Portfóliók
Álmok az álomról
[„Este hazamégy, lefekszel, és azt álmodod,
örökké élsz, és az élet ezentúlra tartogatja
főnyereményeit — drága meglepetéseit.
»Üsse kő, ami elmúlt!« — mondod álmodban,
és elhatározod, hogy új kalapot veszel.”
(Krúdy Gyula)]
Álmomban, egy szobában
próbáltam rendet rakni
(a rendetlenség a halálom),
de közben hol ez, hol az
szándékomtól függetlenül is
elmozdult helyéről,
siklott, úszott, repült,
vagy inkább csak áttűnt,
hol elmosódtak körvonalai,
hol újra kiélesedtek
— ahova éppen néztem, többnyire
ott voltak legélesebbek —,
vagy egyszerűen csak
már másutt volt és másképp,
vagy ugyanott, de másképp,
vagy ugyanúgy, de valahogy
mégiscsak más volt,
vagy meglepően látszott
ugyanannak.
Ez a játék
egyre jobban magára vonta figyelmem
arról, amire eredetileg figyeltem,
aztán egyszercsak fölfedezni véltem
benne,
a hajladozó fényben,
rovátkák szétfutó gyűrűjében,
a kezdetben szeszélyesnek feltűnő
események menetében
egy álomi rend nyomait,
mely sokkal nagyvonalúbbnak,
tágasabbnak, szebbnek
ígérkezett annál, amire
korábban törekedtem,
s akkor álmomban
átsuhant elmémen,
hogy talán mégis
örökké élek.
*
Álmomban elfelejtettem,
hova tettem a holmimat.
Komolyan bosszantott, ezért
úgy döntöttem, fölébredek
elfelejteni álmomat.
*
„Ha azt álmodod,
hogy álom nélkül alszol,
az is csak álom.
Ha azt álmodod,
hogy álmodsz,
az is csak álom.
Ha azt álmodod,
hogy ébresztenek,
az is csak álom.
Ha azt álmodod,
hogy félálomban vagy,
az is csak álom.
Ha azt álmodod,
hogy fölébredsz,
az is csak álom.
Ha azt álmodod,
hogy ébren vagy,
az is csak álom.
Álmodban
csak az álom van,
és onnantól minden álom.”
*
Beszállunk egy időgépbe,
és elrepülünk a Boldog Végbe.
Az álom ez az időgép,
és maga az álom a Boldog Vég.
*
Az álom fekete lyuk.
Elmozdít térben és időben,
más ruhát ölt rád,
fölfegyverez,
lovat ad alád,
megtanít hátrafelé nyilazni,
fáradt véred frissre cseréli,
erődet megsokszorozza,
bátorsággal edzi tagjaid,
ésszel áld meg a hadvezetésben
s mint forgószél repít.
Az álom a Hadak Útjának kapuja.
Bevánszorog rajta négy-öt rongyos magyar,
és fönt a farsangos Tejúton
előre szegezett kopjákkal,
hatalmas csillagport kavarva
kivágtat egy fényes hun sereg —
de új szívet nem ad senkinek.
örökké élsz, és az élet ezentúlra tartogatja
főnyereményeit — drága meglepetéseit.
»Üsse kő, ami elmúlt!« — mondod álmodban,
és elhatározod, hogy új kalapot veszel.”
(Krúdy Gyula)]
Álmomban, egy szobában
próbáltam rendet rakni
(a rendetlenség a halálom),
de közben hol ez, hol az
szándékomtól függetlenül is
elmozdult helyéről,
siklott, úszott, repült,
vagy inkább csak áttűnt,
hol elmosódtak körvonalai,
hol újra kiélesedtek
— ahova éppen néztem, többnyire
ott voltak legélesebbek —,
vagy egyszerűen csak
már másutt volt és másképp,
vagy ugyanott, de másképp,
vagy ugyanúgy, de valahogy
mégiscsak más volt,
vagy meglepően látszott
ugyanannak.
Ez a játék
egyre jobban magára vonta figyelmem
arról, amire eredetileg figyeltem,
aztán egyszercsak fölfedezni véltem
benne,
a hajladozó fényben,
rovátkák szétfutó gyűrűjében,
a kezdetben szeszélyesnek feltűnő
események menetében
egy álomi rend nyomait,
mely sokkal nagyvonalúbbnak,
tágasabbnak, szebbnek
ígérkezett annál, amire
korábban törekedtem,
s akkor álmomban
átsuhant elmémen,
hogy talán mégis
örökké élek.
*
Álmomban elfelejtettem,
hova tettem a holmimat.
Komolyan bosszantott, ezért
úgy döntöttem, fölébredek
elfelejteni álmomat.
*
„Ha azt álmodod,
hogy álom nélkül alszol,
az is csak álom.
Ha azt álmodod,
hogy álmodsz,
az is csak álom.
Ha azt álmodod,
hogy ébresztenek,
az is csak álom.
Ha azt álmodod,
hogy félálomban vagy,
az is csak álom.
Ha azt álmodod,
hogy fölébredsz,
az is csak álom.
Ha azt álmodod,
hogy ébren vagy,
az is csak álom.
Álmodban
csak az álom van,
és onnantól minden álom.”
*
Beszállunk egy időgépbe,
és elrepülünk a Boldog Végbe.
Az álom ez az időgép,
és maga az álom a Boldog Vég.
*
Az álom fekete lyuk.
Elmozdít térben és időben,
más ruhát ölt rád,
fölfegyverez,
lovat ad alád,
megtanít hátrafelé nyilazni,
fáradt véred frissre cseréli,
erődet megsokszorozza,
bátorsággal edzi tagjaid,
ésszel áld meg a hadvezetésben
s mint forgószél repít.
Az álom a Hadak Útjának kapuja.
Bevánszorog rajta négy-öt rongyos magyar,
és fönt a farsangos Tejúton
előre szegezett kopjákkal,
hatalmas csillagport kavarva
kivágtat egy fényes hun sereg —
de új szívet nem ad senkinek.
