Portfóliók
A torinoi lepel
TORINÓI LEPEL
LYNN PICKNETT, CLIVE PRINCE
A STURP ( Shroud of Turin Research Project -Torinoi Lepel Kutatási projekt) jelentéséből: Egy négy méter harminchat centiméter hosszú és egy méter tíz centiméter széles megsárgult vászonszövetet láthatunk, mely az evangéliumokban szereplő megkorbácsolt és keresztre feszített férfit ábrázolja. Harminc körüli, ősjemeni típus, egy méter nyolcvan magas, súlya hetvenöt és nyolcvan kilogramm között. Az 1898-ban készített fotó negatívján tisztán láthatók a korbácsolás nyomai, melyek pontról pontra megegyeznek az Újtestamentum leírásaival.
A második messiás c. kötet a templomosok és a szabadkőművesek közti kapcsolatot kutatja, azt hogy miért ásattak a templomosok Jeruzsálemben és mit is ábrázol a torinoi lepel. Divatos a téma, már Dan Brown előtt is. Mutatja ez a példa is: Da Vinci-kód című bestseller elsődleges forrása. A szerzők, Lynn Picknett és Clive Prince a torinói lepellel és Leonardo da Vincivel kapcsolatos kutatómunkájuk során olyan árulkodó nyomokra bukkantak a páratlan reneszánsz művész és tudós műveiben, amelyek egy titkos, földalatti vallási mozgalom létezésére utaltak. Amikor követni kezdték a mozgalom tartós fennmaradására utaló nyomokat, újabb jelekre bukkantak egy XX. századi londoni templomban.
Ám mindez csupán a kezdete volt egy olyan, időn és téren átívelő nagyszabású kutatómunkának, amely elvezette őket az európai okkultizmus birodalmáig: olyan titokzatos társaságok sötét múltjába, mint például a szabadkőművesek, a katharok vagy a templomos lovagok.
Ahogy az eddigi ismereteken túllépve egyre mélyebbre ástak a témában, a nyomok egészen az i. sz. I. század hiedelmei és nézetei közé vezették őket - a kereszténység feltételezett alapítójához, végül pedig az ő valódi karakterének és motivációinak, valamint Keresztelő János és Mária Magdolna szerepének szenzációs felülbírálásához. Kutatásuk során feltárult előttük Európa évszázadokon át féltve őrzött titkos történelme, amelynek utolsó fejezetei alapjaiban rengethetik meg a keresztény egyházat...
A kutatómunka, amely eme könyv megszületéséhez vezetett, Leonardo da Vincivel kezdődött. Ennek a lenyűgöző, ám rejtélyes reneszánsz géniusznak, és a torinói lepel meghamisításában játszott szerepének tanulmányozása mélyült azután egy sokkal alaposabb és szélesebb körű, az őt titkon ösztönző "eretnekség" feltárására irányuló kutatómunkává. Meg kellett tudnunk, miben vett részt, mit tudott és miben hitt, és miért alkalmazott bizonyos rejtett kódokat és szimbólumokat az utókorra hagyott munkáiban. Így - noha tisztában vagyunk vele, hogy ez nem a leghálásabb téma - végső soron Leonardónak tartozunk köszönettel mindazon felfedezésekért, amelyek e könyv formájában öltöttek alakot
Az 1389 óta ismert (akkoriban még hamisítványként említett) hosszú vászondarabon két lenyomat található: ugyanannak az emberi testnek az eleje és a háta. A hagyomány tanúsága mellett az ereklye természetesen sokszoros tudományos és kevésbé tudományos vizsgálaton esett már át története során. Az idők folyamán sokan arra a meggyőződésre jutottak, hogy a lenyomat sokkal inkább festett lehet – ezt látszott megcáfolni egy 1898-as felfedezés. Amikor Secundo Pia lefényképezte a leplet, az nagy meglepetést okozott: a fotólemezen látható kép nem a szokásos negatív volt, hanem pozitív. A leplen található lenyomat tehát eleve negatív, amiből arra következtettek, hogy azt a feltámadás ereje vetítette rá az anyagra. Azt, hogy a leplet esetleg festették, egy 1902-es vizsgálat megcáfolni látszott. A párizsi Sorbonne egyetemen Paul Vignon és kollégái a lepelről készített fotót tanulmányozva megállapították, hogy annak festett volta kizárható, mivel azon ecsetvonások és más festésre utaló jelek nem láthatóak. Következtetésük szerint középkori művész nem lehetett képes negatív kép megfestésére. Ennek ellenére az 1988-ban végzett radiokarbonos kormeghatározás egymástól függetlenül három egyetemen is – Oxfordban, Zürichben és Arizonában – ugyanarra az eredményre vezetett: a lepel keletkezése a középkorra, 1260 és 1390 közé tehető. Mi több, véleményük szerint tévedésük esélye egy a százmillióhoz. (Hetek, 1998. április 25., A lepel alatt)
E kormeghatározás, valamint a leplen található lenyomat háromdimenziós számítógépes vizsgálata alapján két brit kutató nemrég új elmélettel állt elő. Christopher Knight és Robert Lomas tavaly megjelent és magyarul is olvasható könyvében (A második messiás, Gold Book kiadó) azt állítja, hogy a lelet nem Jézus, hanem a templomos lovagok utolsó nagymestere, Jacques de Molay testének a körvonalait őrizte meg. Szerintük a nagymestert a rend betiltása után 1311-ben brutálisan megkínozták (a keresztre feszítéshez hasonló módszerrel), ami után testét a lepelbe tekerték. Rövid idővel később, mivel nem volt hajlandó beismerő vallomást tenni az ellene felhozott vádakban, máglyahalálra ítélték.
