bezár
 

Portfóliók

Krisztus klónozása

Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Év könyve


Hogyan lesz egy fiatal, túlsúlyos amerikai uszoda-karbantartóból Jézus klónja?

Fergeteges szatíra

Aki felkarolná: Tévéevangelista-sztárként Jonathan Hunley szónoki tehetsége mellett teniszkirály külsővel, mindenki számára érthető, leegyszerűsített gondolatokkal, az uralkodó család barátságával, valamint egy nyolcszáz milliárdra becsült vagyonnal rendelkezett. A neomessianisztikus „Nagy Visszatérés Egyházát” irányította, és a tévéfüggőket készítette fel az utolsó ítéletre.

A tanácsadó: Irvin Glassner tizennégy éve próbálta az alkoholizmust a vallással helyettesíteni. De ő, ellentétben az elnökkel, aki hivatalos források szerint már egy kortyot se iszik, este hatkor kételkedni kezd Istenben, és módszeresen itta magát részegre hetente háromszor. Így aztán a kampány ideje alatt betöltött aktív tudományos tanácsadói szerepe ellenére gondosan eltávolították a Fehér Ház reprezentációs köréből.


A médiaguru: Egykor külügyi tanácsadó, sikerszerző, Buddy Cuppermann, annak idején még Ronald Reegan bőröndjeivel érkezett a Fehér Házba egyenesen Hollywoodból, négy egymást követő kormányváltást élt meg. Jó néhány vitatott, ám legalább annyira sikeres akciót tudhatott magáénak, mint például titkos fegyverek eladása Iránnak amerikai foglyok kiszabadítása érdekében; Nicaraguában a kontrák lázadásának támogatása; a Moon szekta szponzorálásán keresztül a dél-koreai kapcsolatok felmelegítése; valamint néhány igazi gonosz, úgyismind Moamer Kadhafi és Szaddam Husszein filmrevitele. Figyelemelterelést igénylő komoly problémák esetén a bajszos türanniszt egy többrészes krimi újra és újra visszatérő hősévé tette meg, hol idősebb Bush-sal, hol Clintonnal párosítva-megosztott eredményekkel. Ugyanakkor egy valamit nem lehetett a szemére hányni: munkája helyzetek, intrikák, új fejlemények kidolgozásából állt, amelyet kétségtelenül kimeríthetetlen fantáziával végzett. Mindannyiszor az elnök választott, és ő is fizette meg a következményeket a közvélemény oltárán; többnyire egy Buddy Cupperman-nél kevésbé produktív tanácsadó elbocsátásával. Ez utóbbi befolyását és hosszú pályafutását egyedül tehetségével érte el. Az ellenfél táborába való áttérése megnyugtatta a pénzügyi hatalmasságokat, akik az országot a választási eredményeknek megfelelően kormányozták. Cuppermann jelenléte a Fehér Házban a jelenlegi nemzetközi kapcsolatok egyfajta továbbvitelét biztosította. Ám, ha ifjabb George Bush –annak ellenére, hogy ki nem állhatta gnosztikus, laza, bonvivános stílusát- megtartotta funkcióiban, kevésbé az ötletei, mint inkább ezeknek a demokratáktól való távoltartása miatt tette. A Fehér Házból való ideiglenes száműzetése közben a Hollywood és a Pentagon közötti jó viszonyért felelős Kapcsolati Iroda tanácsadójaként dolgozott. Feladata volt, hogy átjavítsa azoknak a háborús filmeknek a forgatókönyvét, amelyeknek a producerei a hadsereg közreműködését igényelték. Miután húsz éve filmesítette a politikát, ördögi örömmel látott neki a forgatókönyvek átpolitizálásának a „hitelesség” és a „toborozható fiatalok azonosulása” jegyében. Így alakította át a tiszteket-hogy szimpatikusabbnak tűnjenek -szarkeverő és kiszámíthatatlan civil megalománok által manipulált hősies bábokká. A Pentagon vezetői egy idő után felfedezték ennek a hősi imázsnak a rosszindulatú karakterét, és elbocsátották Buddyt, így viszont drágábban vásárolták meg a hallgatását, mint a párbeszédeit.

A klón keresztapja, az agy: Sandersen.
Hematológus és genetikus. 1987-ban részt vett a torinoi lepel vizsgálatában a STURP vizsgálatában. Mintavételeinek elemzése felfedte a vér tökéletes állapotban való megőrződését, mely szerinte a mirha és aloé gátló reakciójának volt betudható. A vilirubint szint megerősítette abban, hogy az áldozatot hosszasan kínozták. Amikor a lepelőrző bíboros felkérte a radiokarbon kormeghatározására, élt a lehetőséggel, s az eljárás befejeztével szalagtapaszokat helyezett az öt sebre, ahol a vér koncentrációja a legsűrűbb volt. polimerizációs láncreakciót alkalmazott, melynek célja a még le nem bomlott DNS-t felerősíteni és sokszorosítani, így a szekvenálás- a keresztrefeszített genetikai kódjának megfejtése- a kormánnyal való kapcsolatfelvétel szükségességéről győzték meg.

A kormányfő, az amerikai elnök
A pekingi olimpiai játékok főhőse, az aranyérmes hármasugró Bruce Nelcottot igazságtalanul tekintették ütődöttnek előnyös külseje miatt, de ő ügyesen játszott vele, miközben tudtukon kívül manipulálta mindazokat, akik úgy gondolták, hogy hatásuk alatt tartják. 25 évesen nyugdíjba vonulva a mozi, a reklám, vagy pedig a sportruhamárka létrehozása között választhatott. Antonio(az amerikai elnök férfi élettársa- Kerekes Tamás) a politikát kedvelte, és minden nagyobb gond nélkül megválasztatta Kentucky kormányzójának. A „Győztes Amerika” szlogenjéhez híven választási kampánya jóval inkább sportgyőzelmi lastromát, mint programját helyezte előtérbe. Amerikát a saját képére szerette volna átformálni: karcsú, fiatal, kellemes, nagylelkű. A katasztrófa, melyet ez a cserkészfiú-politika kiváltott körülötte, állandóan arra késztette, hogy egy erős szimbólumot keresve el tudja rejteni humanitárius oldalát anélkül, hogy gyávának tűnne fegyveres erői, szövetségesei és ellenfelei szemében. Vad katolikusként a Messiás visszatérése természetesen kiváló fegyvert jelentett volna számára.

Az új Messiás
Enyhén túlsúlyos szerelmi bánatban lévő, fiatal uszoda-karbantartó. Szerepébe beletanul, vakokat, sántákat gyógyít, eredményesen harcol a kufárokkal szemben, de közeledik a Golgota…
Az Év könyve egy kitűnően megírt, maró szatíra a hatalomról, a génekről, média-tanácsadásról, politikai alkukról, a Vatikán befolyásáról, s arról, hogy kinek van szüksége a Megváltóra és milyen áron.
Fantasztikusan jó könyv, életem első tíz könyvében a helye.


Jimmy Wood egy átlagos amerikai állampolgár 2026-ban. Árva, hízásra hajlamos, se nem boldog, se nem boldogtalan, diszkrét és szenvedélyes szeretô és krónikus ideálhiányban szenved. Egy nap a harminckét éves medencetisztítóhoz beállít három küldött a Fehér Házból, és közlik vele, hogy ô Isten fia, pontosabban annak a torinói lepel alapján létrehozott klónja, és az Egyesült Államok igényt tart a szolgálataira. Innentôl kezdve megszûnik régi élete, hiszen sürgôsen meg kell tanulnia, illetve újra fel kell fedeznie magában a csodatevés képességét. A messiás szerep felvállalása azonban nyilvánvalóan bonyodalmakkal jár. Az amerikai tudósok által elôállított Jézus-klónnak nyoma veszik.
Ha a torinói lepel valódi, akkor a benne található DNS felhasználásával klónozni lehet Jézust... Didier van Cauwelaert erre a hipotézisre építi fel szarkasztikus, szélsôségesen hagyományromboló regényét.


Didier van Cauwelaert: Jimmy evangéliuma
Tericum Kiadó
[a]http://www.tericum.hu[text]www.tericum.hu[/a]
tericum@tericum.hu


nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés