Portfóliók
Könyvárusom legendája
Könyvárusom legendája
A könyves szakma számomra nem csupán munka, hanem Hivatás. Közel 5 év kellett, hogy rájöjjek erre.
Egész kicsi korom óta rajongok a könyvekért és az olvasásért. Először a szüleim meséket olvastak nekem esténként, míg el nem aludtam, így megismerkedhettem Babszem Jankóval, Holleanyóval, Bárány Boldizsárral (igazából ő magnóról szólt) Süsüvel a tv-ből és még sorolhatnám, így egykeként sok „barátot” szereztem kedves könyvek lapjairól. Mikor megtanultam olvasni, feltárult előttem, egy merőben színesebb és képzeletdúsabb világ, mint amit addig láthattam. Sokat olvastunk együtt Anyával, de most csak egy cím jut eszembe „Csöngetésre vakkants!”. Aztán felfedeztem az egy buszmegállónyira lévő könyvtárat… Innentől nem volt megállás…
Mikor leérettségiztem és nem vettek fel a tanítóképzőre, mert nem tudtam énekelni (pedig az alkalmasságiból már csak ez hiányzott), elindultam munkát keresni. Valahogy a ruhás-cipős üzletek nem jöttek be, nem akarok bántani senkit, de én kihívást és izgalmat kerestem. Valamit, ami több mint én. Bebarangoltuk az Árkádot (Örs vezér tere), akkori párommal és az I. emelet végében találtunk egy nagy könyvesboltot. Szerencsém volt, kis tábla hirdette, hogy eladót felvesznek. Hűvös, légkondicionált helyiség, rengeteg könyv és nyugodt környezet (mivel augusztust írtunk). Első állásinterjúmról, azzal tértem haza (telekürtölve az egész lakást ezzel a hírrel), képzeljétek próbaidős vagyok a Librinél! Aztán a próbaidőből átmentünk észrevétlen a „nem próbaidőbe” (de tényleg észrevétlen, mert mikor az akkori boltvezetőhelyettes rájött, viccesen megjegyezte, hogy akkor már ki sem rúghatnak csak úgy (nem mintha szándékában állt volna), akkor viszont készítsünk egy törzsvásárlói kártyát nekem is).
Teltek-múltak a hetek, megtanultam kasszázni (megfizettem a tanulópénzt is, fúj). Egyre inkább beszippantott ez a különös, hol kegyetlen, hol érzéki univerzum, ami nem csupán betűk számlálhatatlan tengeréből állt. Olyan voltam, mint a szabadon engedett kerge kiskutya csontvárosban (azért a territórium kijelöléséről lemondtam). Mindent meg kellett szaglászni, bele kellett nézni, kicsit megtapogatni. (Néha, mikor elcsendesedik az üzlet, bezárunk és eloltjuk a villanyt, különös fényben dereng a bolt. Ilyenkor hallani vélem, ahogy évszázados titkokat cserélnek suttogva a könyvek egymás között.)
Egy szó, mint száz beleszerettem, menthetetlenül és végérvényesen (persze az ilyesmire csak utólag jön rá az ember lánya).
Nyúztam az akkor boltvezetőt (tudni illik, azóta más valaki van, és bizony ügyvezető igazgatóból is a harmadikat fogyasztjuk), hogy had menjek könyves suliba. De akkor épp nem én voltam a soros és a második évben meguntam a könyörgést. Helyette elvégeztem egy kereskedő boltvezetőt saját kontóra és le is vizsgáztam, bár több köze volt a dolognak a vendéglátóiparhoz mint a könyvekhez.
Aztán az idén megkérdezték, nem e szeretnék véletlen könyves suliba menni. Nagyon örültem ennek az ajánlatnak, és természetesen kapva kaptam rajta (a kerge kiskutya szárnyakat növesztve lebegett 2 centivel a Föld felett).
Most, hogy túl vagyok lassan a kurzus felén és kezd kikristályosodni a Lényeg (hála és köszönet remek tanáraimnak), attól tartok, hogy a szerelemből, szerelmi házasság lesz (gyerekekkel meg minden).
Eddig a történet jelenleg, de, ha sírom egykor mégis feltöretne, valami régész a múltat feledve, mélységes mélyre ás, s remélem, rátalál egy régi kopottas füzetre, melyben e történet tovább tekergett.
