Petíciók
2013. 02. 27.
Köszönöm tanáraimnak!
Kérjük, akkor írd alá a köszönetnyilvánítást, ha a 2013-as tömeges elbocsátások során megváltak attól a tanárodtól, akiért érdemes (volt) egyetemre járni. Te tudod, hogy neked szerencséd volt, hiszen taníthattak téged. Ha egy történet is fűződik valamelyikükhöz, örülnénk, ha leírnád, biztos szívesen olvassák azok, akik személyes kapcsolatban voltak velük, de talán azok is, akik majd csak hírből ismerhetik őket.
Az ELTE BTK-ról érkeztek először a hírek, hogy olyan oktatóktól válik meg, akiknek az intézmény a hírnevét köszönheti. A prae.hu úgy tudja, nem taníthat 2013 őszétől többek közt Horváth Iván, Kálmán László, Keserü Katalin, Margócsy István, Nádasdy Ádám, Steiger Kornél, Tarján Tamás és Tverdota György. (A fenti névsor nem teljes, és más felsőoktatási intézmény meghatározó "ikonjai" is követhetik őket.)
Az aláíráshoz nem kell regisztrálni. Csak azt kérjük, hogy az 'Aláírom' gombra kattintva írd meg a neved, valamint nevezd meg azt a tanárodat, akiért érdemes (volt) egyetemre járni, sőt, a Megjegyzés mezőben megoszthatsz az utókorral egy-egy érdekes, vele kapcsolatos történetet is.
Mindenkinek köszönjük, aki lájkolja a petíciót, vagy a közösségi portálokon más módokon terjeszti.
Az aláíráshoz nem kell regisztrálni. Csak azt kérjük, hogy az 'Aláírom' gombra kattintva írd meg a neved, valamint nevezd meg azt a tanárodat, akiért érdemes (volt) egyetemre járni, sőt, a Megjegyzés mezőben megoszthatsz az utókorral egy-egy érdekes, vele kapcsolatos történetet is.
Mindenkinek köszönjük, aki lájkolja a petíciót, vagy a közösségi portálokon más módokon terjeszti.
Aláírók listája:
ID | Név / Email | Megjegyzés | Megjegyzés | Ország | Település | Dátum |
---|---|---|---|---|---|---|
868 | Takács Eszter | - | - | Magyarország | Budapest | 2019-02-25 16:09:44 |
867 | Dercsényi Szilvia | - | - | 2013-03-14 09:28:14 | ||
866 | Móricz Fruzsina | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-12 21:17:19 |
865 | Sőregi Melinda | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-12 20:36:50 |
864 | Berecz Zsuzsa | - | - | Németország | Berlin | 2013-03-12 20:33:48 |
863 | Hári Virág | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-11 19:26:12 |
862 | Varga Zoltán | - | - | 2013-03-10 11:37:42 | ||
861 | Falussy Dániel | - | - | 2013-03-09 14:27:08 | ||
860 | Schuller András | - | - | USA | Memphis | 2013-03-09 00:21:48 |
859 | Morcz Fruzsina | Margócsy István tudása, szakmai... | Margócsy István tudása, szakmai tapasztalata, embersége, türelme, szerénysége egy életre szóló élmény volt. Végtelenül tisztelem, mind a munkájáért, tudásáért, mind az emberségéért. Miatta érdemes volt elvégezni a magyar szakot és miatta is végtelenül sajnáltam, mikor befejeztem az egyetemet, hiszen ezzel lezárult egy nagyon inspiráló időszak az életemben. | Magyarország | Budapest | 2013-03-08 23:33:10 |
858 | Lenkei Júlia | Egykori bölcsészhallgatóként, szülőként... | Egykori bölcsészhallgatóként, szülőként és állampolgárként tiltakozom az ELTE Bölcsészettudományi Kara lefejezése és általában az állami felsőoktatás megnyomorítása ellen! | Magyar | Budapest | 2013-03-08 14:09:59 |
857 | Tóth Regina | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Magyarország | Pereszteg | 2013-03-08 11:58:35 |
856 | Dr. Tóth Mihály | A Budapesti Műszaki Egyetemen (amikor még nem... | A Budapesti Műszaki Egyetemen (amikor még nem volt "és Gazdasági is) tanítottak olyan tanárok, mint néhai Simonyi Károly professzor, és néhai Sváb János prof. Ők a szakma mellett EMBERSÉGRE, BECSÜLETRE neveltek és hálás vagyok a sorsomnak, hogy a tanítványuk lehettem. Ma, már az aranydiplomámomon is túl, úgy emlékszem rájuk, mint akik egész életemre nézve meghatározó szerepet játszottak. | Magyarország | Székesfehérvár | 2013-03-07 22:03:25 |
855 | Edit Susztár | - | - | Mgyarország | Budapest | 2013-03-07 18:39:01 |
854 | Kukorelly Endre | - | - | Magyarország | Budakalász | 2013-03-07 17:11:32 |
853 | Jónás Ági | Margócsy István: bármikor bekopoghattam... | Margócsy István: bármikor bekopoghattam hozzá,szívélyesen fogadott. Sajátos humorával fűszerezett Jókai, Petőfi előadásai maradtak meg bennem leginkább. | Magyarország | Budapest | 2013-03-07 17:07:00 |
852 | Timár Sára | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-06 12:29:11 |
851 | Kuli Zsófia | - | - | 2013-03-06 02:46:12 | ||
850 | Kónya Gréta | - | - | 2013-03-05 22:56:42 | ||
849 | Balogh Melinda | - | - | 2013-03-05 21:53:13 | ||
848 | Kertész Máté | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-05 19:45:04 |
847 | Dobó Gábor | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-05 17:01:08 |
846 | Kovács Gáborján | - | - | 2013-03-04 22:40:33 | ||
845 | Szabó Tánya | Én Nádasdyt hallgattam az egyetemen, egy... | Én Nádasdyt hallgattam az egyetemen, egy életre meghatározó élményt adott!!!!!!!!!! | Budapest | 2013-03-04 22:26:15 | |
844 | Pólik (Petercsák) Andrea | Margócsy = reformkor szeminárium, valamint... | Margócsy = reformkor szeminárium, valamint sok irodalomelmélet, amit Varga Mátyás OSB pannonhalmi stencilein olvastam először, és arra az anyagra aztán ráépítettem magamnak egy fél magyar szakot. Horváth Iván = régi magyar irodalom, plusz további rengeteg irodalomelmélet. "Maga nyelvész? - kérdezte a jegybeírás után az indexemet lapozgatva. - Kár. Szeretem ahogy gondolkodik, foglalkozzon inkább irodalommal." Kálmán, Nádasdy = elméleti nyelvészet. Azon a szakon tanultam meg semmit nem elhinni alapos elemzés nélkül. Vizsgáztam Tarjánnál, Tverdotánál. Nekem az ő tárgyaik megszerzendő jegyek voltak, de ismerek irodalmárlelkűeket akik odavoltak értük. Köszönöm tanáraimnak. | United States | Raleigh | 2013-03-04 20:15:51 |
843 | Tuomo Lahdelma | Kulfoldi kollegakent tamogatom a diakok... | Kulfoldi kollegakent tamogatom a diakok kezdemenyezeset, mert az eljaras az erintettekkel szemben meltanytalan es nem felel meg a nemzetkozi gyakorlatnak. | Finnorszag | Jyväskylä | 2013-03-04 16:19:39 |
842 | Borbáth Péter | - | - | 2013-03-04 13:20:34 | ||
841 | Kállai Krisztina | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-04 13:03:16 |
840 | Szalay Krisztina | Margócsy István. Három évig jártunk a... | Margócsy István. Három évig jártunk a poétika szemináriumára.Egy modern Gyulai Pál ő, "kemény kis úr". | Magyarország | Budapest | 2013-03-04 11:35:59 |
839 | Szabó Emma | - | - | Magyarország | Gödöllő | 2013-03-03 22:29:47 |
838 | Vincze Tímea Brigitta | - | - | Magyar | Budapest | 2013-03-03 18:50:01 |
837 | hordos julianna | en nem az eltere jartam, de ugy gondolom ala... | en nem az eltere jartam, de ugy gondolom ala kell irnom azokert, akik generaciokat kesztettek gondolkozasra, gazdagitva az orszagot | egyesult kiralysag | london | 2013-03-03 13:55:14 |
836 | Bozóky Ildikó | - | - | 2013-03-03 13:35:21 | ||
835 | Frankó-Sóki Diána | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-03 12:07:35 |
834 | Bagó Sarolta | Örök hála Margócsy Istvánnak az idei... | Örök hála Margócsy Istvánnak az idei felpezsdítő, tanulságos, elgondolkoztató, de egyben szórakoztató és jó hangulatú irodalmi szakszemináriumért! | 2013-03-03 09:55:47 | ||
833 | Csető Georgina | Részben azokért a tanárokért jöttem az... | Részben azokért a tanárokért jöttem az ELTE-re, akiktől most keserű és fájdalmas búcsút kell vennem. De akiket megismerhettem, köszönöm nekik azt a rövidke időt, amit szárnyaik alatt tölthettem. | Magyarország | Budapest | 2013-03-03 07:42:12 |
832 | Inzsöl Kata | Tverdota György, Margócsy István, Tarján... | Tverdota György, Margócsy István, Tarján Tamés és Horváth Iván. Nélkülük nem fog menni. | Magyarország | Budapest | 2013-03-02 23:12:25 |
831 | Kajdi Alexandra | Sajnálom, hogy eddig nem tudtam Tanáraimnak... | Sajnálom, hogy eddig nem tudtam Tanáraimnak illően megköszönni azt, amit adtak. | Budapest | 2013-03-02 23:06:41 | |
830 | Hidas Judit | - | - | magyarország | Budapest | 2013-03-02 21:53:54 |
829 | Gerencsér Vanessza | Nádasdy Ádám: Legjobb előadó az... | Nádasdy Ádám: Legjobb előadó az anglisztika szakon. Már azelőtt ismertem a munkásságának egy részét, hogy jelentkeztem volna az ELTE-re. Mikor felvettek, az Ő előadásához igazítottam az órarendem. Nagyszerű tanár. | Magyarország | Budapest | 2013-03-02 21:30:30 |
828 | Páji Gréta | Margócsy István, Tarján Tamás, Tverdota... | Margócsy István, Tarján Tamás, Tverdota György | 2013-03-02 21:22:49 | ||
827 | Juhász Péter | Margócsy István Pusztai Ferenc | Margócsy István Pusztai Ferenc | 2013-03-02 21:04:40 | ||
826 | Tiszai Orsolya | - | - | 2013-03-02 20:45:33 | ||
825 | Szabó Emese | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-02 20:19:47 |
824 | Herold Eszter | Tarján Tamás - előtte ültem kocogó... | Tarján Tamás - előtte ültem kocogó térdekkel a szóbeli felvételin, megsemmisültem. majd hat évre rá - bizonyítsam, hogy méltóvá váltam tán a párbeszédre, nála írtam szakdolgozatomat Nemes Nagy Ágnesről. Azóta a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában tanítok irodalmat és táncot. A szálak szépen összeértek. Köszönöm. | Magyarország | Budapest | 2013-03-02 20:13:20 |
823 | Miklós Juhász | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-02 15:55:08 |
822 | Borbáthné Bánhegyi Judit | Köszönök mindent Margócsy Istvánnak, neki... | Köszönök mindent Margócsy Istvánnak, neki köszönhetem az irodalomszemléletem alapjait. Amit azóta (30+ éve) tanultam, mind ahhoz képest rendeztem el a fejemben. És köszönök mindent Nádasdy Ádámnak, a cikkeket, a fordításokat, a jelenlétét. | Magyarország | Mogyoród | 2013-03-02 11:00:44 |
821 | Rét Viktória | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | 2013-03-02 09:41:25 | ||
820 | Berg Andrea | Köszönet Nádasdy Ádámnak és Keserü... | Köszönet Nádasdy Ádámnak és Keserü Katalinnak! | Németország | Freising | 2013-03-02 08:41:32 |
819 | Panyi Szabolcs | - | - | 2013-03-01 23:53:05 | ||
818 | Hlavathy Andrea | - | - | 2013-03-01 23:37:41 | ||
817 | Bartha Zonga | - | - | 2013-03-01 23:32:43 | ||
816 | Sörös Borbála | - | - | Dunaújváros | 2013-03-01 22:58:39 | |
815 | Kvesztár Emese | Nádasdy Ádám, Kálmán László | Nádasdy Ádám, Kálmán László | 2013-03-01 19:55:37 | ||
814 | Csaba Krisztina | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-01 18:01:01 |
813 | Házmán Noémi | Nádasdy Ádámnak mindenért, üzenve azt,... | Nádasdy Ádámnak mindenért, üzenve azt, hogy minden nap fáj az, amit most vele tesznek. A többi listán lévőnek pedig őszinte tiszteletből. | Magyarország | Budapest | 2013-03-01 17:57:47 |
812 | Csillag Dóra | Margócsy István és Steiger Kornél. És... | Margócsy István és Steiger Kornél. És persze mindenki, akihez jártam, vagy akihez mások jártak. | Magyarország | Budapest | 2013-03-01 17:08:58 |
811 | Módos Eszter | Mindenkiért, aki felkerült erre a listára.... | Mindenkiért, aki felkerült erre a listára. De ha a személyes tapasztalatok többet nyomnak a latban: Margócsy István (& a posztmodern Petőfi) Tverdota György (az első év bevezető előadásai) Tarján Tamás (rendkívül jó előadó, élmény volt hallgatni Horváth Iván (habár sose tanultam meg 10 ujjal vakon gépelni) Remélem, nem veszik el az a tudás, amit, ha nem kellene távozniuk, átadhatnának még a évek során. | 2013-03-01 16:35:58 | ||
810 | Vass Johanna | Mindenkiért, aki rajta van a listán. | Mindenkiért, aki rajta van a listán. | Magyaroszág | 2013-03-01 16:10:02 | |
809 | Tamás Péter | - | - | 2013-03-01 15:55:24 | ||
808 | Lo Bello Maya | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-01 15:25:27 |
807 | Kovács Katalin | - | - | Magyarország | Acsád | 2013-03-01 14:26:21 |
806 | Győrfi Anna | Nádasdy Tanár úrnak köszönöm a... | Nádasdy Tanár úrnak köszönöm a meggyőződést, hogy, ha nem lenne már egy más szakmám és hozzá tartozó identitásom, minden bizonnyal nyelvész szeretnék lenni. | United Kingdom | London | 2013-03-01 13:52:09 |
805 | Dávid Kinga | Tverdota György, Margócsy István, Horváth... | Tverdota György, Margócsy István, Horváth Iván | 2013-03-01 13:47:42 | ||
804 | Bagi Orsolya | - | - | Magyarország | 2013-03-01 12:55:05 | |
803 | Világos Beatrix | Horváth Iván | Horváth Iván | Magyarország | Budapest | 2013-03-01 12:54:30 |
802 | Pataki Livia | - | - | Magyarorszag | Budapest | 2013-03-01 12:54:15 |
801 | Such Dávid | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-01 12:25:08 |
800 | Bátki Anna | Köszönet Margócsy Istvánnak és Nádasdy... | Köszönet Margócsy Istvánnak és Nádasdy Ádámnak! | 2013-03-01 12:15:08 | ||
799 | Majkó Erzsébet | Mindannyian az ő köpönyegükből bújtunk... | Mindannyian az ő köpönyegükből bújtunk ki.Köszönöm Horváth Ivánnak, Margócsy Istvánnak, Tverdota Györgynek. | Magyarország | Legyesbénye | 2013-03-01 11:56:57 |
798 | Tóth Csaba János | - | - | Németország | Drezda | 2013-03-01 11:45:44 |
797 | Udvardy Eszter | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-01 11:17:06 |
796 | Kékedi Bálint | Steiger Kornél előadásai meghatározóak... | Steiger Kornél előadásai meghatározóak voltak számomra. Ez nem pusztán az ókori filozófiáról szóló előadásaira igaz, emlékszem a propedeutika előadására is, ahol kilencven percben kellett mondania valamit a filozófiatörténet egészéről (!) nekünk, gólyáknak. Nagyszerű volt, köszönet érte s mindenért! | UK | Aberdeen | 2013-03-01 11:04:04 |
795 | Gáspár Gabriella | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-01 10:48:04 |
794 | Hevesi Andrea | - | - | Magyarország | Szeged | 2013-03-01 10:46:35 |
793 | Szombathy Péter | Nádasdy Ádám, Kálmán László | Nádasdy Ádám, Kálmán László | Magyarország | Budapest | 2013-03-01 10:35:15 |
792 | Szabó Júlia | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-03-01 10:33:52 |
791 | Bartók Zsófia Ágnes | - | - | 2013-03-01 10:32:01 | ||
790 | Bognár Péter | - | - | Magyarország | 2013-03-01 10:29:35 | |
789 | Buda Borbála | Hát én egy igazi mázlista vagyok, Horváth... | Hát én egy igazi mázlista vagyok, Horváth Ivánnál, Nádasdy Ádámnál, Tverdota Györgynél, Kálmán Lászlónál is több szemesztert hallgattam, és hát esélyem sincs arról a rengetegről bármilyen módon is hitelesen írni egy ilyen apró rovatban, amit ezek az évek adtak nekem. | Magyarország | Budapest | 2013-03-01 10:23:39 |
788 | Zoltan Tatrai | - | - | Németország | 2013-03-01 10:12:15 | |
787 | Szeredi Merse Pál | - | - | 2013-03-01 10:05:36 | ||
786 | Kusler Ágnes | - | - | 2013-03-01 10:04:25 | ||
785 | Pogrányi Péter | Tarján Tamás előadása Tandori Koppar... | Tarján Tamás előadása Tandori Koppar Köldüs kötetéről, a "baszd ide a baszt, bazdmeg" focipályán elhangzott mondattal illusztrálva nyelvfilozófiailag. | Budapest | 2013-03-01 09:52:17 | |
784 | Takács Szilvia | - | - | 2013-03-01 09:46:41 | ||
783 | Bécsy Ágnes | "... A cipőnket nézhetjük nagy... | "... A cipőnket nézhetjük nagy zavarban..." (Nádasdy Ádám: Hazafiúi hűségről) | 2013-03-01 09:30:03 | ||
782 | Pokoly Judit | - | - | Magyarország | Budakeszi | 2013-03-01 09:13:44 |
781 | Eszter Németh | - | - | Magyarország | Sopron | 2013-03-01 09:12:28 |
780 | Pető Zsanett | - | - | 2013-03-01 09:09:22 | ||
779 | Sárközi Klára | Szerencsésnek érzem magam, amiért az... | Szerencsésnek érzem magam, amiért az egyetemen töltött éveim alatt olyan kiváló tanáraim lehettek, mint Horváth Iván, Margócsy István, Tarján Tamás és kiváltképp Tverdota György, akinek sokat köszönhetek az ösztönző jellegű beszélgetéseinkért. | Magyarország | Budapest | 2013-03-01 09:00:25 |
778 | Barna Anett | Miért vágja le ez az ország a saját fejét?... | Miért vágja le ez az ország a saját fejét? Persze, könnyebb az élet, ha nem kell gondolkodni, de mit ér? Mint ahogy az ELTE sem ér semmit Tverdota György, Nádasdy Ádám, és még sorolhatnám kik nélkül...Rettenet! | Abszurdisztán | Budapest | 2013-03-01 08:54:33 |
777 | Bene Andrea | A Horváth Iván tanár úr kezdeményezte... | A Horváth Iván tanár úr kezdeményezte villanyspenót műhelyéhez sok kedves emlék köt, egyedi tanítási stílusát mindenkinek meg kellene ismerni. Már a puszta személyével motivál és még sorolhatnám... | Magyarország | Budapest | 2013-03-01 08:52:25 |
776 | Bárány Tibor | - | - | 2013-03-01 08:49:30 | ||
775 | J. Tóth Judit | Köszönöm, kedves Nádasdy Ádám, hogy... | Köszönöm, kedves Nádasdy Ádám, hogy tanítványa lehettem. Köszönöm az internetre felkerült előadásokat is, amiket újra és újra élvezhetek, és a verseket, amik az agyam egy más területét csiklandozzák. We are the world, we are the linguists! | Magyarország | Budapest | 2013-03-01 08:31:39 |
774 | Szlapák Adrienn | Koszonet Nadasdy Adamnak! | Koszonet Nadasdy Adamnak! | Hungary | Budapest | 2013-03-01 07:51:52 |
773 | Várszegi Eszter | Nádasdy Ádám! | Nádasdy Ádám! | 2013-03-01 07:50:51 | ||
772 | Farkas Zsófia | Köszönöm Nádasdy Ádámnak! Bízom benne,... | Köszönöm Nádasdy Ádámnak! Bízom benne, hogy mégsem kell távoznia az egyetemről. | Magyarország | Érd | 2013-03-01 07:43:23 |
771 | Bakos Nikoletta | Hajnal István; Kálmán László | Hajnal István; Kálmán László | Magyarország | Székesfehérvár | 2013-03-01 07:39:04 |
770 | Kecsmár Nikolett | - | - | 2013-03-01 07:19:15 | ||
769 | Korda Eszter | Margócsy István, Horváth Iván, Tverdota... | Margócsy István, Horváth Iván, Tverdota György, Keserű Katalin | Budapest | 2013-03-01 06:53:28 | |
768 | Pap Gábor | Tarján Tamás, Steiger Kornél - köszönöm. | Tarján Tamás, Steiger Kornél - köszönöm. | Magyarország | Csömör | 2013-03-01 03:51:13 |
767 | Mező Júlia Flóra | Köszönöm Nádasdy Ádámnak, hogy... | Köszönöm Nádasdy Ádámnak, hogy megszerettette velem a nyelvészetet. Kivételes tanár és előadó. | 2013-03-01 01:03:44 | ||
766 | Mechiat Zina | - | - | 2013-03-01 00:15:51 | ||
765 | Szívós Eszter | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 23:53:51 |
764 | Vékony Borbála | Nádasdy Ádám, Kálmán László | Nádasdy Ádám, Kálmán László | 2013-02-28 23:49:25 | ||
763 | Verasztó Annamária | Nádasdy Ádám - minden egyes percért hálás... | Nádasdy Ádám - minden egyes percért hálás vagyok, amikor hallgathattam. Köszönjük szépen, Tanár Úr! Nádasdy Ádám: A Liszt Ferenc téren (részlet) "Hírhedt zenész, mit javasolsz? Megint szivatnak, érted?!" - Ő bronzujját fölemeli: "Ne változtasd meg élted." | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 23:35:33 |
762 | Szántó Péter-Dániel | Margócsy István (Erasmus kollégium) | Margócsy István (Erasmus kollégium) | Egyesült Királyság | Oxford | 2013-02-28 23:22:33 |
