Portfóliók
Csak az írók csinálnak hazát a legelőből
Nemzet születik
Elegem volt abból a sovinizmusból, melyet decensen, csak így lehet körülírni: magyar seggbe magyar lófaszt, s szívesebben éltem volna Woody Allen brooklyni zsidó életét, de a Lazi Kiadó egyik kötete eszembe juttatta Heinrich Heine német zsidó egyik 1848-as megjegyzését: „Ha meghallom ezt a kifejezést, hogy magyar: szűk lesz rajtam a zeke.” A hatást a Lazi Kiadó Nemzet születik c. kötete váltotta ki belőlem. Eddig úgy gondoltam magamra, mint aki télen anarchista buddhista, nyáron liberális nudista, de a kötet vaskalapáccsal verte a fejembe, hogy honnan is származom. Magyar vagyok. Igaz, hogy lélekben tizenötmillióan elmondhatják ugyanezt, de az érzés, hogy egy nagyszerű, harcos, igaz, ellentmondásoktól sem mentes, nagyszerű alakokat felvonultató népből származom, csak most lett számomra kristálytisztán érthető. Nem létező kaftánomat nem fogom árpádsávos lobogóra cserélni, de hirtelen fájni kezdett, hogy Ocskay László, a hős kurucgenerális áruló lett, amit most már egyre személyesebb ügynek érzek, s fáj nekem, ha azt hallom, hogy abban az időben a labancok képviselték a haladást és Ocskay László a jó ügyhöz tartozott. A kötet olvastán megértettem a föl-föl dobott kő igazságát, amihez szorosan hozzátartozik, hogy nevezett nagyváradi zeitungschreiber azt is leírta, hogy neki szerb komitácsiba lőtt golyó is legalább úgy fáj, mintha magyar testvérét érte volna. Kompország írástudói Hunyadi Zsolt Csaba szerkesztésével megható nemzeti, történelmi elbeszélés - gyűjteménnyel lepték meg a minden reményt még sem feladó olvasótábort. Tizenhét magyar nyelven alkotó tollforgató tett kísérletet, hogy hazát csináljon a legelőből., aminek most jobb híján Magyar Köztársaság a hivatalos neve. Ismert és kevésbé ismert írástudók elbeszélései alkotják a kötet gerincét (Pekár Gyula, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Jankovich Ferenc, Jókai Mór, Gaal Mózes, Gáspár Jenő, Écsy Ödön István, Wass Albert , Bartóky József, Bedő Béla, Komáromi János, Mikszáth Kálmán, Lelkes Nándor József, Mikszáth Kálmán, Szinetár Miklós, Zádor Tamás. Az írások olvastán bizonyos lett bennem, hogy többet tettünk Európáért, mint amit a lobogó szűrből és a butykos barackpálinkából kikövetkeztetni lehetne. Persze eszembe jutott a kötetből kimaradt Zilahy Lajos, Márai Sándor, aki évtizedekig külföldön ápolta magyarságát és az utcára tizenhét év után sírva kirohanó Szomory Dezső (akit a magyar nyelv „megcsúfolásáért” komoly dörgedelmek értek), aki kétségbeesésében rohant ki az utcára, mert megrettent attól, hogy elfelejt magyarul, noha akkor már kiválóan publikált franciául. Most a könnyed recenzens nem fárasztja az olvasót a nemzet méltán híres panoptikumával, megjelenik a kötet lapjain a világverő Attila, Csaba herceg, IV. Béla, Kinizsi, Esze Tamás, Mátyás király, Rákóczi Ferenc és annyian mások a kik dicsőséggel mutatták fel a magyar lobogót. Testvérharc, árulás, vér, a zarándokká váló Bánk, min-mind nagyszerű mozzanati a kötetnek, s gyötrelmes, de igaz tükröt tartanak a magyar történelem elé. Hogy a könyv frenetikus hatását érzékeltessem, egy viszonylag kevéssé ismert író (Komáromi János)elbeszélésének részletét idézem: A trianoni béke után egy magyar katona hazamegy, az akkor már román fennhatóság alá tartozó faluba, egy kocsmában egy félreértés révén verekedés tör ki.
„Hirtelen csak bokán kapta az asztal alá roggyant tisztet, kilendítette, megforgatta maga körül, úgy verte ki vele a másik kettőt. Akkor megállt a legázolt terem közepén. Az inge szét volt szakítva. Egyet fújt:
-Nyavalyások!
Az ezredes a kályhának dőlt, s könnyei sebesen hulltak szakállára. A tanító a sarokban vacogott.
-Be fognak avatkozni a győztes nagyhatalmak.
Kint lárma, futkosás, csörtetés közeledett mindenfelől. Emberek rohantak fel alá megőrülve. Valaki csendőrért kiabált. A főhadnagy egyszerre az ajtó felé indult, magánkívül, mint egy veszett. A tanító felkapta a hátizsákot meg a vékony nádpálcát, s a főhadnagy után igyekezett, aki akkor már az ajtó lépcsőjén állt.
De előtte ott állt két csendőr is szuronyt szegezve.
Megállt a főhadnagy, szembenézett az első csendőrrel, s nyugodtan annyit szólt:
-Bakos.
A csendőrőrmester összerezzent, visszaejtette fegyverét, vigyázzba állt és odasúgott társának.
-Lábhoz.
Tisztelegve álltak, mialatt elhaladt előttük a főhadnagy. Egyszer visszafordult még, a tanítótól átvette a kalapját , fejébe lökte, aztán vállára taszította a hátizsákját, s elkapta a nádpálcáját.
-Mehetünk.
A tömeg szétnyílt. Mindenki szótlanul nyitott neki utat. Valahol az első osztályú váróteremben a három tisztet borogatták. A két csendőr még mindig a resti ajtajában állt mereven. A második csendőr elsápadt.
-Börtönbe tesznek, őrmester úr.
Az őrmester is elsápadt:
-Tudom. De a századparancsnokom volt.”
(Komáromi János)
Nemzet születik, Magyar írók történelmi elbeszélései
Lazi Kiadó, Szeged,
[a]http://www.lazikiado.hu[text]www.lazikiado.hu[/a]
info@lazikiado.hu
Elegem volt abból a sovinizmusból, melyet decensen, csak így lehet körülírni: magyar seggbe magyar lófaszt, s szívesebben éltem volna Woody Allen brooklyni zsidó életét, de a Lazi Kiadó egyik kötete eszembe juttatta Heinrich Heine német zsidó egyik 1848-as megjegyzését: „Ha meghallom ezt a kifejezést, hogy magyar: szűk lesz rajtam a zeke.” A hatást a Lazi Kiadó Nemzet születik c. kötete váltotta ki belőlem. Eddig úgy gondoltam magamra, mint aki télen anarchista buddhista, nyáron liberális nudista, de a kötet vaskalapáccsal verte a fejembe, hogy honnan is származom. Magyar vagyok. Igaz, hogy lélekben tizenötmillióan elmondhatják ugyanezt, de az érzés, hogy egy nagyszerű, harcos, igaz, ellentmondásoktól sem mentes, nagyszerű alakokat felvonultató népből származom, csak most lett számomra kristálytisztán érthető. Nem létező kaftánomat nem fogom árpádsávos lobogóra cserélni, de hirtelen fájni kezdett, hogy Ocskay László, a hős kurucgenerális áruló lett, amit most már egyre személyesebb ügynek érzek, s fáj nekem, ha azt hallom, hogy abban az időben a labancok képviselték a haladást és Ocskay László a jó ügyhöz tartozott. A kötet olvastán megértettem a föl-föl dobott kő igazságát, amihez szorosan hozzátartozik, hogy nevezett nagyváradi zeitungschreiber azt is leírta, hogy neki szerb komitácsiba lőtt golyó is legalább úgy fáj, mintha magyar testvérét érte volna. Kompország írástudói Hunyadi Zsolt Csaba szerkesztésével megható nemzeti, történelmi elbeszélés - gyűjteménnyel lepték meg a minden reményt még sem feladó olvasótábort. Tizenhét magyar nyelven alkotó tollforgató tett kísérletet, hogy hazát csináljon a legelőből., aminek most jobb híján Magyar Köztársaság a hivatalos neve. Ismert és kevésbé ismert írástudók elbeszélései alkotják a kötet gerincét (Pekár Gyula, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Jankovich Ferenc, Jókai Mór, Gaal Mózes, Gáspár Jenő, Écsy Ödön István, Wass Albert , Bartóky József, Bedő Béla, Komáromi János, Mikszáth Kálmán, Lelkes Nándor József, Mikszáth Kálmán, Szinetár Miklós, Zádor Tamás. Az írások olvastán bizonyos lett bennem, hogy többet tettünk Európáért, mint amit a lobogó szűrből és a butykos barackpálinkából kikövetkeztetni lehetne. Persze eszembe jutott a kötetből kimaradt Zilahy Lajos, Márai Sándor, aki évtizedekig külföldön ápolta magyarságát és az utcára tizenhét év után sírva kirohanó Szomory Dezső (akit a magyar nyelv „megcsúfolásáért” komoly dörgedelmek értek), aki kétségbeesésében rohant ki az utcára, mert megrettent attól, hogy elfelejt magyarul, noha akkor már kiválóan publikált franciául. Most a könnyed recenzens nem fárasztja az olvasót a nemzet méltán híres panoptikumával, megjelenik a kötet lapjain a világverő Attila, Csaba herceg, IV. Béla, Kinizsi, Esze Tamás, Mátyás király, Rákóczi Ferenc és annyian mások a kik dicsőséggel mutatták fel a magyar lobogót. Testvérharc, árulás, vér, a zarándokká váló Bánk, min-mind nagyszerű mozzanati a kötetnek, s gyötrelmes, de igaz tükröt tartanak a magyar történelem elé. Hogy a könyv frenetikus hatását érzékeltessem, egy viszonylag kevéssé ismert író (Komáromi János)elbeszélésének részletét idézem: A trianoni béke után egy magyar katona hazamegy, az akkor már román fennhatóság alá tartozó faluba, egy kocsmában egy félreértés révén verekedés tör ki.
„Hirtelen csak bokán kapta az asztal alá roggyant tisztet, kilendítette, megforgatta maga körül, úgy verte ki vele a másik kettőt. Akkor megállt a legázolt terem közepén. Az inge szét volt szakítva. Egyet fújt:
-Nyavalyások!
Az ezredes a kályhának dőlt, s könnyei sebesen hulltak szakállára. A tanító a sarokban vacogott.
-Be fognak avatkozni a győztes nagyhatalmak.
Kint lárma, futkosás, csörtetés közeledett mindenfelől. Emberek rohantak fel alá megőrülve. Valaki csendőrért kiabált. A főhadnagy egyszerre az ajtó felé indult, magánkívül, mint egy veszett. A tanító felkapta a hátizsákot meg a vékony nádpálcát, s a főhadnagy után igyekezett, aki akkor már az ajtó lépcsőjén állt.
De előtte ott állt két csendőr is szuronyt szegezve.
Megállt a főhadnagy, szembenézett az első csendőrrel, s nyugodtan annyit szólt:
-Bakos.
A csendőrőrmester összerezzent, visszaejtette fegyverét, vigyázzba állt és odasúgott társának.
-Lábhoz.
Tisztelegve álltak, mialatt elhaladt előttük a főhadnagy. Egyszer visszafordult még, a tanítótól átvette a kalapját , fejébe lökte, aztán vállára taszította a hátizsákját, s elkapta a nádpálcáját.
-Mehetünk.
A tömeg szétnyílt. Mindenki szótlanul nyitott neki utat. Valahol az első osztályú váróteremben a három tisztet borogatták. A két csendőr még mindig a resti ajtajában állt mereven. A második csendőr elsápadt.
-Börtönbe tesznek, őrmester úr.
Az őrmester is elsápadt:
-Tudom. De a századparancsnokom volt.”
(Komáromi János)
Nemzet születik, Magyar írók történelmi elbeszélései
Lazi Kiadó, Szeged,
[a]http://www.lazikiado.hu[text]www.lazikiado.hu[/a]
info@lazikiado.hu
