Portfóliók
Megbocsátanál-e a Bukott Angyalnak? (2007. 01. 20)
Megbocsátanál-e a Bukott Angyalnak?
Szólnék előre, hogy aki nagyon vallásosan keresztény, most hagyja abba az olvasást, ugyanis akadhatnak olyan részek, amelyekkel nemhogy nem fog egyetérteni, hanem egyenesen talán istenkáromlásnak fogja vélni.
Szögezzünk le valamit. Nem vagyok keresztény a szó klasszikus értelmében. Nem olvastam még végig a Bibliát, és nem járok templomba. Ennek ellenére hiszek Istenben, és hiszem, hogy elküldte hozzánk egyszülött fiát, Krisztust.
(Ahogy írom ezt a szöveget érdekes dolgok jutnak eszembe, aminek egy kicsiny részét sajnos nem tudhatom be saját „örült” elmémnek.)
A vallás alaptételeit a Biblia tartalmazza, ami áll az Ó-és Új testamentumból, persze ezek csak a kanonizált szövegek, node mi a helyzet az úgynevezett apokrif iratokkal (állítólag nem a Szent Szellem által sugallt szövegekről van szó)? És itt van számomra legalábbis Lucifer kérdése. Az örök kétkedő. Valahol hallottam róla, hogy az eredeti szövegkörnyezetben nem gonosz, hanem mint Istennel szembenálló angyalként jelenik meg. Egyszerűen nem ért egyet.
De honnan eredhet ez a nagy lázadó kedv és gőg? Tegyük fel egy pillanatra csak, hogy az angyalok is ugyanolyan fejlődésciklusokon mentek keresztül, mint az ember születése pillanatától. Tehát képzeljük el hogy van egy idilli családi környezet, egy Apa aki valamiképp Anya is, törődik, istápolja, egyengeti gyermekei útját a végtelenbe, minden rendben és szerencsésen folyik mind addig, amíg az Apa úgy nem dönt új „gyermek” kerül a családba. Kisebb, gyámoltalanabb, együgyűbb, tökéletlen, ebből kifolyólag sokkal többet kell vele foglalkozni. A legtöbb angyal megérti ezt, kedvesen, és szeretettel tekint első csetlés-botlásainkra a paradicsomban.
De ott van Lucifer, aki mint karvezető, az angyalok közt a legszebb pofijú (és csak úgy a fejébe szállna a dicsőség (na ne)). Valahogy nem érti a dolgok alakulását, olyanná válik, mint egy féltékeny testvér, talán, mert úgy érezheti, elhanyagolják, nem törődnek vele eleget. Isten sokszor ugye eljön beszélgetni Ádámmal és Évával szóval sok ideje (ha lehet abban a térben időről beszélni) nem maradt Luciferre. Így Lucifer sértetten kritizálja, ezt az ügyefogyott kis kreatúrát (amit ma embernek nevezünk), de nem hogy nem nyeri meg ezzel Istent, hanem inkább magára haragítja. Tekintve azonban, hogy (mint ugye a gyermek sem emel (jobb esetben, ha valaha volt jó kapcsolata a szüleivel) kezet a szüleire), így dühe az apró emberek ellen irányul. Isten hisz az emberben, hiszi, hogy Lucifer minden mesterkedése ellenére végül jól fog dönteni és ezzel megmutathatja, ennek a sértődékeny, mimózalelkű angyalnak, hogy neki volt igaza. Talán akkor Lucifer is visszatalál Istenhez, és ha nekünk, mint engedetlen gyerekeknek van megbocsátás, neki is kell, hogy legyen, ha kéri, ha nem. Talán ez az egyik olyan dolog, amit nem lehet pénzért, vagy erőszakkal megvenni, elvenni. Szívből kell jönnie, és én úgy gondolom, bárkinek meg lehet bocsátani, csak idő, sok-sok idő kérdése. (ugyanakkor megkérdezném azt is, hogyha azt vallják sokan, hogy Isten jó, Ő az Abszolút Jó, hol az Abszolút rossz? Vagy esetleg Isten egymagában az Abszolút Jó és Rossz is egyben? Akkor meg lenne a válasz honnan örökölte Lucifer lázadó hajlamait. Ugyanakkor arra is, hogy Jézus ennek az Istennek az un. Abszolút Jó megtestesítője a Földön, Lucifer, pedig Az Abszolút Rossz.). Persze ezek a fogalmak viszonylagosak. Megítélés és norma kérdése. Szerintem nincs Abszolút Jó és Rossz. Szerintem Abszolút Keverék van. Rosszak is lehetünk, de Jók is. De nincs meg ugyanakkor az egyik a másik nélkül, hiszen akkor értelmét vesztené az egész játék.
Itt van még Júdás állítólagos árulásának kérdése. Sokat foglalkoznak ezzel a témával mostanában (sokkal okosabb emberek, mint én). Én csak magamból tudok kiindulni ebben a kérdéskörben. Tegyük fel, én vagyok Júdás. (elgondolni is rémes). Szóval jövök-megyek Jézussal, nap, mint nap tanújelét adja, hogy igazat prédikál, csodák történnek a szemem láttára. Legbelül tudom, hogy Ő az Élő Isten egyszülött fia. Ennek tudatában engem ugyan egy lélek sem tudna rávenni, arra, hogy eláruljam! Csak Ő maga.
Jézusnak meg kellett halni, hogy mi élhessünk. De előtte meg kellett győznie Júdást, hogy ahhoz, hogy ő beteljesítse végzetét, el kell árulnia. Micsoda iszonyatos teher lehet ez? Elárulni Isten fiát! Tehát ha ez így volt, vagyis, hogy Jézusnak meg kellett győznie Júdást, akkor Júdás elvégezte ezt a hálátlan feladatot, amit igazából Isten rótt rá, tehát elvileg a Mennybe jutott?
Sok kérdés van még, amit nem tettem fel, amire sem a Biblia, sem az Egyház nem tudja a választ, vagy nem akarja megmondani.
De ha egyszer találkozom Krisztussal, majd megkérdezem.
2007-01-20
Szólnék előre, hogy aki nagyon vallásosan keresztény, most hagyja abba az olvasást, ugyanis akadhatnak olyan részek, amelyekkel nemhogy nem fog egyetérteni, hanem egyenesen talán istenkáromlásnak fogja vélni.
Szögezzünk le valamit. Nem vagyok keresztény a szó klasszikus értelmében. Nem olvastam még végig a Bibliát, és nem járok templomba. Ennek ellenére hiszek Istenben, és hiszem, hogy elküldte hozzánk egyszülött fiát, Krisztust.
(Ahogy írom ezt a szöveget érdekes dolgok jutnak eszembe, aminek egy kicsiny részét sajnos nem tudhatom be saját „örült” elmémnek.)
A vallás alaptételeit a Biblia tartalmazza, ami áll az Ó-és Új testamentumból, persze ezek csak a kanonizált szövegek, node mi a helyzet az úgynevezett apokrif iratokkal (állítólag nem a Szent Szellem által sugallt szövegekről van szó)? És itt van számomra legalábbis Lucifer kérdése. Az örök kétkedő. Valahol hallottam róla, hogy az eredeti szövegkörnyezetben nem gonosz, hanem mint Istennel szembenálló angyalként jelenik meg. Egyszerűen nem ért egyet.
De honnan eredhet ez a nagy lázadó kedv és gőg? Tegyük fel egy pillanatra csak, hogy az angyalok is ugyanolyan fejlődésciklusokon mentek keresztül, mint az ember születése pillanatától. Tehát képzeljük el hogy van egy idilli családi környezet, egy Apa aki valamiképp Anya is, törődik, istápolja, egyengeti gyermekei útját a végtelenbe, minden rendben és szerencsésen folyik mind addig, amíg az Apa úgy nem dönt új „gyermek” kerül a családba. Kisebb, gyámoltalanabb, együgyűbb, tökéletlen, ebből kifolyólag sokkal többet kell vele foglalkozni. A legtöbb angyal megérti ezt, kedvesen, és szeretettel tekint első csetlés-botlásainkra a paradicsomban.
De ott van Lucifer, aki mint karvezető, az angyalok közt a legszebb pofijú (és csak úgy a fejébe szállna a dicsőség (na ne)). Valahogy nem érti a dolgok alakulását, olyanná válik, mint egy féltékeny testvér, talán, mert úgy érezheti, elhanyagolják, nem törődnek vele eleget. Isten sokszor ugye eljön beszélgetni Ádámmal és Évával szóval sok ideje (ha lehet abban a térben időről beszélni) nem maradt Luciferre. Így Lucifer sértetten kritizálja, ezt az ügyefogyott kis kreatúrát (amit ma embernek nevezünk), de nem hogy nem nyeri meg ezzel Istent, hanem inkább magára haragítja. Tekintve azonban, hogy (mint ugye a gyermek sem emel (jobb esetben, ha valaha volt jó kapcsolata a szüleivel) kezet a szüleire), így dühe az apró emberek ellen irányul. Isten hisz az emberben, hiszi, hogy Lucifer minden mesterkedése ellenére végül jól fog dönteni és ezzel megmutathatja, ennek a sértődékeny, mimózalelkű angyalnak, hogy neki volt igaza. Talán akkor Lucifer is visszatalál Istenhez, és ha nekünk, mint engedetlen gyerekeknek van megbocsátás, neki is kell, hogy legyen, ha kéri, ha nem. Talán ez az egyik olyan dolog, amit nem lehet pénzért, vagy erőszakkal megvenni, elvenni. Szívből kell jönnie, és én úgy gondolom, bárkinek meg lehet bocsátani, csak idő, sok-sok idő kérdése. (ugyanakkor megkérdezném azt is, hogyha azt vallják sokan, hogy Isten jó, Ő az Abszolút Jó, hol az Abszolút rossz? Vagy esetleg Isten egymagában az Abszolút Jó és Rossz is egyben? Akkor meg lenne a válasz honnan örökölte Lucifer lázadó hajlamait. Ugyanakkor arra is, hogy Jézus ennek az Istennek az un. Abszolút Jó megtestesítője a Földön, Lucifer, pedig Az Abszolút Rossz.). Persze ezek a fogalmak viszonylagosak. Megítélés és norma kérdése. Szerintem nincs Abszolút Jó és Rossz. Szerintem Abszolút Keverék van. Rosszak is lehetünk, de Jók is. De nincs meg ugyanakkor az egyik a másik nélkül, hiszen akkor értelmét vesztené az egész játék.
Itt van még Júdás állítólagos árulásának kérdése. Sokat foglalkoznak ezzel a témával mostanában (sokkal okosabb emberek, mint én). Én csak magamból tudok kiindulni ebben a kérdéskörben. Tegyük fel, én vagyok Júdás. (elgondolni is rémes). Szóval jövök-megyek Jézussal, nap, mint nap tanújelét adja, hogy igazat prédikál, csodák történnek a szemem láttára. Legbelül tudom, hogy Ő az Élő Isten egyszülött fia. Ennek tudatában engem ugyan egy lélek sem tudna rávenni, arra, hogy eláruljam! Csak Ő maga.
Jézusnak meg kellett halni, hogy mi élhessünk. De előtte meg kellett győznie Júdást, hogy ahhoz, hogy ő beteljesítse végzetét, el kell árulnia. Micsoda iszonyatos teher lehet ez? Elárulni Isten fiát! Tehát ha ez így volt, vagyis, hogy Jézusnak meg kellett győznie Júdást, akkor Júdás elvégezte ezt a hálátlan feladatot, amit igazából Isten rótt rá, tehát elvileg a Mennybe jutott?
Sok kérdés van még, amit nem tettem fel, amire sem a Biblia, sem az Egyház nem tudja a választ, vagy nem akarja megmondani.
De ha egyszer találkozom Krisztussal, majd megkérdezem.
2007-01-20