761 | Pogácsás Péter | Horváth Iván Havas Ferenc A tananyagot... | Horváth Iván Havas Ferenc A tananyagot és a szakirodalmat otthon megtanulja az ember és levizsgázik belőle ötösre. De amit ezek az emberek személyesen adtak, azt nem pótolja semmi. | Magyar | Pomáz | 2013-02-28 23:11:42 |
760 | Ángyán Péter | Köszönöm a szemléletformáló, mély,... | Köszönöm a szemléletformáló, mély, tartalmas és megfizethetetlen időt Tarján Tamás, Tverdota György és Steiger Kornél tanár uraknak! Isten éltesse őket még nagyon sokáig! | 2013-02-28 23:05:47 | ||
759 | Rabi Péter | - | - | 2013-02-28 23:01:22 | ||
758 | Kocsis Regina | - | - | 2013-02-28 22:58:56 | ||
757 | Biró Tamás | Nádasdy és Kálmán. (Tudtommal. De az... | Nádasdy és Kálmán. (Tudtommal. De az elbocsátottak teljes listáját nem láttam.) | Hollandia | Amszterdam | 2013-02-28 22:51:28 |
756 | Dömötör Ágnes | Margócsy volt a témavezetőm magyar szakon,... | Margócsy volt a témavezetőm magyar szakon, nagyon szerettem, ahogy magyaráz, a hangja, hangsúlyai most is a fülemben vannak, pedig tíz éve végeztem. Rengeteget tanultam tőle. Büszke voltam arra, hogy olyan helyre járok, ahol az oktatók szakmájuk legjobbjai. Más egyetemeken a kötelező olvasmányok listáján a szerzők között azok szerepelnek, akik engem tanítottak... Nádasdy Ádámtól csak egyszer kértem (és kaptam) segítséget egy más szak szemináriumi dolgozatához, viszont tőle a narancsos cikkek révén kaptam olyan nyelvészeti megközelítést, ami máig fontos nekem. Köszönöm nekik. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 22:42:57 |
755 | Németh Regina | - | - | 2013-02-28 22:28:43 | ||
754 | Anna Gotti | Nadasdy Adam | Nadasdy Adam | Anglia | London | 2013-02-28 22:23:16 |
753 | Pirger Orsolya Ágnes | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 22:14:19 |
752 | Smohay András | - | - | Magyarország | Székesfehérvár | 2013-02-28 22:11:30 |
751 | Kőszeghy Anna | Dávidházi Péter, Nádasdy Ádám.... | Dávidházi Péter, Nádasdy Ádám.... | 2013-02-28 21:55:28 | ||
750 | Muntag Vince | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 21:54:43 |
749 | Fenyvesi Bianka | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 21:52:29 |
748 | Benkő Ágnes | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 21:50:48 |
747 | Bodnár István | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | 2013-02-28 21:48:04 | ||
746 | Kata Varju | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 21:47:01 |
745 | Magyar Ágnes | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 21:42:12 |
744 | Szijj Ferenc | - | - | 2013-02-28 21:41:43 | ||
743 | Szabó Ildikó | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 21:33:33 |
742 | Nádasdy Ádám | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 21:33:21 |
741 | Csanádi Sára | Csak ennyit mondok: Nádasdy Ádám | Csak ennyit mondok: Nádasdy Ádám | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 21:17:24 |
740 | Homoky Dorottya | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 21:16:06 |
739 | Nagy Colette | - | - | 2013-02-28 21:14:49 | ||
738 | Jeszenszky Diána | Őszintén köszönöm Horváth Ivánnak. | Őszintén köszönöm Horváth Ivánnak. | 2013-02-28 21:10:58 | ||
737 | Scheirich Zsófia | Az olyan oktatót, aki egy közutálatnak... | Az olyan oktatót, aki egy közutálatnak örvendő tudományágat képes megszerettetni a hallgatókkal, nagy hiba elküldeni. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 21:05:05 |
736 | Molnár Katalin | - | - | 2013-02-28 20:55:57 | ||
735 | Kuti Judit | Nádasdy Ádám nem az egyetlen tanár volt az... | Nádasdy Ádám nem az egyetlen tanár volt az angol szakon, aki miatt érdemes volt oda járni, de egyértelműen egyike azoknak. A 'Bevezetés a nyelvészetbe' óráját már harmad- vagy negyedévesként vettem fel önszorgalomból, mert nekem elsőévesként még nem hirdettek ilyen órát szemináriumként. Utólag is sok mozaik került helyre, valamint egy olyan precíz gondolkodásmód világlott ki az órán, amellyel addig a nyelvészeti óráimon nem találkoztam. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 20:44:42 |
734 | Csejtei Dóra | Bár nem igazán ismerem a reneszánsz MA-t,... | Bár nem igazán ismerem a reneszánsz MA-t, viszont az alapján, amit hallomásból tudok róla, biztos vagyok benne, hogy ha Horváth Ivánnak és Seláf Leventének mennie kell és megszűnik ez a szak, azzal hatalmasat fog veszíteni a bölcsészkar. Ne hagyjuk menni se őket, se a többieket! | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 20:43:59 |
733 | Márton Sóskuthy | Kálmán László és Nádasdy Ádám. | Kálmán László és Nádasdy Ádám. | Egyesült Királyság | Edinburgh | 2013-02-28 20:19:19 |
732 | Dezső Pál Tamás | Margócsy István,Tverdota György és Horváth... | Margócsy István,Tverdota György és Horváth Iván. | 2013-02-28 20:17:58 | ||
731 | Szecsődi Tamás | Margócsy István | Margócsy István | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 20:17:42 |
730 | Vas Noémi | Margócsy István, Hotváth Iván, Tverdota... | Margócsy István, Hotváth Iván, Tverdota György | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 20:12:42 |
729 | Bátki Boglárka | Tverdota György, Tarján Tamás | Tverdota György, Tarján Tamás | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 20:11:01 |
728 | Térfy András | Margócsy István | Margócsy István | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 19:58:36 |
727 | Horváth Zsuzsanna | Margócsy István szemléletet tanított nekem.... | Margócsy István szemléletet tanított nekem. S most én ezt a szemléletet adom tovább a diákjaimnak. Szerintem ez egy szép, kerek történet. | 2013-02-28 19:58:15 | ||
726 | Gatti Beáta | - | - | Magyarország | Szeged | 2013-02-28 19:48:06 |
725 | Hutvágner Zsófi | - | - | Magyarország | Budakalász | 2013-02-28 19:41:25 |
724 | Adler Tamás | Horváth Iván és Tverdota György | Horváth Iván és Tverdota György | 2013-02-28 19:34:04 | ||
723 | Molnár Eszter | Elsősorban Tverdota György felejthetetlen és... | Elsősorban Tverdota György felejthetetlen és lelkesitő előadásait és szemináriumait emliteném. Jelenleg az "Irodalmi Modernség" Doktori Iskola vezetője tanitványai számára pótolhatatlan. Legfrissebb nagy élményem Dávidházi Péter doktori szemináriuma a disszertáció-irás fortélyairól. | 2013-02-28 19:31:56 | ||
722 | Szeredi Dániel | Margócsy, Kálmán, Nádasdyhoz jártam, de a... | Margócsy, Kálmán, Nádasdyhoz jártam, de a többi 19-ért (vagy most épp mennyi!?) is kár. | Egyesült Államok | Brooklyn, NY | 2013-02-28 19:23:56 |
721 | Zalotay Melinda | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 18:59:27 |
720 | Ruzsa Ferenc | Steiger Kornél -- neki nem csak az egyetemista... | Steiger Kornél -- neki nem csak az egyetemista éveket köszönöm, hiszen húsz éven át volt tanszékvezetőm Nádasdy Ádám -- (meglepetés:) óperzsa és avesztai szövegeket olvastunk együtt | Magyar | Budapest | 2013-02-28 18:54:34 |
719 | Nász Linda | - | - | 2013-02-28 18:51:17 | ||
718 | Koller Balint | - | - | Magyarorszag | Budapest | 2013-02-28 18:23:02 |
717 | Varjasi Gergely | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 18:18:29 |
716 | Jánosa Eszter | Horváth Iván, Tarján Tamás, Tverdota... | Horváth Iván, Tarján Tamás, Tverdota György, Margócsy István | 2013-02-28 18:07:35 | ||
715 | Nagy Júlia | Margócsy István: a tanszéken a legjobb... | Margócsy István: a tanszéken a legjobb óráim voltak Vele! | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 17:45:17 |
714 | Józwiak Veronika | - | - | 2013-02-28 17:44:21 | ||
713 | Varsányi Mari | Nádasdy Ádám nem csak korszakalkotó... | Nádasdy Ádám nem csak korszakalkotó nyelvész, brilliáns tanár, kiemelkedő költő és fontos közéleti személyiség, de kíváló műfordító is. Az egyik ELTE-s műfordító esten a dráma fordítás kapcsán azt mondta: "A drámafordító olyan, mint a nyers hús szállító". Hát ezért (is) szeretjük őt. | 2013-02-28 17:36:48 | ||
712 | Négyesi Noémi | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 17:34:56 |
711 | Csizmadia Balázs | Dávidházi Péter Nádasdy Ádám | Dávidházi Péter Nádasdy Ádám | Egyesült Királyság | LONDON | 2013-02-28 17:29:37 |
710 | Szőke Timea | - | - | Magyország | Budapest | 2013-02-28 17:02:44 |
709 | pyrka levai | EZT NEM HAGYJUK! | EZT NEM HAGYJUK! | Abszurdisztán | 2013-02-28 17:01:43 | |
708 | Salánki Ágnes | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Magyarország | Budaörs | 2013-02-28 16:59:28 |
707 | Kovács Judit | - | - | 2013-02-28 16:49:06 | ||
706 | Rada Kornélia | Horváth Iván | Horváth Iván | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 16:48:01 |
705 | Déri Ákos | - | - | 2013-02-28 16:47:36 | ||
704 | Nagy Márta | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 16:42:44 |
703 | Fodor Balázs | - | - | Magyarország | Tatabánya | 2013-02-28 16:28:42 |
702 | Szabó Krisztina | Tarján Tamás és Horváth Iván tanár... | Tarján Tamás és Horváth Iván tanár uraknak megtisztelő volt a tanítványa lenni. A többi oktatónak a műveit ismerem és sokra becsülöm őket. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 16:25:37 |
701 | Jásdi András | Dávidházi Péter nélkül nehezen tudom... | Dávidházi Péter nélkül nehezen tudom elképzelni az Angol–Amerikai Intézet működését. A doktori iskola számára pedig pótolhatatlan veszteség. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 16:23:44 |
700 | Szekeres Klára | - | - | 2013-02-28 16:20:48 | ||
699 | Földi Szonja | Nádasdy Ádám Halácsy Katalin Mindketten... | Nádasdy Ádám Halácsy Katalin Mindketten borzasztóan odaadóak és barátságosak, rajonganak a szakterületükért és mindent megtesznek azért, hogy megpróbálják a lehető legjobban átadni a tudásukat és ezzel együtt megszerettetni a tananyagot. | 2013-02-28 16:11:21 | ||
698 | Leszkovszki Anna | Horváth Iván volt az egyik kedvenc tanárom. | Horváth Iván volt az egyik kedvenc tanárom. | 2013-02-28 16:02:14 | ||
697 | Pál Dániel Levente | Többük tanított, s tudom, hogy tanárból... | Többük tanított, s tudom, hogy tanárból elindítók, mesterek, barátok, pótapák lettek sokaknak. Ahogy az igazi bölcsész tanárok. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 15:56:41 |
696 | Forczek Ákos | - | - | 2013-02-28 15:47:51 | ||
695 | Várkonyi Flóra | Tverdota György Demeter Júlia Horváth... | Tverdota György Demeter Júlia Horváth Iván Margócsy István | 2013-02-28 15:46:14 | ||
694 | Lőrincz Gábor | Nádasdy Ádám, Kálmán László.... | Nádasdy Ádám, Kálmán László. Mindkettőjüknek egy-egy olyan előadásán voltam, ahol több százan ültünk bent a teremben, sokan úgy, hogy fel sem vették az órát, csak emiatt bejöttek a campus területére. Ez szerintem mindennél többet elmond arról, milyen jó előadók. | Budapest | 2013-02-28 15:26:49 | |
693 | Anna Zsellér | Tverdota György (egy féléven keresztül... | Tverdota György (egy féléven keresztül tudott előadni József Attila legfontosabb verséről, az "Eszmélet"-ről. Steiger Kornél: úgy tudott beszélni Arisztotelészről, hogy elhittem, akkor itt járhatna-kelhetne közöttünk. | 2013-02-28 15:19:22 | ||
692 | Pelles Reka | Steiger Kornel | Steiger Kornel | 2013-02-28 15:17:48 | ||
691 | Vásári Melinda | Szerettem Margócsy István óráira járni,... | Szerettem Margócsy István óráira járni, nagyon szerettem hallgatni, ahogyan beszél. Mégis egy korai vizsgaélmény jutott eszembe a Prae kérésének olvasásakor. Elsőévesként vizsgáztam nála, emlékszem, büszke voltam, hogy hozzá kerültem, mert a három vizsgáztató közül, őt mondták a legszigorúbbnak. Eötvös József regényei kerültek elő, s mikor A karthauziról beszéltem, be kellett vallanom, hogy nem olvastam végig, mert annyira elszomorodtam... A tanár úr bár nem adhatott így jelest, de hálás volt, hogy megnevettettem. S valóban, azt a pillanatot sosem felejtem el, ahogy a vizsgaszituáció a nevetésével emberivé oldódott. Végül a regény befejezését is elmesélte, amiért pedig én voltam nagyon hálás. :) | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 15:14:28 |
690 | Bujtor Barbara | - | - | 2013-02-28 15:11:34 | ||
689 | Fazekas Zsuzsa | Horváth Iván, Nádasdy Ádám, Tarján Tamás | Horváth Iván, Nádasdy Ádám, Tarján Tamás | Magyar | Budapest | 2013-02-28 15:06:29 |
688 | Murányi Krisztina | Köszönöm Joó Máriának, hogy nagyon fontos... | Köszönöm Joó Máriának, hogy nagyon fontos alapműveket elolvastatott és megértetett velem, és Szentmártoni Szabó Gézának, hogy annyira jófej volt azon a vizsgán, amin nem is kellett volna ott lennem (...) és még a feleletem közben is felpattant, hogy mutasson valami érdekes és különleges könyvet, még a vizsgán is tanított egy kicsit. Leginkább elhivatottságot és a szakma szeretetét. Rajtuk kívül köszönöm azoknak, akiknek csak a könyveit olvastam, tudományos munkáival találkoztam, és úgy de úgy akartam volna járni hozzájuk, de sajnos már nem lesz lehetőségem: Steiger, Kálmán, Nádasdy, Margócsy, Horváth és Tverdota tanár uraknak. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 15:04:42 |
687 | Bagdán Zsuzsanna | Demeter Júliának és Tarján Tamásnak... | Demeter Júliának és Tarján Tamásnak hátborzongatóan jó szemináriumokat, Tverdota Györgynek világklasszis előadásokat köszönhetek. Köszönök. | Budapest | 2013-02-28 15:04:15 | |
686 | Tarr Katalin | - | - | 2013-02-28 14:48:16 | ||
685 | Timár Bogáta | Nagyon köszönöm Demeter Júlia tanárnőnek... | Nagyon köszönöm Demeter Júlia tanárnőnek a zseniális szemináriumot az elfeledett magyar drámákról! Úgy érzem, nagyon sokban hozzájárult, hogy jobban megértsem és értékeljem a magyar drámát, és közreműködött abban, hogy mára rendszeres szánházlátogatóvá váltam. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 14:39:31 |
684 | Farkas Ildikó | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 14:37:54 |
683 | Klagyivik Mária | - | - | 2013-02-28 14:31:57 | ||
682 | Pallag Sára | Tarján Tamás | Tarján Tamás | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 14:31:29 |
681 | Mihálycsa Erika | Bár nem voltam hallgatójuk - Kolozsváron... | Bár nem voltam hallgatójuk - Kolozsváron végeztem - közvetve, az írásaikból rengeteget tanultam tőlük, többet, mint saját tanáraimtól. Rettenetes. | Románia | Kolozsvár | 2013-02-28 14:26:36 |
680 | Szép Eszter | Nádasdy Ádám, Margócsy István, Horváth... | Nádasdy Ádám, Margócsy István, Horváth Iván. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 14:17:37 |
679 | Galambosi Dóra | - | - | 2013-02-28 14:10:09 | ||
678 | Gedeon Eva | Tanitottak vagy tanultam toluk orakon kivul... | Tanitottak vagy tanultam toluk orakon kivul (is), se nyugdijba, se kenyszerszabadsagra ne menjenek: Davidhazi Peter, Horvath Ivan, Kalman Laszlo, Nadasdy Adam, Steiger Kornel | Magyarorszag | Budapest | 2013-02-28 13:47:06 |
677 | Kovács Krisztina | - | - | 2013-02-28 13:45:57 | ||
676 | Körner Júlia | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 13:41:36 |
675 | Tóth-Czifra Erzsébet | - | - | 2013-02-28 13:40:26 | ||
674 | Urbányi Eszter | - | - | Budapest | 2013-02-28 13:40:00 | |
673 | Dobszay Balázs | - | - | 2013-02-28 13:27:58 | ||
672 | Devescovi Balázs | Közvetlenül a rendszerváltás után jártam... | Közvetlenül a rendszerváltás után jártam a pesti bölcsészkarra magyar szakra. Horváth Ivánhoz jártam proszemináriumra, majd tőle tanultam a sajtó alá rendezés mesterségét. Másrészről abban a szerencsében volt részem, hogy több féléven át látoghattam Margócsy István hírhedt Poétika szemináriumait. Kétség sem férhet hozzá: irodalomtörténészi látásmódom és mentalitásom, elsősorban tanáraimnak köszönhetem, akik elképesztő óvatossággal hagyták és segítették ennek a kialakulását. | Magyarország | Szentendre | 2013-02-28 13:22:11 |
671 | Bodrogi Cinnia | Nádasdy Ádám, Horváth Iván. Szomorú vagyok. | Nádasdy Ádám, Horváth Iván. Szomorú vagyok. | Magyarország | Pécs | 2013-02-28 13:15:35 |
670 | Parádi Andrea | - | - | 2013-02-28 13:12:25 | ||
669 | Schneller János | - | - | Budapest | 2013-02-28 13:11:43 | |
668 | Gortva Tamás | - | - | Magyarország | Szeged | 2013-02-28 13:06:00 |
667 | Bóka Gábor | Horváth Iván. Gyakorló irodalomtanárként... | Horváth Iván. Gyakorló irodalomtanárként mondhatom: az ő lelkes-humoros Balassi-előadásai nélkül nem ugyanazzal az elkötelezettséggel tanítanám a tizenéveseknek Balassi költészetét, ahogy azt reményeim szerint teszem. Köszönet érte! | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 13:02:08 |
666 | Szakszon Réka | - | - | 2013-02-28 12:56:22 | ||
665 | Brunner Attila | Naiv másodéves hallgatóként állítottam be... | Naiv másodéves hallgatóként állítottam be Keserü Katalinhoz, mi lenne, ha Kiskunfélegyháza szecessziós építészetéből írnék szakdolgozatot. - Maga kiskunfélegyházai? - kérdezte. Megírtam a BA-szakdolgozatot, s még sok másikat az ő irányításával. Köszönöm, hogy megírhattam őket. | Kiskunfélegyháza | 2013-02-28 12:50:09 | |
664 | Méder Zsombor | - | - | Hollandia | Maastricht | 2013-02-28 12:46:30 |
663 | Molnár Zsófia | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 12:35:54 |
662 | Krausz Veronika | - | - | 2013-02-28 12:32:36 | ||
661 | Löwensohn Enikő | Nekem Margócsy István volt a magyar szakon az... | Nekem Margócsy István volt a magyar szakon az egyik kedvenc tanárom. Csokonai és Petőfi előadásaira hajnali 9-re is képes voltam bejárni, miként szemináriumaira is, ahol Csongor szivarfüstbe burkolózva (bizony, ilyen régen voltam egyetemista) 5 perc alatt kiderítette, ha valaki nem olvasta mondjuk A karthauzit és minden további nélkül hazaküldte. Joggal, szerintem. Az óra hátralévő részében viszont olyan dolgokat lehetett tőle megtudni az életről és irodalomról, amelyek teljesen új megvilágításba helyezték az olvasottakat, és aminek mindmáig, nem mint nap hasznát veszem, pedig konkrétan a tárgyalt témákkal már rég nem foglalkozom. Ilyen élményekért jár az ember a bölcsészkarra. Szégyen, hogy elküldik őt, és a többieket. | Magyar | Budapest | 2013-02-28 12:25:47 |
660 | Kovács Ivett | - | - | Budapest | 2013-02-28 12:23:57 | |
659 | Tóth-Czifra Júlia | - | - | Budapest | 2013-02-28 12:23:44 | |
658 | Bigda Tamás | - | - | Magyarország | Dunakeszi | 2013-02-28 12:17:18 |
657 | Őszi Hajnalka | - | - | 2013-02-28 12:13:42 | ||
656 | Váci Szilvia | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 12:12:55 |
