Portfóliók

És egyszer a fény összeáll, mint hús a fasírtban
hunyorgó szemmel látom a sorokat, mit megírtam,
ott sorjáznak, mind illegve rózsaszín tüllben,
velük lesz a dallam, mit hazafelé fütyültem.
Anyám szava és barátnőknek mesélt büszkesége,
az elkobzott bicikli, ó mennyit tűrtem érte.
Ízesítésnek kamaszkorom összes hibás nője,
a hazug prizma, hogy a reményem összetörje.
Az elhatározás a felkészületlen apaságra,
az a január és az évszázad havazása.
A sorok kerülgetik a megélt buckákat
és a lehetőség még egy éjjelre az utcán hagy,
hogy átvirrasszam a ravatali csendet,
hogy érezzem az Isten mit, miért teremtett,
hogy egyszer lehessek okos ebben az életben,
és kérdezhessem azt, amit soha nem kérdeztem.
Hogy legyek a magam ura, és legyek fény magamnak,
mert az utódok indokolatlanul szobrot faragnak.