Portfóliók

Csikorogva karcol csizmatalp jeget,
Bömböl a szél, jégcsap lóg az ereszen.
Szürke ég alatt szürke hómező,
Fény pislákol túl a dombon, erdőn.

Férfiak mennek szótlan, kemények,
Távoli dombon erdőbe sietnek,
Asszonyi rontást a faluról elűzni,
S tűzzel életet kioltani.

Templomból miseszó se hallik,
Kunyhóban a munka nem zajlik.
Különös szombat a mai,
Szent Borbála ünnepét ülik.

Messze várostól, kúriától, katedrálistól,
Törvényt ülnek a vének, határozott.
Asszonyt ítél a bajusz s szakáll,
Suba s buzogány ismeri a szokást.

Hosszú az út a falutól a hegyig,
Hol a rossz lelkeknek gyülekezni tetszik,
Hosszú az út egy rongyos nőnek,
Fedetlen fejjel, kibomlott fővel.

Dombon, távol sisaktól, páncéltól,
Távol püspök pásztorbotjától,
Távol az ország minden bajától,
Beteljesedett az emberi jog.

Mindenki némán tette a dolgát,
Senki nem érezte biztosnak magát.
Sokáig vajúdott a vének tanácsa,
Míg döntött a nemzetség bírája.

Ki felelős egy sarj életéért,
Ki egy nemzettség bukásáért,
Ki az, ki tudja, hová lett egy lélek,
Hová tűnt Ágnes úrnő szeme fénye?

Mért nincs többé jövője
Endre törzsének,
Hová lesz a föld, a nép,
Ha nem lesz törzs, nemzettség többé?

Egy asszony a bűnös,
Ki csecsszopót ölt:
Szemével verte meg a bárányt,
Bálvány vérét vette az álmán.

Asszony az, kinek meg kell halni,
Kit nem ismer többé senki
Kit nem etet többé a család,
S ki házban nem hál már.

Asszonyi kézen feszül kötél,
Asszonyi tekintet mered a jégre,
Messze innen befagyott tó,
Halászoknak most nem való.

Remete lakik a szigeten,
Ismerte őt személyesen,
Tudta ki ő, s mit keres
E kopár, kietlen vidéken.

De nincs már többé ismeretség,
Kivetette őt a község,
Faluban kutya is megugatja,
Gyerekhad ujjal mutogatja.

Nincs már neki jövője,
Tűzzé lesz jeges lelke,
Bús tekintet elhamvad,
Izzó parázs lesz arany haja.

Bárd sújt le zsenge fára,
Gyűlik már a rőzse, máglya,
Tisztás lesz az erdő helyén,
Szűz hó letiport, s kemény.

-

Temetik a kijevi remetét,
Tihany mocsaras szigetén,
Kőluk várja s megdicsőülés,
A sztyepp szülöttét.

Hideg szikla az ágya,
Daróc a párnája,
Névtelenség a rangja,
Kín s nélkülözés a pompája.

Elsiratják, társai,
Mind kik élnek halni,
Szomorúság papjai,
Nyomorúság lovagjai.

Eltemették, elfelejtették,
Bogyókból a tort megülték,
Misét érette elmondták,
Fa feszületet megcsókolták.

-

Száll már a füst az égre.
Látják a fekete jelképet,
Érzik csípős szagát,
Ágnes asszony hagyatékát.