’ alkotók, mégpedig nem kevés sikerrel. Alig telik el úgy év, hogy valamelyikük ne vinne el néhány hazai, vagy európai díjat rövidjeivel. Tulajdonképpen a Főiskolás vizsgafilmek olykor a nyomába sem érnek az itt készülteknek. Persze mindannyiunk számára nyilvánvaló a különbség házi feladat és hobbi között.
Be kell rúgni
A független filmesek és stúdiók (Kolinfilm, Katapult Film, LaokoonFilm) megjelenése azt jelenti, hogy kezd kicsúszni a filmrendezés privilégiuma a szakmai elit fogásából?
- Az új technikai lehetőségek által szaporodik a filmek száma, de nem feltétlenül szaporodik a jó filmek száma. Ahhoz, hogy egy film nagyobb visszhangot váltson ki, és bekerüljön a nemzetközi köztudatba, ahhoz vélhetően 35 mm-esre forgatott, nagyon jó filmnek kell lennie. - kommentálja Durst. Ennek ellenére Fliegauf Benedek Rengeteg c. játékfilmje DVCam-re forgott 1,5 millió forintból, ami még kisjátékfilmek finanszírozásának tekintetében is kevés. Márpedig komoly sikerrel járta be a világot. A film producere, dr. Muhi András az Inforg Stúdió megalakulásával 2000 – körül nagyon sikeresen lépett be a számon tartott filmesek körébe:
- Az első évben megszületett Szaladják Pistinek az Aranymadár c. filmje, és az uristen@menny.hu. Ez a két film kapta abban az évben a megosztott kisfilmes fődíjat a szemlén, ami tulajdonképpen kiadta a Stúdió mozgásterét. Harmadiknak ott volt Kenyeres Bálint Zárása- rögtön elvitte Velence. Ettől kezdve, 2-3 évig, amíg tényleg csak kisfilmeket, meg dokumentumfilmeket csináltunk, csak szeretetet és megbecsülést éreztem, de abban a pillanatban, amint világossá vált, hogy én tényleg nem csak beszélek a nagyjátékfilmről, hanem effektíve meg akarom csinálni, megkaptam a jobbegyeneseket.
Függetlenül a jobbegyenesektől, nagyjátékfilmek területén is helytálltak, amit bizonyít Fliegauf Dealere, Mispál Fény ösvényei-je, vagy akár Vranek Roland Fekete keféje.
- Szerintem az az Inforg egyik jelentősége, hogy a főiskola egy kicsit helyére került. Tehát nem kell feltétlenül főiskolásnak lenned ahhoz, hogy szereplője lehess a filmszakmának.
Én nagyon távolról látom, hogy ott mi történik, de a szemléken mindig levetítik a filmjeiket és, különösen a Stúdió első éveiben, fantasztikus különbséget láttam a mi javunkra. Nagyon csodálkoztam, még a Simó-osztályon is, amikor csinálták a kisfilmjeiket. Hát… én be sem fogadtam volna őket. Ugyanakkor, amint kiléptek az első nagyjátékfilmmel, kiderült, hogy mennyire jók. Ilyen szempontból lehet a főiskola egy hamis burok, mert ott te már bent vagy, nem kell erőltetned magad. Az első igazi megpróbáltatás, a legelső nagyfilm. Ezek a fiatalok rájöttek, hogy abban a pillanatban, amint felelősségük lesz, be kell rúgni a gólt. A te karriered ettől függ!... És hogy - hogy nem, azok a gyerekek, akik nem túl erős kisfilmeket csináltak, egyik percről a másikra képesek voltak jó filmet készíteni.
Nincs idő rá, mert túl rövid
Áttételesen talán meg is kaptuk a választ, hogy a közönségmozi, miért olyan elszeparált a rövidektől: ismeretlenek a rendezőik, kísérletezőek, és mert a 130 perces szerelmi vígjátékok, vagy fűrészes ámokfutások elé betéve disszonánsok. A disszonancia eredője pedig nem szellemi, hanem anyagi megfontolásokban ragadható meg. Áruszerűség szempontjából a forgalmazhatóság és az árukapcsolás jelent problémát. Önállóan egy multiplex-mozi műsorán nem áll helyt egyetlen kisfilm sem (azért nem fog senki bebuszozni Kőbányáról, hogy megnézzen valami 15 perces horrort a Lurdyban).Ugyan ez akadályozza az árukapcsolást, melyből nagyfilmek esetében, hosszú távon sokszor nagyobb bevétele van a gyártónak, mint magából a filmből (lásd: Star Wars). Nem érdemes belefektetni magántőkét. A moziban való bemutatás legkézenfekvőbb módja, ha hívatlan vendégként jelenik meg valamelyik nagyfilm mellett.
Csurdi Gábor, a Budapest Film forgalmazási igazgatója, le is szögezte, hogy a multik üzemeltetői nem szeretik, ha kisfilmet csatolnak a nagyhoz.
- A multiplexekbe járók kevésbé türelmesek. Ezért alakult ki az a gyakorlat, hogy művészfilmek elé kerülnek a rövidfilmek. Itt a nézők még örülnek is neki. – Ez a multiplexes nézők oldaláról teljesen érthető, hiszen mire a kiválasztott film előtti 5-6 traileren, és a reklámokon túlesnek, semmi türelmük nem marad Mundruczó - A 78-as Szent Johannáját végignézni. De azért erre is volt példa a 2006-os évben: Fabricius Gábor Live című designetűdje bekerült a Shop-Stop 2. elé.
A művészmozikban további négy kísérőfilmet sugároztak az elmúlt egy évben: a Páternosztert, a Balladát, a Csendes éjt, és Kenyeres Bálint Before Dawn-ját.
Hungaricum
„Magyarország, a rövidfilmek országa” címmel szentelt vetítéssorozatot magyar filmalkotóknak a 13. Regensburgi Rövidfilm Hét. Nem a kalocsai paprika, vagy az aszúbor számít igazi hungaricumnak, hanem, az, hogy erről semmit sem tud a magyar. Pusztán a 2006-os évben díjazott hazai rövidfilmek sorát kell végignézni:
Keményffy Tamás - Szerencsés Ember; Cakó Ferenc - Levelek; Gergely András - Szupermosás; Magyarósi Éva - Hanne; M. Nagy Richárd - Hal a parton; Sólyom Miklós - Ebéd; Szász Attila - Most látszom, most nem látszom; Madarász István - Előbb-utóbb; Gayer-Molnár párostól a Karusszel rítus; a Dési-Móray párostól A 639. Baba; itt van a sorban Kocsis Ágnes is, akinek egyszerre került versenyprogramba Cannesban egy rövid és egy kis- és egy nagyjátékfilmje (A vírus és a Friss levegő); aztán Politzer Péter Csendes Éje, Iványi Marcell Balladája, M. Tóth Géza Maestro-ja, mely animációs kategóriában az Oscar-díjért versenyzett, és a sor végén itt a Hajnal előtt, azaz Before Dawn, melyért Kenyeres Bálint utoljára az Európai Filmakadémiától vette át a legjobb rövidfilmért járó díjat.
Ezek az alkotások, valamint alkotóik egymás után és egyszerre, gátlástalanul nyerték végig a világ fesztiváljait, Szarajevótól Los Angelesig, és bizony szidolozták a magyarok nimbuszát. Így visszatekintve félő is, hogy letelt a fenti rövidek rövid élete, mert, ha már végigjárták a fesztiválévet, és a sikeresebbeket az altermozik egy-két hétig programra tűzték, nem sok fórum marad, ahol megjelenhetnek nagyobb nyilvánosság előtt.
Esetleg valamilyen isteni beavatkozás hatására összeállhat belőlük egy műsoros DVD, amiről senki sem tudja, miért kéne megvenni, vagy a közszolgálati televíziók nagyvonalúan leadnak párat közülük hajnali 2-kor képernyővédőnek, az éjszakai filmen bealudt publikumnak.
Mégis miért nem a Taigetos?
