bezár
 

Portfóliók

Timi-Tomi játék

Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
1.



Timi álmosan botorkál ki a konyhába. Készít magának egy kávét, lezuhanyozik, felöltözik, és mint minden nap, fél nyolckor elindul dolgozni.

Vizuálisan fontos, hogy Timi nem leszbikus: úgy figyel oda nőiességére, hogy a férfiak közt hódítson.

A tudatiparban dolgozik, sok érdekességet lát nap mint nap. Munkahelyén olyan burát tesznek rá, mely megkönnyíti a munkát. Ezt úgy hívják, hogy Köbüki-bura. Akin van ilyen, annak sok munkafolyamatot nem kell külön elvégezni, mégis gyorsabban tud dolgozni. Megéri, mert így adott idő alatt több pénzt is keres. Timi nemrég jött a Céghez, az egyik alapfokú buratípust adják rá, amit le is vehet – ezért nem keres vele olyan sokat, mint azon kollégái, akik a levehetetlent használják munka közben.

Timi a legújabb találmányok tesztelésében vesz részt, ő tereli egybe és irányítja a tesztereket. Ezek pénzért mindenre hajlandók. Most például 10 éves titoktartás mellett a technikai festők festik ki folyékony plazmával a lakásukat: a tesztelésre kijelölt szobáik falait, valamint belülről az ablakokat. Alacsony elektromos feszültség és a Cég találmányának alkalmazása segítségével a plazma óriási méretű televízióként működik.

Timi épp egy teszterfiguránál, Tominál jár beüzemelési ellenőrzésen, melynek során egymásba szeretnek a fiúval. Bár a tudatiparban munkaidőben és teszterekkel tilos érzelmi vagy testi viszonyba kerülni, mindketten tudják, hogyan lehet kijátszani a Céget: el kell távolítani Timi Köbüki-buráját, mert azzal a Cég minden gondolatot ellenőrizni tudna. Tomi nagy hacker, saját programjával töri fel Timi buráját, így gyorsan egymásé lehetnek.

Timi és Tomi azt viszont nem tudhatja, hogy pontosan milyen terméket is tesztel: a festhető plazmafal nem csupán tévé, hanem kamera is egyben!

A plazmafal képét a Cégnél nézik az ellenőrök, és felfedezik Timi botlását. A vezetőség ezért behívja egy kis beszélgetésre, ahol megegyeznek vele a következőkről: ha továbbra is dolgozni akar, akkor egy magasabb szintű biztonsági rendszerrel ellátott Köbüki-burát kap, mely a szabadságát is jobban korlátozza majd. Jóindulatuk jeléül megengedik Timinek, hogy amennyiben komolyan gondolja Tomival, a plazmafalra vonatkozó tízéves titoktartás aláírása mellett össze is költözhetnek.

Timi komolyan gondolta Tomival, aki viszont nem gondolta komolyan Timivel, mivel csak egy kalandot akart.

Timi ebben a játékban rosszul járt.





2.



Timinek jó ideig eltart, míg reggel összeszedi magát: hosszan ül az ágy szélén. Aztán egyszer csak felkel, és elindul.

Reggeljeit mégsem lehet ilyen egyszerűen leírni. Előfordul, méghozzá nem is ritkán, hogy nem egyedül tölti az éjszakát. Pedig nincs is állandó barátja. Néha Manga Ica, Timi kedvenc barátnője is nála van, együtt hallgatnak zenét, tévéznek, vagy valami ilyesmi.

Timi, aki a tudatiparban dolgozik, kénytelen Köbüki-burával munkát végezni. A bura teljesen láthatatlan, csápok nélküli szerkezet, kizárólag Köbüki-buraszkennerrel lehet felfedezni, és a terhes nők nem viselhetik. Ők egyébként attól a pillanattól fogva, hogy gyereket várnak, bura nélkül is mindig a legjobb döntést hozzák – gyorsan és határozottan. A tudósok még vizsgálják e jelenségnek a pontos okát.

Timi és csapata a cégtől most olyan feladatot kap, hogy a teszterek népének tartson előadást egy új termékről, a falra festhető plazmaképernyőről. Az előadásokat követően jön a terepmunka.

Egy teszterfiguránál, Tominál a beüzemelési ellenőrzésen egymásba szeretnek a fiúval. Mivel munkaidőben tilos teszterekkel a Cég által felfedezhető módon érzelmi viszonyba kerülni, eltávolítják Timi Köbüki-buráját, hogy ne láthassa a lányt a Cég. Tomi buracrakcje tényleg jó Timi burájára, így egymáséi lehetnek.

Bár Timi és Tomi nem tudja, hogy a festhető plazmafal nem csupán tévé, hanem kamera is egyben, mivel Tomi nemrég szenzorprogramokat szerzett, melyek felfedezik a mikrokamera-visszaverődéseket, el tudják kerülni a lebukást. Timi és Tomi így jó sokat szeretkeznek.

Timi ebben a játékban jól jár, és Tomi is.





3.




Timi reggel frissen ugrik ki az ágyból. Jókedvűen készít magának egy kávét, majd tesz-vesz, és fél nyolckor elmegy dolgozni. Munkahelyén segédeszközt visel: amellett, hogy gyorsít, a Köbüki-bura meggátolja más cégek számára az emberi agyba történő behatolást. A hétköznapi mozgásban nem gátol. Több fokozatban létezik. Minél magasabb számozású, annál értékesebb szolgáltatásokra képes. Az 1.0-ás bura a leggyengébb, de már ezzel is sokkal többre képes az ember, mint bura nélkül. Timinek már 1.2-es van.

Timi egy kiszállásra repül, ugyanis a teszterekkel most vizsgálják a falra festhető plazmatévét. Vajon minden kívánalomnak megfelel-e, avagy tovább kell még fejlesztenie a Cégnek? Erről beszél Timi a tesztereknek, aztán elmegy Tomihoz, egy csinos egyetemista teszterfiúhoz. Tomi tanulás mellett teszteléssel keresi a pénzét, most a tévé beüzemelésében segít még neki Timi.

Bár munkaidőben tilos viszonyba keveredni bárkivel, sőt, a teszterekkel munkaidőn kívül is tilos, Timi és Tomi egymáséi akarnak lenni. Tomiban megszólal valami, ezért buracrackjével feltöri Timi Köbüki-buráját, frissen szerzett szenzorával felfedezi a mikrokamera-visszaverődéseket, ami miatt a plazamfalat áramtalanítják, majd szeretkezni kezdenek.

A plazmafal viszont a levegőből nyert energiával titkos üzemmódba kapcsol, visszaveréskódolt mikrokameraműködéssel.

A cégnél ellenőrök nézik a bejövő képet, akik felfedezik, hogy Timi és Tomi egymásnak esik, hogy a tilosban járnak.

Mikor Timi visszaérkezik, főnökei behívják elbeszélgetni az esetről, s megegyeznek vele a következőkről: ha továbbra is dolgozni akar, akkor egy magasabb szintű biztonsági rendszerrel ellátott Köbüki-burát kap, mely a szabadságát még jobban korlátozza.

A cégvezetők örülnek, mert a levegőből nyert energia segítségével titkos üzemmódra tudott kapcsolni a plazmafal, és sikerrel kódolták a mikrokameravisszaverődéseket is. Egymás vállát veregetve megállapítják, hogy ők győztek.





4.



Timi reggel felkel és járni kezd. A konyhában csinál magának egy kávét, megissza, és elmegy dolgozni. Enni nem szokott reggel, elég sovány, és gyakran fáj a hasa az éhgyomorra fogyasztott kávétól.

Munkahelyén felveszi a Kübüki-burát. Az egyre magasabb számú sisakokat ki kell érdemelni. A magasabb verziószámú nem jelent magasabb védelmi rendszerű burát, és fordítva: a magasabb védelmi rendszer sem jelent automatikusan magasabb szintű munkavégzést. Ez az előmenetel különböző fázisait és a fizetés emelkedését jelzi. Ám minél magasabb szintű a sisakkal való együttműködés, viselője annál kiszolgáltatottabb a vállalatnak.

Timi tesztereket terelget, akik örültek a Cég felhívásának, majd falra festhető plazmatévét rendeltek az otthonukba. A lány a terelgetés után Tominál, egy csinos egyetemista teszterfiúnál van beüzemelésen. Tominak nem telik sokra, de vannak vágyai, ezért vállalta be a tanulás mellé a munkát.

A tudatiparban munkaidőben tilos viszonyba keveredni bárkivel, sőt, a teszterekkel munkaidőn kívül is tilos. Mégis, mivel tetszenek egymásnak, és ezt teszi a tesztoszteron is, Timi és Tomi kefélni akar.

A falra festett plazmaképernyő elé mindenütt paravánt húznak, csak a lakás ajtaja marad szabad, melyet kihagytak a technikai festők, akik a plazmát felvitték a falra és az ablakokra. Tomi egy hártyaképernyőn előre felvett, háromórás filmet kezd vetíteni belülről Timi burájának érzékelőjére, amit így bátran levehetnek a lányról. Lelépnek a kéróból a közelben lakó Manga Ica lakására, hogy ne tudja kicselezni őket a plazmafal, majd jókat dugnak. Az élvezetet fokozza, hogy kisvártatva Ica is megérkezik.

A cégnél dolgozó ellenőrök szó szerint nem látnak semmi különöset, és gyanakodni kezdenek. Visszanézik a felvételeket, látják, hogy eltakarták a képet, és szó nélkül továbbfejlesztik a falra festett plazmaképernyőt. Timinek egy dorgálást követően a raporton elmondják, hogy a teszt sikeres volt, mert rádöbbentek a plazmafal egy hibájára, sőt, a Köbüki-burát is tovább fogják fejleszteni.

Ebben a játékban mindenki jól járt. A Cég prémium kiosztását fontolgatja.





5.



Timi vidáman ébred. Nem piszmog, még danol is, meg kacag. Nagyon jól indul a napja. Szép kilátásai vannak a tudatiparban, és szerencsés a magánéletben.

Örömmel veszi fel megnövelt biztonsági fokozatú buráját a munkahelyén. A magasabb pontszámú sisak magasabb védelmi fokozatot és magasabb rendű munkavégzést is jelent, mióta Oxenburger ennek szükségességére rámutatott. A pontszám tehát jelzi az előremenetel különböző fázisait és a fizetés emelkedését. Viszont minél magasabb szintű tehát a sisakkal való együttműködés, viselője annál kiszolgáltatottabb a vállalatnak.

Timi a falra festhető plazmatévé tesztelése során az általános tiltások ellenére Tomiba habarodik. Kettesben maradva Tomi lakásában a tesztelendő falra festett plazmával, egy ideig nézik rajta a Cég adását. Tomi gondol egyet, s paravánt feszít ki a plazma elé, filmet vetít a Timi burája alá tett hártyaképernyőre. Nem is sejti, hogy az Oxenburger-féle fejlesztés során ennek a hatástalanítását is előkészítették az 1.4-es verziószám felett. Timinek és Tominak az jár a fejében, hogy az igazán szerelmeseket talán egymásnak teremtette az Isten – és ha van, megsegíti őket minden pillanatban.

A fejleményeket a Cégnél felháborodottan veszi tudomásul a vezetés, és rögtön a helyes lépés megtételét szorgalmazzák. Mivel az ő Köbüki-burájuk a legmagasabb verziószámú, a technika csúcsa segíti őket a gondolkodás terepén. Számítógép által összehangolt gondolkodásuk csaknem a fénysebességre gyorsul, reakcióidejük irigylésre méltóan lecsökken.

Timi és Tomi épp elhagyni készül a fiú lakását, amikor egy árny magasodik föléjük. Erre nem számítottak. A plazmatévé lejött a falvédő mellől, hálót képezett önmagából, majd erős szálaival ráterült a döbbenettől megdermedő Timire és Tomira. Most leszorítja őket a földre, elektronikus jelekké változtatja és áttranszportálja mindkettőt a Cég székhelyére.

A Cég vezetőiről sok mindent elárulnak a diadalittas pillantások, amikor a szerelmesek megérkeznek. Aztán könyörületből megengedik, hogy újra materializálódjanak a vesztes fiatalok.





6.



Timi nyomott álmából előbukkanva dermedten nézi a plafont. Alig tud kiszállni az ágyból, mintha megbénult volna. Semmi jó nem történhet ma, gondolja.

Fél nyolckor úgy megy el a munkahelyére, melyet a tudatipar egyik fellegvárának tekintenek, mintha automata volna. A tudatiparban meghatározó tagja ő a fiatal stábnak. Aznap is, mint mindig, egy falra festhető plazmatelevíziót tesztelnek.

Neki az oktatás után a szigorú szabályok szerint Tomihoz, a kellemes külsejű fiatalemberhez kell mennie. A lakásba érve dolgoznak egy kicsit, majd rájönnek, hogy őket egymásnak teremtette az Isten. Ennek annyira megörülnek, hogy szinte eszüket vesztik. Nem óhajtanak törődni a Köbüki-burával, de a falra hányt plazmával sem. Mintha kint felejtettek volna valamit, elindulnak kifelé azzal a szándékkal, hogy, ad 1. leveszik a burát, ad 2. Timi tudatosan elhagyja a munkahelyét, ad 3. felhagynak a fogamzásgátlással, és ad 4., legalább boldogok lesznek. Viszont, mivel nem önkéntelenül cselekedtek, hanem számítás is vegyült tetteik mozgatórugói közé, a Köbüki-bura kiolvasta gondolataikból a veszélyt, és az irányítóközpont rendelkezése nyomán föléjük magasodik a plazmafalból kiváló háló. Számítván erre Tomi, hirtelen a háló elé tesz egy, az ajtóba készített plazmatükröt, melynek segítségével a szándék visszájára fordul, és az irányítóközpontban összegyűlt cégvezetőket burájuknál fogva transzportálni tudja a saját lakásába. A fiú csak spekulált, de sejtette, hogy a sietős fejlesztés miatt a Cég munkatársai elkövetik azt a hibát, hogy reverzibilisnek hagyják meg a transzportfolyamatot, nem beszélve arról, hogy Oxenburger fejlesztése óta annyira megnövekedett a vezetői burák biztonsági szintje, hogy csak nagyon körülményesen lehet levenni, hiába gyorsak és összehangoltak egyébként a vezetők.

Tomi élvezte, hogy túljárt a Cég eszén, a plazmát uralma alá hajtotta, és foglyul ejthette a Cég vezető munkatársait, akiket mindaddig nem materializált, míg egy számukra sok örömet okozó folyamat végén Timiben meg nem fogant egy új élet.


nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés