Portfóliók
Verselemzés (vázlat)
A vers:
Balla D. Károly:
MIKROKOZMA
a kartávolság jó lesz
a kinyújtott hüvelykujjra támasztott horizont
és ahogy beledől a képbe
a magtár idétlen tornya
a lépésnyi épp megfelel
a Holdon felejtett lábnyom
és ahogy a szolgálatkész eb pofájában
megnedvesedik a félretaposott papucs
a nyelvöltés eleget tesz
a gúnyra akasztott gúnya
és az alig hallható sercenés ahogy
az odakozmált rántott levest
beleköpöd a világmindenség pofájába
------
ELEMZÉS:
Balla D. Károly verse >>
oszcilláció és átívelés a közvetlen környezet kicsiny(es)ége és az univerzum totalitása között.
Szerkezet - ciklikus és fejlődő; szonátaforma
Megjelenítés - konkrét + metaforikus, szimbolikus
Látótér - én-központú + kozmikus
Hangnem - ironikus
Értelmezés-tér - kozmikus (tud. világkép) + mitologikus (megszemélyesített kozmosz = istenség; teremtésmítosz)
Szonátaforma >> Az első versszak exponálja a témát (a helyzetet), a második kidolgozza-kitágítja és ellenpontozza, a harmadik visszaidézi és ironikus felütéssel lezárja.
I. szakasz
A befogható, birtokolható mikrokozmosz = kartávolság.
Azon túl: a külvilág látványa.
Mégis: a vízszintesen kinyújtott kar látszólag a láthatár végéig ér, hüvelykujjunkat rávihetjük a horizont vonalára. (Próbáljuk ki tágas szabad helyen!)
Metafora: ujjra támasztott horizont >> szemléletfordítás (vesd össze: a vállán tarja a Földet Atlasz).
Horizontba és torony: vízszintes sík, merőleges egyenes.
Beledől = a függőleges egyenes eltér a függőlegestől
Metafora horizont-viszonylatban:
függőleges torony = Föld-tengely
Beledől: kozmikus értelemben a földtengely nem függőleges, hanem 23 fokot zár be a keringési sík merőlegesével.
Ha torony=tengely, akkor
horizont = Ekliptika.
A torony magtár.
Mag - kezdetek kezdete. Születés, teremtés. De origó is.
Idétlen torony = a közvetlen környezet és a világmindenség között valami képtelenség, diszharmónia, „idétlenség” van.
(De az „idétlen” jelző nem illik a toronyhoz. A versben egyetlen szó van, ami lehet idétlen. Lásd a végén.)
II. szakasz
Fejlődő szerkezet:
I. szakasz: „én” karját nyújtja (de nem mozdul) >>
II. szakasz: tesz egy lépést.
Kinyújtott kar = horizont >> egy lépés = Hold.
Tágulás: Föld >> Hold
Ellenpont: ironikus felütés
Tehát a II. szakaszban:
1) visszatér az alaptéma (a mikrokozmosz és makrokozmosz közti kapcs.)
2) kitágul az alaptéma (egy hely >> lépés; Föld >> Hold),
3) ironikus ellenpont: a Holdon hagyott emberi lábnyom << >> papucs a kutya szájában
Elindulás a Világba << >> visszatérés az egyhelyhez
koZmikus fennköltség << >> ko(0)mikus szánalmasság
Nem léphetünk ki a mindenségbe, környezetünk foglya maradunk.
Mit tehetünk?
III. Szakasz.
A tehetetlen „én” nem tudja meghódítani, ezért kigúnyolja a kozmoszt.
Nyelvet nyújt, és azt mondja, ez megfelel neki.
Tovább tágulás:
Föld >> Hold >> Kozmosz
Visszatérés az I. témához:
egyhelyben karnyújtás << egyhelyben nyelvnyújtás
Lemondás az elmenésről, marad a gúny: a gúny szögére akasztja gúnyáját (levetkőzik: azaz ittmarad)
Mégsem tud megelégedni, mert elrontotta az életét:
odakozmált leves << félretaposott papucs
Nem magát teszi felelőssé, hanem a Kozmoszt: arcába köp.
Metafora: a Világmindenség pofája = perszonalizáció;
Antropomorf Kozmosz = teremtő idea, Isten
Visszafelé mozgás:
kozmosz pofája << kutya pofája << idétlen (?? >> pofa??)
Idétlen: egyetlen szó illik hozzá az egész versben: idétlen pofa.
Nem a magtár tornya idétlen, hanem:
torony >> mag >> kezdet >> teremtés >> Isten >> Világmindenség >> pofája
idétlen – ez a szó kapcsolja össze a verset, mert csak így lehet érteni:
a Világmindenség idétlen pofája.
----------
Az egész vers: ironizálás a teremtésen.
A teremtés arca idétlen, mondja BDK.
A teremtés nem sikerült, odakozmált, mondja BDK.
Az „én” csak szánalmasan tud lázadni, nem tudja feloldani perszonális mikrokozmoszát az univerzális makrokozmoszban.
Eredmény: az "én" krízise a mikrokozmoszba = = MIKROKOZMA.
Balla D. Károly:
MIKROKOZMA
a kartávolság jó lesz
a kinyújtott hüvelykujjra támasztott horizont
és ahogy beledől a képbe
a magtár idétlen tornya
a lépésnyi épp megfelel
a Holdon felejtett lábnyom
és ahogy a szolgálatkész eb pofájában
megnedvesedik a félretaposott papucs
a nyelvöltés eleget tesz
a gúnyra akasztott gúnya
és az alig hallható sercenés ahogy
az odakozmált rántott levest
beleköpöd a világmindenség pofájába
------
ELEMZÉS:
Balla D. Károly verse >>
oszcilláció és átívelés a közvetlen környezet kicsiny(es)ége és az univerzum totalitása között.
Szerkezet - ciklikus és fejlődő; szonátaforma
Megjelenítés - konkrét + metaforikus, szimbolikus
Látótér - én-központú + kozmikus
Hangnem - ironikus
Értelmezés-tér - kozmikus (tud. világkép) + mitologikus (megszemélyesített kozmosz = istenség; teremtésmítosz)
Szonátaforma >> Az első versszak exponálja a témát (a helyzetet), a második kidolgozza-kitágítja és ellenpontozza, a harmadik visszaidézi és ironikus felütéssel lezárja.
I. szakasz
A befogható, birtokolható mikrokozmosz = kartávolság.
Azon túl: a külvilág látványa.
Mégis: a vízszintesen kinyújtott kar látszólag a láthatár végéig ér, hüvelykujjunkat rávihetjük a horizont vonalára. (Próbáljuk ki tágas szabad helyen!)
Metafora: ujjra támasztott horizont >> szemléletfordítás (vesd össze: a vállán tarja a Földet Atlasz).
Horizontba és torony: vízszintes sík, merőleges egyenes.
Beledől = a függőleges egyenes eltér a függőlegestől
Metafora horizont-viszonylatban:
függőleges torony = Föld-tengely
Beledől: kozmikus értelemben a földtengely nem függőleges, hanem 23 fokot zár be a keringési sík merőlegesével.
Ha torony=tengely, akkor
horizont = Ekliptika.
A torony magtár.
Mag - kezdetek kezdete. Születés, teremtés. De origó is.
Idétlen torony = a közvetlen környezet és a világmindenség között valami képtelenség, diszharmónia, „idétlenség” van.
(De az „idétlen” jelző nem illik a toronyhoz. A versben egyetlen szó van, ami lehet idétlen. Lásd a végén.)
II. szakasz
Fejlődő szerkezet:
I. szakasz: „én” karját nyújtja (de nem mozdul) >>
II. szakasz: tesz egy lépést.
Kinyújtott kar = horizont >> egy lépés = Hold.
Tágulás: Föld >> Hold
Ellenpont: ironikus felütés
Tehát a II. szakaszban:
1) visszatér az alaptéma (a mikrokozmosz és makrokozmosz közti kapcs.)
2) kitágul az alaptéma (egy hely >> lépés; Föld >> Hold),
3) ironikus ellenpont: a Holdon hagyott emberi lábnyom << >> papucs a kutya szájában
Elindulás a Világba << >> visszatérés az egyhelyhez
koZmikus fennköltség << >> ko(0)mikus szánalmasság
Nem léphetünk ki a mindenségbe, környezetünk foglya maradunk.
Mit tehetünk?
III. Szakasz.
A tehetetlen „én” nem tudja meghódítani, ezért kigúnyolja a kozmoszt.
Nyelvet nyújt, és azt mondja, ez megfelel neki.
Tovább tágulás:
Föld >> Hold >> Kozmosz
Visszatérés az I. témához:
egyhelyben karnyújtás << egyhelyben nyelvnyújtás
Lemondás az elmenésről, marad a gúny: a gúny szögére akasztja gúnyáját (levetkőzik: azaz ittmarad)
Mégsem tud megelégedni, mert elrontotta az életét:
odakozmált leves << félretaposott papucs
Nem magát teszi felelőssé, hanem a Kozmoszt: arcába köp.
Metafora: a Világmindenség pofája = perszonalizáció;
Antropomorf Kozmosz = teremtő idea, Isten
Visszafelé mozgás:
kozmosz pofája << kutya pofája << idétlen (?? >> pofa??)
Idétlen: egyetlen szó illik hozzá az egész versben: idétlen pofa.
Nem a magtár tornya idétlen, hanem:
torony >> mag >> kezdet >> teremtés >> Isten >> Világmindenség >> pofája
idétlen – ez a szó kapcsolja össze a verset, mert csak így lehet érteni:
a Világmindenség idétlen pofája.
----------
Az egész vers: ironizálás a teremtésen.
A teremtés arca idétlen, mondja BDK.
A teremtés nem sikerült, odakozmált, mondja BDK.
Az „én” csak szánalmasan tud lázadni, nem tudja feloldani perszonális mikrokozmoszát az univerzális makrokozmoszban.
Eredmény: az "én" krízise a mikrokozmoszba = = MIKROKOZMA.
