Portfóliók

Két Variáció

Újra


"mert rettenetes, hogy az ember

útja oly silány s oly rövid

a földi portól a veszendő

húson át vissza a porig"

Szabó Lőrinc: A hihetetlen büntetése



Mert nem lehet ilyen jéghideg, ilyen

gépies nem lehet, ennyire pimaszul,

szemtelenül és megmagyarázhatatlanul

monoton nem lehet minden, ilyen

megmásíthatatlanul zakatakoló ez

a körforgásos őrület, hogy csak

kezdődjön minden valahonnan

elölről, hogy nőjön, hogy föl-

növekedjék, hogy fölépüljön,

hogy fölemelkedjék, hogy aztán



majd visszazuhanjon, eltűnjön,

elszáradjon, tönkremenjen

magától, a semmivel egyenlővé

váljon, s hogy így menjen ez

szakadatlanul, hogy aztán

kezdődjön megint elölről

megállíthatatlanul, lefoghatat-

lanul, visszatarthatatlanul,

recsegve-ropogva emelkedjék

újból az épület, ami a semmivel



volt még egyenlő nemrég, hogy

kihajtson a semmiből, hogy

újra növekedjék, újra rügyet

bontson, virágozzék a fa, a növény,

s hogy elhervadjon újra, s hogy meg-

szülessünk és elpuszutuljunk

s hogy újra világra jöjjünk s

elpusztuljunk újra, újra és

újra ismét.



Mért nő...



Mert nem lehet ilyen jéghideg,

gépies, ennyire monoton nem lehet

úgyszólván minden, nem lehet ilyen

ez a körforgásos őrület,



hogy így menjen szakadatlanul,

hogy fölépüljön, fölemelkedjék,

majd semmivé váljon hirtelen,

mint egy darabjaira hulló nyakék,



és kezdődjék megint ugyanonnan

újra, míg recsegve-ropogva kinő

az elszáradt sásból az idő,



s vizébe halkan belecsobbanj...

születés, pusztulás ott a habban,

újra csak újra, soha meg nem szűnő.



Minden



Csak áll a sötétben zavartan,

s minthogy nem érti már az okát,

hogy kisegíti tán a bajban,

igazgatja magán a ruhát.



Hol meglazítja, hol meg összébb

húzza az övét, a kendőjét,

holott ne szólni most fölöttébb

kínos pedig, hogy ne kezdődjék



elölről megint “minden, minden”,

egyik lábról másikra állva

tartani csak a testet, s innen



figyelni, talán arra várva,

noha már semmi remény nincsen,

hogy kezdődik megint újból minden.