Portfóliók
Még képtelenebb természetrajz - A zsiráf
A zsiráf kicsit szégyenlős, mert hosszú nyaka miatt sokat csúfolták az iskolában. Mindig kilógott a sorból, és még súgni sem tudtak neki a többiek, ha valami nem jutott az eszébe. Az ének és a matek mégcsak ment valahogy, tornából azonban felmentették, mert képtelen volt megtanulni a bukfencet. De mind közül a legjobban az fájt, amikor az Igazgató Úr, egy megtermett bivaly, az évnyitón azt találta mondani, hogy "sokáig tart, mint zsiráfnak sálat kötni."
A zsiráf mégsem szomorú, mert szenvedélyesen izgatják a csillagok. Mindenfélét megtanult róluk és kívülről fújja az összes csillagképet, köztük a Kost, a Sast, és az Oroszlánt. Ez utóbbitól fél is egy kicsit. Természetesen kedvence azért a Zsiráf, ennek még a latin nevét is elsajátította, Camelopardalis.
Kamaszkorában, ha náthát kapott és nem mehetett iskolába, egész nap azzal a bizonyos sállal a nyakában várta, hogy a fák mögül végre előbújjon a hold. Ekkor azután kiosont a ház mögé, hogy megszámolja a csillagokat. A számolással ugyan nem végzett soha, mégis is remekül szórakozott. Jegyzettömbjét telerajzolta és elhatározta, hogy első fizetéséből vesz majd egy teleszkópot.
De a legeslegjobban a hullócsillagokat szereti figyelni barátaival a nyár derekán. Hasonszőrű társaival már napokkal korábban készülni kezdenek a csillaglesre. A rendszerető gnu írja össze, hogy ki mit hozzon. Majd egy derült alkonyatkor a csoport kivonul a szavannára, hogy egy terebélyes majomkenyérfa közelében tanyát verjenek. Leterítik a pokrócokat, meguzsonnáznak, kicsit heccelik az okapit, mert túl lassú az ultihoz, majd fogadást kötnek, hogy ki látja meg az első hullócsillagot. Aztán ha beborítja őket az est, elhallgatnak és a holdfényben fázósan betakaróznak. Feszülten várják, hogy ki látja meg az első fénycsóvát. A zsiráf sem mukkan, hisz tudja jól, a csillagok a csendesek ékkövei.
A zsiráf mégsem szomorú, mert szenvedélyesen izgatják a csillagok. Mindenfélét megtanult róluk és kívülről fújja az összes csillagképet, köztük a Kost, a Sast, és az Oroszlánt. Ez utóbbitól fél is egy kicsit. Természetesen kedvence azért a Zsiráf, ennek még a latin nevét is elsajátította, Camelopardalis.
Kamaszkorában, ha náthát kapott és nem mehetett iskolába, egész nap azzal a bizonyos sállal a nyakában várta, hogy a fák mögül végre előbújjon a hold. Ekkor azután kiosont a ház mögé, hogy megszámolja a csillagokat. A számolással ugyan nem végzett soha, mégis is remekül szórakozott. Jegyzettömbjét telerajzolta és elhatározta, hogy első fizetéséből vesz majd egy teleszkópot.
De a legeslegjobban a hullócsillagokat szereti figyelni barátaival a nyár derekán. Hasonszőrű társaival már napokkal korábban készülni kezdenek a csillaglesre. A rendszerető gnu írja össze, hogy ki mit hozzon. Majd egy derült alkonyatkor a csoport kivonul a szavannára, hogy egy terebélyes majomkenyérfa közelében tanyát verjenek. Leterítik a pokrócokat, meguzsonnáznak, kicsit heccelik az okapit, mert túl lassú az ultihoz, majd fogadást kötnek, hogy ki látja meg az első hullócsillagot. Aztán ha beborítja őket az est, elhallgatnak és a holdfényben fázósan betakaróznak. Feszülten várják, hogy ki látja meg az első fénycsóvát. A zsiráf sem mukkan, hisz tudja jól, a csillagok a csendesek ékkövei.
