Portfóliók
Szerb Antal, az irodalomtörténet-írás varázslója
Szerb Antal: Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák I-III.
Ilyen könyvek kiadásáról álmodik egy kiadó és olvasásáról a könyvszerető ember. Keménytábla, védőborító, könyvjelző, tisztességes papír, olvasható méretű és tipográfiájú betűtípus, egyszerű, de szép borító, tematikus szerkesztés, pontos és könnyen áttekinthető feltüntetése az első megjelenéseknek, sőt a névmutató sem hiányzik. A szerző neve jóval nagyobb betűkkel szedett a címnél, ellentétben Esti Kornél információival: SZERB ANTAL. A Magvető Kiadó gondozta életmű-sorozatban három kötetben jelentek meg esszéi, kritikái, tanulmányai. Az elsőbe a világirodalmi, a másodikba a magyar irodalmi, a harmadikba az úgynevezett vegyes tárgyú írások kerültek a szövegek gondozója és szerkesztője Papp Csaba munkájának köszönhetően. Olyan egyszerűnek tűnik föl ezeknek a nyilvánvaló elvárásoknak megfelelni, mégis kevés könyv megjelenésekor egyértelmű az a tartalmi átgondoltság és külső harmónia, mely ezt a három kötetet jellemzi.
A világirodalmi tárgyú írásokat áttekintve kedves ismerősként köszönthetjük a kötet címét adó írást, a Hétköznapok és csodákat, Az angol irodalom kis tükrét és a legtöbb szöveget, ezt a laza szerkezetű, de mégis szinte egy (újabb) világirodalom történetet. Köszönhető ez a kronologikus szerkesztési elvnek, mely születési sorrendben közli a szerzőkről írt hosszabb-rövidebb tanulmányokat, tehát nem a szövegek megírásának vagy megjelenésének időpontjait veszi alapul. Abban különbözik a világirodalom történetnek nevezett munkától, hogy elsősorban a legnagyobbakról szóló szövegeket tartalmaz: Homéroszról, Cervantesről, Shakespeare-ről, Goethe-ről, Ibsenről, Yeatsről Proustról egyaránt.
Az esszék és tanulmányok mögött kritikák és könyvismertetések sorjáznak, az utóbbiak között rendhagyóan néhány (nyilvánvalóan publikálatlan) lektori jelentést olvashatunk, Szerb Antal élvezetes stílusában, aki kíméletlenül lebeszéli a kiadót akár H. G. Wells regényének kiadásáról is.
A magyar irodalomról szóló írásokat egybegyűjtő kötet magától értetődően nem mutathat olyan egységes és átgondolt képet, mint az első, megegyező szerkesztési elvek mellett sem. Szerb Antal sokat írt a romantika korának alkotóiról és kortárs szerzőkről. Ady és Babits mellett ugyan többet foglalkozott Tormay Cecile, mint Krúdy Gyula („a legfőbb mester”) műveivel, de nem sok olyan szerzőnek szentelt időt, akik azóta kihullottak az irodalmi kánon nagy lyukú rostáján.
Tele van ez a kötet apró gyöngyszemekkel, mint a Tóni című írás, Kölcsey Ferenc unokahúgának, Kölcsey Antóniának akkoriban kiadott naplójáról vagy a kritikák közül Szomory Dezső: Levelek egy barátnőmhöz című regényéről írt alapvető, szinte már posztmodern szemlélettel olvasó szövege és itt található a lektori jelentések leghumorosabbika Tamás István Lányok az éjszakában című olvashatatlan regényéről.
Tele van ez a kötet olyan érdekfeszítő gördülékenységgel megírt tanulmányokkal, mint A kuruc kori költészet, Az intellektuális költő (Babits költői nyelve és az angolszász irodalom közti viszonyról) és a Vörösmarty-tanulmányok. A kötet címéül választott Mindig lesznek sárkányok című rövidebb, nem csak irodalmi tárgyú esszé is Vörösmarty hasonlataiból kiindulva tételezi, hogy ami minden emberben közös, az nem más, mint a mese, hisz a „… sárkányok és a tündérek mindnyájunkban egyformán bennünk élnek.”
A kétarcú hallgatás című harmadik kötet nyitó szövege a megunhatatlan Budapesti Kalauz. Marslakók számára. Nem tudom, a marslakók mennyire értékelnék a szerző sorait, ha adott esetben csillagporos kabátjukban megjelennének, de Szerb Antal olyan átható szeretettel, mégis iróniával ír az ország szívéről, mintha a Paradicsomról írna, a földiről.
Ez persze a legvarázslatosabb kötet a háromból, vérbeli esszékkel, mint A boldog szigetek, az olvasó számára elérhetetlen, mesebeli vidékek meghódítóiról, Odüsszeuszról, Prosperóról, a Jámbor Bennszülöttről. Vagy A Rózsakeresztesekről szóló írás, melyből azt is megtudjuk, hogy Kazinczy Ferenc apósa, Török Lajos gróf volt a legnevezetesebb magyar rózsakeresztes, akinek egész vagyona aranycsináló kísérletekre ment el. Egy aforizma-válogatás is színesíti a kötetet, Nagy írók kis mondatokban címmel, ismert és kevésbé ismert szerzők tollából. A könyvet a Nyilatkozatok, interjúk alfejezet zárja, melyben az egyik szöveg kvantitatíve és kvalitatíve vizsgálja Milyenek ne legyenek a nők. A szerkesztéssel kapcsolatos egyetlen kritikai megjegyzésemet emiatt a szöveg miatt teszem. Nem a szöveg cinizmusa zavar, hiszen az sokkal inkább szól a Pester Lloyd felkérésének, mint a nőknek, hanem annak, hogy ez a nyilvánvalóan szépirodalmi publicisztikai írás besorolódott ebbe az alfejezetbe, a Ki oldja meg a magyar-román kérdést? és a Nyilatkozat A királyné nyaklánca megjelenése alkalmából és több egészen más intenciójú írás közé.
Szerb Antal írásaiban él az irodalom, él a nyelv, sorai felkeltik és fenntartják a vágyat, hogy az olvasóból olvasóbb legyen, hogy végigolvassa egy nagyobb könyvtár mindegyik kötetét, hogy az irodalom legyen az élete.
(Magvető Kiadó, Budapest, 2002.)
Ilyen könyvek kiadásáról álmodik egy kiadó és olvasásáról a könyvszerető ember. Keménytábla, védőborító, könyvjelző, tisztességes papír, olvasható méretű és tipográfiájú betűtípus, egyszerű, de szép borító, tematikus szerkesztés, pontos és könnyen áttekinthető feltüntetése az első megjelenéseknek, sőt a névmutató sem hiányzik. A szerző neve jóval nagyobb betűkkel szedett a címnél, ellentétben Esti Kornél információival: SZERB ANTAL. A Magvető Kiadó gondozta életmű-sorozatban három kötetben jelentek meg esszéi, kritikái, tanulmányai. Az elsőbe a világirodalmi, a másodikba a magyar irodalmi, a harmadikba az úgynevezett vegyes tárgyú írások kerültek a szövegek gondozója és szerkesztője Papp Csaba munkájának köszönhetően. Olyan egyszerűnek tűnik föl ezeknek a nyilvánvaló elvárásoknak megfelelni, mégis kevés könyv megjelenésekor egyértelmű az a tartalmi átgondoltság és külső harmónia, mely ezt a három kötetet jellemzi.
A világirodalmi tárgyú írásokat áttekintve kedves ismerősként köszönthetjük a kötet címét adó írást, a Hétköznapok és csodákat, Az angol irodalom kis tükrét és a legtöbb szöveget, ezt a laza szerkezetű, de mégis szinte egy (újabb) világirodalom történetet. Köszönhető ez a kronologikus szerkesztési elvnek, mely születési sorrendben közli a szerzőkről írt hosszabb-rövidebb tanulmányokat, tehát nem a szövegek megírásának vagy megjelenésének időpontjait veszi alapul. Abban különbözik a világirodalom történetnek nevezett munkától, hogy elsősorban a legnagyobbakról szóló szövegeket tartalmaz: Homéroszról, Cervantesről, Shakespeare-ről, Goethe-ről, Ibsenről, Yeatsről Proustról egyaránt.
