Portfóliók
Zebulon: Gondolkodom, tehát tehén
A várost tele rakták tehenekkel. Bécsben is van ilyen, mondják: műalkotás. Amióta Varró Dániel megírta stílgyakjait a tarka bociról, nekem is az az érzésem, hogy hajlíthatónak kell lennem, átlátszónak, ha lehet, illetve az is, hogy mű-anyag és mű-alkotás között valami mély, azazhogy igenis fel-színi összefüggés lehet.
A teheneket jelképnek szánták, de nem nagyon tudnám megmondani, hogy mit jelképeznek. Szerintem a rendezők, sőt maguk a tehenek sem tudják.
Baromvásár?
Egyébiránt nekem mindig az volt az érzésem, hogy a tehenekben van valami matriarchátus. Én nem mernék ilyet mondani, mert hótziher, hogy mindenki félreérti, ezért Nietzschére hivatkozom, aki szerint a nők macskák, maximum tehenek.
Könnyű nekem, aki gyermekkoromban egészen intim viszonyba kerülhettem több tehénnel is, akiket megfejtem, utána megittam a tejet, persze hagytam a macskának is.
A tehén tőgyét szorongatva az ember kapcsolatban áll az ős-tehénnel, mert a tehén, mivel nem gondolkodik (ergo non est) egyszerre ez a tehén és mindegyik tehén egyszerre. A cogito, mint az a valami, amiben mintegy objektíve felismerhetem saját létezésem, engem nem tölt el különösebben büszkeséggel, szerintem relatíve kevesen vannak a hatmilliárd között, akiket feldob ez az ügy. Az, hogy mitől ember, hogy mitől van, s nem utolsó sorban: tehén?
Próbálj meg azonosulni a tehénnel! Mármint, amelyikkel a városban találkozol. Rájössz, nem megy. Pedig filozófusok és reklámok, papok és pogányok, tévék, tanárok és más entitások hirdetik fennen, hogy hiába vívódom a hússal, lélekkel, lelkiismerettel, magam is műanyag vagyok. Az azonosulás ennek ellenére nem megy. Lehet csak azért, mer túl sokat ittunk azon az éjszakán, de szerintem ennél többről van szó. Ha műanyag vagyok, kellene tudnom műanyagként lenni. Biztosan ismét félreértem a metaforát.
Mármost. Ha föltétlenül műanyag vagyok, mármint, ha fölteszem, hogy ha nem is reálisan, de potenciálisan én magam tehén (is?) vagyok, akkor bizonyos ismérveket, vagy a lényeget tekintve én és a tehén (következésképp az ős-, tehát mindegyik tehénnel is) egyek vagyunk. Csakhogy a tehén-lét, mint láttuk, fenomenontológiailag számomra hozzáférhetetlen, hiszen képtelen vagyok tehénként lenni és érezni, noha tudva tudom, én egy tehén vagyok. Pontosabban több tehén. Akkor meg honnan tudom, hogy én egy tehén vagyok, hiszen tudásom nem származhat tapasztalásból, és következtetés útján sem juthatok ilyen eredményre.
Az ember és a tehén egyenlőségének tana két lénytől (fenoméntől) származhat. Az egyik lény maga a tehén, aki elhitette magával, hogy emancipálódni akar, akár a nők. Róla nem akarunk mondani semmit.
A másik lény Isten, akinek tudnia kell, hogy én műanyag vagyok, akár a tehén, továbbá, hogy nők és férfiak egyenlőek, és többszörös áttételekkel (műtehén, rendes tehén, minden tehén, ős-tehén) visszajuthatok hozzá, aki fölötte áll minden tehénnek, noha értünk ő is tehénné lett.
Éjszaka van és tehenekkel álmodom. Az égből egy ösvény ereszkedik alá, a Gellért téren földet ér, s a Bárány méltóságteljesen sétál lefelé, szarva között hozván a napot meg a holdat. A Duna partján ott összegyűl a város minden műanyagtehene, a Szabadság-híd megnyekken bele, s mind elindulnak (indulunk) a Bárány után az égbe vivő ösvényen. Lábu(n)k nem mozdul, műanyagtehenek (vagyunk).
Amikor fölébredek, az a határozott benyomásom, hogy valahol a Deák-tér körül egy igazi tehén is van, ott fekszik valamelyik félreeső utcában, belei kifordulva, szemei kimeredve, kilóméteres körzetben dögszag és pondrók. Elindulok, hogy megkeressem.
A teheneket jelképnek szánták, de nem nagyon tudnám megmondani, hogy mit jelképeznek. Szerintem a rendezők, sőt maguk a tehenek sem tudják.
Baromvásár?
Egyébiránt nekem mindig az volt az érzésem, hogy a tehenekben van valami matriarchátus. Én nem mernék ilyet mondani, mert hótziher, hogy mindenki félreérti, ezért Nietzschére hivatkozom, aki szerint a nők macskák, maximum tehenek.
Könnyű nekem, aki gyermekkoromban egészen intim viszonyba kerülhettem több tehénnel is, akiket megfejtem, utána megittam a tejet, persze hagytam a macskának is.
A tehén tőgyét szorongatva az ember kapcsolatban áll az ős-tehénnel, mert a tehén, mivel nem gondolkodik (ergo non est) egyszerre ez a tehén és mindegyik tehén egyszerre. A cogito, mint az a valami, amiben mintegy objektíve felismerhetem saját létezésem, engem nem tölt el különösebben büszkeséggel, szerintem relatíve kevesen vannak a hatmilliárd között, akiket feldob ez az ügy. Az, hogy mitől ember, hogy mitől van, s nem utolsó sorban: tehén?
Próbálj meg azonosulni a tehénnel! Mármint, amelyikkel a városban találkozol. Rájössz, nem megy. Pedig filozófusok és reklámok, papok és pogányok, tévék, tanárok és más entitások hirdetik fennen, hogy hiába vívódom a hússal, lélekkel, lelkiismerettel, magam is műanyag vagyok. Az azonosulás ennek ellenére nem megy. Lehet csak azért, mer túl sokat ittunk azon az éjszakán, de szerintem ennél többről van szó. Ha műanyag vagyok, kellene tudnom műanyagként lenni. Biztosan ismét félreértem a metaforát.
Mármost. Ha föltétlenül műanyag vagyok, mármint, ha fölteszem, hogy ha nem is reálisan, de potenciálisan én magam tehén (is?) vagyok, akkor bizonyos ismérveket, vagy a lényeget tekintve én és a tehén (következésképp az ős-, tehát mindegyik tehénnel is) egyek vagyunk. Csakhogy a tehén-lét, mint láttuk, fenomenontológiailag számomra hozzáférhetetlen, hiszen képtelen vagyok tehénként lenni és érezni, noha tudva tudom, én egy tehén vagyok. Pontosabban több tehén. Akkor meg honnan tudom, hogy én egy tehén vagyok, hiszen tudásom nem származhat tapasztalásból, és következtetés útján sem juthatok ilyen eredményre.
Az ember és a tehén egyenlőségének tana két lénytől (fenoméntől) származhat. Az egyik lény maga a tehén, aki elhitette magával, hogy emancipálódni akar, akár a nők. Róla nem akarunk mondani semmit.
A másik lény Isten, akinek tudnia kell, hogy én műanyag vagyok, akár a tehén, továbbá, hogy nők és férfiak egyenlőek, és többszörös áttételekkel (műtehén, rendes tehén, minden tehén, ős-tehén) visszajuthatok hozzá, aki fölötte áll minden tehénnek, noha értünk ő is tehénné lett.
Éjszaka van és tehenekkel álmodom. Az égből egy ösvény ereszkedik alá, a Gellért téren földet ér, s a Bárány méltóságteljesen sétál lefelé, szarva között hozván a napot meg a holdat. A Duna partján ott összegyűl a város minden műanyagtehene, a Szabadság-híd megnyekken bele, s mind elindulnak (indulunk) a Bárány után az égbe vivő ösvényen. Lábu(n)k nem mozdul, műanyagtehenek (vagyunk).
Amikor fölébredek, az a határozott benyomásom, hogy valahol a Deák-tér körül egy igazi tehén is van, ott fekszik valamelyik félreeső utcában, belei kifordulva, szemei kimeredve, kilóméteres körzetben dögszag és pondrók. Elindulok, hogy megkeressem.
