Portfóliók

Robert Hunter
(1942-)

Sötét csillag
(Dark Star)

lezuhan a sötét
csillag
fényei hamvukba
holtak

rongyos az ész
tengelyüktôl az erôk
szabadulnak

csalódott felhôkben
a bûn után
fényszóró kutat

elmegyünk-e
Te és én
míg még lehet
elôttünk
az átható
gyémánt
szürkület

a dolgok formátlan
visszfényében
tükör reszket

pörgô jégszirmú
virágokban
üvegkéz olvadása

bársonyos hölgy
hátrál
a búcsúzó
éjszakába

elmegyünk-e
Te és én
míg még lehet
elôttünk
az átható
gyémánt szürkület
(1970)

Virágvasárnap
(Palm Sunday)
oly fehér a folyó
oly vörös a hegy
és a nap ragyog
fent a fejem felett
az útszéli kocsmák
bezártak csendesek
megint
virágvasárnap lehet

oly zöld volt az ég
kanári fellegek
vérzik a kelô hold
mint kövér eperszemek
mint áldás nyugodt
a naplemente
egy igaz szerelem
a többi csak mese

ha még itt maradok
a baj utolér
sírvers vár rám
s lehulló szemfödél
türhetô nap ez
minden embernek
megint
virágvasárnap lehet
(1972)

Rosemary

bôrcsizmát viselt
kölnit lehelt
tükör volt ablaka
csak ült s nem felelt


nôttön nôtt a
kert körülötte
skarlát és bíbor
kármin és kék színbe'

hol jött hol ment
majd elment messze
hervadt virág lett
a kertnek pecsétje

a kert falára
legendát írtak
senki sem jöhet
míg nincs ki maradhat
(1972)



Holigomena

a következmények vagyunk
nem szeretôk inkább szeretettek
kenyeret törünk Péterrel
mint a többi hûtlenek

Innuendo az anyanyelvünk
a tagadás nyelvjárása ez
az éhségre száz a szava
a vágyra is száz a szava
szerelemre száz szava

gyökértôl ágig felhôig égig
és egy lépés alant
e szavak értelmét keressük
de a reménytelen akaratra
csak más szavakat lelünk

túl szótárunk határain
homályos pontok
ajánlják magukat
a szív sötét talaján
mesélnek túl a közönyön
de minden hittôl messze

A Gyász Úrnôje
a Gyíkok Völgyébôl
szétszórt lelkünk
ôrízetlen zugából tör ránk
oktalan hódító
míg mi ostobán vergôdünk
a ma is a múlt bölcsességei között

próbálunk
igazat szólni
ha nem
igazságosat
eltünt dolgokról
eltünt helyeken
eltünt szavakkal
egy eltûnt dalban

és valahogy
összehozzuk
hogy megtaláljuk
(1991)

Részeg lettem hogy szeresselek
(Made Drunk To Love You)

Részeg lettem hogy szeresselek
Kijózanodtam hogy élvezzelek
hajnali három égnek a csillagok
de még a domb alatt lapít a hold
(1991)

A félkegyelmû öröme
(Idiot¹s Delight)

sas köröz egy
kis szoba
mennyezetén
és szárnyai
surrognak amint
a négy sarkot
lazán lesöpri
csészém felhôtlen
iszom
(1999)

Költôk költôkrôl
(Poets On Poets)

költôk költôkrôl írnak
fekete léggömbökre
fénytollakkal a sötétben
költôk söprik a mondat-
lépcsôket rôt söprükkel
és emberi hajrongyokkal
fehérarcú költôk zuhantak
le madárkalitkában
macskaemberre várva
költôk s szegényfiúk égettek
ünnepi cicomát hogy melegedjenek
a város szélén Szentestén

elmerülni - úszni
ha úszni - szállni
és szállni szállni
miként Irving
a homályos fekete költô
aki naivul leugrott
65-ben a Golden Gate-rôl
rózsákkal kezében
hogy fennmaradjon a neve -
meséjét köddudák mondják el

koronázási gyertyák
napudvar fáklyafénye
édes vándordalt adj nekünk

költôk esküsznek az egybeesések
leheletére s géniuszára
odavetett sorokkal
költôk szó-processzorokkal
végtelen revíziót mutatnak be
a rögtönzést megközelítve
költôk sorolják konkrét rímekbe
az otthon észleléseit
feltárva a dolgok zenéjét
költôk mutatják be a nyelv
tüdejének és májának mélybuja
keresztmetszetét

hús szárad az
áldozati gyapjú
bôrén
lábszár fartô
s egy darab borda
de az adag füstté
lesz Isten orrlyukában
s a férgeket eteti
a szó gyökerein

koronázási vér
fényudvar fáklyája
gyors távozó dalt adj nekünk

költôk költôkkel katolikusok
vagy anglikánok lesznek
agnosztikus pályájuk csúcsán
költôk tantrikus extázisban
kék gôzt fújnak ki
koponyájuk tetején
költôk keleti istenség
névjegyeit gyûjtik
Dharmakayar kemény
rágógumiját rágva
költôk álomdeszkával
írják át a lélek mély szövegét
csalhatatlan igazsággá

minden halott
semmi sem halott
oly kiteljesedve tér vissza
mint soha
az ellentmondásoknak
nincs mit mondaniuk
csak kérdeznek
senki sem törôdik a verssel
csak a költôk és a
nyomdatulajdonosok

koronázási vér
a fényudvar áradata
kedves vándordalokkal szenved

költôk költôkkel engedelmeskednek
a parancsnak hogy megújuljanak
ha nincs is új ötletük
költôk költôknél többek lesznek
ha szigorúan alkalmaznak
strukturális nyelvelméletet
költôk költôknél kevesebbnek születnek
de költôkké lesznek
mert költôvé válni kell
Ezra szárnyain felemelkednek
hol a levegô súlya
nem bírja el ôket

egykor Mennyország volt
egykor forróság volt
édesnagy öröm
és ünnep
a mélységes angol
nyári gödörben
megelôzve az illatos ôszt
míg jött a tél
eltörölve a szabad
napfényt

koronázási tej
fényudvar fáklyadala
édes vándorfényt kölcsönözz nekünk

költôk gyakorolnak hétféle
kétértelmžséget
kutyapelyhes mámorágyakban
költôk hirhednek el
pályájuk jeles alkalmain
nyilvános részegséggel
költôk forralnak vizet hajnali 4-kor
hogy kifôzzék tollaikat mielôtt
leírják Isten nevét
költôk cserzik ki a frissen
lemészárolt kritikusok bôrét
hogy sûrû betûkkel írják le baszdmeg

olcsó a papír
a szív és a toll
úgy dolgozik neked
mint bárkinek
de gondold el
mit jelent
másokhoz szólni
a nyilvánosság elôtt
kik nem ismerik
szeszélyes lelkedet

koronázási sár
fényudvar lehullása
komoly dalt adj nekünk

költôk akik csak a legfontosabb
szavakat nem húzzák alá
végsô tömörséget keresve
költôk kik kisbetûvel
írják az "ént"
szerénységet mímelve
költôk akik elvetik a nagybetût
pedig csak önmagukról beszélnek
költôk kik sok "Énnel" fûszerezik
versüket és nem övék
egyik sem

hogyan segíthetünk
magunkban higgyünk
gondoljuk el mik voltunk
és mivé lehetünk
tele finom ôrülettel
mit idô s körülmény mérsékel
szavakkal felfegyverzett
nagyszerû haraggá?

koronázási máglya
napudvar robbanása
vándordallal riassz minket

költôk kik csatornába
aprópénzt ejtettek
s gumival halásszák ki
míg nyöszörögnek
költôk kik azt hiszik
Isten dactilusban beszél
s költôi imákat költenek
panaszkodnak a költôkre
akik kilóra eladják magukat
csalás az egész vallják be
de ki figyel oda?
panaszkodnak a költôkre
kik fürdônadrágban ülnek
kártyavárakon a
Húsvét vasárnapi holdon

felkelt - felkelt
bele Balboa Csendes-
óceáni képébe
habnyakkendôn rángatott
hullámok
kétszer visszavert fény
csillogtatja az
izzó ordítást
a tenger torkát
szélesre tárja az égnek

koronázási gyertyák
napudvar fáklyafénye
édes búcsúdalt adj nekünk
és egy kardnyelvet
hogy szétrobbantsuk
a mély profán gyulladt sebeket
(1999)

A húszéves Rimbaud
(Rimbaud at Twenty)

holt hamut kaparsz
a vasrostélyon
tollheggyel hogy
lélegezzen a parázs
jöjjön gyors
tapló-látomás
hogy melegedjen a szoba
ha a szív már nem

holnap elhagyom
Franciaországot és
az idióták kéretlen
szerelmét kiket
nem bírok tovább

láttam mint beszéltem
és nem szólok többet
bárcsak úgy látnék
mint más emberek
kiknek szavuk nincsen

lánggal ölelô
hús anyátlan
csont fia
vagyok

csont van a szépben
nincs a csontban szép
csak örök haszon

sosem voltam ôrült
szédült
lázas
merész igen
de beteg sosem
tán majd egyszer

de azt tudom
nincs kielégülés
a magas pokolban
az angyalokban
hajsza az egész

egy szörnyû éj
után felébredtem
végrendeletemmel
kezemben
nem tudom
hogyan tettem
enyém és nem
idegen írás
valódi kezemben

ez a részem
mely mint macska
kapaszkodik a részeg
tengerek szárazdokkjaiba

irni inkább
mint megfulladni
látomásos vér
nyers dicsôségébe
- józan eszem így beszél

nincs többé a
költô kurvája
aki kialkudta
fényes és teljesen
átlátszó halálomat
finom halmokkal
szögletes szavakkal
megöltem két
kezemmel
s most itt vagyok magamban
tartalmatlan

egyke testvére
vagyok
árvának születtem

a karcsú buja
halált kutatom
forró égöveken
melyek távol esnek
a világtól
hol elhibáztam
a sorsom
(1999)