Portfóliók
Feltámadás
Feltámadás
Festők álma volt az a hatalmas nyárfasor, mely Tiszavárkonyban a folyót szegélyezte, művésztelep is épült rá, meg álmok, filmek, aztán majdnem minden megsemmisült, csak az a gyönyörű folyókanyarulat, a béke, a nyárfasusogás, nos ebben nem volt mit tönkretenni a politikának. A faluban kissé majdnem minden rendhagyó volt; teszem azt, maga a révész is nő volt, Boriska néni. Hatalmas, széles vállakkal, gyönyörű ősz hajjal és nagy munkabírással. Birkától kezdve részeg romáig mindenkit elvitt fillérekért. Stallumát, a legenda szerint megholt férjétől örökölte, s ezt a nehéz öregséget cipelte a legvégső határig. A falunak, megvoltak a maga legendái, az öreg svájci grófnőtől kezdve, akié volt az egész tiszamenti terület, csak az ötvenes években kisajátították, na erre mondhatta Proudhon, hogy a tulajdon lopás, csak itt épp a magát államnak nevezett kommunista hatalom lopott. Két, markos erős kézzel. És egy máig rejtélyes pap megyilkolása.(Hogy bűntény történt-e, illetve, hogyan is történt az eset, máig tisztázatlan. De hát nemcsak utcanévtáblák vannak a faluban, de rejtélyek is. Ám a faluban azért volt békés az élet, mert minden utcát Endre utcának hívtak, s így eltévedni sem lehetett, ha az ember ismerte mind a tizenhármat, már, ha értik, hogy mire gondolok. Nos, ha minden utca Endre volt, akkor minden második ember Baricza. Mindkét esetben a megtiszteltetés a nevet pusztán önmagában megillette. A mi Bariczánk fél kézzel ásta ki a vízvezetéket árkát a kertünkben, ami egy két markos kézzel bíró parasztembernek is becsületére vált volna abban a kötött, agyagos földben. Földhöz mi a majdnem legutolsónak nevezett nagy tiszai árvíz után jutottunk ott, mert a bölcs állam hozott egy döntést, miszerint árvízvédelmi területre lakóház nem épülhet, csak nyaraló. A földhöz egy fél pár cipő árán jutottunk. Ez volt a hivatalos ára. Kerítésünk nem volt. Az csak később került. Hozzáláttunk az építéshez. Kevertük a maltert, ritkítottuk a cserjét, Törcsvári Frédi nevű kotorékebünkről álmunkban sem tételezhettük fel eddig, hogy a bostoni fojtogató lelkét bírja. Ebéd felé, boldogan, farkát lelkesen csóválva hívta Apámat, a falkavezért, hogy tudományáért megdícsérje. Hat, gyönyörű, csendben megfojtott japán kakas feküdt a leendő küszöbünk előtt. Az addig ismeretlen szomszédunk passzióból tartott, nehezen beszerezhető állatkülönlegességről van szó, melyek különleges gondoskodást vártak, s anyailag is komoly értéket képviseltek. Apám halálra sápadt. -Ez a szomszédság is jól kezdődik-gondolta. A lovagiasság szabályai szerint le kellett tehát vizitelnünk a szomszédoknál. Szerencse a bajban, hogy szomszédunk-a legnagyobb meglepetésünkre orvos volt, mint apám, koruk is hasonlíthatott. Az ölremenést tehát megúsztuk, mert a jeles doktor nemcsak jó és megértő szomszéd volt, de ritka bölcs ember. Följelentésről, bírósági perről tehát ez esetben szó sem lehetett, volt az első jele a doktor rendkívüli humánumának. A bemutakozásból kis kvaterkázás lett. Saját borából kínált meg bennünket, amikor látogató érkezett. A Kancellár. Bocsássa meg kérem mindenki a falu sajátos humorát, egy borissza cigányt tüntettek ki a Kancellár titulussal, két olajos, barna szeméből patakzottak a könnyek, ölében, mint Madonna a Pietát, egy teljesen széttrancsírozott kutyácskát tartott. Apámnak ez már sok volt, halálsápadtan állt fel. Halál ellen nincs orvosság a kertben- mormolta latinul a szentenciát.
Látogatni csak a következő szombaton tudtunk, az első ember, akit láttunk, a kocsmából peckesen kijövő Kancellár volt, kit vidáman kísérte Gyula nevű kutyája. Ez, hogy történhetett?
Megigazította rojtos kalapját és így felelt.
-A doktor úr összevarta, mint egy gumilabdát. Azóta még erősebben is csahol-.