Az esszék és tanulmányok mögött kritikák és könyvismertetések sorjáznak, az utóbbiak között rendhagyóan néhány (nyilvánvalóan publikálatlan) lektori jelentést olvashatunk, Szerb Antal élvezetes stílusában, aki kíméletlenül lebeszéli a kiadót akár H. G. Wells regényének kiadásáról is.
A magyar irodalomról szóló írásokat egybegyűjtő kötet magától értetődően nem mutathat olyan egységes és átgondolt képet, mint az első, megegyező szerkesztési elvek mellett sem. Szerb Antal sokat írt a romantika korának alkotóiról és kortárs szerzőkről. Ady és Babits mellett ugyan többet foglalkozott Tormay Cecile, mint Krúdy Gyula („a legfőbb mester”) műveivel, de nem sok olyan szerzőnek szentelt időt, akik azóta kihullottak az irodalmi kánon nagy lyukú rostáján.
Tele van ez a kötet apró gyöngyszemekkel, mint a Tóni című írás, Kölcsey Ferenc unokahúgának, Kölcsey Antóniának akkoriban kiadott naplójáról vagy a kritikák közül Szomory Dezső: Levelek egy barátnőmhöz című regényéről írt alapvető, szinte már posztmodern szemlélettel olvasó szövege és itt található a lektori jelentések leghumorosabbika Tamás István Lányok az éjszakában című olvashatatlan regényéről.
Tele van ez a kötet olyan érdekfeszítő gördülékenységgel megírt tanulmányokkal, mint A kuruc kori költészet, Az intellektuális költő (Babits költői nyelve és az angolszász irodalom közti viszonyról) és a Vörösmarty-tanulmányok. A kötet címéül választott Mindig lesznek sárkányok című rövidebb, nem csak irodalmi tárgyú esszé is Vörösmarty hasonlataiból kiindulva tételezi, hogy ami minden emberben közös, az nem más, mint a mese, hisz a „… sárkányok és a tündérek mindnyájunkban egyformán bennünk élnek.”
A kétarcú hallgatás című harmadik kötet nyitó szövege a megunhatatlan Budapesti Kalauz. Marslakók számára. Nem tudom, a marslakók mennyire értékelnék a szerző sorait, ha adott esetben csillagporos kabátjukban megjelennének, de Szerb Antal olyan átható szeretettel, mégis iróniával ír az ország szívéről, mintha a Paradicsomról írna, a földiről.
Ez persze a legvarázslatosabb kötet a háromból, vérbeli esszékkel, mint A boldog szigetek, az olvasó számára elérhetetlen, mesebeli vidékek meghódítóiról, Odüsszeuszról, Prosperóról, a Jámbor Bennszülöttről. Vagy A Rózsakeresztesekről szóló írás, melyből azt is megtudjuk, hogy Kazinczy Ferenc apósa, Török Lajos gróf volt a legnevezetesebb magyar rózsakeresztes, akinek egész vagyona aranycsináló kísérletekre ment el. Egy aforizma-válogatás is színesíti a kötetet, Nagy írók kis mondatokban címmel, ismert és kevésbé ismert szerzők tollából. A könyvet a Nyilatkozatok, interjúk alfejezet zárja, melyben az egyik szöveg kvantitatíve és kvalitatíve vizsgálja Milyenek ne legyenek a nők. A szerkesztéssel kapcsolatos egyetlen kritikai megjegyzésemet emiatt a szöveg miatt teszem. Nem a szöveg cinizmusa zavar, hiszen az sokkal inkább szól a Pester Lloyd felkérésének, mint a nőknek, hanem annak, hogy ez a nyilvánvalóan szépirodalmi publicisztikai írás besorolódott ebbe az alfejezetbe, a Ki oldja meg a magyar-román kérdést? és a Nyilatkozat A királyné nyaklánca megjelenése alkalmából és több egészen más intenciójú írás közé.
Szerb Antal írásaiban él az irodalom, él a nyelv, sorai felkeltik és fenntartják a vágyat, hogy az olvasóból olvasóbb legyen, hogy végigolvassa egy nagyobb könyvtár mindegyik kötetét, hogy az irodalom legyen az élete.
(Magvető Kiadó, Budapest, 2002.)