Ennek ellenére a kutatás tovább folyik, heves vitákat ösztönözve. Főleg katolikus tudósok igyekeznek megcáfolni az eddigi eredményeket, elsősorban olyan érvekkel, hogy nem a megfelelő helyről vették a vizsgált mintákat, vagy hogy az anyag sérült volta megakadályozhatta az objektív vizsgálati eredmény kialakítását. Egy 1999-ben, a Saint Louis-i 16. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson ismertetett eredmény azonban ellentmond a radiokarbonos vizsgálatoknak. Két tudós megvizsgálta a torinói lepelben található ősi (vagy annak tekintett) pollenmintákat, és úgy találta, hogy ennek alapján a lepelnek mégiscsak valódinak kell lennie.
Az izraeli és amerikai professzorok által végzett vizsgálat kimutatta, hogy a leplen talált pollenek olyan virágokból származnak, amelyek együtt csakis a Jeruzsálem–Hebron régióban találhatók meg. Mi több, éppen március és május között nyílnak, abban az időszakban, amikor Jézust keresztre feszítették. A két kutató egyetért abban, hogy a pollenminták és egyéb bizonyítékok alapján a lepel eredete legalább a 8. századig, de valószínűleg sokkal korábbra vezethető vissza. Avinoam Danin, a jeruzsálemi Héber Egyetem profeszszora még ennél is tovább megy: azok a virágok, amelyeket a holttest köré helyeztek, csak naponta egy órán át nyílnak, délután három és négy óra körül. Mivel Jézust is a nap késői szakaszában helyezhették a sírba, a virágokat is ez idő tájt kellett leszedni – az egyezésből a tudós arra következtet, hogy mégiscsak a Megváltó halotti leplének lehetünk birtokában. Úgy t?nik, a különféle vizsgálatok csak egyre nagyobb ellentmondásokhoz vezetnek, egy dolgot azonban semmiképpen sem érdemes figyelmen kívül hagyni: a szent ereklyék körül rendezett felhajtás soha nem jelentett rossz üzletet az egyháznak.(Hetek)
A világ leghíresebb keresztény ereklyéjének szénizotópos kormeghatározása révén 1988-ban kiderült, hogy az valójában csupán egy középkori vagy reneszánsz hamisítvány. Számos kérdés azonban továbbra is megválaszolatlan maradt. Hogyan tudott valaki ötszáz évvel ezelőtt, vagy még régebben létrehozni egy képmást, amelynek fényképnegatívja oly döbbenetesen életszerű? Hogyan készülhetett egy ilyen kép? És egyáltalán: ki merészelte volna meghamisítani Jézus szent leplét?
Lynn Picknett és Clive Prince elhatározta, hogy utánajár ezeknek a kérdéseknek. Kutatásaik során felfedezték, hogy a csínytevő nem más volt, mint maga Leonardo da Vinci, a reneszánsz művész, tudós, feltaláló – és tréfamester –, kinek újításairól általánosan elfogadott, hogy azok évszázadokkal megelőzték saját korát. A szerzők egyúttal rekonstruálták Leonardo titkos technikáját is – amivel a világon elsőként sikerült újra előállítaniuk a lepel képmását.
A SZERZŐ(K)RŐL
Lynn Picknett és Clive Prince 1989-es első találkozásuk óta végeznek közös kutatómunkát, amelynek eredménye más, nagyobb művek között ez a könyv, valamint folytatásai, A templomosok titka: Krisztus valódi kilétének titkos őrzői és A Sion-rend titka. Az ezoterikustól a „hiteles” történelemig különféle rejtélyek kutatói és előadói, fő specialitásuk azonban a titkos társaságok, eretnekségek, a kereszténység eredete és az összeesküvés-elméletek. Londonban élnek.
Kerekes Tamás
Gold Book Kiadó
info@goldbook.hu
LYNN PICKNETT, CLIVE PRINCE
A STURP ( Shroud of Turin Research Project -Torinoi Lepel Kutatási projekt) jelentéséből: Egy négy méter harminchat centiméter hosszú és egy méter tíz centiméter széles megsárgult vászonszövetet láthatunk, mely az evangéliumokban szereplő megkorbácsolt és keresztre feszített férfit ábrázolja. Harminc körüli, ősjemeni típus, egy méter nyolcvan magas, súlya hetvenöt és nyolcvan kilogramm között. Az 1898-ban készített fotó negatívján tisztán láthatók a korbácsolás nyomai, melyek pontról pontra megegyeznek az Újtestamentum leírásaival.
A második messiás c. kötet a templomosok és a szabadkőművesek közti kapcsolatot kutatja, azt hogy miért ásattak a templomosok Jeruzsálemben és mit is ábrázol a torinoi lepel. Divatos a téma, már Dan Brown előtt is. Mutatja ez a példa is: Da Vinci-kód című bestseller elsődleges forrása. A szerzők, Lynn Picknett és Clive Prince a torinói lepellel és Leonardo da Vincivel kapcsolatos kutatómunkájuk során olyan árulkodó nyomokra bukkantak a páratlan reneszánsz művész és tudós műveiben, amelyek egy titkos, földalatti vallási mozgalom létezésére utaltak. Amikor követni kezdték a mozgalom tartós fennmaradására utaló nyomokat, újabb jelekre bukkantak egy XX. századi londoni templomban.
Ám mindez csupán a kezdete volt egy olyan, időn és téren átívelő nagyszabású kutatómunkának, amely elvezette őket az európai okkultizmus birodalmáig: olyan titokzatos társaságok sötét múltjába, mint például a szabadkőművesek, a katharok vagy a templomos lovagok.
Ahogy az eddigi ismereteken túllépve egyre mélyebbre ástak a témában, a nyomok egészen az i. sz. I. század hiedelmei és nézetei közé vezették őket - a kereszténység feltételezett alapítójához, végül pedig az ő valódi karakterének és motivációinak, valamint Keresztelő János és Mária Magdolna szerepének szenzációs felülbírálásához. Kutatásuk során feltárult előttük Európa évszázadokon át féltve őrzött titkos történelme, amelynek utolsó fejezetei alapjaiban rengethetik meg a keresztény egyházat...
A kutatómunka, amely eme könyv megszületéséhez vezetett, Leonardo da Vincivel kezdődött. Ennek a lenyűgöző, ám rejtélyes reneszánsz géniusznak, és a torinói lepel meghamisításában játszott szerepének tanulmányozása mélyült azután egy sokkal alaposabb és szélesebb körű, az őt titkon ösztönző "eretnekség" feltárására irányuló kutatómunkává. Meg kellett tudnunk, miben vett részt, mit tudott és miben hitt, és miért alkalmazott bizonyos rejtett kódokat és szimbólumokat az utókorra hagyott munkáiban. Így - noha tisztában vagyunk vele, hogy ez nem a leghálásabb téma - végső soron Leonardónak tartozunk köszönettel mindazon felfedezésekért, amelyek e könyv formájában öltöttek alakot
Az 1389 óta ismert (akkoriban még hamisítványként említett) hosszú vászondarabon két lenyomat található: ugyanannak az emberi testnek az eleje és a háta. A hagyomány tanúsága mellett az ereklye természetesen sokszoros tudományos és kevésbé tudományos vizsgálaton esett már át története során. Az idők folyamán sokan arra a meggyőződésre jutottak, hogy a lenyomat sokkal inkább festett lehet – ezt látszott megcáfolni egy 1898-as felfedezés. Amikor Secundo Pia lefényképezte a leplet, az nagy meglepetést okozott: a fotólemezen látható kép nem a szokásos negatív volt, hanem pozitív. A leplen található lenyomat tehát eleve negatív, amiből arra következtettek, hogy azt a feltámadás ereje vetítette rá az anyagra. Azt, hogy a leplet esetleg festették, egy 1902-es vizsgálat megcáfolni látszott. A párizsi Sorbonne egyetemen Paul Vignon és kollégái a lepelről készített fotót tanulmányozva megállapították, hogy annak festett volta kizárható, mivel azon ecsetvonások és más festésre utaló jelek nem láthatóak. Következtetésük szerint középkori művész nem lehetett képes negatív kép megfestésére. Ennek ellenére az 1988-ban végzett radiokarbonos kormeghatározás egymástól függetlenül három egyetemen is – Oxfordban, Zürichben és Arizonában – ugyanarra az eredményre vezetett: a lepel keletkezése a középkorra, 1260 és 1390 közé tehető. Mi több, véleményük szerint tévedésük esélye egy a százmillióhoz. (Hetek, 1998. április 25., A lepel alatt)
E kormeghatározás, valamint a leplen található lenyomat háromdimenziós számítógépes vizsgálata alapján két brit kutató nemrég új elmélettel állt elő. Christopher Knight és Robert Lomas tavaly megjelent és magyarul is olvasható könyvében (A második messiás, Gold Book kiadó) azt állítja, hogy a lelet nem Jézus, hanem a templomos lovagok utolsó nagymestere, Jacques de Molay testének a körvonalait őrizte meg. Szerintük a nagymestert a rend betiltása után 1311-ben brutálisan megkínozták (a keresztre feszítéshez hasonló módszerrel), ami után testét a lepelbe tekerték. Rövid idővel később, mivel nem volt hajlandó beismerő vallomást tenni az ellene felhozott vádakban, máglyahalálra ítélték.
Ennek ellenére a kutatás tovább folyik, heves vitákat ösztönözve. Főleg katolikus tudósok igyekeznek megcáfolni az eddigi eredményeket, elsősorban olyan érvekkel, hogy nem a megfelelő helyről vették a vizsgált mintákat, vagy hogy az anyag sérült volta megakadályozhatta az objektív vizsgálati eredmény kialakítását. Egy 1999-ben, a Saint Louis-i 16. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson ismertetett eredmény azonban ellentmond a radiokarbonos vizsgálatoknak. Két tudós megvizsgálta a torinói lepelben található ősi (vagy annak tekintett) pollenmintákat, és úgy találta, hogy ennek alapján a lepelnek mégiscsak valódinak kell lennie.
Az izraeli és amerikai professzorok által végzett vizsgálat kimutatta, hogy a leplen talált pollenek olyan virágokból származnak, amelyek együtt csakis a Jeruzsálem–Hebron régióban találhatók meg. Mi több, éppen március és május között nyílnak, abban az időszakban, amikor Jézust keresztre feszítették. A két kutató egyetért abban, hogy a pollenminták és egyéb bizonyítékok alapján a lepel eredete legalább a 8. századig, de valószínűleg sokkal korábbra vezethető vissza. Avinoam Danin, a jeruzsálemi Héber Egyetem profeszszora még ennél is tovább megy: azok a virágok, amelyeket a holttest köré helyeztek, csak naponta egy órán át nyílnak, délután három és négy óra körül. Mivel Jézust is a nap késői szakaszában helyezhették a sírba, a virágokat is ez idő tájt kellett leszedni – az egyezésből a tudós arra következtet, hogy mégiscsak a Megváltó halotti leplének lehetünk birtokában. Úgy t?nik, a különféle vizsgálatok csak egyre nagyobb ellentmondásokhoz vezetnek, egy dolgot azonban semmiképpen sem érdemes figyelmen kívül hagyni: a szent ereklyék körül rendezett felhajtás soha nem jelentett rossz üzletet az egyháznak.(Hetek)
A világ leghíresebb keresztény ereklyéjének szénizotópos kormeghatározása révén 1988-ban kiderült, hogy az valójában csupán egy középkori vagy reneszánsz hamisítvány. Számos kérdés azonban továbbra is megválaszolatlan maradt. Hogyan tudott valaki ötszáz évvel ezelőtt, vagy még régebben létrehozni egy képmást, amelynek fényképnegatívja oly döbbenetesen életszerű? Hogyan készülhetett egy ilyen kép? És egyáltalán: ki merészelte volna meghamisítani Jézus szent leplét?
Lynn Picknett és Clive Prince elhatározta, hogy utánajár ezeknek a kérdéseknek. Kutatásaik során felfedezték, hogy a csínytevő nem más volt, mint maga Leonardo da Vinci, a reneszánsz művész, tudós, feltaláló – és tréfamester –, kinek újításairól általánosan elfogadott, hogy azok évszázadokkal megelőzték saját korát. A szerzők egyúttal rekonstruálták Leonardo titkos technikáját is – amivel a világon elsőként sikerült újra előállítaniuk a lepel képmását.
A SZERZŐ(K)RŐL
Lynn Picknett és Clive Prince 1989-es első találkozásuk óta végeznek közös kutatómunkát, amelynek eredménye más, nagyobb művek között ez a könyv, valamint folytatásai, A templomosok titka: Krisztus valódi kilétének titkos őrzői és A Sion-rend titka. Az ezoterikustól a „hiteles” történelemig különféle rejtélyek kutatói és előadói, fő specialitásuk azonban a titkos társaságok, eretnekségek, a kereszténység eredete és az összeesküvés-elméletek. Londonban élnek.
Kerekes Tamás
Gold Book Kiadó
info@goldbook.hu
