Portfóliók
Magyar Hírlap
Udvariatlanul: ismeretlen trubadúrdalok
A természet rejtekezni szeret. Gondoljunk csak Arany Jánosnak a saját kezűleg tűzre vetett erotikus verseire vagy Balassi Bálintra, akit az 1870-es évekig csak mint istenes költőt ismertek. A trubadúrokról és minnesängerekről, a „kitalálókról” és „szerelemdalnokokról” végképp azt hinnénk, hogy a reménytelen vonzalom megéneklésével mélylelki rétegeiket bőven kimerítették, és hogy az elérhetetlen hölgy utáni sóvárgás kifinomult képeinek tektonikája semmi olyan legbelsőbb réteget nem rejt, amely túlmutatna az impotens, már-már komikus nyöszörgésen.
Az Udvariatlan szerelem megmutatja nekünk, hogy nem ez a helyzet. Szerelmes dalnokaink is életes emberek voltak, és ennek – azaz bél- és nemi működésük csodájának – gyakran hangot is adtak. Ez az obszcénvers-antológia a „hírhedten rossz életű” Aquitániai Vilmos herceg verseivel indít. Műveit olvasva úgy érezhetjük, hogy mindaz a trágárság, amelyet felhalmoz, csak az udvari szellem görbe tükre, tehát egy vitairat kelléktára. Ám - ahogy Bánki Éva megjegyzi – erről szó sincs. És azt sem tudjuk, hogy vajon a fordítottja igaz-e, hogy tehát az udvariatlanság genetikusan megelőzi-e az udvariasságot. Csak egy biztos: a finom és a durva egy térben és egy időben van jelen a középkori irodalomban.
A könyv, mint a csillag útja: pontos és szép. Irodalomtörténeti kontextusba helyezi a műveket, amelyek azután saját érvényükön hatnak, taglalva a reszelés örömeit. Sorra veszi a provanszál, a gall, a középfelnémet, az angol és a latin nyelvű obszcén irodalmi emlékeket, és végül jön a bonus track: Jakub al-Muhadzser gyűjteménye. Ez valódi irodalmi szenzáció. Tavaly nyáron Kairóban találta meg Lüger professzor azt a kéziratos antológiát, amely nyugat-európai obszcén versek gyűjteménye. Az irodalmi szaksajtó persze hamisítványt kiáltott mindaddig, amíg a soproni Ó-zsinagóga feltárásakor elő nem került az a versfordítás, amely – Balassi-strófákban íródott (a XV. században!), és amelynek akrosztichonja a Muhadzser nevet adja ki. Lüger professzor ennek a versnek az eredetijét is megtalálta kéziratos könyvecskében. Muhadzser An-Nászir Násziraddin szultán szolgája volt, és az uralkodót gyógyítandó írta össze neki az európai trágár verseket. A szultán ugyanis nem érzett szerelmi vágyat. E gyógyversek zárják tehát a könyvet, amely nemcsak az amúgy boldog életű uralkodót, de bennünket, értelmetlenül robotoló, agyonhajszolt rabszolgákat is felüdíthet néhány órára. „Ezért fordulok feléd most, hű barát; / jer’ és oltsd belénk e böjt ellenszerét, / mielőtt a kangörcs gőgje vetne szét.”
VÉGH ATTILA
Udvariatlan szerelem
Szerkesztette: Bánki Éva és Szigeti Csaba
Prae.hu, 2006, 318 oldal, 4990 forint
A természet rejtekezni szeret. Gondoljunk csak Arany Jánosnak a saját kezűleg tűzre vetett erotikus verseire vagy Balassi Bálintra, akit az 1870-es évekig csak mint istenes költőt ismertek. A trubadúrokról és minnesängerekről, a „kitalálókról” és „szerelemdalnokokról” végképp azt hinnénk, hogy a reménytelen vonzalom megéneklésével mélylelki rétegeiket bőven kimerítették, és hogy az elérhetetlen hölgy utáni sóvárgás kifinomult képeinek tektonikája semmi olyan legbelsőbb réteget nem rejt, amely túlmutatna az impotens, már-már komikus nyöszörgésen.
Az Udvariatlan szerelem megmutatja nekünk, hogy nem ez a helyzet. Szerelmes dalnokaink is életes emberek voltak, és ennek – azaz bél- és nemi működésük csodájának – gyakran hangot is adtak. Ez az obszcénvers-antológia a „hírhedten rossz életű” Aquitániai Vilmos herceg verseivel indít. Műveit olvasva úgy érezhetjük, hogy mindaz a trágárság, amelyet felhalmoz, csak az udvari szellem görbe tükre, tehát egy vitairat kelléktára. Ám - ahogy Bánki Éva megjegyzi – erről szó sincs. És azt sem tudjuk, hogy vajon a fordítottja igaz-e, hogy tehát az udvariatlanság genetikusan megelőzi-e az udvariasságot. Csak egy biztos: a finom és a durva egy térben és egy időben van jelen a középkori irodalomban.
A könyv, mint a csillag útja: pontos és szép. Irodalomtörténeti kontextusba helyezi a műveket, amelyek azután saját érvényükön hatnak, taglalva a reszelés örömeit. Sorra veszi a provanszál, a gall, a középfelnémet, az angol és a latin nyelvű obszcén irodalmi emlékeket, és végül jön a bonus track: Jakub al-Muhadzser gyűjteménye. Ez valódi irodalmi szenzáció. Tavaly nyáron Kairóban találta meg Lüger professzor azt a kéziratos antológiát, amely nyugat-európai obszcén versek gyűjteménye. Az irodalmi szaksajtó persze hamisítványt kiáltott mindaddig, amíg a soproni Ó-zsinagóga feltárásakor elő nem került az a versfordítás, amely – Balassi-strófákban íródott (a XV. században!), és amelynek akrosztichonja a Muhadzser nevet adja ki. Lüger professzor ennek a versnek az eredetijét is megtalálta kéziratos könyvecskében. Muhadzser An-Nászir Násziraddin szultán szolgája volt, és az uralkodót gyógyítandó írta össze neki az európai trágár verseket. A szultán ugyanis nem érzett szerelmi vágyat. E gyógyversek zárják tehát a könyvet, amely nemcsak az amúgy boldog életű uralkodót, de bennünket, értelmetlenül robotoló, agyonhajszolt rabszolgákat is felüdíthet néhány órára. „Ezért fordulok feléd most, hű barát; / jer’ és oltsd belénk e böjt ellenszerét, / mielőtt a kangörcs gőgje vetne szét.”
VÉGH ATTILA
Udvariatlan szerelem
Szerkesztette: Bánki Éva és Szigeti Csaba
Prae.hu, 2006, 318 oldal, 4990 forint