655 | P. Adrienn | Margócsy Istvánért, Horváth Ivánért,... | Margócsy Istvánért, Horváth Ivánért, Tverdota Györgyért és Tarján Tamásért | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 12:03:26 |
654 | Tóth Alexandra | - | - | Dunaújváros | 2013-02-28 12:03:23 | |
653 | Őszi Borbála | Nádasdy Ádám tanár úr olyan módon képes... | Nádasdy Ádám tanár úr olyan módon képes átadni nekünk diákoknak a tudást, amelyet soha sem felejtünk el. Soha sem gondoltam volna, hogy a nyelvészetet ennyire érdekesnek találom majd, de mégis így alakult. Minden előadása élmény volt. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 12:00:34 |
652 | Visy Beatrix | Margócsy István, Tarján Tamás, Tverdota... | Margócsy István, Tarján Tamás, Tverdota György | 2013-02-28 11:55:48 | ||
651 | Koós Anna | Tverdota György, Nádasdy Ádám és Horváth... | Tverdota György, Nádasdy Ádám és Horváth Iván. "A kultura ugy hull le rólam, mint ruha másról a boldog szerelemben" | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 11:53:18 |
650 | Horváth Rita Katalin | - | - | 2013-02-28 11:50:58 | ||
649 | Bendl Vera | Margócsy István, Steiger Kornél | Margócsy István, Steiger Kornél | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 11:47:53 |
648 | Takács Ilona | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | 2013-02-28 11:38:45 | ||
647 | Chrzanowska Anna Ágnes | Köszönet Kálmán László tanár úrnak,... | Köszönet Kálmán László tanár úrnak, hogy egy féléven kersztül engem is tanított. Úgy érzem nagyon értékes tudással gazdagodtam ez által. Külön köszönet azért is, mert mozgássérültségem ellenére úgy kezelt mint minden egészséges hallgatót. A XXi. sz.-ban élünk és mégis a különlegesen jó tulajdonságokhoz kell ezt soroljam, mert rengeteg idő kell még ahhoz hogy ez természetessé váljon. A tanár úr számomra azt is megmutatta, hogy nem egy lehetetlen álmot kergetek azzal, ha ebben reménykedek. | Magyarorszég | Budapest | 2013-02-28 11:37:43 |
646 | Kádár Anna | - | - | 2013-02-28 11:36:48 | ||
645 | Kondor Katalin | Nekünk annak idején Horváth Iván és... | Nekünk annak idején Horváth Iván és Margócsy István tanár urakkal kezdődött az egyetem, a bevezető órákon. Később pedig Tarján Tamás tanár úrhoz is járhattam nagyon nehéz, de ugyanakkor nagyon fontos kortárs irodalmi szemináriumra. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 11:35:59 |
644 | Nényei Pál | - | - | 2013-02-28 11:35:49 | ||
643 | Braun (Gácsi) Zsuzsanna Eszter | Horváth Iván, Margócsy István, Tarján... | Horváth Iván, Margócsy István, Tarján Tamás, Nádasdy Ádám – hozzájuk volt szerencsém jó 15 évvel ezelőtt, de kétségem sincs afelől, hogy valamennyi érintett remek egyetemi tanár. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 11:32:24 |
642 | Gaál Mónika | - Nádasdy Ádám: az egyik legnagyszerűbb (ha... | - Nádasdy Ádám: az egyik legnagyszerűbb (ha nem a legnagyszerűbb) oktató, aki eddig tanított, már a harmadik gyakorlatom végzem nála, és még szeretnék, sokat! - Scholzné Halácsy Katalin: hihetetlenül nagy tudású, kiváló szakember. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ebben a félévben sikerült elcsípnem vele gyakorlatot - nem szeretném, hogy ez az első legyen az utolsó is! | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 11:31:57 |
641 | Szabó Krisztina | Horváth Iván Margócsy István Tarján... | Horváth Iván Margócsy István Tarján Tamás Tverdota György Demeter Júlia | 2013-02-28 11:31:27 | ||
640 | Faragó Priszcilla | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 11:30:03 |
639 | Maráczi Géza | - | - | Budapest | 2013-02-28 11:29:37 | |
638 | Szűcs Gábor | Dávidházi Péter, Demeter Júlia, Horváth... | Dávidházi Péter, Demeter Júlia, Horváth Iván, Kálmán László, Margócsy István, Nádasdy Ádám,Szentmártoni Szabó Géza, Tarján Tamás, Tverdota György | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 11:24:26 |
637 | Kertész Gergely | - | - | Magyar | Budapest | 2013-02-28 11:24:17 |
636 | Pásztóy Adrienn | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 11:23:41 |
635 | sinha rajkumar | Nádasdy Ádám professzor. Az egyik... | Nádasdy Ádám professzor. Az egyik legkiválóbb tanár az Anglisztikai Tanszékcsoporton, aki remek humorérzékkel, előadói kvalitásokkal és kivételesen magas felkészültséggel bír. Teljesen értelmetlen az ő nevével fémjelzett Angol Nyelvészeti Tanszékről elbocsátani. | 2013-02-28 11:23:11 | ||
634 | Kovács Barbara | Horváth Iván, Kálmán László, Margócsy... | Horváth Iván, Kálmán László, Margócsy István, Tarján Tamás | 2013-02-28 11:22:03 | ||
633 | B. Kádár Judit | Horváth Ivánnak, Margócsy Istvánnak,... | Horváth Ivánnak, Margócsy Istvánnak, Nádasdy Ádámnak, Tarján Tamásnak köszönöm. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 11:20:26 |
632 | Gosztonyi Katalin | - | - | 2013-02-28 11:18:41 | ||
631 | Kovács Lola | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 11:16:59 |
630 | Csontos Erika | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 11:08:17 |
629 | Fodor Krisztina | Tarján Tamás, Tverdota György | Tarján Tamás, Tverdota György | 2013-02-28 11:07:15 | ||
628 | Hadzsy Anna | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | 2013-02-28 11:06:01 | ||
627 | Szabó Judit | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | 2013-02-28 11:03:06 | ||
626 | Kellermann Éva | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 11:01:53 |
625 | Földvári Anita | - | - | 2013-02-28 11:01:14 | ||
624 | Schneller Dóra | - | - | Magyarország | Budapest - II. kerület | 2013-02-28 10:59:29 |
623 | Bertók András | - | - | 2013-02-28 10:55:01 | ||
622 | Nagy Mihály | "Azt a néhány kis ráncot, hogy én... | "Azt a néhány kis ráncot, hogy én tehettem rád, nagyon köszönöm. Tőlük lettél pont ilyen szép." | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 10:54:14 |
621 | Ponyeczki Anna | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Magyarország | Kecskemét | 2013-02-28 10:44:29 |
620 | Fejérvári Boldizsár | Szerencsés voltam, hogy 1995 és 2005 között... | Szerencsés voltam, hogy 1995 és 2005 között lehettem az angol szak diákja, akkor is éreztem már ezt, de hogy mekkora mázlim volt, azt csak most fogom föl ésszel. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 10:40:55 |
619 | Göbölyös Magdolna | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 10:39:31 |
618 | Szarka Judit | Joó Mária Arisztotelész logikájáról... | Joó Mária Arisztotelész logikájáról szóló kollégiumára egyedül jelentkeztem -- és abszolút korrekt módon megtartotta nekem a szemesztert. Margócsy István tanár úrról az egyik legszebb emlékem, hogy amikor Balassa Péter meghalt, a tiszteletére tartott emlékszemináriumon hihetetlenül alapos, elmélyült, korrekt pályaképet vázolt fel róla.Ugyancsak Margócsy István megtisztelő figyelmének köszönhetek konferenciára való meghívást, előadási lehetőséget is, miközben megtapasztalhattam szakmai és emberi kiválóságát. Steiger Kornél munkássága nélkül pedig aligha lettem volna képes középiskolai latint is tanító tanárként Platónt olvasni illetve tanítani. De nagyon jól jött a tőle kapott tudás mozgókép óráimon is, pl. a Mátrix 1. tanításakor. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 10:38:43 |
617 | Mile Szandra | - | - | 2013-02-28 10:38:28 | ||
616 | Horváth Adél | Tarján Tamás és Horváth Iván óráit volt... | Tarján Tamás és Horváth Iván óráit volt szerencsém látogatni. Sajnálom, hogy ezután már nem lesz lehetőség arra, hogy hallhassuk, ahogy Tarján Tamás tanár úr Tandoriról, Horváth Iván tanár úr pedig Balassiról tart előadást... | 2013-02-28 10:35:53 | ||
615 | Bán Miklós | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 10:34:33 |
614 | Györffy Kinga | Tarján Tamás | Tarján Tamás | 2013-02-28 10:31:16 | ||
613 | Dénes Marian | Szó bennszakad. | Szó bennszakad. | 2013-02-28 10:27:01 | ||
612 | LHomme Ilona | - | - | Budapest | 2013-02-28 10:25:03 | |
611 | Hermann Veronika | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 10:23:37 |
610 | Kozma Judit | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 10:22:25 |
609 | Poór Zsuzsa | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 10:21:46 |
608 | Horváth Ágnes | Dávidházi Péter pótolhatatlan. | Dávidházi Péter pótolhatatlan. | Magyarország | Penc | 2013-02-28 10:21:31 |
607 | Kúnos Linda | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | 2013-02-28 10:17:39 | ||
606 | Pestovics Ágnes | - | - | 2013-02-28 10:15:51 | ||
605 | Teszári Nóra | Nádasdy Ádámot hallgatni meghatározó... | Nádasdy Ádámot hallgatni meghatározó élménye volt minden angol szakosnak. | Mo. | Bp. | 2013-02-28 10:12:17 |
604 | Veres Réka | - | - | Magyarország | Szentendre | 2013-02-28 10:06:23 |
603 | Ludmán Katalin | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 10:06:21 |
602 | Belucz Edit | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | 2013-02-28 10:02:26 | ||
601 | VassJuli | - | - | HU | Budapest | 2013-02-28 10:01:36 |
600 | Danyi Gábor | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 09:58:57 |
599 | Küű Anita | - | - | Svédország | Stockholm | 2013-02-28 09:58:15 |
598 | Váraljainé Pethő Andrea | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Budapest | 2013-02-28 09:53:27 | |
597 | Zabolai Margó | - | - | 2013-02-28 09:52:35 | ||
596 | Makai Péter | - | - | 2013-02-28 09:51:58 | ||
595 | Bácskai-Atkári Júlia | Elsősorban Margócsy Istvánért, kiváló... | Elsősorban Margócsy Istvánért, kiváló témavezetőmért. | Németország | Berlin | 2013-02-28 09:51:02 |
594 | Tatai Krisztina | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 09:50:28 |
593 | Tóth Masa | - | - | Budapest | 2013-02-28 09:49:11 | |
592 | Szauter Krisztina | Nádasdy Ádám A többiek könyvei,... | Nádasdy Ádám A többiek könyvei, jegyzetei, és még sorolhatnám. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 09:48:06 |
591 | Kiss Kornélia | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 09:47:31 |
590 | Kalla Zsuzsa | Miért nem számít egy egyetemen, hogy milyen... | Miért nem számít egy egyetemen, hogy milyen formátumú tanárokat hallgatnak a diákok? Igen, én tényleg szerencsésnek érzem magam, de ezt kívánom a mai hallgatóknak is... és még bízom egy kijózanodásban. | Budapest | 2013-02-28 09:47:06 | |
589 | Pasztirák Panna Éva | Nádasdy professzor tanított, és hihetetlen... | Nádasdy professzor tanított, és hihetetlen nagy csalódás, hogy őt akarják elküldeni. De a többi tanárt is borzalmasan sajnálom, hogy ennyi év tanítással a hátuk mögött egyszerűen felmondanak nekik. | Magyarország | Százhalombatta | 2013-02-28 09:46:54 |
588 | Heller Patricia | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 09:46:47 |
587 | Rónai Orsolya | Köszönjük! | Köszönjük! | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 09:46:34 |
586 | Jáka-Sövegjártó Szilvia | Kálmán László | Kálmán László | Németország | Berlin | 2013-02-28 09:46:20 |
585 | Borsik Miklós | - | - | Budapest | 2013-02-28 09:44:54 | |
584 | Vanek Zsuzsa | Tarján Tamás, Tverdota György | Tarján Tamás, Tverdota György | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 09:44:33 |
583 | Fodor Alexandra | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | 2013-02-28 09:40:26 | ||
582 | Pentaller Anna | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 09:37:36 |
581 | Nádor Zsófia | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 09:37:34 |
580 | Fekete Ilona | - | - | Magyarorszag | Budapest | 2013-02-28 09:36:07 |
579 | Lang Edina | - | - | Magyarország | 2013-02-28 09:32:41 | |
578 | Füle Ágnes | - | - | Budapest | 2013-02-28 09:31:30 | |
577 | Lautner Péter | - | - | Magyar | Piliscsaba | 2013-02-28 09:30:57 |
576 | Tóth Vera | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 09:29:28 |
575 | Szénási Zoltán | - | - | Magyarország | 2013-02-28 09:29:04 | |
574 | Sebő Judit | Művészettörténészként Keserü Katalint... | Művészettörténészként Keserü Katalint ismerhettem közelebbről, de persze más órákra is bejártam, pl. Steiger Kornél nagyon érdekes filozófiatörténeti előadásaira. Margócsy, Horváth Iván és Nádasdy remek óráiról pedig sok ismerősömtől hallhattam. | Magyarország | Budapest / Székesfehérvár | 2013-02-28 09:24:53 |
573 | Gábor Emma | Horváth Ivánért önmagában is érdemes volt... | Horváth Ivánért önmagában is érdemes volt egyetemre járni. Nádasdy Ádám és Kálmán László órái és személyisége is sokat adtak, valódi egyetemmé tették az egyetemet. | 2013-02-28 09:23:18 | ||
572 | Juhász Vera | BTK-ra jártam, már az is emelte a tanulási... | BTK-ra jártam, már az is emelte a tanulási kedvet, hogy dolgoznak "élő legendák" (Nádasdy) az egyetemen. | Magyar | Budapest | 2013-02-28 09:14:30 |
571 | Komjáti Viktória | Joó Mária, Steiger Kornel . :-( | Joó Mária, Steiger Kornel . :-( | Mo | Bp | 2013-02-28 09:10:20 |
570 | Puskás Anikó | Margócsy István, Demeter Júlia, Tverdota... | Margócsy István, Demeter Júlia, Tverdota György, Horváth Iván, Kálmán László...Volt tanáraim, területük legkiválóbb szakemberei, legendák, akik miatt érdemes volt a magyar szakra járni... | Budapest | 2013-02-28 09:10:07 | |
569 | Dobozy Nóra | - | - | 2013-02-28 09:09:59 | ||
568 | Lovas Borbála | - | - | 2013-02-28 09:09:29 | ||
567 | Szabó Irén | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 09:08:02 |
566 | Törkenczy Miklós | Nádasdy Ádám, Dávidházi Péter | Nádasdy Ádám, Dávidházi Péter | 2013-02-28 09:05:30 | ||
565 | Tinkó Máté | - | - | Magyarország | Békés, Budapest | 2013-02-28 09:03:08 |
564 | Székely Mária | - | - | 2013-02-28 09:01:47 | ||
563 | Szénási Ferenc | Olyan közelebbi vagy távolabbi volt... | Olyan közelebbi vagy távolabbi volt kollégáimért, akiknek egyértelműen továbbra is ott volna a helyük (és akiket láthatóan politikai rokonszenvtől függetlenül küldtek el) | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 08:58:37 |
562 | Miklós Ágnes Kata | - | - | Magyarország | Szentendre | 2013-02-28 08:56:21 |
561 | Szabo Orsolya | - | - | Magyarorszag | Budapest | 2013-02-28 08:55:34 |
560 | Nagy Éva | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 08:54:49 |
559 | Pozsonyi Kriszta | - | - | Budapest | 2013-02-28 08:54:04 | |
558 | Pethő Anita | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 08:53:14 |
557 | Krokovay Árpád | - | - | Budapest | 2013-02-28 08:52:25 | |
556 | Zimmermann Gerda | - | - | 2013-02-28 08:52:19 | ||
555 | Kiss Enikő | - | - | 2013-02-28 08:51:13 | ||
554 | Krokovay Csenge | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 08:50:30 |
553 | Mongyi Norbert | - | - | 2013-02-28 08:48:27 | ||
552 | Bátonyi Péter | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 08:47:04 |
551 | N. Kiss Zsuzsa | Tiltakozom a rombolás, a megfélemlítés ellen! | Tiltakozom a rombolás, a megfélemlítés ellen! | 2013-02-28 08:44:10 | ||
550 | Aradi Réka | - | - | 2013-02-28 08:42:37 | ||
549 | Kocsis Fruzsina | - | - | 2013-02-28 08:34:39 | ||
548 | Knausz Imre | Margócsy Istvánért | Margócsy Istvánért | 2013-02-28 08:32:52 | ||
547 | Nagy Eszter | A PPKE-ről sok szeretettel és tisztelettel... | A PPKE-ről sok szeretettel és tisztelettel üdvözölöm Tverdota Györgyöt, akinek élvezetes és tartalmas előadásai voltak. A többiek, akik nem tanítottak, akiknek a a könyveikből, jegyzeteikből tanultam, remélem megengedik, hogy melléjük álljak. Szolidaritással állok ki mellettük és munkásságuk mellett. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 08:31:23 |
546 | Somos Lilla | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 08:31:01 |
545 | ÁDÁM Péter | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 08:27:12 |
544 | Réz Anna | - | - | 2013-02-28 08:25:28 | ||
543 | Kardos András | Nádsady ádám, Margócsi István | Nádsady ádám, Margócsi István | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 08:25:18 |
542 | Nádudvari Nóra | Margócsy István, Horváth Iván | Margócsy István, Horváth Iván | Magyarország | Verőce | 2013-02-28 08:24:27 |
541 | Erős Réka | - | - | 2013-02-28 08:24:21 | ||
540 | Schultz Judit | - | - | 2013-02-28 08:22:28 | ||
539 | Reich Orsolya | - | - | Budapest | 2013-02-28 08:17:35 | |
538 | Hattyár Helga | Havas Ferenc, Margócsy István | Havas Ferenc, Margócsy István | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 08:16:28 |
537 | Angelova Visha | - | - | Magyarország | Szeged | 2013-02-28 08:13:34 |
536 | Édes Csilla | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 08:03:50 |
535 | Rákai Orsolya | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 08:02:21 |
534 | Horn Gabriella | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 08:01:59 |
533 | Fodor András | - | - | Magyarország | Kistelek | 2013-02-28 08:01:44 |
532 | Buzás Gábor | Nádasdy Ádám: Csak miatta érdemes volt... | Nádasdy Ádám: Csak miatta érdemes volt angol szakra járni. Szórakoztató volt minden szemináriuma, és rendkívül könnyedén tanított. | 2013-02-28 07:49:57 | ||
531 | Keller Edina | - | - | 2013-02-28 07:42:20 | ||
530 | Fenyvesi Orsolya | - | - | 2013-02-28 07:39:36 | ||
529 | Baranyi Réka | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 07:29:48 |
528 | Margitta Nóra | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 07:29:00 |
527 | Dr. Gazsóné Csutár Andrea Mária | Nádasdy Ádám tanár úr | Nádasdy Ádám tanár úr | 2013-02-28 07:23:49 | ||
526 | Cseicsner Otília | - | - | Magyarország | Budapest-Kaposvár-Pécs | 2013-02-28 07:21:24 |
525 | Kiss Béla | - | - | 2013-02-28 07:19:31 | ||
524 | Lukács Ágnes | - | - | Budapest | 2013-02-28 07:18:07 | |
523 | Tárczy Balázs | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 07:17:50 |
522 | Vida Nárcisz | - | - | 2013-02-28 07:14:41 | ||
521 | Bognar Attila | - | - | Magyarorszag | Budapest | 2013-02-28 07:04:39 |
520 | Böszörményi Nagy Katalin | Köszönet Margócsy István tanár úrnak! | Köszönet Margócsy István tanár úrnak! | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 06:57:08 |
519 | Sánta Sára | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 06:55:14 |
518 | Poros Júlia | Margócsy István | Margócsy István | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 06:54:09 |
517 | Majdanics Antal | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 06:50:58 |
516 | Orbán Katalin | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 06:48:28 |
515 | Vesztergom Janina | - | - | 2013-02-28 06:47:36 | ||