- Mert a szakma számára állandó tájékozódási pont lesz egy alkotó filmográfiájában az értékes kisfilm.
- Mert az interneten egyre több alkotó teszi elérhetővé műveit (bár ez igazán akkor hasznos, ha a szörföző magáról a filmről rendelkezik előzetes ismerettel).
- Mert bízhatunk a periféria-mániás kultursznobok (jelen esetben a cikk írójának) áldásos tevékenységében is, mellyel éppen arra várnak, hogy rehabilitálhassák a kiszorultat és az alulértékeltet.
Kisvártatva Fikci odasuttog barátjához:
- Nem az volt a füzetben, hogy ez valami külföldi film?
- De.
- De ezek magyar színészek. Nem?
- Hát de. Tudod, ez egy koprodukció, mint a Hazudós Jakab.
Aztán meglepetésükre hirtelen legördül a stáblista. Kicsit megilletődötten néznek körbe a bontatlanul recsegő zacskókkal. Ezekben a pillanatokban egyáltalán nem tűnik méltányosnak a belépőjegyek ára. Mielőtt a harag megindítaná őket kifelé, újabb képsor jelenik meg a vásznon.
Mennyi a húszcenti?
Amikor a Lumiére-fivérek bemutatták A vonat érkezését, feltehetően nem merült föl egyetlen ugráló nézőben sem, hogy márpedig ez a film rövid. Viszont napjaink közönségfilmen, sorozatokon, klippeken és reklámokon edződött emberében néhány perc alatt elérni azt az ingerküszöböt, ami a felháborodás helyett valamilyen esztétikai élmény megfogalmazására készteti, nem könnyű feladat. Fontos lenne körülírni, hogy jelen esetben mitől függ, hogy egy filmet rövidnek ítélünk meg. Önmagában nem műfaj, sőt valamennyi filmes műfaji kategória megjelenhet benne, de a terjedelemből kifolyólag az elbeszélői logika helyett inkább, kísérleti filmeknek kedvez.
Ha konkrét időintervallumban akarjuk meghatározni, hogy mi számít rövidnek megint, bajban vagyunk. Az egyes fesztiválok nevezési kritériumai alapján vehetünk át kategóriákat. Például Clermont-Ferrandban, a rövidek Cannes-jában, 60 perc alatti alkotásokkal lehet nevezni a versenyre. Ez az egy óra az átlagosan edzett tv-sapiens számára valóban rövidnek tűnhet; megközelítőleg annyi, amennyit sorozatokból előételként fogyaszt az esti filmekhez. Manapság ritka az ilyen hosszú rövid. Míg az egészestés filmek terjedelme folyton nő, a kisfilmeké ezzel szinte arányosan csökken.
A régi magyar mozi-forgalmazásban volt egy olyan rendszer, hogy a nagyfilm előtt levetítettek egy híradót, és egy kb.18 perces (egytekercses) kísérőfilmet. Visszatekintve, a közönségmozitól egyáltalán nem voltak olyan idegenek, és elszeparáltak a rövidek, mint manapság. Ez a kijelentés azért paradox, mert a modern technikai lehetőségek révén éppen, hogy egyre könnyebb hozzájukférni (interneten, a szaporodó fesztiválokon, a növekvő számú tv-csatornákon, esetleg multimédiás kiadványokon keresztül). Helytállóbbnak tűnik úgy fogalmazni, hogy a közönségmozi régebben nem volt olyan elszeparált a rövidektől, mint ma. De mi lehet ennek az oka, ha az átlagos néző befogadási készsége a képernyőedzettség által egyre nő?
A választ a készítés körülményeiben kell keresnünk egy újabb megválaszolandó kérdésen keresztül: Miért csinál valaki rövidfilmet?
