Portfóliók
Márai kérdez:"Műsoron kívül"
Márai Sándor kérdez
Mikor az ember eljut odáig, hogy saját szmokingja van, rendszerint már nem jár tánciskolába. Semmi nem jön idejében. Semmi.
Székek és egy kerevet csábítják pihenésre az embert. Erre a célra többé-kevésbé alkalmasak is, annak az egyetlen, velencei bőrszéknek a kivételével, mely az íróasztal mögött áll, s melyben naponta hat-nyolc órát szoktam ülni, egészen addig a pillanatig, amíg erőm elhagy és nem bírom tovább. A szék kitűnően hat az asztal mellett, ezért nem merem kidobni, dacára a nagy fájdalmaknak, melyekkel a benne ülés egybe van kötve s az aranyereknek, amelyeket előbb-utóbb okozni fog. A fal mellett hosszú sorban sorakoznak a könyvek, ezek a legjobb barátok, s szemközt a falon lóg egy zenélőóra, ismeretlen okból. A vízmedencében hőmérő úszik, mert a halak csak tizennyolc Celzius fok körül tudnak élni. És én, engem miért nem kérdez meg senki, hogy milyen hőmérsékletben tudok élni? Engem miért nem kérdeznek meg, hogy milyen hőfok alatt vagy felett döglök meg, miért?
Az eljegyzés előírt szabályok szerint veszi kezdetét. A hotel különszobájában ülonek a szereplők és esznek. A pincérek körbejárnak a tálcákkal és röhögnek. Ámor fáradtan ül egy sarokban, a pálma alatt, várja, hogy spekulációit realizálják. Arca kövér és pufók, az íjat félretette, húsos kezeivel elfedi az arcát és sír. A vőlegény, tanár a gépészetiben, kivörösödött és mérges történeteket mesél, melyek elragadják az urakat és kétségbeejtik a menyasszony családját. A vőlegény az asztalra csap: „Egyszer megyek a körúton, két katonatiszt megállít. Kérdik, hogy milyen a vallásom? Erre én” -ordítja magából kikelve-„hát erre én, mert én olyan ember vagyok, hát adok az egyiknek egy nagy pofont! A másikinak egy másik pofont.” A nászasztal megdermed. Az örömapa fülébe illeszti a trombitát, hogy jobban halljon és azt kérdi” Er wird die Malwin schlage?”
A vőlegény családja óbudai. Az örömapának jól menő koporsógyára van Óbudán. Hetvennyolc éves, a vacsora alatt rengeteget evett. A sajtnál váratlanul megszólal: Hetvenhat éves vagyok, mondhatom. Az örömanya rögtön rászól és leinti: Warum Du immer nur sagst Lipot, hetvenhat? Du kannst schon sagen hetvennyolc.
A tengernek itt nincs még színe. A hullám veri a partot, a hullámverések általában kissé együgyű konzekvenciájával. A part közönnyel tűri, hogy itt minden ellene tör, a szél, a nap, a víz, s negyvenezer év múlva három méter kősziklát legyalult belőle a hullám. A komor elem céljai ismeretlenek, de hosszú lejáratúak. Ha az ember repülőgépen vízre száll, az első három-négy érintkezésnél a víz keményen dobja vissza a gépet, olyan csattanással, mint amikor egy tárgy egy fémlemezre esik. Impresszió. 1930. Homéros ezt még nem tudhatta. Vergilius is járt erre. Kétezer éves személyi hírek közt olvastam tegnap. Én is jártam erre, s elgondolkozom azon, hogy kétezer év múlva akad-e ember, aki hajnalban ezen a sziklán arra gondol, hogy kétezer év előtt én erre jártam?
Kerekes Tamás
Márai Sándor: Műsoron kívül
Helikon Kiadó [a]http://www.helikon.hu[text]www.helikon.hu[/a] info@helikon.hu
Márai Sándor
Izgalmas Márai szemével megismerni a világot, az embereket, az élet rejtett és feltárt mélységeit. Erre vállalkozik a Műsoron kívül című, tárcákat és elbeszéléseket tartalmazó 1931-ben megjelent kötet, mely írások eredetileg az Újság című napilapban jelentek meg. Az író több ezer, hírlapokban megjelent írása közül kap egy színes csokorra valót az olvasó. Életképeket mutatnak be a könyv tárcái. Pontos leírást adnak tárgyukról, de még jellemzőbb a finom irónia, az együttérzés és az emberi viszonyulás a legjellegtelenebbnek tűnő dolgokhoz is. Így ismerkedhetünk meg a gyilkos kezeivel, melyek úgy hasonlítanak bármelyikünkére; a burzsujmasinával mint szimbólummal; avagy az író cselédjével, Terézzel, aki egy kicsit emlékeztet Édes Annára, Kosztolányi felejthetetlen hősére. Nem véletlen, hogy az olvasó oly? sokféle témával találkozik a könyv lapjain: az író tudatosan igyekezett az élet gazdagságát bemutatni írásaiban. Teszi mindezt olyan színvonalon, mely a publicisták számára mindig követendő példa marad. Mi olyan nagyszerű ezekben a néhány oldalas műremekekben? Talán az, hogy miközben Márai kézbe veszi és megvizsgálja témáit, az olvasót is kiemeli a hétköznapiságból, aki így egy kissé ''emelkedettebben'' tekint az élet apró részleteire.