Kerekes Tamás
Festők álma volt az a hatalmas nyárfasor, mely Tiszavárkonyban a folyót szegélyezte, művésztelep is épült rá, meg álmok, filmek, aztán majdnem minden megsemmisült, csak az a gyönyörű folyókanyarulat, a béke, a nyárfasusogás, nos ebben nem volt mit tönkretenni a politikának. A faluban kissé majdnem minden rendhagyó volt; teszem azt, maga a révész is nő volt, Boriska néni. Hatalmas, széles vállakkal, gyönyörű ősz hajjal és nagy munkabírással. Birkától kezdve részeg romáig mindenkit elvitt fillérekért. Stallumát, a legenda szerint megholt férjétől örökölte, s ezt a nehéz öregséget cipelte a legvégső határig. A falunak, megvoltak a maga legendái, az öreg svájci grófnőtől kezdve, akié volt az egész tiszamenti terület, csak az ötvenes években kisajátították, na erre mondhatta Proudhon, hogy a tulajdon lopás, csak itt épp a magát államnak nevezett kommunista hatalom lopott. Két, markos erős kézzel. És egy máig rejtélyes pap megyilkolása.(Hogy bűntény történt-e, illetve, hogyan is történt az eset, máig tisztázatlan. De hát nemcsak utcanévtáblák vannak a faluban, de rejtélyek is. Ám a faluban azért volt békés az élet, mert minden utcát Endre utcának hívtak, s így eltévedni sem lehetett, ha az ember ismerte mind a tizenhármat, már, ha értik, hogy mire gondolok. Nos, ha minden utca Endre volt, akkor minden második ember Baricza. Mindkét esetben a megtiszteltetés a nevet pusztán önmagában megillette. A mi Bariczánk fél kézzel ásta ki a vízvezetéket árkát a kertünkben, ami egy két markos kézzel bíró parasztembernek is becsületére vált volna abban a kötött, agyagos földben. Földhöz mi a majdnem legutolsónak nevezett nagy tiszai árvíz után jutottunk ott, mert a bölcs állam hozott egy döntést, miszerint árvízvédelmi területre lakóház nem épülhet, csak nyaraló. A földhöz egy fél pár cipő árán jutottunk. Ez volt a hivatalos ára. Kerítésünk nem volt. Az csak később került. Hozzáláttunk az építéshez. Kevertük a maltert, ritkítottuk a cserjét, Törcsvári Frédi nevű kotorékebünkről álmunkban sem tételezhettük fel eddig, hogy a bostoni fojtogató lelkét bírja. Ebéd felé, boldogan, farkát lelkesen csóválva hívta Apámat, a falkavezért, hogy tudományáért megdícsérje. Hat, gyönyörű, csendben megfojtott japán kakas feküdt a leendő küszöbünk előtt. Az addig ismeretlen szomszédunk passzióból tartott, nehezen beszerezhető állatkülönlegességről van szó, melyek különleges gondoskodást vártak, s anyailag is komoly értéket képviseltek. Apám halálra sápadt. -Ez a szomszédság is jól kezdődik-gondolta. A lovagiasság szabályai szerint le kellett tehát vizitelnünk a szomszédoknál. Szerencse a bajban, hogy szomszédunk-a legnagyobb meglepetésünkre orvos volt, mint apám, koruk is hasonlíthatott. Az ölremenést tehát megúsztuk, mert a jeles doktor nemcsak jó és megértő szomszéd volt, de ritka bölcs ember. Följelentésről, bírósági perről tehát ez esetben szó sem lehetett, volt az első jele a doktor rendkívüli humánumának. A bemutakozásból kis kvaterkázás lett. Saját borából kínált meg bennünket, amikor látogató érkezett. A Kancellár. Bocsássa meg kérem mindenki a falu sajátos humorát, egy borissza cigányt tüntettek ki a Kancellár titulussal, két olajos, barna szeméből patakzottak a könnyek, ölében, mint Madonna a Pietát, egy teljesen széttrancsírozott kutyácskát tartott. Apámnak ez már sok volt, halálsápadtan állt fel. Halál ellen nincs orvosság a kertben- mormolta latinul a szentenciát.
Látogatni csak a következő szombaton tudtunk, az első ember, akit láttunk, a kocsmából peckesen kijövő Kancellár volt, kit vidáman kísérte Gyula nevű kutyája. Ez, hogy történhetett?
Megigazította rojtos kalapját és így felelt.
-A doktor úr összevarta, mint egy gumilabdát. Azóta még erősebben is csahol-.
Kerekes Tamás