Örkény István úgy magyarázta egyperces novelláinak létjogosultságát, hogy a felpörgött életmódra a kultúrának is reagálnia kell. „Amíg a lágy tojás megfő, amíg a hívott szám (ha foglaltat jelez) jelentkezik, olvassunk el egy egyperces novellát.” Az egypercesek esetében tudatos formaválasztásról van szó, melyet valamilyen szerzői elgondolás indokol. Ezzel szemben a rövidfilmek inkább bizonyos financiális és szakmai kényszerek hatása alatt fogalmazódnak. Visszakanyarodva az irodalmi analógiához, a fiatal írók sem nagyregényekkel kezdik pályájukat, bár az ő esetükben anyagköltség szintjén senkit sem érdekel, ha fölöslegesen írnak tele párezer oldalt.
Elsajátítani a szakma fogásait, kísérletezni, és elsősorban bemutatkozni – ma ezért csinál valaki kisfilmet.
Torzó, vagy rövidfilm
Amikor az 50-es évek végén létre jött a Balázs Béla Stúdió, olyan nevek rendezték meg ott, immár a Filmművészeti Főiskolától függetlenül, első kisfilmjeiket, mint Szabó István, Kézdi-Kovács Zsolt, Huszárik Zoltán, Sára Sándor, és még sorolhatnám tovább a hasonló kaliberű alkotókat. Itt azon tervek valósultak meg rövid formában, melyekből később nagyfilm is születhetett (ilyen pl. Szabónak a TE, vagy Sárának a Cigányok c. alkotása). A rövid forma belépő volt a szakmába, és ez gyakorlatilag így van a mai napig. Ebből a megközelítésből a rövid forma használata nyomasztónak tűnik, mivel a nagytestvér zanzásított másaként kell magán cipelnie annak terheit. Viszont kísérletezés szempontjából maga a szabadság, hiszen eleve non-profitnak tekintik – azért hibázni nem érdemes.
- Mivel a filmet percre veszik, a közvetlen haszon nem az, hogy megvásárolják, mert ebből nem tudsz annyit összeszedni, amennyi egy nagyjátékfilmnek induló tőkéjét képezi. Ezeknek inkább erkölcsi hasznuk van. – mondja Durst György, aki volt Balázs Bélásként, és a Duna Műhely jelenlegi producereként talán az egyik legilletékesebb a témában.
- Ha fesztivált nyernek, akkor az egy antré, akár Magyarországi, akár külföldi forgalmazókhoz, vagy co-produkciókhoz. Ebben látható a kisfilmek szerepe, amivel nem teljesen értek egyet. Egy kényszer löki a rövidfilmek készítőit abba az irányba, hogy nagyfilmet csináljanak. Abban van a biznisz, ott lehet sikert, karriert, befektetőket szerezni. Nyilván egy pályakezdő, ha bölcs, elsősorban kisfilmmel kezdi, mert a rövidfilm egy nagyon fegyelmezett forma. Nehéz az egyszerű dolgok és az egyszerű mondatok kimondásáig eljutni. Pedig van olyan, amikor csak egy haikut kell megírni.
Itt az a kérdés, hogy mi a filmkészítő mondanivalója. Szerintem az a jó filmes, aki a kisfilmekkel elkezdi, aztán csinál egy-két nagyfilmet, és aztán, ha nincs neki olyan mondanivalója, ami nagyfilm, akkor csinál megint kisfilmet. Nem kell állandóan sokat dumálni.
A kisfilmkészítés, éppen anyagi vonatkozásai miatt, illetve a technikai fejlődés következtében egyre szélesedő terepet biztosít a Filmművészeti Egyetemen kívülieknek is. Rendszerváltás óta a két legfigyelemreméltóbb, független filmes közeg a Duna Műhely, valamint az Inforg Stúdió volt, ahol szép számban kaptak lehetőséget ’külsős’ alkotók, mégpedig nem kevés sikerrel. Alig telik el úgy év, hogy valamelyikük ne vinne el néhány hazai, vagy európai díjat rövidjeivel. Tulajdonképpen a Főiskolás vizsgafilmek olykor a nyomába sem érnek az itt készülteknek. Persze mindannyiunk számára nyilvánvaló a különbség házi feladat és hobbi között.
Be kell rúgni
A független filmesek és stúdiók (Kolinfilm, Katapult Film, LaokoonFilm) megjelenése azt jelenti, hogy kezd kicsúszni a filmrendezés privilégiuma a szakmai elit fogásából?
