Portfóliók

Múló tegnapoknak lassú vérében,
Mint folyóban sodródik éltében.
Roncsokban állva egy tenger öblében,
Vérével mossa magáról a szégyent.

Az idő elrágta már húsvér testét.
A fákon nem nyílik többé zöld remény.
És érezni, hogy szíve milyen kemény,
Üveges szeméből könnyezi a vért.

Fölötte halálos sirályok keringnek,
Alatta ficánkolnak bűzös heringek.

Megrészegülten nyaljuk le a hűs acél-pengét,
És magunk feketén ragyogó szerelmét.

És mikor nyelvünk apró darabokra szabtuk,
A vértócsához, miközben bele lóg hajunk,
Eszméletlenül és ájulva lehajolunk,
Hogy egymás édes vér-ízét most megkóstoljuk.

És aztán hadd csókoljam szerelemmel a szád.
Ami egymás vérétől kezdett alvadni mát.
Hadd szívjam nyelvedből véred. S üvölts egy imát
Felszabdalt sebedre, mely neked már nagyon fáj.

És gyere! Fogjad meg immár besebzett kezem.
Forró, égető a vérünk; a tenger hideg.

És gyere! Akard te is a langyos tengert.
És mossuk le magunkról a szégyent.