bezár
 

Portfóliók

A mennyországban Stahl Judit főz

Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A mennyországban Stahl Judit főz

Míg én a nagy Levin mellett ízlelgettem a kulináriát (volt egy 110 kilós roma, súlyos testi sértésért kapott másfél évet, a zsíros kenyérre, lila hagymával -Szegeden-azt mondta ábrándos szemmel, már a zsíros kenyérért megérte. Addig Stahl Judit a főzőtudományának egy részét a New York-i Isnstitute of Culinary Education-ban tanulta. Nos, igen, lehet marketingkommunikációt tanulni a Harwardon is, meg Bivalybürgözdön is, csak ott egyáltalán nem érdemes.
Hogy egy szép nő, eredeti mesterségét elhagyva, megtanul főzni, nem ügy, mondhatnánk. De Stahl Judit szinte valamennyi étele mellé egy-egy színes történettel szolgál, ami külön feldobja ezt a gyönyörűen illusztrált kötetet. Nézzünk egy északi specialitást. A gravadlax, vagyis a pácolt-érlelt lazac a világ egyik legpompásabb finomsága, elkészítése mégis problémátlan. Nem véletlenül, hiszen nem sztáréttermek boszorkánykonyháiban született, hanem skandináv halászok találmánya, akik a fölös fogás tartósítását oldották meg úgy, hogy a halat vastag sórétegbe burkolva elásták a tengerpart homokjában. Innen származik ma neve is: gravad annyit tesz, eltemetett, a lax, pedig –mint annyi hasonló szó az európai nyelvekben: lazacot. Azt is mondhatnám,: ”ásottlazac”- bár nem hiszem, hogy ez a magyarítás elterjedne. Persze a hal sóval történő tartósítása nem északi specialitás. Ahol tenger van, ott ugye van hal is, meg hát só is, szóval a módszer különböző variációit világszerte megtaláljuk. De az már valószínűleg egyfajta isteni bocsánatkérés a zord éghajlatért, a sziklás partokért, és a három napig tartó nyárért, amit egy dévaj éjszaka után könnyen át is aludhat az ember, hogy a skandinávoknak épp e pompás halféleség jutott alapanyagként. A lazachoz nem kell más, mint egy kis só, kapor, vodka, és egy-két nap türelem. A végeredmény pedig egy szépséges színű, elképesztően gazdag ízű, szájban szétolvadó ínyencség. És ha majd rákapnak erre a módszerre, érdekes kulináris játékokra nyílik mód. A fűszerezés és a keverékhez adott alkohol variálásával a Földön bárhová elröptethetik, illetve inkább elúsztathatják a halat. Ha friss korianderzöldet és tequilát használnak, esetleg egy kis chilipaprikával is megtoldva, máris D él-Amerika ízvilágában kalandozhatnak. Ha pedig petrezselyemmel, házi törkölypálinkával és zúzott fokhagymával fűszerezik a sópácot, mi mást mondhatnék -kapásból hazai vizeken járunk.
Az egyszerű ételnek is sok halála van, de már látható, hogy a Magyar Találmányügyi Hivatal Stahl Judit szabadalmát fogadja el a tökéletes rántotta kapcsán. (Nézzék el nekem, hogy nem árulom el, ez olyan lehet, mint egy thriller előtt elárulni, hogy ki a gyilkos), így az sem árulható el a könyv elolvasta nélkül, hogy mi az igazi sztrapacska titka, azt az aprócska tényt viszont nem hallgathatom el, hogy a currys penne készítésénél nem árt, ha odakap a lila hagyma. Judit tudja, mitől döglik légy, képes élethűen pótolni a libamáj pástétomot, otthon is könnyen elérhető alapanyagokból, és nála jobban senki nem készít el gyorsabban egy flamand hagymás lepényt.
Az élet értelme harmadfokú egyenletekben: avagy Judit titka
A családi és baráti összejövetelek nem jelenthetik azt, hogy Judit otthoni konyháját a Gundel étterem kihelyezett tagozatának tekinti, ahol puccosabbnál puccosabb fogásokkal kápráztatja el a vendégeket, érkezőket. A fokhagymás olajbogyóval töltött puha házi kiflik is kiválóan példázzák mindezt. Előző Este Judit megcsinálja a tésztáját, aztán még tíz perc, és a töltelékkel is elkészül. Majd másnap, amikor, azaz a vendégek megérkezése előtt, összeállítja és megsüti a kifliket. Amikor forrón előkerülnek egy párolgó, illatos pohár tea mellett, máris mindenki úgy érzi, nem vendégségbe, hanem haza érkezett.
A kötet beosztása rendkívül praktikus: Vannak egyszerű, könnyen, olcsón és gyorsan megtalálható ételek. Aztán nem maradnak ki a kacifántosabbak sem. Torták, édességek, ünnepi ételek, levesek, egytálételek egyvelegéből áll össze ez a gyönyörű kötet. Ha elkészítik a grillezett tarját whiskey-vel, ne feledjenek koccintani a nagy gourmandra , Stah Juditra.
Kerekes Tamás

