Portfóliók
Marcel Pagnol: Apám dicsősége
A vadászfegyver kipróbálása
Zsebéből egy újságot húzott elő, széthajtotta, majd sebesen megindult az íriszek szegélyezte ösvény felé, ahol az illemhely állt.
-Megy a hasa? -kérdezte Paul? De Jules bácsi nem ment be a kis kunyhóba: a széthajtogatott újságot négy rajszög felhasználásával az ajtajára erősítette, aztán sebesen visszasietett az apám mellé. Egyetlen töltényt helyezett a puskájába.” Vigyázat” -mondta. Vállához emelte a fegyvert, egy másodpercig csak célzott, aztán lőtt. Paul, aki még a fülét is befogta, a ház felé menekült. A két vadász odament az újságlaphoz: azt mindenütt lyukak szaggatták, akár egy tésztaszűrőt. Jules bácsi hosszan vizsgálgatta, és elégedettnek látszott. -Jól összetartanak. A lefojtott csővel lőttem. Harminc méterről tökéletes. Zsebéből egy másik újságlapot vett elő, és amig szétnyitotta, így szólt: Maga jön, Joseph!(Az író édesapja -Kerekes Tamás) Miközben a helyére tette az újabb célt, apám megtöltötte a puskáját. Az első lövés erejére előbukkant anyám és a nagynéni ismét megjelent a teraszon. Paul félig elbújt egy fügefa törzse mögé, egyik szemével odapislogott, a fülét viszont befogta a mutatóujjával. A nagybácsi ügetve visszavonult, és így szólt: -Tessék. Apám célzott, Féltem, nehogy az ajtó mellé lőjön: az a végső megszégyenüléssel lett volna egyenlő, és egyben azt is jelentette volna szerintem, hogy kötelező lemondania a vadászatról. Ekkor tüzelt. A dörej rémisztő volt, a fegyver erőset rúgott s vállán. Úgy tűnt, hogy nem is lepte meg a hang, nyugodt léptekkel közeledett a cél felé-én meg előtte szaladtam. A lövés az ajtó közepére irányult, mert az ólomgolyók a négy oldalon vették közre az újságpapírt. Diadalittas büszkeség vett rajtam erőt, és vártam, hogy Jules bácsi is kifejezze bámulatát. Odajött és megvizsgálta a lőlapot, és egyszerűen így szólt. -Ez nem puska, hanem öntözőkanna. -A kellős közepébe talált! -mondtam én határozottan. Mindkét puskából még hármat lőttek, a lövéseket mindig a nagybácsi vizsgálódásai és kommentárjai kísérték. Végezetül így kiáltott: Az utolsó kettő az őzsörét lesz. Szorítsa jól a tust, Joseph, mert másfélszer annyi puskaport tettem bele. Hölgyeim, önök pedig dugják be a fülüket, különben mennydörgést fognak hallani. Egyszerre tüzeltek, a csattanásba beleszédült az ember, és az ajtó erősen belerázkódott. Mindketten odasiettek, mosolyogva, önmagukkal elégedetten. –Bácsikám -kérdeztem-, ez megölt volna egy vadkant? --Az biztos -kiáltotta-, feltéve, hogy eltalálja.,. Letépte az egymás fölé tűzött újságpapírokat, és észrevettem, hogy húsz kis ólomgolyócska mélyedte be. Keményfa- jegyezte meg -Nem vitte át. Ha lett volna rendes golyónk… Szerencse, hogy nem volt nekik, mert a meggyötört ajtó mögül meghallottunk egy vékony kis hangot. Bizonytalanul kérdezte: -Most már akkor kijöhetünk?
A szobalányunk volt az.
A provancei születésű író-ki elsősorban filmjeiről híres-kirándulást tett az irodalomba, hogy önéletrajzával családi emlékeket örökítsen meg. Pagnol bővérű mesélő, ontja a történeteket a francia vidéki iskoláról, nevelésről, az alkoholizmus elleni harcról és színes családjáról. Falusi mesterségekről, szokásokról és a csodálatos provance-i tájról, rokonokról, a vadász hőstetteivel kérkedő vőről, Jules bácsiról. Színesen és érzékletesen. Humoráról egy kis ízelítő: Élt Abaugne-ban a XVIII században egy nagyon gazdag és ősi kereskedőcsalád, akiket Barthelemynek hívtak. Érdemeik olyan jelentősek voltak, hogy a király egy napon kénytelen volt nemességet adományozni nekik. Mármost 1716. január 19.-ről 20.-ra virradó éjszakáján Barthelemy asszony, aki még igen fiatal volt, és férjét Josephnek hívták, „érezni kezdte az első fájásokat”. Sebesen kocsiba ült, hogy édesanyjukhoz, családi fészkükbe hajtson, ami a legszebb ház volt Cassis községben. Cassis kicsiny családi kikötő volt La Ciotat-tól egy mérföldnyire, és az út háromnegyed része azonos az Aubagne felé haladó útvonallal. Baerthelemy asszony takaró alatt nyögdécselve átkelt hát a szorosokon, aztán a La Bédoulei-gerinceken. Végül fájdalomtól elalélva megérkezett Cassisba, és miközben ágyba fektették, egy kisfiúnak adott életet. Ez az ifjú lett az, akit a Francia Akadémia tagjának választottak 1789. március 5-én, a huszonötös számú székbe: pontosan ez az a szék, amelyet egy másik esztendő március 5-e óta megtisztelő módon magam is elfoglalok. E kettős történetből egyedi kö9vetkeztetés vonható le: annak, hogy valaha is a Jeles Társaság tagjai lehessünk, egyik lehetséges módja az, hogy apánk neve Joseph, megszületni pedig lehetőleg téli pirkadatkor próbáljunk a La Bédoule-i úton, egy kettős ok miatt is nyöszörgő homokfutóban.
A kiadó előszava: népszerű és nemzetközileg ismert francia író, Marcel Pagnol 1957-ben jelentette meg az Apám dicsősége című regényét egy önéletrajzi regénytetralógia (Souvenir denfance) első részeként. A történet, amely a XX. század elején, Provence-ban játszódik, olvasmányos és lebilincselő módon ábrázolja egy család történetét és a kis Marcel növekedését. A könyv a kisfiú szemén keresztül mutatja be a varázslatos provence-i táj, és az itt élő francia parasztok jellegzetes világát, ahol a vadásztöltény készítése, a barkácsolás, a zsíros ételek és a fűszeres borok kedvelése jellemzi a férfit. Marcelt olyan élmények érik, amilyenek másokat is: a felnőttek hazudnak neki. Azt ígérik, hogy elviszik őt a nagy vadászatra, közben mégis nélküle indulnak el hajnalban. A fiú azonban nem esik kétségbe, a vadászok után ered, ám közben eltéved, és az egész napot egy ismeretlen, bozótosokkal teli vidéken tölti. Az eligazodásban még az indiánkönyvekben tanult nyomkeresési ismeretei sem segítenek, de félelme elszáll. Mire visszatalál az ismert ösvényre, már este van, s épp megpillantja apját, aki kettős mesternépszerű és nemzetközileg ismert francia író, Marcel Pagnol 1957-ben jelentette meg az Apám dicsősége című regényét egy önéletrajzi regénytetralógia (Souvenir denfance) első részeként. A történet, amely a XX. század elején, Provence-ban játszódik, olvasmányos és lebilincselő módon ábrázolja egy család történetét és a kis Marcel növekedését. A könyv a kisfiú szemén keresztül mutatja be a varázslatos provence-i táj, és az itt élő francia parasztok jellegzetes világát, ahol a vadásztöltény készítése, a barkácsolás, a zsíros ételek és a fűszeres borok kedvelése jellemzi a férfit. Marcelt olyan élmények érik, amilyenek másokat is: a felnőttek hazudnak neki. Azt ígérik, hogy elviszik őt a nagy vadászatra, közben mégis nélküle indulnak el hajnalban. A fiú azonban nem esik kétségbe, a vadászok után ered, ám közben eltéved, és az egész napot egy ismeretlen, bozótosokkal teli vidéken tölti. Az eligazodásban még az indiánkönyvekben tanult nyomkeresési ismeretei sem segítenek, de félelme elszáll. Mire visszatalál az ismert ösvényre, már este van, s épp megpillantja apját, aki kettős mestrelövéssel teríti le az értékes madarat, a híres királyfoglyot. Míg a vadász dicsőségéről beszélnek a környező falvakban, a mindig önmérsékelt néptanító apa a hiúság bűnébe esik, s fotográfiát készíttet önmagáról vadászzsákmánya társaságában. Sok szempontból a franciák Tüskevárának tekinthető ez a mű. A regény számos népszokást ismertet, megkapóan ábrázolja a dél-francia tájat, s a régióra jellemző szokásokat és az itt élők világlátásátlövéssel teríti le az értékes madarat, a híres királyfoglyot. Míg a vadász dicsőségéről beszélnek a környező falvakban, a mindig önmérsékelt néptanító apa a hiúság bűnébe esik, s fotográfiát készíttet önmagáról vadászzsákmánya társaságában. Sok szempontból a franciák Tüskevárának tekinthető ez a mű. A regény számos népszokást ismertet, megkapóan ábrázolja a dél-francia tájat, s a régióra jellemző szokásokat és az itt élők világlátását
Marcel Pagnol: Apám dicsősége
Móra Kiadó
Kerekes Tamás
Zsebéből egy újságot húzott elő, széthajtotta, majd sebesen megindult az íriszek szegélyezte ösvény felé, ahol az illemhely állt.
-Megy a hasa? -kérdezte Paul? De Jules bácsi nem ment be a kis kunyhóba: a széthajtogatott újságot négy rajszög felhasználásával az ajtajára erősítette, aztán sebesen visszasietett az apám mellé. Egyetlen töltényt helyezett a puskájába.” Vigyázat” -mondta. Vállához emelte a fegyvert, egy másodpercig csak célzott, aztán lőtt. Paul, aki még a fülét is befogta, a ház felé menekült. A két vadász odament az újságlaphoz: azt mindenütt lyukak szaggatták, akár egy tésztaszűrőt. Jules bácsi hosszan vizsgálgatta, és elégedettnek látszott. -Jól összetartanak. A lefojtott csővel lőttem. Harminc méterről tökéletes. Zsebéből egy másik újságlapot vett elő, és amig szétnyitotta, így szólt: Maga jön, Joseph!(Az író édesapja -Kerekes Tamás) Miközben a helyére tette az újabb célt, apám megtöltötte a puskáját. Az első lövés erejére előbukkant anyám és a nagynéni ismét megjelent a teraszon. Paul félig elbújt egy fügefa törzse mögé, egyik szemével odapislogott, a fülét viszont befogta a mutatóujjával. A nagybácsi ügetve visszavonult, és így szólt: -Tessék. Apám célzott, Féltem, nehogy az ajtó mellé lőjön: az a végső megszégyenüléssel lett volna egyenlő, és egyben azt is jelentette volna szerintem, hogy kötelező lemondania a vadászatról. Ekkor tüzelt. A dörej rémisztő volt, a fegyver erőset rúgott s vállán. Úgy tűnt, hogy nem is lepte meg a hang, nyugodt léptekkel közeledett a cél felé-én meg előtte szaladtam. A lövés az ajtó közepére irányult, mert az ólomgolyók a négy oldalon vették közre az újságpapírt. Diadalittas büszkeség vett rajtam erőt, és vártam, hogy Jules bácsi is kifejezze bámulatát. Odajött és megvizsgálta a lőlapot, és egyszerűen így szólt. -Ez nem puska, hanem öntözőkanna. -A kellős közepébe talált! -mondtam én határozottan. Mindkét puskából még hármat lőttek, a lövéseket mindig a nagybácsi vizsgálódásai és kommentárjai kísérték. Végezetül így kiáltott: Az utolsó kettő az őzsörét lesz. Szorítsa jól a tust, Joseph, mert másfélszer annyi puskaport tettem bele. Hölgyeim, önök pedig dugják be a fülüket, különben mennydörgést fognak hallani. Egyszerre tüzeltek, a csattanásba beleszédült az ember, és az ajtó erősen belerázkódott. Mindketten odasiettek, mosolyogva, önmagukkal elégedetten. –Bácsikám -kérdeztem-, ez megölt volna egy vadkant? --Az biztos -kiáltotta-, feltéve, hogy eltalálja.,. Letépte az egymás fölé tűzött újságpapírokat, és észrevettem, hogy húsz kis ólomgolyócska mélyedte be. Keményfa- jegyezte meg -Nem vitte át. Ha lett volna rendes golyónk… Szerencse, hogy nem volt nekik, mert a meggyötört ajtó mögül meghallottunk egy vékony kis hangot. Bizonytalanul kérdezte: -Most már akkor kijöhetünk?
A szobalányunk volt az.
A provancei születésű író-ki elsősorban filmjeiről híres-kirándulást tett az irodalomba, hogy önéletrajzával családi emlékeket örökítsen meg. Pagnol bővérű mesélő, ontja a történeteket a francia vidéki iskoláról, nevelésről, az alkoholizmus elleni harcról és színes családjáról. Falusi mesterségekről, szokásokról és a csodálatos provance-i tájról, rokonokról, a vadász hőstetteivel kérkedő vőről, Jules bácsiról. Színesen és érzékletesen. Humoráról egy kis ízelítő: Élt Abaugne-ban a XVIII században egy nagyon gazdag és ősi kereskedőcsalád, akiket Barthelemynek hívtak. Érdemeik olyan jelentősek voltak, hogy a király egy napon kénytelen volt nemességet adományozni nekik. Mármost 1716. január 19.-ről 20.-ra virradó éjszakáján Barthelemy asszony, aki még igen fiatal volt, és férjét Josephnek hívták, „érezni kezdte az első fájásokat”. Sebesen kocsiba ült, hogy édesanyjukhoz, családi fészkükbe hajtson, ami a legszebb ház volt Cassis községben. Cassis kicsiny családi kikötő volt La Ciotat-tól egy mérföldnyire, és az út háromnegyed része azonos az Aubagne felé haladó útvonallal. Baerthelemy asszony takaró alatt nyögdécselve átkelt hát a szorosokon, aztán a La Bédoulei-gerinceken. Végül fájdalomtól elalélva megérkezett Cassisba, és miközben ágyba fektették, egy kisfiúnak adott életet. Ez az ifjú lett az, akit a Francia Akadémia tagjának választottak 1789. március 5-én, a huszonötös számú székbe: pontosan ez az a szék, amelyet egy másik esztendő március 5-e óta megtisztelő módon magam is elfoglalok. E kettős történetből egyedi kö9vetkeztetés vonható le: annak, hogy valaha is a Jeles Társaság tagjai lehessünk, egyik lehetséges módja az, hogy apánk neve Joseph, megszületni pedig lehetőleg téli pirkadatkor próbáljunk a La Bédoule-i úton, egy kettős ok miatt is nyöszörgő homokfutóban.
A kiadó előszava: népszerű és nemzetközileg ismert francia író, Marcel Pagnol 1957-ben jelentette meg az Apám dicsősége című regényét egy önéletrajzi regénytetralógia (Souvenir denfance) első részeként. A történet, amely a XX. század elején, Provence-ban játszódik, olvasmányos és lebilincselő módon ábrázolja egy család történetét és a kis Marcel növekedését. A könyv a kisfiú szemén keresztül mutatja be a varázslatos provence-i táj, és az itt élő francia parasztok jellegzetes világát, ahol a vadásztöltény készítése, a barkácsolás, a zsíros ételek és a fűszeres borok kedvelése jellemzi a férfit. Marcelt olyan élmények érik, amilyenek másokat is: a felnőttek hazudnak neki. Azt ígérik, hogy elviszik őt a nagy vadászatra, közben mégis nélküle indulnak el hajnalban. A fiú azonban nem esik kétségbe, a vadászok után ered, ám közben eltéved, és az egész napot egy ismeretlen, bozótosokkal teli vidéken tölti. Az eligazodásban még az indiánkönyvekben tanult nyomkeresési ismeretei sem segítenek, de félelme elszáll. Mire visszatalál az ismert ösvényre, már este van, s épp megpillantja apját, aki kettős mesternépszerű és nemzetközileg ismert francia író, Marcel Pagnol 1957-ben jelentette meg az Apám dicsősége című regényét egy önéletrajzi regénytetralógia (Souvenir denfance) első részeként. A történet, amely a XX. század elején, Provence-ban játszódik, olvasmányos és lebilincselő módon ábrázolja egy család történetét és a kis Marcel növekedését. A könyv a kisfiú szemén keresztül mutatja be a varázslatos provence-i táj, és az itt élő francia parasztok jellegzetes világát, ahol a vadásztöltény készítése, a barkácsolás, a zsíros ételek és a fűszeres borok kedvelése jellemzi a férfit. Marcelt olyan élmények érik, amilyenek másokat is: a felnőttek hazudnak neki. Azt ígérik, hogy elviszik őt a nagy vadászatra, közben mégis nélküle indulnak el hajnalban. A fiú azonban nem esik kétségbe, a vadászok után ered, ám közben eltéved, és az egész napot egy ismeretlen, bozótosokkal teli vidéken tölti. Az eligazodásban még az indiánkönyvekben tanult nyomkeresési ismeretei sem segítenek, de félelme elszáll. Mire visszatalál az ismert ösvényre, már este van, s épp megpillantja apját, aki kettős mestrelövéssel teríti le az értékes madarat, a híres királyfoglyot. Míg a vadász dicsőségéről beszélnek a környező falvakban, a mindig önmérsékelt néptanító apa a hiúság bűnébe esik, s fotográfiát készíttet önmagáról vadászzsákmánya társaságában. Sok szempontból a franciák Tüskevárának tekinthető ez a mű. A regény számos népszokást ismertet, megkapóan ábrázolja a dél-francia tájat, s a régióra jellemző szokásokat és az itt élők világlátásátlövéssel teríti le az értékes madarat, a híres királyfoglyot. Míg a vadász dicsőségéről beszélnek a környező falvakban, a mindig önmérsékelt néptanító apa a hiúság bűnébe esik, s fotográfiát készíttet önmagáról vadászzsákmánya társaságában. Sok szempontból a franciák Tüskevárának tekinthető ez a mű. A regény számos népszokást ismertet, megkapóan ábrázolja a dél-francia tájat, s a régióra jellemző szokásokat és az itt élők világlátását
Marcel Pagnol: Apám dicsősége
Móra Kiadó
Kerekes Tamás
