Portfóliók

Démoni Szerető

Sötét éjjel álmodom Róla,
mikor a tompa csendben éjfélt üt az óra.

Életre kel minden árny,
kúszik-mászik rögös útján.
Alakot ölt a feketeség,
köpönyege a földre ér.
Nesztelenül átsuhan a szobán,
valahonnan ismerem talán.
Arcomon érzem lehelletét,
melegség önt el mikor hozzám ér.
Nedves ajka ajkamat keresi,
csókot ád amikor megleli.
Keze útnak indul, mint az éji vándor,
hegyeken, völgyeken, titkos zugban táncol.
Ujjhegye, ujjhegyem érinti,
kezemet izzó testére teszi.
Bátortalanul ívet rajzolok,
gerince akár megannyi gyöngysorok.
Izmai húrként feszülnek,
érintésem nyomán tovább hevülnek.
Tűz lobban pogány táncot járva,
testünk összeforr az örök félhomályba.
Csobban a víz, pattan a szikra,
dobban a föld, libben az illat.

Még utolsó csókot hint puha szája,
majd lassan eltűnik Árnyékországba.
S ezzel meg is jött a hajnal,
Szeretőm búcsút int a napsugarakkal.