Portfóliók

Az első jön: aranyhajú,
langy kendő bőrén, mint a köd.
Híg, zöldes, sistergő epe,
amit elém a földre köp.

Hozzám tapad: „inni kérek,
lázas testem száraz” – mondja,
„szememben alvadt vérpatak
enged fel s a kéjt kibontja.”

Elhagy. Hullámozva ér el
a kettes, s mint kígyó sziszeg:
„ó szép, szabad szív, szomjazom,
a szótlan szádból adj vizet.”

Elintem, s már a harmadik
villámot szórva jön, nevet,
„te Nímand, jaj te Pénztelen,
öljek, hogy megkapjam leved?”

Hátához, mint egy szűz, szende,
kislányos arcú sompolyog,
a durva társát ellöki,
s vacogva szól, de mosolyog:

„násztáncot járok én uram,
s a tánc után két combomat,
széttárom, csak adj előtte
pezsgődből édes kortyokat.”

Elűzöm. Ötödik karján
pólyában sír föl egy gyerek.
„Beteg szegény, miatta van,
hogy pénzért vetkőzöm neked.”

Egy szavam sincs, úgy sújt le itt,
e bíborban a bú, nyomor.
És szétszórom pénzemet, mit
már hat mohó marok sodor.

Hatodik: edzett hím üvölt,
„parancsolsz bármit” kérdi „vagy
indulnál, hogy még másokat
gyönyörre lelni, s inni hagyj?”