A kiadó előszava: Régóta várt új könyvében Stahl Judit azokat a kedvenc receptjeit gyűjtötte csokorba, amelyek családi ebédek, baráti találkozók, vagy épp ünnepi összejövetelek asztalaira valók. Ahogy Judit fogalmazza, ezek mind-mind olyan ételek, amelyekre jó hazajönni. Olvasói mégse csupán otthon ülésre készüljenek, hanem izgalmas, gyakran szórakoztató, és mindig nagyon jó ízű utazásra is. Tájakon és korokon, vidéki konyhákon és háromcsillagos séfek titkain át vezet az út, olyan megállókkal, mint a tartalmas toszkán bableves, a klasszikus francia hagymaleves, vagy az ünnepi ínyencségnek számító skandináv pácolt lazac. Megismerhetjük, hogyan született meg a mindössze bő fél óra alatt elkészíthető narancsos kacsamell receptje, vagy hogy mi teszi igazán finommá Fridi sztrapacskáját. A konyhai kezdők a 10 perces eperparféval vagy épp a nutellás habtortával igazi sikereket gyűjthetnek újabb kalandokra, a rutinosabbaknak a tealevélen füstölt malac vagy a tökéletes rántotta elkészítése hozhat új felfedezéseket. Az édességrajongók biztosan szívesen elidőznek majd a tiramisunál vagy a fehér csokis süteménynél, a kevés idővel rendelkezők pedig hálásak lesznek a tárkonyos-gombás harcsa vagy a bazsalikomos tésztasaláta receptjéért. Ahány oldal, annyi meglepetést tartogat a Végre otthon! Valami azonban sosem változik: Stahl Judit praktikus szemlélete. Ki gondolná például, hogy az ünnepre szánt ételek, a fűszeres báránysülttől a gesztenyés sült pulykán át a mézes-mustáros sült sonkáig, mind-mind részben vagy egészben előre elkészíthetők, hogy aznap alig kelljen időt tölteni a konyhában? Mondanunk sem kell, a leírások pontosak és jól követhetők, garantálva a sikert bárkinek, aki fakanalat ragad. Stahl Judit óriási sikerű szakácskönyvei és televíziós főzőműsora új hangot hoztak a magyar gasztronómiába. Gyors, praktikus és izgalmas receptjei rövid idő alatt több százezres rajongótábort szereztek számára. Ez a pazar fotókkal illusztrált új kötet nem csupán pompás receptek gazdag tárháza, de egyúttal személyes történetekkel átszőtt, letehetetlen gasztronómiai beszámoló is.


Stahl Judit: Végre otthon
Kulinária Kiadó
[a]http://www.stahl.hu[text]www.stahl.hu[/a]


nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés