Portfóliók
Atlantisz pusztulása
Atlantisz
Az Atlantisz pusztulása leírja a várost, a szigetország egykori fővárosát, amelynek a tengerszint emelkedésével és a különböző égi csapások katasztrófájával kellett szembenéznie. Mivel mi magunk is szembesülünk a globális felmelegedés és a tengerszint emelkedésének problémájával, Frank Joseph értelmezése a világ minden részének olvasói érdeklődésére számot tarthat.
(Zecharia Sitchin előszava Frank Joseph könyvéhez)
Platónnál
Platón (i. e. 427–i. e. 347), a híres ógörög filozófus Timaiosz és Kritiász című dialógusaiban meglehetős részletességgel szól Atlantisz szigetéről, amely állítólag Héraklész oszlopaitól nyugatra feküdt. Hogy hol voltak Héraklész oszlopai, azt senki nem tudja pontosan. Az Atlantisz-kutatók többsége szerint a Gibraltári-szorosról van szó. Leírása szerint Atlantisz nagyobb volt, mint Kis-Ázsia és Líbia együttvéve. Hatalmas királyság volt, fejlett civilizációval és ideális politikai berendezkedéssel, amelyet Platón perzsa mintára képzelt el.
Platón Atlantiszt Poszeidón birodalmaként írja le, aki a halandó Cleito-val szerelembe esett (egy kettejük tiszteletére emelt atlantiszi templomot is megemlít), elsőszülött fiuk, Atlasz pedig megörökölte a birodalmat, és ez az öröklődés sokáig így folytatódott. Ír egy orichalcum nevű legendás fémről, a "tűz fényé"-nek nevezte, melyet már Platón idejében is csak hírből ismertek, pedig Atlantisz idejében az arany mellett a legértékesebb anyagnak számított. Pontosan nem tudjuk, mi lehetett ez, mai értelemben a sárgarézre használják a szót, ám a görög kifejezés etimológiájából kiindulva helytállóbb a hegyi réz vagy hegyi fém kifejezés, egyesek szerint az arany, a cink, a réz és a bronz valamiféle ötvözetéről lehet szó, vagy akár egy, a mai ember számára teljesen ismeretlen anyagról.
Platón a történetet a szigetről Szolóntól ismerte, aki i. e. 560-ban tett egyiptomi utazásakor az ottani Szaisz papoktól hallott a feljegyzések szerint előtte 9000 évvel történt hanyatlásról. Ez a hatalmas sziget hirtelen pusztult el: „...egy súlyos nap és éjjel [...] a tengerbe merülve eltűnt.” A legenda szerint a mohóvá és agresszívvá vált birodalmat az istenek (egész pontosan Zeusz) parancsára öntötte el a tenger, Platón művét azonban épp Zeusz szavainál kezdte ki az idő vasfoga, így ezek örök feledésbe merülnek.
Más görögöknél
Atlantiszt Platónon kívül néhány más görög forrás is említi (Proklosz említi pl. a Timaioszhoz írt kommentárjaiban a Kr.e. IV. századi Marcellus Aithiopiaka c. elveszett művét, melyben az három olyan nyugati szigetről ír, melyeken még élnek az egykori atlantisziak leszármazottai). Mindamellett, hogy többen is írtak róla, nem szabad megfeledkeznünk a nagy történetíró, Hérodotosz hallgatásáról, aki pedig még a Szaisz papoknál is érdeklődött Atlantisz felől.
[Nem csak a görögöknél, hanem más kultúrák legendavilágában is megtalálhatjuk a tenger által elárasztott gazdag, boldog szigetről szóló történetet, így az egyiptomi Középbirodalomban fennmaradt egy papirusz, amely elmeséli egy utazó történetét, aki a fáraó bányái felé tartott egy hajón, amikor hatalmas hullámok ripityára törték a hajót, egyedül ő maradt életben. Egy gerendába kapaszkodva partra evickélt egy szigeten. Itt egy aranysárkány lakott, aki a barlangjába vitte a hajótöröttet, de nem bántotta. Azt mesélte a hajótöröttnek, hogy régen a szigeten gazdagság és boldogság uralkodott, itt 75 elégedett sárkány lakott, akik közül már csak ő maradt életben. Távollétében egyszer egy csillag pottyant a szigetre, és szénné égetett mindent. Megjósolta még azt is, hogy egy egyiptomi hajó megmenti a hajótöröttet, de azt is hozzátette, hogy: „soha többé nem láthatod majd e szigetet, mert a hullámok maguk alá temetik”.
Az indiai mondavilágban a Mahábhárata című eposz őrzi egy sziget történetét. A történet tehát akár lehet különböző népek alaplegendája, de ebből nem következtethetünk arra, hogy Atlantisz nem létezett. A legendák és mítoszok alapjai gyakran bizonyított tények. Gondoljunk csak a görög Thíra szigetére. Az írásos emlékek alapján annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy Atlantisz létezése nem tény, de nem is alaptalan mese. A továbbiakban az Atlantisz-kutatás történetére és az egyes elméletek tudományos alapjaira derül fény
Rudolf Steiner Atlantiszról
Rudolf Steiner számos előadásában és több könyvében ismerteti Atlantisz hét országának történetét, és a sziget tűzkatasztrófában történt elsüllyedését.
Ő Kr.e. 9564-re teszi ennek dátumát, ami megközelítőleg egybeesik számos más forrással, így az Ószövetség (Özönvíz), az indiai mitológia, az azték, a maya kalendáriumok hasonló, ám más kultúrkörben elterjedt hagyományaival. Szerinte az akkor már rendkívül fejlett társadalom tudós emberei (a mitológiák mágusai, varázslói) nem bántak megfelelően erőforrásaikkal, és egy hatalmas robbanás következtében a sziget virágzó társadalma megsemmisült. Nem pusztult el mindenki, és az atlantisziak hét nemzete (köztük az ős-turániak) szerteszóródott a világban. Belőlük született a ma ismert civilizáció.
Viták Atlantisz létezéséről
A vita már Platón életében elkezdődött; saját tanítványa, az ókor leghíresebb tudósa, Arisztotelész szállt vele szembe.
1926-ban a francia K. Gatefosset és C. Rou 1700 tételből álló bibliográfiát tett közzé Atlantiszról. Számítások szerint 1975-ben az e híres legendának szentelt cikkek és könyvek korántsem teljes jegyzéke úgy 7000 tételből állt.
Az Atlantiszról könyvet író számos szerző a következő feltételezéseket állította fel:
Mindaz, amit Platón Atlantiszról mondott, színtiszta igazság. Atlantisz – mint neve is mutatja – az Atlanti-óceánban feküdt.
Atlantisz korántsem legenda, kétségtelenül létezett. A kérdés az, hogy hol? A változatok száma akkora, hogy egy tudós még a 19. században meglehetős rosszmájúsággal jegyezte meg: az Atlantiszról szóló mendemondák az emberi butaság egyfajta katalógusává állnak össze.
Az Atlantisz-legenda tipikus kompiláció, amelynek alapját különböző korokból és különböző népek történetéből származó mítoszok és esetleg bizonyos történelmi tények képezik.
Az elpusztult földrészről szóló egész elbeszélés az elejétől a végéig kitaláció. Érdekes keret csupán, amelyet Platón saját társadalmi-politikai eszméinek kifejtéséhez használt föl. Ha Platón, Morus Tamáshoz hasonlóan Utópiának, vagyis „nem létező helynek” nevezte volna el szigetét, nagy szolgálatot tett volna az utókornak.
Atlantisz létezését máig sem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani.
Frank Joseph (Gold Book) Atlantisz pusztulása c. kötetében bizonyítékokat keres, és módszertani útmutatót kínál az elfelejtett, elveszett földrész kutatásához. Miközben leszögezi, hogy az atlantiszi kultúra teljes egészében arra irányult, hogy a misztikus művészeteken keresztül spirituális hatalmat nyerjen, nem nélkülözi a modern természettudomány eredményeit. A következtetések és az inspiráció soha nem volt időszerűbb, mint most: „Ha nem számolunk azzal, hogy ez a birodalom lehetett a civilizáció valódi bölcsője, azzal számolnunk kell, hogy figyelmeztetést hordoz magában, miszerint ideje mélyen magunkba néznünk. Az atlantiszi kultúra hanyatlása óta a világ még soha nem jutott el arra a szintre, hogy hasonló nemzetközi civilizációt hozzon létre. Csakhogy a nagysággal együtt jár az a mohóság és arrogancia, amelynek a következménye az lett, hogy az egész társadalom feledésbe merült. Az atlantiszi példa intő jel, és a jövőben vállalnunk kell a jelenben elkövetett ballépéseink következményeit. A kutatást nemegyszer maguk a szaktudósok hátráltatják:” A régészek Atlantiszt, mint olyat, egészében elvetik, illetve, ha valamennyire hajlandóak foglalkozni vele, az annyiban merül ki, hogy puszta fikciónak kiáltják ki, illetve az Égei-tenger ókori történelmének félreértelmezését látják benne. Ennek köszönhetően nem marad más, mint olyan kutatókra, akik nem rendelkeznek megfelelő végzettséggel és tudományos háttérrel”(Frank Joseph). A szerző célja több, mint régészeti, fajunk kollektív traumájának feloldása, hisz a korai civilizáció bölcsőjének elpusztítása olyan rémületet és lelkiismeret-furdalást keltett, ami a mai napig tetten érhető az emberiség kollektív emlékezetében.
Frank Joseph mesterien életre kelti az eltűnt sziget mindennapjait, életét, kereskedelmét, hiedelem- világát, kultúráját és minden eddiginél pontosabban térképezi fel egy eltűnt civilizáció mindennapjait és pusztulásának okait.
ATLANTISZ PUSZTULÁSA
A legendás civilizáció létének és eltűnésének bizonyítékai. Zecharia Sitchin előszavával
JOSEPH, FRANK
Minden emberi kultúrában, az ókori görög-rómaitól a bibliain át az észak- és dél-amerikai őslakos kultúráig fellelhető egy az egéből lezúduló, s egy fajt elpusztító ősi vízözön, egy környezeti katasztrófa legendája. Az Atlantisz pusztulásában Frank Joseph összekapcsolja ezt a világszerte ismert kulturális jelenséget az egy heves kataklizma során egy nap és egy éjszaka alatt a tengerben eltűnt Atlantisz elveszett civilizációjának történetével. Az Atlantisz legendás szigetéről szóló mindeddig legátfogóbb művében Frank Joseph húszévnyi, a világ minden táját érintő kutatásai nyomán meggyőző bizonyítékokat sorakoztat fel amellett, hogy Atlantisz volt minden későbbi emberi civilizáció gyökere. Zseniális módon cáfolva a modern szkepticizmus érveit a régészet, a geológia, a csillagászat és az ősi legendák bizonyítékait egyesítve bizonyítja be az atlantiszi civilizáció létezését, ill. katasztrofális végzetét a bronzkori közel-keleti társadalmak kontextusában, az i. e. XIII. század végén. A szerző meggyőző módon ötvözi a tudományos bizonyítékokat annak a megdöbbentően képzeletgazdag rekonstrukciójával, hogy milyen lehetett Atlantisz utcáin sétálni az utolsó napokban. A hatalmas, ám gazdagság- és hatalomvágytól romlott birodalomról festett portré fontos leckét kínál saját civilizációnknak is. Frank Joseph újságíró, kutató, az Ancient American magazin főszerkesztője, a Synchronicity and You című könyv írója. A wisconsini Colfax-ben él.
Kerekes Tamás
Frank Joseph: Atlantisz pusztulása
Gold Book Kiadó
[a]http://www.goldbook.hu[text]www.goldbook.hu[/a]
info@goldbook.hu
Irodalom
wikipédia
Maróti Géza: Atlantisz (kézirat, 1937)
Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai (Bp., 1940., 1942., 1972., 1984., 2002)
Stegena Lajos: Atlantisz (Bp., 1963)
Mítoszok földjén (Magyar Könyvklub, 1993)
Az Atlantisz pusztulása leírja a várost, a szigetország egykori fővárosát, amelynek a tengerszint emelkedésével és a különböző égi csapások katasztrófájával kellett szembenéznie. Mivel mi magunk is szembesülünk a globális felmelegedés és a tengerszint emelkedésének problémájával, Frank Joseph értelmezése a világ minden részének olvasói érdeklődésére számot tarthat.
(Zecharia Sitchin előszava Frank Joseph könyvéhez)
Platónnál
Platón (i. e. 427–i. e. 347), a híres ógörög filozófus Timaiosz és Kritiász című dialógusaiban meglehetős részletességgel szól Atlantisz szigetéről, amely állítólag Héraklész oszlopaitól nyugatra feküdt. Hogy hol voltak Héraklész oszlopai, azt senki nem tudja pontosan. Az Atlantisz-kutatók többsége szerint a Gibraltári-szorosról van szó. Leírása szerint Atlantisz nagyobb volt, mint Kis-Ázsia és Líbia együttvéve. Hatalmas királyság volt, fejlett civilizációval és ideális politikai berendezkedéssel, amelyet Platón perzsa mintára képzelt el.
Platón Atlantiszt Poszeidón birodalmaként írja le, aki a halandó Cleito-val szerelembe esett (egy kettejük tiszteletére emelt atlantiszi templomot is megemlít), elsőszülött fiuk, Atlasz pedig megörökölte a birodalmat, és ez az öröklődés sokáig így folytatódott. Ír egy orichalcum nevű legendás fémről, a "tűz fényé"-nek nevezte, melyet már Platón idejében is csak hírből ismertek, pedig Atlantisz idejében az arany mellett a legértékesebb anyagnak számított. Pontosan nem tudjuk, mi lehetett ez, mai értelemben a sárgarézre használják a szót, ám a görög kifejezés etimológiájából kiindulva helytállóbb a hegyi réz vagy hegyi fém kifejezés, egyesek szerint az arany, a cink, a réz és a bronz valamiféle ötvözetéről lehet szó, vagy akár egy, a mai ember számára teljesen ismeretlen anyagról.
Platón a történetet a szigetről Szolóntól ismerte, aki i. e. 560-ban tett egyiptomi utazásakor az ottani Szaisz papoktól hallott a feljegyzések szerint előtte 9000 évvel történt hanyatlásról. Ez a hatalmas sziget hirtelen pusztult el: „...egy súlyos nap és éjjel [...] a tengerbe merülve eltűnt.” A legenda szerint a mohóvá és agresszívvá vált birodalmat az istenek (egész pontosan Zeusz) parancsára öntötte el a tenger, Platón művét azonban épp Zeusz szavainál kezdte ki az idő vasfoga, így ezek örök feledésbe merülnek.
Más görögöknél
Atlantiszt Platónon kívül néhány más görög forrás is említi (Proklosz említi pl. a Timaioszhoz írt kommentárjaiban a Kr.e. IV. századi Marcellus Aithiopiaka c. elveszett művét, melyben az három olyan nyugati szigetről ír, melyeken még élnek az egykori atlantisziak leszármazottai). Mindamellett, hogy többen is írtak róla, nem szabad megfeledkeznünk a nagy történetíró, Hérodotosz hallgatásáról, aki pedig még a Szaisz papoknál is érdeklődött Atlantisz felől.
[Nem csak a görögöknél, hanem más kultúrák legendavilágában is megtalálhatjuk a tenger által elárasztott gazdag, boldog szigetről szóló történetet, így az egyiptomi Középbirodalomban fennmaradt egy papirusz, amely elmeséli egy utazó történetét, aki a fáraó bányái felé tartott egy hajón, amikor hatalmas hullámok ripityára törték a hajót, egyedül ő maradt életben. Egy gerendába kapaszkodva partra evickélt egy szigeten. Itt egy aranysárkány lakott, aki a barlangjába vitte a hajótöröttet, de nem bántotta. Azt mesélte a hajótöröttnek, hogy régen a szigeten gazdagság és boldogság uralkodott, itt 75 elégedett sárkány lakott, akik közül már csak ő maradt életben. Távollétében egyszer egy csillag pottyant a szigetre, és szénné égetett mindent. Megjósolta még azt is, hogy egy egyiptomi hajó megmenti a hajótöröttet, de azt is hozzátette, hogy: „soha többé nem láthatod majd e szigetet, mert a hullámok maguk alá temetik”.
Az indiai mondavilágban a Mahábhárata című eposz őrzi egy sziget történetét. A történet tehát akár lehet különböző népek alaplegendája, de ebből nem következtethetünk arra, hogy Atlantisz nem létezett. A legendák és mítoszok alapjai gyakran bizonyított tények. Gondoljunk csak a görög Thíra szigetére. Az írásos emlékek alapján annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy Atlantisz létezése nem tény, de nem is alaptalan mese. A továbbiakban az Atlantisz-kutatás történetére és az egyes elméletek tudományos alapjaira derül fény
Rudolf Steiner Atlantiszról
Rudolf Steiner számos előadásában és több könyvében ismerteti Atlantisz hét országának történetét, és a sziget tűzkatasztrófában történt elsüllyedését.
Ő Kr.e. 9564-re teszi ennek dátumát, ami megközelítőleg egybeesik számos más forrással, így az Ószövetség (Özönvíz), az indiai mitológia, az azték, a maya kalendáriumok hasonló, ám más kultúrkörben elterjedt hagyományaival. Szerinte az akkor már rendkívül fejlett társadalom tudós emberei (a mitológiák mágusai, varázslói) nem bántak megfelelően erőforrásaikkal, és egy hatalmas robbanás következtében a sziget virágzó társadalma megsemmisült. Nem pusztult el mindenki, és az atlantisziak hét nemzete (köztük az ős-turániak) szerteszóródott a világban. Belőlük született a ma ismert civilizáció.
Viták Atlantisz létezéséről
A vita már Platón életében elkezdődött; saját tanítványa, az ókor leghíresebb tudósa, Arisztotelész szállt vele szembe.
1926-ban a francia K. Gatefosset és C. Rou 1700 tételből álló bibliográfiát tett közzé Atlantiszról. Számítások szerint 1975-ben az e híres legendának szentelt cikkek és könyvek korántsem teljes jegyzéke úgy 7000 tételből állt.
Az Atlantiszról könyvet író számos szerző a következő feltételezéseket állította fel:
Mindaz, amit Platón Atlantiszról mondott, színtiszta igazság. Atlantisz – mint neve is mutatja – az Atlanti-óceánban feküdt.
Atlantisz korántsem legenda, kétségtelenül létezett. A kérdés az, hogy hol? A változatok száma akkora, hogy egy tudós még a 19. században meglehetős rosszmájúsággal jegyezte meg: az Atlantiszról szóló mendemondák az emberi butaság egyfajta katalógusává állnak össze.
Az Atlantisz-legenda tipikus kompiláció, amelynek alapját különböző korokból és különböző népek történetéből származó mítoszok és esetleg bizonyos történelmi tények képezik.
Az elpusztult földrészről szóló egész elbeszélés az elejétől a végéig kitaláció. Érdekes keret csupán, amelyet Platón saját társadalmi-politikai eszméinek kifejtéséhez használt föl. Ha Platón, Morus Tamáshoz hasonlóan Utópiának, vagyis „nem létező helynek” nevezte volna el szigetét, nagy szolgálatot tett volna az utókornak.
Atlantisz létezését máig sem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani.
Frank Joseph (Gold Book) Atlantisz pusztulása c. kötetében bizonyítékokat keres, és módszertani útmutatót kínál az elfelejtett, elveszett földrész kutatásához. Miközben leszögezi, hogy az atlantiszi kultúra teljes egészében arra irányult, hogy a misztikus művészeteken keresztül spirituális hatalmat nyerjen, nem nélkülözi a modern természettudomány eredményeit. A következtetések és az inspiráció soha nem volt időszerűbb, mint most: „Ha nem számolunk azzal, hogy ez a birodalom lehetett a civilizáció valódi bölcsője, azzal számolnunk kell, hogy figyelmeztetést hordoz magában, miszerint ideje mélyen magunkba néznünk. Az atlantiszi kultúra hanyatlása óta a világ még soha nem jutott el arra a szintre, hogy hasonló nemzetközi civilizációt hozzon létre. Csakhogy a nagysággal együtt jár az a mohóság és arrogancia, amelynek a következménye az lett, hogy az egész társadalom feledésbe merült. Az atlantiszi példa intő jel, és a jövőben vállalnunk kell a jelenben elkövetett ballépéseink következményeit. A kutatást nemegyszer maguk a szaktudósok hátráltatják:” A régészek Atlantiszt, mint olyat, egészében elvetik, illetve, ha valamennyire hajlandóak foglalkozni vele, az annyiban merül ki, hogy puszta fikciónak kiáltják ki, illetve az Égei-tenger ókori történelmének félreértelmezését látják benne. Ennek köszönhetően nem marad más, mint olyan kutatókra, akik nem rendelkeznek megfelelő végzettséggel és tudományos háttérrel”(Frank Joseph). A szerző célja több, mint régészeti, fajunk kollektív traumájának feloldása, hisz a korai civilizáció bölcsőjének elpusztítása olyan rémületet és lelkiismeret-furdalást keltett, ami a mai napig tetten érhető az emberiség kollektív emlékezetében.
Frank Joseph mesterien életre kelti az eltűnt sziget mindennapjait, életét, kereskedelmét, hiedelem- világát, kultúráját és minden eddiginél pontosabban térképezi fel egy eltűnt civilizáció mindennapjait és pusztulásának okait.
ATLANTISZ PUSZTULÁSA
A legendás civilizáció létének és eltűnésének bizonyítékai. Zecharia Sitchin előszavával
JOSEPH, FRANK
Minden emberi kultúrában, az ókori görög-rómaitól a bibliain át az észak- és dél-amerikai őslakos kultúráig fellelhető egy az egéből lezúduló, s egy fajt elpusztító ősi vízözön, egy környezeti katasztrófa legendája. Az Atlantisz pusztulásában Frank Joseph összekapcsolja ezt a világszerte ismert kulturális jelenséget az egy heves kataklizma során egy nap és egy éjszaka alatt a tengerben eltűnt Atlantisz elveszett civilizációjának történetével. Az Atlantisz legendás szigetéről szóló mindeddig legátfogóbb művében Frank Joseph húszévnyi, a világ minden táját érintő kutatásai nyomán meggyőző bizonyítékokat sorakoztat fel amellett, hogy Atlantisz volt minden későbbi emberi civilizáció gyökere. Zseniális módon cáfolva a modern szkepticizmus érveit a régészet, a geológia, a csillagászat és az ősi legendák bizonyítékait egyesítve bizonyítja be az atlantiszi civilizáció létezését, ill. katasztrofális végzetét a bronzkori közel-keleti társadalmak kontextusában, az i. e. XIII. század végén. A szerző meggyőző módon ötvözi a tudományos bizonyítékokat annak a megdöbbentően képzeletgazdag rekonstrukciójával, hogy milyen lehetett Atlantisz utcáin sétálni az utolsó napokban. A hatalmas, ám gazdagság- és hatalomvágytól romlott birodalomról festett portré fontos leckét kínál saját civilizációnknak is. Frank Joseph újságíró, kutató, az Ancient American magazin főszerkesztője, a Synchronicity and You című könyv írója. A wisconsini Colfax-ben él.
Kerekes Tamás
Frank Joseph: Atlantisz pusztulása
Gold Book Kiadó
[a]http://www.goldbook.hu[text]www.goldbook.hu[/a]
info@goldbook.hu
Irodalom
wikipédia
Maróti Géza: Atlantisz (kézirat, 1937)
Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai (Bp., 1940., 1942., 1972., 1984., 2002)
Stegena Lajos: Atlantisz (Bp., 1963)
Mítoszok földjén (Magyar Könyvklub, 1993)
