Portfóliók
Jézus nyomában
Jézus, az első palesztin
Míg azonban a zsidók csak most kezdenek kibékülni a történelmi Jézussal, a Palesztin Hatóság egy kevésbé történelmi, mitikus alakot propagál az országhoz való jogainak alátámasztására: Jézust, az első palesztint.
Ecce homo, avagy a gúnyból kikiáltott király
Az „ Íme az ember” fordítás mára megszokottan cseng, David Flusser professzor nézett utána, a rá jellemző provokatív, ám mégis diplomatikus stílusában, mit is jelent valójában. A római prefektus, Poncius Pilátus mutatja be ezekkel a szavakkal Jézust a sokaságnak, akin töviskoszorú volt és bíborruha, a főpapok, szolgák, látván ezt, így kiáltoztak: ”Feszítsd meg, feszítsd meg.” Pilátus szavait az evangéliumok is úgy értelmezték, hogy Jézust nem találta bűnösnek. Ám a Jézusból gúnyt űző, királlyá kikiáltási paródia nem egyedüli példája, Flusser szerint, a korabeli zsidóellenes jeleneteknek, melyeknek célja a zsidók messianisztikus hitét volt hivatva kigúnyolni. I. Agrippa, de még Traianus uralma alatt is történtek hasonló jelenetek. Azonban az „ Íme az ember” kifejezés megfelel az ókori királlyá kikiáltás szavainak, s része annak a szertartásparódiának, mely Jézus halálával zárult.
„Pillanatnyilag ez az egyetlen józan interpretáció”-szögezi le David Flusser. Eszerint Pilátus részvétele a Jézust gúnyoló paródiában megkoronázása volt annak az aljas gyalázatnak, amiben a rómaiak Jézust, a zsidók messiás-királyát részesítették.
„Egyesek azzal érvelhetnek, hogy ha a zsidók jobban értenének a politikához, akkor már régen elfogadták volna Jézust, mint egyfajta tékozló fiút, aki jót cselekedett, elutasítva ugyanakkor a tanításaiból halála után kialakult tanokat.
Egy ilyen stratégia valószínűleg keveset számított volna a keresztény világban, ahol a zsidókat istengyilkossággal vádolták, de nem lehetetlen, hogy segített volna hidat építeni a kereszténység felé, és mérsékelte volna az antiszemitizmust.
Ehelyett a zsidók Jézushoz való történelmi viszonyát a tudatos közöny jellemezte, sőt kifejezett ellenérzés, a nevében elkövetett üldözéseknek köszönhetően. Tipikusnak tekinthető a német zsidó teológus, Franz Rosenzweig megjegyzése. Amikor megkérdezték tőle, mit gondolnak a zsidók Jézusról, Rosenzweig állítólag azt válaszolta: Nem gondolnak rá.
Nem új dolog, hogy Jézusra zsidóként tekintenek - mondja David Flusser, a Héber Egyetem judaisztika profeszszora, aki központi szerepet játszik a kereszténység zsidó gyökereit kutató munkában , de nem lehetett hallani róla, mert a zsidók azt hitték, szent kötelességük gyűlölni Jézust. Ron Kronis reformrabbi szerint, aki az Izraeli Vallásközi Koordinációs Tanács igazgatója, még ma is sok ortodox zsidó óvakodik kimondani Jézus nevét, és csak az az ember utalással említik. „
A szeretet forradalmára nem a kumráni militáns kérügma része volt.
Flusser professzor így összegzi kutatásai központi helyét a vallástudományokban: „A zsidó vallás az igazság eszméjén alapul, és a judaizmus tisztán vallási és társadalmi tartalmi egysége nyomán, abból táplálkozva alakult ki két világvallás, a kereszténység és az iszlám. Így nem csupán arról van szó, hogy a zsidó társadalmi életfelfogás az egyik legfontosabb oka e két vallás születésének, hanem arról is, hogy e két vallás révén a zsidó társadalmi örökség áthatja a modern kultúrát. Noha a zsidó társadalmi üzenetnek köztudottan jelentősége van a modern ember számára, a modern társadalomra gyakorolt zsidó-keresztény hatás számos olyan ponton is kimutatható, ahol görög-római hatást feltételeznek. Nem kívánjuk alábecsülni a görög és római gondolkodás kulturális és társadalmi örökségét, de időnként, különösen amidőn a modern politikai és társadalmi gondolkodás művelői görög és római forrásokat idéznek, ezeket öntudatlanul is olyan keresztény eszmék szűrőjén át látják, amelyek közül jó néhány a judaizmusból ered.”
(David Flusser: Társadalmi üzenet Kumránból)
A kereszt botránya
A kötet 41cikke három részre oszlik. Az első rész az Újszövetség és a Holt-tengeri tekercsek közti viszonyt tárgyalja. A második rész a zsidó és keresztény apokoliptika közti összefüggéseket és eltéréseket tárgyalja, míg a harmadik az ősi judeizmus és a kereszténység átfedéseit vizsgálja.
Számomra legmegdöbbentőbb volt, hogy Szent Ágoston De civitas Dei eszménye mögött is ott rejlenek a Holt-tengeri tekercsek szellemi nyomai.
Ám Flusser a kegyelem koldusainak tartott esszénusok és Jézus tanításainak különbségeiről is hosszasan értekezik, noha Jézus maga is esszénus mintára alapította apostoli gyülekezetét.
Végezetül azt is megtudhatja az olvasó, hogy kerül Dániel könyvébe egy fogzsarnok, és lehet-e a Negyedik Birodalom egy rinocerosz?
Davis Flusser: A judaizmus és a kereszténység eredete
Múlt és Jövő könyvek, zsidó Tudományok, kötött, 5566 oldal, Budapest, 1999, 4500 forint, ISBN 963 9171 12 3
____________________Ki volt az evangéliumok Jézusa?
Neve: Jézus
Apja neve: József
Anyja neve: Mária
Születési helye: nem említi Márk
Születési ideje: nem említi
Állandó lakhelye: Galilea, Názáret
Családi állapota: nem említi
Foglalkozása: ácsmester, vándor, démonűző, csodadoktor és prédikátor
Halotti bizonyítványának adatai:
Halál helye: Jeruzsálem
Halál ideje: Pontius Pilátus alatt, isz. 26 és 36 közt
Halál oka :a római prefektus által elrendelt keresztre feszítés
Temetés helye: Jeruzsálem
Jézus anyja Mária vagy Mariam. Négy fivére: Jákob, József, Júdás, Simon. És voltak leánytestvérei is.
Bár működése idején nők is csatlakoztak Jézushoz, nincs utalás arra, hogy felesége lett volna. Nem valószínű, hogy hátrahagyta volna feleségét közös otthonukban, ahogy ezt jövendőbeli tanítványainak tanácsolta.
Az evangéliumok azt sem említik, hogy özvegyember lett volna, ebből arra kell következtetni, hogy nőtlen volt.
Nem tudjuk, hogy milyen világi mesterséget űzött. A hagyomány szerint ács volt, ez azonban a korabeli nyelven tudóst is jelenthetett.
AKÁRMIVEL IS kereste kenyerét, mielőtt a nyilvánosság elé lépett volna, az újszövetségi beszámoló nem hagy kétséget afelől, hogy semmiféle világi tevékenységet nem végzett, kizárólag a vallással kapcsolatos dolgoknak szentelte magát. A szinoptikusok egybehangzó leírásában Jézus démonűzőként, gyógyítóként, prédikátorként szerepel. Valamennyien hangsúlyozták, hogy Jézus a tisztátlan lelkek, a ragályos betegségek legyőzésével és beszédeinek lenyűgöző erejével gyakorolta a legnagyobb hatást kortársaira.
A szinoptikusok 6 konkrét démonűzéssel kapcsolatos esetet sorolnak fel. A tisztátalan lélek által megszállt gadarai férfi, a leírás szerint közveszélyes őrült volt, a fiú, akikből a tanítványok képtelenek voltak a gonosz lelket kiűzni, epilepsziás és süketnéma lehetett.
A 12 apostol és a 72 tanítvány szintén szerepel sikeres démonűzőként.
Az evangéliumok leírják a kiűzési aktust, az Újszövetségben leirt démonűzéssel orvosolt betegségek hisztérikus jellegűek lehettek.
A démonűzés csak szavakkal történik, míg a gyógyítás komplex lehetett.
Gyógyított vakságot, leprát, magas lázat, vérfolyást, megbénult kart, süketnémaságot, paralízist, bénulást, vízkórt. Az evangéliumok a hitnek tulajdonítják a gyógyulást, de a kézrátétel volt az eszköz.
Egyéb csodatételek: feltámasztás, vízen járás, halszaporítás.
Jézus, a tanító
Az evangéliumok Jézust kezdettől fogva mint népszerű tanítómestert ábrázolják, s több példabeszédet és mondást tulajdonítanak neki. Elképzelhető, hogy ezek közül néhány eredeti formájában őrződött meg, néhány pedig az eredeti mondásnak a korai egyház által módosított formája.
Jézus *ellentétben az esszénus gyakorlattal, ahol a tanítás csak a beavatottaknak szólt), Keresztelő János nyomdokaiba lépve ,beszédeit Galileában mindazokhoz intézte, akiknek fülük van, hogy hallják, illetve minden zsidóhoz, akinek füle van, hogy hallja, hiszen Jézus soha nem akart rendszeresen prédikálni a nem zsidók közt.
Jézus elsősorban az egyszerű, iskolázatlan emberekhez, a szegényekhez, a bűnösökhöz és a társadalom számkivetettjeihez érezte közel magát.
Kivétel nélkül mindenkihez szóltak erkölcsi tanításai is ,ugyanígy az általa elmondott parabolák, melyek a rabbinikus prédikátorok által általánosan használt homiletikus tanítási formát képviselik.
Különbözött-e Jézus prédikációja a kortársaiétól? Igen, állítják az evangélisták, mert Jézus úgy beszélt, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.. Jézus nem helyezkedett bele a Mózesig tartó hagyományláncolatba Az emberek a Jézus által végrehajtott démonűzésekben látták tanításai igazolását.
Vitája a farizeusokkal pl. az étkezések előtti kézmosás kérdésében volt. Jézus a testi tisztaság problémáját a morális tisztaság mellett triviálisnak tartotta.
A Jézus és a judaizmus közti ellentmondás több esetben a görög Márk szerkesztőjének tulajdonítható, aki szándékosan ferdíthette el Jézus egyik valószínűleg eredeti mondását. Ekkorra már a nem zsidó keresztényeknek szüksége volt rá, és örömmel elfogadta hivatalos megerősítését az evangéliumi tanítás által annak, hogy az egyház elhagyta Izrael szokásait és törvényeit.
Hogyan viszonyultak Jézushoz a kortársak?
Nem maradtak közömbösek. Voltak, akik csatlakoztak hozzá. A tizenkét kiválasztott tanítvány annyira hatása alákerült, hogy családot és vagyont is elhagytak érte. Míg a Mester köztük volt, nem különösen értették beszédét. Jézus szenvedéseinek napjaiban sem tettek tanúságot nagy bátorságról, hanem egyszerűen magára hagyták őt. Két hónapig rejtőzködtek, míg először megjelentek a nép előtt.
Jézus galileai működését siker koronázta. Csoportokba verődve követték. Csakhamar akkora hírnévre tett szert, hogy nem mehetett többé nyíltan városba, hanem lakatlan helyeken tartózkodott.
Nem várták azonban tárt karokkal a nem zsidók által lakott területeken. Gereza lakosai felkérték azonban ,hogy hagyja el országukat. SZAMÁRIÁBAN pedig persona non gratának nyilvánították. Jézus judeai népszerűsége meg sem közelítette azt a népszerűséget, melyet saját hazájában élvezett.
Jézus és Keresztelő
Az evangéliumok azt a benyomást akarták kelteni, hogy a két csoport között barátság és kölcsönös megbecsülés állt fenn, erre irányuló erőfeszítéseik azonban felületességről árulkodnak, s vetélytársi érzelmek is voltak.
Jézus kereste fel Jánost, ő tett rá hatást. Létezett az a hiedelem, hogy Jézus János reinkarnációja.
Jézus Izrael prófétáinak hosszú sorában Jánost tartja a legnagyobbnak, Jézus Jánosban látja a visszatérő Illést, a messiás előképét. Jézus azt is kijelenti, hogy "aki a legkisebb a mennyek országában, a nagyobb nála."
Keresztelő börtönben van, amikor követet küld Jézushoz: Te vagy az eljövendő?
Az idézett szavakban kétségkívül bizonytalanság rejlik a messiástól többet várunk, mint betegek gyógyítását és démonűzést, tehát ha valójában te vagy a Messiás, ne késlekedj ezt igazolni. Jézus átsiklik az aggodalmaskodó célzásokon, tovább folytatja gyógyító tevékenységét és közvetlenül megdorgálja azokat, akiknek személyébe vetett hite túl gyengének bizonyult.
Jézus bírálói és ellenfelei
Kivételes és ellentmondásos vallási tanító lévén Jézus nem kerülhette el, hogy a személyét övező szeretet és tisztelet mellett bírálatokkal és ellenséges magatartással is szembekerüljön. Elsőként, furcsa módon, éppen a hozzá legközelebb állók, családtagjai és a názáretiek foglaltak állást vele szemben:
"Magán kívül van."
A Názáretben tapasztalt ellenséges fogadtatás lehet a magyarázat arra, hogy beszédeiben Jézus lekicsinylőleg nyilatkozik a vérségi kapcsolatról, s a család fölé helyezi az embereket ő hozzá és az Istenhez kapcsoló kötelékeket.
A zsidó hit alaptételeit tekintve az evangéliumok egyetlen komoly összecsapásról számoltak be Jézus és a hivatalos vallási vezetés közt, nevezetesen arról, hogy Jézus szembekerült a szadduceusokkal, a halottak feltámadása kérdésében. JÉZUS itt a farizeus álláspontot képviseli és elnyeri a farizeusok jóváhagyását. A FARIZEUSOK által szinte abszolút értékkel felruházott szokások kérdésében, melyek Jézus szemében a bibliai törvényekkel szemben csak másodlagos jelentőséggel bírtak, az összeütközés elkerülhetetlen volt. Nem voltak feltétlenül farizeusok azok az írástudók, akik istenkáromlással vádolták Jézust, amikor bűnbocsánatot hirdetett.
A farizeusok tetszését nem nyerte el Jézus nonkomformista magatartása s a "Kell-e adót fizetni Rómának?" kérdés elég provokatív volt, hogy az igenlő válasz ingerelje a zsidó hazafiakat, a tagadás viszont lázadás szításával lett volna egyenlő. Nincs bizonyíték arra, hogy a farizeusok aktívan és szervezetten vettek volna részt Jézus bukásának kitervelésben.
Jézus elfogatása és kivégzése
A szinoptikus evangéliumok két összeesküvésről tudnak, amelyek Jézus működésének akartak véget vetni: a galileairól, mely megbukott, s a jeruzsálemiről, melynek eredménye Jézus kereszthalála lett. Lehetséges, hogy az utóbbiban farizeusok is részt vettek, ám mindkét esetben elsősorban és legfőképpen a politikai hatalom képviselője, Heródes Antipas és galileai hívei, valamint a főpap és helyettese, a fővárosban pedig Pilátus volt felelős a történtekért.
A zsidó Szanhedrin pere, ha valóban sor került rá, csak törvénytelen lehetett. Azt azonban el kell ismerjük, még azoknak is, akik képesek hinni abban, hogy ez a tárgyalás valóban lezajlott, hogy amikor a főpapok átadják az ügyet Pilátus ítélőszékének, nem saját döntésük megerősítését kérik tőle, hanem egy újabb vádat terjesztenek Judea helytartója elé, nevezetesen azt, hogy JÉZUS politikai lázító, aki a zsidók királya cím megszerzésére tör. Jézust tehát nem a zsidó vallás, hanem a világi törvény megszegésének vádjával ítélte a császár helytartója szégyenletes halálra a rómaiak keresztjén.
Jézus feltámadása
Prédikációiban Jézus nem tulajdonított különösebb jelentőséget a testi feltámadás eszméjének. Sőt a tanítványok éppúgy nem számítottak Jézus feltámadására, mint ahogy a kortársak sem számítottak a messiáséra.
Jézus erre nem készítette fel kellőképpen a tanítványait. A feltámadásra utaló próféciák legfeljebb az esemény után keletkezhettek. Valószínű a várakozás bizonytalansága és a világos jóslat közti ellentmondást feloldandó jegyzik meg az evangélisták kissé nehézkesen, hogy az apostolok nem értették meg Jézust. Sem a messiás szenvedése, sem pedig halála , illetve feltámadása nem volt része a judeaizmus hitrendszerének az I. században.
A főevangélium elbeszélése hét olyan eseményről számol be , melyek közvetlenül Jézus halála után történtek.
Úgy tűnik, hogy a feltámadás már megszokott eszméje mellett létezett egy másik elképzelés is az újszövetségkori Galileában. Már a Bibliában is olvasható, hogy Elizeus kétszeresen is örökölte Illés próféta lelkét. Az evangéliumok Keresztelő Jánost és Jézust is Illés-redivivusként ábrázolják, s néhányan azt gondolhatták Jézusról, hogy ő Keresztelő Jánosnak, Jeremiásnak. Vagy a hajdani próféták valamelyikének reinkarnációja.
Elképzelhető, hogy a JÉZUS KÜLDETÉSÉt, beleértve a gyógyítást és a démonűzést is, folytatók között tovább élő effajta hit visszahathatott a formálódó igehirdetés feltámadás tanára, és a liberális történészek már régóta nem a megváltozott Jézusban, hanem az átváltozott tanítványokban látják az "igazi húsvéti csodát."
Végezetül, valamennyi érv figyelmes vizsgálata és mérlegelése után a történész számára egyetlen elfogadható következtetés marad, nevezetesen az, hogy az ortodox hívő, a liberális szimpatizáns és a kritikus agnosztikus- és alkalmasint a tanítványok-álláspontja nem más, mint eltérő értelmezése egyetlen bizonytalan mozzanatnak, vagyis annak, hogy az asszonyok, akik Jézus holttestének a végtisztességet akarták megadni,legnagyobb megdöbbenésükre a test helyett csak egy üres sírbarlangot találnak.
II. Jézus és Galilea
Általánosan elfogadott nézet, hogy a szinoptikus evangéliumok szerzői, bár tagadhatatlanul érdeklődtek a tér és az idő és a körülmények iránt, nem szándékoztak történelmet irni. Igaz ugyan, hogy irodalmi műfajul az életrajzot választották, ám Jézus általuk leírt élettörténetét alapjában véve a korai egyház igehirdető tevékenységének eszköznek szánták. Az evangéliumok tartalmaznak ragyogó elemzéseket, csak vázlatát adják, hogy ki volt Jézus.
Jézus Galileájáról megbízhatóbb képet kaphatunk Flavius leírásából. Galilea sui generis terület volt, jól megkülönböztetve Palesztina többi részéről. A Jézus és a Galileán kívüli vallási és világi hatóságok közti konfliktus legalább részben annak tudható be, hogy Jézus galileai volt, és tudták róla, hogy galileai. A zsidóság nagy száma a tartományban viszonylag új jelenség volt. Galilea függetlenebb volt Rómától, mint a többi tartomány. Működött a tanács (szünhedrion).
Nagyszámú lakossága volt és a terület viszonylag gazdag volt, olaját szállították Babiloniába, Egyiptomba stb.
A keresztény időszámítás előtti utolsó évszázad közepétől kezdve Galilea lett a legnehezebben kezelhető valamennyi zsidó tájegység közül, innen ered a zélóta mozgalom, mely meg akarta tagadni a Rómának való adófizetést.
Jézus Galilea szülötteként észreveszi és értékeli a táj szépségeit. Az általa használt metaforák szinte kivétel nélkül a földműveléssel kapcsolatosak. Jézus számára az utolérhetetlen szépséget a mező liliomai jelentik, s nincs nagyobb gonoszság annál, mint amikor valaki gyom magvakat szór szét a szántóföldön. A város és a városi élet alig jelenik meg tanításában. lelke mélyén Jézus igai vidéki maradt. Ő az, aki a vidékies Galilea egyszerű lakosai közt volt igazán otthon, a valóban idegennek érezhette magát Jeruzsálemben.
Elképzelhető, hogy a galileai sovinizmusra vezethető vissza Jézusnak a nem zsidókkal szemben megnyilvánuló, érezhető ellenszenve.
Hiszen amellett, hogy önmagáról azt vallotta, hogy csak a zsidókhoz szól a küldetése, a nem zsidókat "kutyáknak", "disznóknak" nevezte.
Kerekes Tamás
Míg azonban a zsidók csak most kezdenek kibékülni a történelmi Jézussal, a Palesztin Hatóság egy kevésbé történelmi, mitikus alakot propagál az országhoz való jogainak alátámasztására: Jézust, az első palesztint.
Ecce homo, avagy a gúnyból kikiáltott király
Az „ Íme az ember” fordítás mára megszokottan cseng, David Flusser professzor nézett utána, a rá jellemző provokatív, ám mégis diplomatikus stílusában, mit is jelent valójában. A római prefektus, Poncius Pilátus mutatja be ezekkel a szavakkal Jézust a sokaságnak, akin töviskoszorú volt és bíborruha, a főpapok, szolgák, látván ezt, így kiáltoztak: ”Feszítsd meg, feszítsd meg.” Pilátus szavait az evangéliumok is úgy értelmezték, hogy Jézust nem találta bűnösnek. Ám a Jézusból gúnyt űző, királlyá kikiáltási paródia nem egyedüli példája, Flusser szerint, a korabeli zsidóellenes jeleneteknek, melyeknek célja a zsidók messianisztikus hitét volt hivatva kigúnyolni. I. Agrippa, de még Traianus uralma alatt is történtek hasonló jelenetek. Azonban az „ Íme az ember” kifejezés megfelel az ókori királlyá kikiáltás szavainak, s része annak a szertartásparódiának, mely Jézus halálával zárult.
„Pillanatnyilag ez az egyetlen józan interpretáció”-szögezi le David Flusser. Eszerint Pilátus részvétele a Jézust gúnyoló paródiában megkoronázása volt annak az aljas gyalázatnak, amiben a rómaiak Jézust, a zsidók messiás-királyát részesítették.
„Egyesek azzal érvelhetnek, hogy ha a zsidók jobban értenének a politikához, akkor már régen elfogadták volna Jézust, mint egyfajta tékozló fiút, aki jót cselekedett, elutasítva ugyanakkor a tanításaiból halála után kialakult tanokat.
Egy ilyen stratégia valószínűleg keveset számított volna a keresztény világban, ahol a zsidókat istengyilkossággal vádolták, de nem lehetetlen, hogy segített volna hidat építeni a kereszténység felé, és mérsékelte volna az antiszemitizmust.
Ehelyett a zsidók Jézushoz való történelmi viszonyát a tudatos közöny jellemezte, sőt kifejezett ellenérzés, a nevében elkövetett üldözéseknek köszönhetően. Tipikusnak tekinthető a német zsidó teológus, Franz Rosenzweig megjegyzése. Amikor megkérdezték tőle, mit gondolnak a zsidók Jézusról, Rosenzweig állítólag azt válaszolta: Nem gondolnak rá.
Nem új dolog, hogy Jézusra zsidóként tekintenek - mondja David Flusser, a Héber Egyetem judaisztika profeszszora, aki központi szerepet játszik a kereszténység zsidó gyökereit kutató munkában , de nem lehetett hallani róla, mert a zsidók azt hitték, szent kötelességük gyűlölni Jézust. Ron Kronis reformrabbi szerint, aki az Izraeli Vallásközi Koordinációs Tanács igazgatója, még ma is sok ortodox zsidó óvakodik kimondani Jézus nevét, és csak az az ember utalással említik. „
A szeretet forradalmára nem a kumráni militáns kérügma része volt.
Flusser professzor így összegzi kutatásai központi helyét a vallástudományokban: „A zsidó vallás az igazság eszméjén alapul, és a judaizmus tisztán vallási és társadalmi tartalmi egysége nyomán, abból táplálkozva alakult ki két világvallás, a kereszténység és az iszlám. Így nem csupán arról van szó, hogy a zsidó társadalmi életfelfogás az egyik legfontosabb oka e két vallás születésének, hanem arról is, hogy e két vallás révén a zsidó társadalmi örökség áthatja a modern kultúrát. Noha a zsidó társadalmi üzenetnek köztudottan jelentősége van a modern ember számára, a modern társadalomra gyakorolt zsidó-keresztény hatás számos olyan ponton is kimutatható, ahol görög-római hatást feltételeznek. Nem kívánjuk alábecsülni a görög és római gondolkodás kulturális és társadalmi örökségét, de időnként, különösen amidőn a modern politikai és társadalmi gondolkodás művelői görög és római forrásokat idéznek, ezeket öntudatlanul is olyan keresztény eszmék szűrőjén át látják, amelyek közül jó néhány a judaizmusból ered.”
(David Flusser: Társadalmi üzenet Kumránból)
A kereszt botránya
A kötet 41cikke három részre oszlik. Az első rész az Újszövetség és a Holt-tengeri tekercsek közti viszonyt tárgyalja. A második rész a zsidó és keresztény apokoliptika közti összefüggéseket és eltéréseket tárgyalja, míg a harmadik az ősi judeizmus és a kereszténység átfedéseit vizsgálja.
Számomra legmegdöbbentőbb volt, hogy Szent Ágoston De civitas Dei eszménye mögött is ott rejlenek a Holt-tengeri tekercsek szellemi nyomai.
Ám Flusser a kegyelem koldusainak tartott esszénusok és Jézus tanításainak különbségeiről is hosszasan értekezik, noha Jézus maga is esszénus mintára alapította apostoli gyülekezetét.
Végezetül azt is megtudhatja az olvasó, hogy kerül Dániel könyvébe egy fogzsarnok, és lehet-e a Negyedik Birodalom egy rinocerosz?
Davis Flusser: A judaizmus és a kereszténység eredete
Múlt és Jövő könyvek, zsidó Tudományok, kötött, 5566 oldal, Budapest, 1999, 4500 forint, ISBN 963 9171 12 3
____________________Ki volt az evangéliumok Jézusa?
Neve: Jézus
Apja neve: József
Anyja neve: Mária
Születési helye: nem említi Márk
Születési ideje: nem említi
Állandó lakhelye: Galilea, Názáret
Családi állapota: nem említi
Foglalkozása: ácsmester, vándor, démonűző, csodadoktor és prédikátor
Halotti bizonyítványának adatai:
Halál helye: Jeruzsálem
Halál ideje: Pontius Pilátus alatt, isz. 26 és 36 közt
Halál oka :a római prefektus által elrendelt keresztre feszítés
Temetés helye: Jeruzsálem
Jézus anyja Mária vagy Mariam. Négy fivére: Jákob, József, Júdás, Simon. És voltak leánytestvérei is.
Bár működése idején nők is csatlakoztak Jézushoz, nincs utalás arra, hogy felesége lett volna. Nem valószínű, hogy hátrahagyta volna feleségét közös otthonukban, ahogy ezt jövendőbeli tanítványainak tanácsolta.
Az evangéliumok azt sem említik, hogy özvegyember lett volna, ebből arra kell következtetni, hogy nőtlen volt.
Nem tudjuk, hogy milyen világi mesterséget űzött. A hagyomány szerint ács volt, ez azonban a korabeli nyelven tudóst is jelenthetett.
AKÁRMIVEL IS kereste kenyerét, mielőtt a nyilvánosság elé lépett volna, az újszövetségi beszámoló nem hagy kétséget afelől, hogy semmiféle világi tevékenységet nem végzett, kizárólag a vallással kapcsolatos dolgoknak szentelte magát. A szinoptikusok egybehangzó leírásában Jézus démonűzőként, gyógyítóként, prédikátorként szerepel. Valamennyien hangsúlyozták, hogy Jézus a tisztátlan lelkek, a ragályos betegségek legyőzésével és beszédeinek lenyűgöző erejével gyakorolta a legnagyobb hatást kortársaira.
A szinoptikusok 6 konkrét démonűzéssel kapcsolatos esetet sorolnak fel. A tisztátalan lélek által megszállt gadarai férfi, a leírás szerint közveszélyes őrült volt, a fiú, akikből a tanítványok képtelenek voltak a gonosz lelket kiűzni, epilepsziás és süketnéma lehetett.
A 12 apostol és a 72 tanítvány szintén szerepel sikeres démonűzőként.
Az evangéliumok leírják a kiűzési aktust, az Újszövetségben leirt démonűzéssel orvosolt betegségek hisztérikus jellegűek lehettek.
A démonűzés csak szavakkal történik, míg a gyógyítás komplex lehetett.
Gyógyított vakságot, leprát, magas lázat, vérfolyást, megbénult kart, süketnémaságot, paralízist, bénulást, vízkórt. Az evangéliumok a hitnek tulajdonítják a gyógyulást, de a kézrátétel volt az eszköz.
Egyéb csodatételek: feltámasztás, vízen járás, halszaporítás.
Jézus, a tanító
Az evangéliumok Jézust kezdettől fogva mint népszerű tanítómestert ábrázolják, s több példabeszédet és mondást tulajdonítanak neki. Elképzelhető, hogy ezek közül néhány eredeti formájában őrződött meg, néhány pedig az eredeti mondásnak a korai egyház által módosított formája.
Jézus *ellentétben az esszénus gyakorlattal, ahol a tanítás csak a beavatottaknak szólt), Keresztelő János nyomdokaiba lépve ,beszédeit Galileában mindazokhoz intézte, akiknek fülük van, hogy hallják, illetve minden zsidóhoz, akinek füle van, hogy hallja, hiszen Jézus soha nem akart rendszeresen prédikálni a nem zsidók közt.
Jézus elsősorban az egyszerű, iskolázatlan emberekhez, a szegényekhez, a bűnösökhöz és a társadalom számkivetettjeihez érezte közel magát.
Kivétel nélkül mindenkihez szóltak erkölcsi tanításai is ,ugyanígy az általa elmondott parabolák, melyek a rabbinikus prédikátorok által általánosan használt homiletikus tanítási formát képviselik.
Különbözött-e Jézus prédikációja a kortársaiétól? Igen, állítják az evangélisták, mert Jézus úgy beszélt, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.. Jézus nem helyezkedett bele a Mózesig tartó hagyományláncolatba Az emberek a Jézus által végrehajtott démonűzésekben látták tanításai igazolását.
Vitája a farizeusokkal pl. az étkezések előtti kézmosás kérdésében volt. Jézus a testi tisztaság problémáját a morális tisztaság mellett triviálisnak tartotta.