2007. 01. 08.
A könyves szakma számomra nem csupán munka, hanem Hivatás. Közel 5 év kellett, hogy rájöjjek erre.
Egész kicsi korom óta rajongok a könyvekért és az olvasásért. Először a szüleim meséket olvastak nekem esténként, míg el nem aludtam, így megismerkedhettem Babszem Jankóval, Holleanyóval, Bárány Boldizsárral (igazából ő magnóról szólt) Süsüvel a tv-ből és még sorolhatnám, így egykeként sok „barátot” szereztem kedves könyvek lapjairól. Mikor megtanultam olvasni, feltárult előttem, egy merőben színesebb és képzeletdúsabb világ, mint amit addig láthattam. Sokat olvastunk együtt Anyával, de most csak egy cím jut eszembe „Csöngetésre vakkants!”. Aztán felfedeztem az egy buszmegállónyira lévő könyvtárat… Innentől nem volt megállás…
Mikor leérettségiztem és nem vettek fel a tanítóképzőre, mert nem tudtam énekelni (pedig az alkalmasságiból már csak ez hiányzott), elindultam munkát keresni. Valahogy a ruhás-cipős üzletek nem jöttek be, nem akarok bántani senkit, de én kihívást és izgalmat kerestem. Valamit, ami több mint én. Bebarangoltuk az Árkádot (Örs vezér tere), akkori párommal és az I. emelet végében találtunk egy nagy könyvesboltot. Szerencsém volt, kis tábla hirdette, hogy eladót felvesznek. Hűvös, légkondicionált helyiség, rengeteg könyv és nyugodt környezet (mivel augusztust írtunk). Első állásinterjúmról, azzal tértem haza (telekürtölve az egész lakást ezzel a hírrel), képzeljétek próbaidős vagyok a Librinél! Aztán a próbaidőből átmentünk észrevétlen a „nem próbaidőbe” (de tényleg észrevétlen, mert mikor az akkori boltvezetőhelyettes rájött, viccesen megjegyezte, hogy akkor már ki sem rúghatnak csak úgy (nem mintha szándékában állt volna), akkor viszont készítsünk egy törzsvásárlói kártyát nekem is).
Teltek-múltak a hetek, megtanultam kasszázni (megfizettem a tanulópénzt is, fúj). Egyre inkább beszippantott ez a különös, hol kegyetlen, hol érzéki univerzum, ami nem csupán betűk számlálhatatlan tengeréből állt. Olyan voltam, mint a szabadon engedett kerge kiskutya csontvárosban (azért a territórium kijelöléséről lemondtam). Mindent meg kellett szaglászni, bele kellett nézni, kicsit megtapogatni. (Néha, mikor elcsendesedik az üzlet, bezárunk és eloltjuk a villanyt, különös fényben dereng a bolt. Ilyenkor hallani vélem, ahogy évszázados titkokat cserélnek suttogva a könyvek egymás között.)
Egy szó, mint száz beleszerettem, menthetetlenül és végérvényesen (persze az ilyesmire csak utólag jön rá az ember lánya).
Nyúztam az akkor boltvezetőt (tudni illik, azóta más valaki van, és bizony ügyvezető igazgatóból is a harmadikat fogyasztjuk), hogy had menjek könyves suliba. De akkor épp nem én voltam a soros és a második évben meguntam a könyörgést. Helyette elvégeztem egy kereskedő boltvezetőt saját kontóra és le is vizsgáztam, bár több köze volt a dolognak a vendéglátóiparhoz mint a könyvekhez.
Aztán az idén megkérdezték, nem e szeretnék véletlen könyves suliba menni. Nagyon örültem ennek az ajánlatnak, és természetesen kapva kaptam rajta (a kerge kiskutya szárnyakat növesztve lebegett 2 centivel a Föld felett).
Most, hogy túl vagyok lassan a kurzus felén és kezd kikristályosodni a Lényeg (hála és köszönet remek tanáraimnak), attól tartok, hogy a szerelemből, szerelmi házasság lesz (gyerekekkel meg minden).
Eddig a történet jelenleg, de, ha sírom egykor mégis feltöretne, valami régész a múltat feledve, mélységes mélyre ás, s remélem, rátalál egy régi kopottas füzetre, melyben e történet tovább tekergett.
2007. 01. 08.
