Portfóliók
Magyar Nemzet Magazin
Ami fenn, az lenn
Középkori obszcén költészet - Magyar Nemzet Magazin, 2006. december 20.
Hogy létezik a szerelemnek pusztán „testi” változata, vagy ez a képzet csupán az európai elme tudathasadásának következménye, nem tudnám megmondani. Mindenesetre az Udvariatlan szerelem című versantológia azt érzékelteti olvasóival, hogy ha már egyszer kettéválasztatott az, ami összetartozik (úgy is, mint férfi és nő, de úgy is, mint a vágy magasságos és feneketlen része), hát nem tudnak meglenni egymás nélkül: ha megszületik a szerelem kultuszának udvari válfaja, hamarosan világra jön a fattyú, az altesti testvér, a találóan „udvariatlannak” nevezett pár.
Sőt minél inkább körülbástyázzák, védik a becsben tartott éteri részt, annál nagyobb a megnyilatkozni vágyó őserő.
Nos hát, az antológia fordítói és szerkesztői ennek elővillanásait dokumentálják, amikor a középkor obszcén költészetéből válogatnak: a provanszál, ibériai, itáliai, francia, német, angol és latin nyelvű erotikus líra legjavából nyújtanak át többnyire új fordítást. Hogy a magasztos lovagi szerelem árnyékában olykor pajzánabb költemények is papírra kerültek. Az eddig is köztudott volt. Ám hogy ebből ilyen (vér)bő válogatásra futotta, legalábbis meglepő. Meglepő, de csak addig, amíg nem fogadjuk el a fenti logikát, és nem vesszük természetesnek, hogy az igen mellé odakívánkozik a nem: az efféle nemi költészet is.
Szigeti Csaba, a kötet egyik főszerkesztője a válogatás bevezetőjében (Az igen és a nem előszava) mindazonáltal arra figyelmeztet: „anyagunk bizony nem tagadó, hanem csak szembenálló vagy ellenálló”. Talán ezért is döntöttek úgy a másik főszerkesztővel, Bánki Évával, hogy az egyes nyelvek szerint felosztott fejezetek címszava mindenhol az „igen” szó legyen, az adott nyelv szerint.
Mondhatjuk ezt afféle életigenlésnek is, és ha azt nézzük, hogy az antológiában összesereglett fordítócsapat – akik közül nem egy fiatal munkatárs most mutatkozik be nyomtatásban műfordításaival – javarészt Magyarországon eddig nem ismert vagy éppenséggel másképp ismert verset tesz az olvasók elé, érthető e hév. És talán azért is, mert a fordítók bevallottan nem törekedtek archaizálásra, inkább a mai, természetesebb, köznyelvi fordulatokat részesítették előnyben.
Bár a játékosság a témánál fogva jellemzi az antológiát, mégsem nevezném könnyűnek e műfajt. Legfőképp azért nem, mert egynémelyik versben sokkal több van, mint malackodás: a lovagi idealizmussal szemben az apró dolgok szabatos és könyörtelen megfigyelése, mindaz, amit a rög- és húsvalóság megkíván.
E könyv arculcsapása egyben a modern elme kényszerképzetének, amely mindent korszakokra bontana, hiszen nemcsak naturalista látásmód, de még posztmodern antivers is található a gyűjteményben: különösképp Aquitaniai Vilmos költeményei szórakoztatók ebből a szempontból. Egyik versének kezdő strófáiban például így ír:
Ez itt a semmi verse most;
még velem sem kapcsolatos;
nem szerelmes s fiatalos;
egyáltalán;
akkor lett, mikor a lovas
aludt lován.
Mikor születtem, nem tudom;
nem vagyok jól és nincs bajom;
nem idegen nekem sehol,
és nincs hazám;
megigéztek a dombokon
egy éjszakán.
(Udvariatlan szerelem. Prae.hu, Budapest, 2006. Ára: 4990 forint)
Középkori obszcén költészet - Magyar Nemzet Magazin, 2006. december 20.
Hogy létezik a szerelemnek pusztán „testi” változata, vagy ez a képzet csupán az európai elme tudathasadásának következménye, nem tudnám megmondani. Mindenesetre az Udvariatlan szerelem című versantológia azt érzékelteti olvasóival, hogy ha már egyszer kettéválasztatott az, ami összetartozik (úgy is, mint férfi és nő, de úgy is, mint a vágy magasságos és feneketlen része), hát nem tudnak meglenni egymás nélkül: ha megszületik a szerelem kultuszának udvari válfaja, hamarosan világra jön a fattyú, az altesti testvér, a találóan „udvariatlannak” nevezett pár.
Sőt minél inkább körülbástyázzák, védik a becsben tartott éteri részt, annál nagyobb a megnyilatkozni vágyó őserő.
Nos hát, az antológia fordítói és szerkesztői ennek elővillanásait dokumentálják, amikor a középkor obszcén költészetéből válogatnak: a provanszál, ibériai, itáliai, francia, német, angol és latin nyelvű erotikus líra legjavából nyújtanak át többnyire új fordítást. Hogy a magasztos lovagi szerelem árnyékában olykor pajzánabb költemények is papírra kerültek. Az eddig is köztudott volt. Ám hogy ebből ilyen (vér)bő válogatásra futotta, legalábbis meglepő. Meglepő, de csak addig, amíg nem fogadjuk el a fenti logikát, és nem vesszük természetesnek, hogy az igen mellé odakívánkozik a nem: az efféle nemi költészet is.
Szigeti Csaba, a kötet egyik főszerkesztője a válogatás bevezetőjében (Az igen és a nem előszava) mindazonáltal arra figyelmeztet: „anyagunk bizony nem tagadó, hanem csak szembenálló vagy ellenálló”. Talán ezért is döntöttek úgy a másik főszerkesztővel, Bánki Évával, hogy az egyes nyelvek szerint felosztott fejezetek címszava mindenhol az „igen” szó legyen, az adott nyelv szerint.
Mondhatjuk ezt afféle életigenlésnek is, és ha azt nézzük, hogy az antológiában összesereglett fordítócsapat – akik közül nem egy fiatal munkatárs most mutatkozik be nyomtatásban műfordításaival – javarészt Magyarországon eddig nem ismert vagy éppenséggel másképp ismert verset tesz az olvasók elé, érthető e hév. És talán azért is, mert a fordítók bevallottan nem törekedtek archaizálásra, inkább a mai, természetesebb, köznyelvi fordulatokat részesítették előnyben.
Bár a játékosság a témánál fogva jellemzi az antológiát, mégsem nevezném könnyűnek e műfajt. Legfőképp azért nem, mert egynémelyik versben sokkal több van, mint malackodás: a lovagi idealizmussal szemben az apró dolgok szabatos és könyörtelen megfigyelése, mindaz, amit a rög- és húsvalóság megkíván.
E könyv arculcsapása egyben a modern elme kényszerképzetének, amely mindent korszakokra bontana, hiszen nemcsak naturalista látásmód, de még posztmodern antivers is található a gyűjteményben: különösképp Aquitaniai Vilmos költeményei szórakoztatók ebből a szempontból. Egyik versének kezdő strófáiban például így ír:
Ez itt a semmi verse most;
még velem sem kapcsolatos;
nem szerelmes s fiatalos;
egyáltalán;
akkor lett, mikor a lovas
aludt lován.
Mikor születtem, nem tudom;
nem vagyok jól és nincs bajom;
nem idegen nekem sehol,
és nincs hazám;
megigéztek a dombokon
egy éjszakán.
(Udvariatlan szerelem. Prae.hu, Budapest, 2006. Ára: 4990 forint)