A Jézus és a judaizmus közti ellentmondás több esetben a görög Márk szerkesztőjének tulajdonítható, aki szándékosan ferdíthette el Jézus egyik valószínűleg eredeti mondását. Ekkorra már a nem zsidó keresztényeknek szüksége volt rá, és örömmel elfogadta hivatalos megerősítését az evangéliumi tanítás által annak, hogy az egyház elhagyta Izrael szokásait és törvényeit.
Hogyan viszonyultak Jézushoz a kortársak?
Nem maradtak közömbösek. Voltak, akik csatlakoztak hozzá. A tizenkét kiválasztott tanítvány annyira hatása alákerült, hogy családot és vagyont is elhagytak érte. Míg a Mester köztük volt, nem különösen értették beszédét. Jézus szenvedéseinek napjaiban sem tettek tanúságot nagy bátorságról, hanem egyszerűen magára hagyták őt. Két hónapig rejtőzködtek, míg először megjelentek a nép előtt.
Jézus galileai működését siker koronázta. Csoportokba verődve követték. Csakhamar akkora hírnévre tett szert, hogy nem mehetett többé nyíltan városba, hanem lakatlan helyeken tartózkodott.
Nem várták azonban tárt karokkal a nem zsidók által lakott területeken. Gereza lakosai felkérték azonban ,hogy hagyja el országukat. SZAMÁRIÁBAN pedig persona non gratának nyilvánították. Jézus judeai népszerűsége meg sem közelítette azt a népszerűséget, melyet saját hazájában élvezett.
Jézus és Keresztelő
Az evangéliumok azt a benyomást akarták kelteni, hogy a két csoport között barátság és kölcsönös megbecsülés állt fenn, erre irányuló erőfeszítéseik azonban felületességről árulkodnak, s vetélytársi érzelmek is voltak.
Jézus kereste fel Jánost, ő tett rá hatást. Létezett az a hiedelem, hogy Jézus János reinkarnációja.
Jézus Izrael prófétáinak hosszú sorában Jánost tartja a legnagyobbnak, Jézus Jánosban látja a visszatérő Illést, a messiás előképét. Jézus azt is kijelenti, hogy "aki a legkisebb a mennyek országában, a nagyobb nála."
Keresztelő börtönben van, amikor követet küld Jézushoz: Te vagy az eljövendő?
Az idézett szavakban kétségkívül bizonytalanság rejlik a messiástól többet várunk, mint betegek gyógyítását és démonűzést, tehát ha valójában te vagy a Messiás, ne késlekedj ezt igazolni. Jézus átsiklik az aggodalmaskodó célzásokon, tovább folytatja gyógyító tevékenységét és közvetlenül megdorgálja azokat, akiknek személyébe vetett hite túl gyengének bizonyult.
Jézus bírálói és ellenfelei
Kivételes és ellentmondásos vallási tanító lévén Jézus nem kerülhette el, hogy a személyét övező szeretet és tisztelet mellett bírálatokkal és ellenséges magatartással is szembekerüljön. Elsőként, furcsa módon, éppen a hozzá legközelebb állók, családtagjai és a názáretiek foglaltak állást vele szemben:
"Magán kívül van."
A Názáretben tapasztalt ellenséges fogadtatás lehet a magyarázat arra, hogy beszédeiben Jézus lekicsinylőleg nyilatkozik a vérségi kapcsolatról, s a család fölé helyezi az embereket ő hozzá és az Istenhez kapcsoló kötelékeket.
A zsidó hit alaptételeit tekintve az evangéliumok egyetlen komoly összecsapásról számoltak be Jézus és a hivatalos vallási vezetés közt, nevezetesen arról, hogy Jézus szembekerült a szadduceusokkal, a halottak feltámadása kérdésében. JÉZUS itt a farizeus álláspontot képviseli és elnyeri a farizeusok jóváhagyását. A FARIZEUSOK által szinte abszolút értékkel felruházott szokások kérdésében, melyek Jézus szemében a bibliai törvényekkel szemben csak másodlagos jelentőséggel bírtak, az összeütközés elkerülhetetlen volt. Nem voltak feltétlenül farizeusok azok az írástudók, akik istenkáromlással vádolták Jézust, amikor bűnbocsánatot hirdetett.
A farizeusok tetszését nem nyerte el Jézus nonkomformista magatartása s a "Kell-e adót fizetni Rómának?" kérdés elég provokatív volt, hogy az igenlő válasz ingerelje a zsidó hazafiakat, a tagadás viszont lázadás szításával lett volna egyenlő. Nincs bizonyíték arra, hogy a farizeusok aktívan és szervezetten vettek volna részt Jézus bukásának kitervelésben.
Jézus elfogatása és kivégzése
A szinoptikus evangéliumok két összeesküvésről tudnak, amelyek Jézus működésének akartak véget vetni: a galileairól, mely megbukott, s a jeruzsálemiről, melynek eredménye Jézus kereszthalála lett. Lehetséges, hogy az utóbbiban farizeusok is részt vettek, ám mindkét esetben elsősorban és legfőképpen a politikai hatalom képviselője, Heródes Antipas és galileai hívei, valamint a főpap és helyettese, a fővárosban pedig Pilátus volt felelős a történtekért.
A zsidó Szanhedrin pere, ha valóban sor került rá, csak törvénytelen lehetett. Azt azonban el kell ismerjük, még azoknak is, akik képesek hinni abban, hogy ez a tárgyalás valóban lezajlott, hogy amikor a főpapok átadják az ügyet Pilátus ítélőszékének, nem saját döntésük megerősítését kérik tőle, hanem egy újabb vádat terjesztenek Judea helytartója elé, nevezetesen azt, hogy JÉZUS politikai lázító, aki a zsidók királya cím megszerzésére tör. Jézust tehát nem a zsidó vallás, hanem a világi törvény megszegésének vádjával ítélte a császár helytartója szégyenletes halálra a rómaiak keresztjén.
Jézus feltámadása
Prédikációiban Jézus nem tulajdonított különösebb jelentőséget a testi feltámadás eszméjének. Sőt a tanítványok éppúgy nem számítottak Jézus feltámadására, mint ahogy a kortársak sem számítottak a messiáséra.
Jézus erre nem készítette fel kellőképpen a tanítványait. A feltámadásra utaló próféciák legfeljebb az esemény után keletkezhettek. Valószínű a várakozás bizonytalansága és a világos jóslat közti ellentmondást feloldandó jegyzik meg az evangélisták kissé nehézkesen, hogy az apostolok nem értették meg Jézust. Sem a messiás szenvedése, sem pedig halála , illetve feltámadása nem volt része a judeaizmus hitrendszerének az I. században.
A főevangélium elbeszélése hét olyan eseményről számol be , melyek közvetlenül Jézus halála után történtek.
Úgy tűnik, hogy a feltámadás már megszokott eszméje mellett létezett egy másik elképzelés is az újszövetségkori Galileában. Már a Bibliában is olvasható, hogy Elizeus kétszeresen is örökölte Illés próféta lelkét. Az evangéliumok Keresztelő Jánost és Jézust is Illés-redivivusként ábrázolják, s néhányan azt gondolhatták Jézusról, hogy ő Keresztelő Jánosnak, Jeremiásnak. Vagy a hajdani próféták valamelyikének reinkarnációja.
Elképzelhető, hogy a JÉZUS KÜLDETÉSÉt, beleértve a gyógyítást és a démonűzést is, folytatók között tovább élő effajta hit visszahathatott a formálódó igehirdetés feltámadás tanára, és a liberális történészek már régóta nem a megváltozott Jézusban, hanem az átváltozott tanítványokban látják az "igazi húsvéti csodát."
Végezetül, valamennyi érv figyelmes vizsgálata és mérlegelése után a történész számára egyetlen elfogadható következtetés marad, nevezetesen az, hogy az ortodox hívő, a liberális szimpatizáns és a kritikus agnosztikus- és alkalmasint a tanítványok-álláspontja nem más, mint eltérő értelmezése egyetlen bizonytalan mozzanatnak, vagyis annak, hogy az asszonyok, akik Jézus holttestének a végtisztességet akarták megadni,legnagyobb megdöbbenésükre a test helyett csak egy üres sírbarlangot találnak.
II. Jézus és Galilea
Általánosan elfogadott nézet, hogy a szinoptikus evangéliumok szerzői, bár tagadhatatlanul érdeklődtek a tér és az idő és a körülmények iránt, nem szándékoztak történelmet irni. Igaz ugyan, hogy irodalmi műfajul az életrajzot választották, ám Jézus általuk leírt élettörténetét alapjában véve a korai egyház igehirdető tevékenységének eszköznek szánták. Az evangéliumok tartalmaznak ragyogó elemzéseket, csak vázlatát adják, hogy ki volt Jézus.
Jézus Galileájáról megbízhatóbb képet kaphatunk Flavius leírásából. Galilea sui generis terület volt, jól megkülönböztetve Palesztina többi részéről. A Jézus és a Galileán kívüli vallási és világi hatóságok közti konfliktus legalább részben annak tudható be, hogy Jézus galileai volt, és tudták róla, hogy galileai. A zsidóság nagy száma a tartományban viszonylag új jelenség volt. Galilea függetlenebb volt Rómától, mint a többi tartomány. Működött a tanács (szünhedrion).
Nagyszámú lakossága volt és a terület viszonylag gazdag volt, olaját szállították Babiloniába, Egyiptomba stb.
A keresztény időszámítás előtti utolsó évszázad közepétől kezdve Galilea lett a legnehezebben kezelhető valamennyi zsidó tájegység közül, innen ered a zélóta mozgalom, mely meg akarta tagadni a Rómának való adófizetést.
Jézus Galilea szülötteként észreveszi és értékeli a táj szépségeit. Az általa használt metaforák szinte kivétel nélkül a földműveléssel kapcsolatosak. Jézus számára az utolérhetetlen szépséget a mező liliomai jelentik, s nincs nagyobb gonoszság annál, mint amikor valaki gyom magvakat szór szét a szántóföldön. A város és a városi élet alig jelenik meg tanításában. lelke mélyén Jézus igai vidéki maradt. Ő az, aki a vidékies Galilea egyszerű lakosai közt volt igazán otthon, a valóban idegennek érezhette magát Jeruzsálemben.
Elképzelhető, hogy a galileai sovinizmusra vezethető vissza Jézusnak a nem zsidókkal szemben megnyilvánuló, érezhető ellenszenve.
Hiszen amellett, hogy önmagáról azt vallotta, hogy csak a zsidókhoz szól a küldetése, a nem zsidókat "kutyáknak", "disznóknak" nevezte.
Kerekes Tamás