Mikor az ember eljut odáig, hogy saját szmokingja van, rendszerint már nem jár tánciskolába. Semmi nem jön idejében. Semmi.
Székek és egy kerevet csábítják pihenésre az embert. Erre a célra többé-kevésbé alkalmasak is, annak az egyetlen, velencei bőrszéknek a kivételével, mely az íróasztal mögött áll, s melyben naponta hat-nyolc órát szoktam ülni, egészen addig a pillanatig, amíg erőm elhagy és nem bírom tovább. A szék kitűnően hat az asztal mellett, ezért nem merem kidobni, dacára a nagy fájdalmaknak, melyekkel a benne ülés egybe van kötve s az aranyereknek, amelyeket előbb-utóbb okozni fog. A fal mellett hosszú sorban sorakoznak a könyvek, ezek a legjobb barátok, s szemközt a falon lóg egy zenélőóra, ismeretlen okból. A vízmedencében hőmérő úszik, mert a halak csak tizennyolc Celzius fok körül tudnak élni. És én, engem miért nem kérdez meg senki, hogy milyen hőmérsékletben tudok élni? Engem miért nem kérdeznek meg, hogy milyen hőfok alatt vagy felett döglök meg, miért?
Az eljegyzés előírt szabályok szerint veszi kezdetét. A hotel különszobájában ülonek a szereplők és esznek. A pincérek körbejárnak a tálcákkal és röhögnek. Ámor fáradtan ül egy sarokban, a pálma alatt, várja, hogy spekulációit realizálják. Arca kövér és pufók, az íjat félretette, húsos kezeivel elfedi az arcát és sír. A vőlegény, tanár a gépészetiben, kivörösödött és mérges történeteket mesél, melyek elragadják az urakat és kétségbeejtik a menyasszony családját. A vőlegény az asztalra csap: „Egyszer megyek a körúton, két katonatiszt megállít. Kérdik, hogy milyen a vallásom? Erre én” -ordítja magából kikelve-„hát erre én, mert én olyan ember vagyok, hát adok az egyiknek egy nagy pofont! A másikinak egy másik pofont.” A nászasztal megdermed. Az örömapa fülébe illeszti a trombitát, hogy jobban halljon és azt kérdi” Er wird die Malwin schlage?”
A vőlegény családja óbudai. Az örömapának jól menő koporsógyára van Óbudán. Hetvennyolc éves, a vacsora alatt rengeteget evett. A sajtnál váratlanul megszólal: Hetvenhat éves vagyok, mondhatom. Az örömanya rögtön rászól és leinti: Warum Du immer nur sagst Lipot, hetvenhat? Du kannst schon sagen hetvennyolc.
A tengernek itt nincs még színe. A hullám veri a partot, a hullámverések általában kissé együgyű konzekvenciájával. A part közönnyel tűri, hogy itt minden ellene tör, a szél, a nap, a víz, s negyvenezer év múlva három méter kősziklát legyalult belőle a hullám. A komor elem céljai ismeretlenek, de hosszú lejáratúak. Ha az ember repülőgépen vízre száll, az első három-négy érintkezésnél a víz keményen dobja vissza a gépet, olyan csattanással, mint amikor egy tárgy egy fémlemezre esik. Impresszió. 1930. Homéros ezt még nem tudhatta. Vergilius is járt erre. Kétezer éves személyi hírek közt olvastam tegnap. Én is jártam erre, s elgondolkozom azon, hogy kétezer év múlva akad-e ember, aki hajnalban ezen a sziklán arra gondol, hogy kétezer év előtt én erre jártam?
Kerekes Tamás
Márai Sándor: Műsoron kívül
Helikon Kiadó [a]http://www.helikon.hu[text]www.helikon.hu[/a] info@helikon.hu
Márai Sándor
Izgalmas Márai szemével megismerni a világot, az embereket, az élet rejtett és feltárt mélységeit. Erre vállalkozik a Műsoron kívül című, tárcákat és elbeszéléseket tartalmazó 1931-ben megjelent kötet, mely írások eredetileg az Újság című napilapban jelentek meg. Az író több ezer, hírlapokban megjelent írása közül kap egy színes csokorra valót az olvasó. Életképeket mutatnak be a könyv tárcái. Pontos leírást adnak tárgyukról, de még jellemzőbb a finom irónia, az együttérzés és az emberi viszonyulás a legjellegtelenebbnek tűnő dolgokhoz is. Így ismerkedhetünk meg a gyilkos kezeivel, melyek úgy hasonlítanak bármelyikünkére; a burzsujmasinával mint szimbólummal; avagy az író cselédjével, Terézzel, aki egy kicsit emlékeztet Édes Annára, Kosztolányi felejthetetlen hősére. Nem véletlen, hogy az olvasó oly? sokféle témával találkozik a könyv lapjain: az író tudatosan igyekezett az élet gazdagságát bemutatni írásaiban. Teszi mindezt olyan színvonalon, mely a publicisták számára mindig követendő példa marad. Mi olyan nagyszerű ezekben a néhány oldalas műremekekben? Talán az, hogy miközben Márai kézbe veszi és megvizsgálja témáit, az olvasót is kiemeli a hétköznapiságból, aki így egy kissé ''emelkedettebben'' tekint az élet apró részleteire.