- Az új technikai lehetőségek által szaporodik a filmek száma, de nem feltétlenül szaporodik a jó filmek száma. Ahhoz, hogy egy film nagyobb visszhangot váltson ki, és bekerüljön a nemzetközi köztudatba, ahhoz vélhetően 35 mm-esre forgatott, nagyon jó filmnek kell lennie. - kommentálja Durst. Ennek ellenére Fliegauf Benedek Rengeteg c. játékfilmje DVCam-re forgott 1,5 millió forintból, ami még kisjátékfilmek finanszírozásának tekintetében is kevés. Márpedig komoly sikerrel járta be a világot. A film producere, dr. Muhi András az Inforg Stúdió megalakulásával 2000 – körül nagyon sikeresen lépett be a számon tartott filmesek körébe:
- Az első évben megszületett Szaladják Pistinek az Aranymadár c. filmje, és az uristen@menny.hu. Ez a két film kapta abban az évben a megosztott kisfilmes fődíjat a szemlén, ami tulajdonképpen kiadta a Stúdió mozgásterét. Harmadiknak ott volt Kenyeres Bálint Zárása- rögtön elvitte Velence. Ettől kezdve, 2-3 évig, amíg tényleg csak kisfilmeket, meg dokumentumfilmeket csináltunk, csak szeretetet és megbecsülést éreztem, de abban a pillanatban, amint világossá vált, hogy én tényleg nem csak beszélek a nagyjátékfilmről, hanem effektíve meg akarom csinálni, megkaptam a jobbegyeneseket.
Függetlenül a jobbegyenesektől, nagyjátékfilmek területén is helytálltak, amit bizonyít Fliegauf Dealere, Mispál Fény ösvényei-je, vagy akár Vranek Roland Fekete keféje.
- Szerintem az az Inforg egyik jelentősége, hogy a főiskola egy kicsit helyére került. Tehát nem kell feltétlenül főiskolásnak lenned ahhoz, hogy szereplője lehess a filmszakmának.
Én nagyon távolról látom, hogy ott mi történik, de a szemléken mindig levetítik a filmjeiket és, különösen a Stúdió első éveiben, fantasztikus különbséget láttam a mi javunkra. Nagyon csodálkoztam, még a Simó-osztályon is, amikor csinálták a kisfilmjeiket. Hát… én be sem fogadtam volna őket. Ugyanakkor, amint kiléptek az első nagyjátékfilmmel, kiderült, hogy mennyire jók. Ilyen szempontból lehet a főiskola egy hamis burok, mert ott te már bent vagy, nem kell erőltetned magad. Az első igazi megpróbáltatás, a legelső nagyfilm. Ezek a fiatalok rájöttek, hogy abban a pillanatban, amint felelősségük lesz, be kell rúgni a gólt. A te karriered ettől függ!... És hogy - hogy nem, azok a gyerekek, akik nem túl erős kisfilmeket csináltak, egyik percről a másikra képesek voltak jó filmet készíteni.
Nincs idő rá, mert túl rövid
Áttételesen talán meg is kaptuk a választ, hogy a közönségmozi, miért olyan elszeparált a rövidektől: ismeretlenek a rendezőik, kísérletezőek, és mert a 130 perces szerelmi vígjátékok, vagy fűrészes ámokfutások elé betéve disszonánsok. A disszonancia eredője pedig nem szellemi, hanem anyagi megfontolásokban ragadható meg. Áruszerűség szempontjából a forgalmazhatóság és az árukapcsolás jelent problémát. Önállóan egy multiplex-mozi műsorán nem áll helyt egyetlen kisfilm sem (azért nem fog senki bebuszozni Kőbányáról, hogy megnézzen valami 15 perces horrort a Lurdyban).Ugyan ez akadályozza az árukapcsolást, melyből nagyfilmek esetében, hosszú távon sokszor nagyobb bevétele van a gyártónak, mint magából a filmből (lásd: Star Wars). Nem érdemes belefektetni magántőkét. A moziban való bemutatás legkézenfekvőbb módja, ha hívatlan vendégként jelenik meg valamelyik nagyfilm mellett.
Csurdi Gábor, a Budapest Film forgalmazási igazgatója, le is szögezte, hogy a multik üzemeltetői nem szeretik, ha kisfilmet csatolnak a nagyhoz.
- A multiplexekbe járók kevésbé türelmesek. Ezért alakult ki az a gyakorlat, hogy művészfilmek elé kerülnek a rövidfilmek. Itt a nézők még örülnek is neki. – Ez a multiplexes nézők oldaláról teljesen érthető, hiszen mire a kiválasztott film előtti 5-6 traileren, és a reklámokon túlesnek, semmi türelmük nem marad Mundruczó - A 78-as Szent Johannáját végignézni. De azért erre is volt példa a 2006-os évben: Fabricius Gábor Live című designetűdje bekerült a Shop-Stop 2. elé.
A művészmozikban további négy kísérőfilmet sugároztak az elmúlt egy évben: a Páternosztert, a Balladát, a Csendes éjt, és Kenyeres Bálint Before Dawn-ját.
Hungaricum
„Magyarország, a rövidfilmek országa” címmel szentelt vetítéssorozatot magyar filmalkotóknak a 13. Regensburgi Rövidfilm Hét. Nem a kalocsai paprika, vagy az aszúbor számít igazi hungaricumnak, hanem, az, hogy erről semmit sem tud a magyar. Pusztán a 2006-os évben díjazott hazai rövidfilmek sorát kell végignézni:
Keményffy Tamás - Szerencsés Ember; Cakó Ferenc - Levelek; Gergely András - Szupermosás; Magyarósi Éva - Hanne; M. Nagy Richárd - Hal a parton; Sólyom Miklós - Ebéd; Szász Attila - Most látszom, most nem látszom; Madarász István - Előbb-utóbb; Gayer-Molnár párostól a Karusszel rítus; a Dési-Móray párostól A 639. Baba; itt van a sorban Kocsis Ágnes is, akinek egyszerre került versenyprogramba Cannesban egy rövid és egy kis- és egy nagyjátékfilmje (A vírus és a Friss levegő); aztán Politzer Péter Csendes Éje, Iványi Marcell Balladája, M. Tóth Géza Maestro-ja, mely animációs kategóriában az Oscar-díjért versenyzett, és a sor végén itt a Hajnal előtt, azaz Before Dawn, melyért Kenyeres Bálint utoljára az Európai Filmakadémiától vette át a legjobb rövidfilmért járó díjat.
Ezek az alkotások, valamint alkotóik egymás után és egyszerre, gátlástalanul nyerték végig a világ fesztiváljait, Szarajevótól Los Angelesig, és bizony szidolozták a magyarok nimbuszát. Így visszatekintve félő is, hogy letelt a fenti rövidek rövid élete, mert, ha már végigjárták a fesztiválévet, és a sikeresebbeket az altermozik egy-két hétig programra tűzték, nem sok fórum marad, ahol megjelenhetnek nagyobb nyilvánosság előtt.
Esetleg valamilyen isteni beavatkozás hatására összeállhat belőlük egy műsoros DVD, amiről senki sem tudja, miért kéne megvenni, vagy a közszolgálati televíziók nagyvonalúan leadnak párat közülük hajnali 2-kor képernyővédőnek, az éjszakai filmen bealudt publikumnak.
Mégis miért nem a Taigetos?
- Mert a szakma számára állandó tájékozódási pont lesz egy alkotó filmográfiájában az értékes kisfilm.
- Mert az interneten egyre több alkotó teszi elérhetővé műveit (bár ez igazán akkor hasznos, ha a szörföző magáról a filmről rendelkezik előzetes ismerettel).
- Mert bízhatunk a periféria-mániás kultursznobok (jelen esetben a cikk írójának) áldásos tevékenységében is, mellyel éppen arra várnak, hogy rehabilitálhassák a kiszorultat és az alulértékeltet.