514 | Cserős Bori | Szerencsések vagyunk, h mi még járhattunk... | Szerencsések vagyunk, h mi még járhattunk az óráikra! Megkerülhetetlen, emblematikus figurák! Intellektuális kihívást jelentő, tartalmas órák! Egy-egy új szelete a világnak! ... És a szégyen, ami most történik!!! | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 06:46:13 |
513 | Kálmán Csilla | Nádasdy Ádám és Kálmán László órái... | Nádasdy Ádám és Kálmán László órái csodák voltak. | Magyarország | Győr | 2013-02-28 06:38:15 |
512 | Varga Ádám | - | - | 2013-02-28 06:37:27 | ||
511 | Selmeczy Soma | - | - | Magyarország | Nagytarcsa | 2013-02-28 06:31:18 |
510 | Jemnitz Anna | Nadasdy Adam Margocsy Istvan | Nadasdy Adam Margocsy Istvan | Magyarorszag | Budapest | 2013-02-28 05:58:38 |
509 | Györkös Katalin | Margócsy István, Horváth Iván, Tarján Tamás | Margócsy István, Horváth Iván, Tarján Tamás | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 05:48:42 |
508 | Fűköh Borka | - | - | 2013-02-28 05:19:54 | ||
507 | Goldmann Márta | - | - | Magyar | Budapest | 2013-02-28 05:03:05 |
506 | Kovacs Ildi | - | - | 2013-02-28 03:58:52 | ||
505 | Pálházy HEnriett | - | - | 2013-02-28 03:05:48 | ||
504 | Bagdi Ünige | - | - | 2013-02-28 02:44:08 | ||
503 | Ürögdi Barbara | Kálmán, Nádasdy. Alap! (Lehet, hogy más is,... | Kálmán, Nádasdy. Alap! (Lehet, hogy más is, nem láttam a teljes listát.) | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 02:24:22 |
502 | Fodor Brigitta | - | - | USA | Stony Brook | 2013-02-28 01:37:18 |
501 | Fenyvesi Kristóf | Tverdota György - a mindig új kérdéshez... | Tverdota György - a mindig új kérdéshez vezető beszélgetésekért, levelekért és a tervekért, amiket sok-sok diák érdeke volna most megvalósítani, folytatni, végigvinni... | Finnország | Jyväskylä | 2013-02-28 01:33:58 |
500 | Baló András Márton | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 01:26:37 |
499 | Antal Lilla | Tverdota György Tarján Tamás | Tverdota György Tarján Tamás | Franciaország | 2013-02-28 01:24:15 | |
498 | Nagy Emőke | Halácsy Katalin - köszönöm a... | Halácsy Katalin - köszönöm a középkorászattal töltött éveimet; Tverdota György - köszönöm József Attilát! | Magyarország | 2013-02-28 01:19:22 | |
497 | Kovács Erzsébet | Horváth Iván, Nádasdy Ádám | Horváth Iván, Nádasdy Ádám | 2013-02-28 01:15:48 | ||
496 | Dimitrow Daniella | - | - | Magyarország | Kalocsa | 2013-02-28 01:15:12 |
495 | Varga Zsófia | - | - | 2013-02-28 01:13:35 | ||
494 | Sándor Angelika | Kálmán Margócsy | Kálmán Margócsy | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 01:12:06 |
493 | Pátkai Rozina | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 01:04:31 |
492 | Czirle Klára | - | - | Magyarország | 2013-02-28 00:59:09 | |
491 | Magyar Lilla | - | - | Amerikai Egyesült Államok | Cambridge, MA | 2013-02-28 00:57:43 |
490 | Szlukovényi Katalin | Betűrendben: Dávidházi Péter, Margócsy... | Betűrendben: Dávidházi Péter, Margócsy István, Nádasdy Ádám, Tarján Tamás, Tverdota György. | 2013-02-28 00:55:41 | ||
489 | Rácz Péter | - | - | 2013-02-28 00:51:17 | ||
488 | Füzessi Károly | Szemben azzal, amit a Frankfurter Allgemeine... | Szemben azzal, amit a Frankfurter Allgemeine Zeitung szeretne: http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/humor/steiger.html :) :( | 2013-02-28 00:51:16 | ||
487 | Hlavacska András | Tverdota György, Margócsy István, Horváth... | Tverdota György, Margócsy István, Horváth Iván | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 00:50:04 |
486 | Kozár Alexandra | Tarján Tamás körmondataiért, lexikális... | Tarján Tamás körmondataiért, lexikális műveltségéért és erotikus szemináriumaiért. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 00:46:46 |
485 | Fuchs Máté | Horváth Iván, Tarján Tamás, Tverdota... | Horváth Iván, Tarján Tamás, Tverdota György, Margócsy István. Érthetetlen, hogy a magyar szakról miért őket. Olyan oktatókat küldenek el most, akik nem csak megszerettetni tudták a magyar szakot és kultúrát, hanem "örök hallgatóvá" tettek bennünket. Illetve, akik felkészültségükkel és előadó képességükkel mindenkit ámulatba ejtettek. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 00:44:20 |
484 | Csóka Tímea | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 00:41:52 |
483 | Deme Andrea | Tverdota György pótolhatatlan és... | Tverdota György pótolhatatlan és felejthetetlen. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 00:39:47 |
482 | Polgár Tibor | Demeter Júlia, Horváth Iván, Margócsy... | Demeter Júlia, Horváth Iván, Margócsy István, Nádasdy Ádám, Steiger Kornél (a sorrend szigorúan csak az abécét követi) Minden gondolatot, minden új szempontot köszönök neki, ami nekik tudásmorzsa volt, nekem új szelete a világnak! jelentős részük van (és nem csak volt) abban, hogy világszemléletem kiszélesedett, s azzá lettem, ami ma vagyok. Azon kevesek közé tartoznak, akik egyaránt hatnak ritkító jártasságukkal, és egész személyiségükkel. Ma is. | - | - | 2013-02-28 00:36:00 |
481 | Csécsei Dorottya | - | - | 2013-02-28 00:35:42 | ||
480 | szekeres sándor | ( ͡° ͜ʖ ͡°) | ( ͡° ͜ʖ ͡°) | 2013-02-28 00:35:41 | ||
479 | Kugyela Tamás | - | - | Belgium | Brüsszel | 2013-02-28 00:31:24 |
478 | Katona Ágota | - | - | 2013-02-28 00:27:43 | ||
477 | Fekete Adrien | - | - | 2013-02-28 00:25:58 | ||
476 | Szilágyi Emőke Rita | - | - | 2013-02-28 00:25:04 | ||
475 | Zergi Nóra | - | - | Norvégia | 2013-02-28 00:23:51 | |
474 | Garaczi Larion | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 00:22:55 |
473 | HUSZÁK ANDREA | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 00:21:30 |
472 | Szabó István | - | - | 2013-02-28 00:19:06 | ||
471 | Melo Eszter | - | - | 2013-02-28 00:18:56 | ||
470 | Mády Katalin | Soha nem lettem volna fonetikus, ha nem... | Soha nem lettem volna fonetikus, ha nem Nádasdy Ádámtól tanultam volna fonetikát hajdan. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 00:18:41 |
469 | Faludi Andrea | Nekem Horváth Iván jelentette a legtöbbet.... | Nekem Horváth Iván jelentette a legtöbbet. Egyedülálló, utànozhatatlan, PÓTOLHATATLAN! | Magyarország | Budaörs | 2013-02-28 00:18:13 |
468 | Nagy Ida | Engem még NÁDASY ÁDÁM professzor úr... | Engem még NÁDASY ÁDÁM professzor úr felvételiztetett az angol szakra 2004-ben. Évekig vártam az "History of English" szeminárium felvételével, hogy a koromra és a féléveimre való tekintettel végre összegyűljön annyi pluszpontom a rangsorban, hogy HOZZÁ járhassak. Minden óráját szerettem! Később Chaucert is tanulmányoztam a kutatószemináriumán. Pedig nem vagyok nyelvész. Hasonlóképp, a magyaros szakdogám témáját úgy választottam, hogy MARGÓCSY TANÁR ÚRHOZ írhassam meg... Felejthetetlen egyéniségek. Hála nekik mindenért. | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 00:18:03 |
467 | Majoros Klára | - | - | Magyar | Budapest | 2013-02-28 00:16:32 |
466 | Györe Bori | - | - | 2013-02-28 00:13:49 | ||
465 | Földi Kitti | - | - | Magyarország | Monostorapáti | 2013-02-28 00:13:21 |
464 | Németh Dániel | - | - | Magyarország | 2013-02-28 00:12:32 | |
463 | Képes Gábor | Horváth Iván - a reggeli... | Horváth Iván - a reggeli Balassi-szemináriumok, a bölcsészettudományi informatika, az a szellemesség és az a gondolkodásmód, amiért ma is tudok kézdörzsölgetve lelkesedni... A tanítványai közül máig sokakkal barátok maradtunk, nagy hatást gyakorolt arra, hogy most mivel foglalkozunk... Margócsy István és Nádasdy Ádám, akik abszolút önzetlenül és igazi tanárként támogattak és láttak el tanácsokkal, amikor ismeretlen húszéves hallgatóként megkerestem őket az első írásaimmal... És a többiek is, óriási veszteség lesz ezt a nemzedéket egyszerre elküldeni... Pénzben nem kifejezhető, hogy mennyire nagy érték lenne, ha még egy pár évet taníthatnának. "Ha készít valaki egy kritikai kiadást, ki a fenének lehet azt másnak eladni, mint az államnak? Politikai érdek fűződik ahhoz, hogy a következő nemzedék ne járjon négykézláb, és ne ugasson. Ehhez az szükséges, hogy ilyen holmik, mint kritikai kiadások - meg egyéb kulturális csecsebecsék, készüljenek. És hozzáférhetővé váljanak." (Kiragadott idézet H. I. egyik előadásából) | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 00:06:28 |
462 | Kovács Györgyi | Margócsy István, Horváth Iván, Tarján... | Margócsy István, Horváth Iván, Tarján Tamás, Tverdota György, Demeter Júlia, Nádasdy Ádám, Scholzné Halácsy Katalin, Steiger Kornél | 2013-02-28 00:03:39 | ||
461 | Szabó Netta | - | - | 2013-02-28 00:02:33 | ||
460 | Kupa Júlia | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-28 00:01:57 |
459 | Tücsök Dorottya | Hiányozni fognak... | Hiányozni fognak... | Magyarország | Sopron | 2013-02-28 00:00:32 |
458 | Halas Dóra | Nádasdy Ádám! | Nádasdy Ádám! | 2013-02-27 23:59:50 | ||
457 | Kelecsényi Réka | Margócsy István, Horváth Iván. | Margócsy István, Horváth Iván. | Budapest | 2013-02-27 23:58:24 | |
456 | Salamon András | - | - | 2013-02-27 23:56:42 | ||
455 | Czérna Ágnes | - | - | 2013-02-27 23:56:19 | ||
454 | Faludi Andrea | - | - | 2013-02-27 23:56:09 | ||
453 | Fekete Ilona | - | - | 2013-02-27 23:55:17 | ||
452 | Nagy Andrea | Halácsy Katalin Nádasdy Ádám köszönöm,... | Halácsy Katalin Nádasdy Ádám köszönöm, hogy tanulhattam tőlük | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:54:22 |
451 | Waliczky Annamária | - | - | 2013-02-27 23:52:24 | ||
450 | Hoványi Márton | Margócsy István Horváth Iván Tverdota... | Margócsy István Horváth Iván Tverdota György Tarján Tamás | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:52:00 |
449 | Kele Fodor Ákos | - | - | 2013-02-27 23:51:10 | ||
448 | Langner Lívia | Minden köszönetem Nádasdy Ádámnak az... | Minden köszönetem Nádasdy Ádámnak az előadásaival nyújtott felülmúlhatatlan élményekért. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:50:25 |
447 | Gy. Molnár Kadosa | Tarján Tamás Tverdota György Margócsy... | Tarján Tamás Tverdota György Margócsy István | Magyarország | 2013-02-27 23:50:08 | |
446 | Kovacsics Georgina | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:49:10 |
445 | K.Sz. | :( | :( | 2013-02-27 23:48:32 | ||
444 | Rátonyi Krisztina | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:44:40 |
443 | Fónad Natália | Nádasdy Ádám a legeslegjobb fej tanár, akit... | Nádasdy Ádám a legeslegjobb fej tanár, akit ismerek! Nagyon élveztem az óráit előadáson és gyakorlaton is. Most is járok hozzá egy órára. Az előadásmódja szuper, egy órát nem bírok ki nevetés nélkül, úgyhogy még jó kedvem is lesz tőle. Csak idén az első óráról: Euro - say it as an old crocodile :-D. Segítőkész, bármit elmagyaráz, ha megkérdezem. Az egyik legnagyobb tudású és legszínvonalasabban tanító tanár az egyetemen. Egyszerűen imádom őt, meg az óráit is! | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:43:43 |
442 | Deák Adrienn | Kálmán László. Egy egyetemi oktatónak... | Kálmán László. Egy egyetemi oktatónak ilyennek kell lennie, mint ő. | Magyarprszág | Budapest | 2013-02-27 23:43:36 |
441 | Ledacs-Kiss Lilla | - | - | Magyarország | Nagykáta | 2013-02-27 23:43:23 |
440 | Hrozik Adél | - | - | Magyarország | Dunaújváros | 2013-02-27 23:42:06 |
439 | Pethő Attila | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:41:57 |
438 | Pálinkás Katalin | - | - | Magyarorszg | 2013-02-27 23:41:45 | |
437 | Szél Júlia | Margócsyt mindjárt I. évben megkaptuk.... | Margócsyt mindjárt I. évben megkaptuk. Egyszerre rajongtunk érte és tartottunk tőle. Ha valaki egy műelemzés során nagy baromságot mondott, metsző pillantást vetett rá szemüvegén keresztül, és csak ennyit mondott: " És mi következik ebből?" Ez elég volt...Azóta sem felejtettem el. | Budapest | 2013-02-27 23:41:20 | |
436 | Nagy Ildikó | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:41:15 |
435 | Szabó Mátyás | Halácsy Katalin, Nádasdy Ádám, Steiger... | Halácsy Katalin, Nádasdy Ádám, Steiger Kornél, Kálmán László Egy-egy előadásra sikerült bejárnom ezekhez a tanárokhoz, nem is szakosként, hanem "folyosói információk" alapján, hogy halhassam-láthassam még őket. Köszönöm nekik a sugárzó, ellenállhatatlanul szívó erőt, ami személytelenül is áradt belőlük felém, óriási hatást téve életem alakulására. | Magyarország | 2013-02-27 23:39:47 | |
434 | Bánki Anna | - | - | 2013-02-27 23:39:31 | ||
433 | Kozák Dániel | - | - | Magyarország | Bp. | 2013-02-27 23:38:37 |
432 | Petri Anna | Nádasdáy Ádám, Scholzné Halácsy Katalin... | Nádasdáy Ádám, Scholzné Halácsy Katalin munkájáért és azért, hogy megszeretteték velem, és élvezetessé tették az a szakterületüket! | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:38:32 |
431 | Varga Nóra | - | - | 2013-02-27 23:38:18 | ||
430 | Csernitzky Laura Csilla | Ruzsa György ókeresztény mozaikokról... | Ruzsa György ókeresztény mozaikokról szóló órája örökre megmarad bennem. Óriási tudású, kedves, derűs tanár, lebilincselőek és hahotázástól sem mentesek az órái! | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:36:15 |
429 | Mihályi Anikó | Margócsy Istvántól megtanultam, hogy szöveg... | Margócsy Istvántól megtanultam, hogy szöveg nélkül nincs irodalom. Megkövetelte a szövegolvasást, nála nem lehetett mellébeszélni. Ezt próbálom én is továbbadni tanítványaimnak. Köszönöm! | Magyarország | Törökbálint | 2013-02-27 23:35:36 |
428 | Makai Máté | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:35:31 |
427 | Kiss Kata Dóra | - | - | 2013-02-27 23:34:58 | ||
426 | Farkas Dorina | Halácsy Katalin Nádasdy Ádám | Halácsy Katalin Nádasdy Ádám | 2013-02-27 23:34:53 | ||
425 | Gólent András | Nádasdy Ádámnál öröm volt elégségest... | Nádasdy Ádámnál öröm volt elégségest kapni fonetika-fonológiából. A bevezetés előadáson vidáman bégette száznál is több diák a standard angol magánhangzóit. A hehezett "thé"-ről pedig csak ennyit: "Befúttha az uthath a hó..." | 2013-02-27 23:34:23 | ||
424 | Huszka Levente | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:33:59 |
423 | Dezsényi Balázs | Nádasdy Ádámhoz az első félévemben egy... | Nádasdy Ádámhoz az első félévemben egy kötelező bevezető nyelvészeti kurzusra jártam, a második félévben viszont már mindenféle kötelezettség és órarendi óra nélkül is bejárok hozzá előadásra. Világszínvonalú szakértelme mellett pedagógiai érzéke és előadói stílusa is egyedülálló, és ez teszi igazán különleges tanárrá. Óráit még azok is élvezik, akik a tárgy iránt nem feltétlenül érdeklődnek. Ő az az oktató, aki nemcsak anyagot ad le, sőt, nemcsak tanít, hanem életre szóló intellektuális élményt ad. Nekem személyesen is nagy szerepet játszott abban, hogy megerősödjön a nyelvészet iránti érdeklődésem, és egészen bizonyos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Köszönöm! | Magyarország | Budaörs | 2013-02-27 23:33:33 |
422 | Schalk Endre Kornél | Nádasdy és Margócsy tanár úrhoz is jártam... | Nádasdy és Margócsy tanár úrhoz is jártam - megdöbbent ez az ostoba eljárás | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:33:22 |
421 | Fisli Éva | Horváth Iván, Dávidházi Péter, Margócsy... | Horváth Iván, Dávidházi Péter, Margócsy István, Tarján Tamás, Tverdota György. | Magyarország | Bp | 2013-02-27 23:32:43 |
420 | Kovács Anna | Nádasdy Ádám, személyes tapasztalat... | Nádasdy Ádám, személyes tapasztalat alapján; a megyjegyzéseket olvasva pedig meglehetősen szomorú vagyok, hogy a többi tanár óráját nem lesz lehetőségem megtapasztalni... | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:32:37 |
419 | Urbán Kata | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:31:47 |
418 | Vörös Eszter | Nádasdy Ádám - Ugyan csak első félévben... | Nádasdy Ádám - Ugyan csak első félévben jártam hozzá szemináriumra, gyakran némileg görcsbe szorult gyomorral :), de mélységesen megtisztelve érzem magam, hogy a tanítványa lehettem. Hatalmas tudású ember, és ezt a tudást humorosan, élvezhetően át is tudja adni a hallgatóságnak. Halácsy Katalin - Friss tapasztalatom van vele, és szintén nagy tudású, kiváló munkát végző oktató. Nélkülük számomra elképzelhetetlen az angol tanszék!!! | Magyarország | Gödöllő | 2013-02-27 23:30:24 |
417 | Bükki Linda | Tanárjaim: Tverdota György, Tarján Tamás,... | Tanárjaim: Tverdota György, Tarján Tamás, Margócsy István | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:28:31 |
416 | Páli-Nagy Veronika | Hálás köszönetem Horváth Iván, Tarján... | Hálás köszönetem Horváth Iván, Tarján Tamás és Margócsy István tanár uraknak, hogy tanulhattam tőlük. Sajnálom, hogy a következő generációknak már nem lesz erre lehetősége. | 2013-02-27 23:27:52 | ||
415 | Rádai Péter | - | - | 2013-02-27 23:27:24 | ||
414 | Hegedűs Rita | - | - | Németország | Berlin | 2013-02-27 23:26:27 |
413 | Fekete Nikolett | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Magyarország | 2013-02-27 23:26:06 | |
412 | Tihanyi Fanni | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:25:25 |
411 | Skriba Orsolya | Nádasdy Ádám. Még a tőlem... | Nádasdy Ádám. Még a tőlem érdeklődésben abszolút távol álló nyelvészetet is élvezhetővé tudta tenni... | Magyarország | Eger | 2013-02-27 23:25:14 |
410 | Tamás Ábel | - | - | Bp | 2013-02-27 23:24:35 | |
409 | Ünnep Nóra | Horváth Iván | Horváth Iván | 2013-02-27 23:24:20 | ||
408 | Dobi Dóra | Azon szerencsések közé tartozom, akik... | Azon szerencsések közé tartozom, akik Nádasdy Ádámhoz járhattak gyakorlatra. Az ELTE BTK az egyik legkivételesebb tudású és műveltségű tanárától fog megválni. Örülök, hogy az utolsó őszi félévében a diákja lehettem (habár ezt nem tudhattuk előre...). | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:23:02 |
407 | Verebics Éva Petra | Kálmán László, Nádasdy Ádám | Kálmán László, Nádasdy Ádám | Bp | 2013-02-27 23:22:53 | |
406 | Boda Bianka | Steiger Kornél | Steiger Kornél | 2013-02-27 23:21:13 | ||
405 | Aporfi Orsolya | - | - | 2013-02-27 23:20:24 | ||
404 | Dóczi Brigitta | Nádasdy Ádám - a legjobb előadó angol... | Nádasdy Ádám - a legjobb előadó angol szakon (amikor egy nyelvtörténetről írt szemináriumi dolgozatot visszaadott azzal, hogy ez nem olyan rossz, csak éppen irodalmi és nem nyelvészeti írás, tudtam, hogy nyelvész nem lehetek, talán csak alkalmazott) Dávidházi Péter - már az egyetem előtt ismertem, nagytudású és mégis közvetlen. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:19:36 |
403 | Schaffler Sarolta | Ők most nincsenek listán, de érdemes volt... | Ők most nincsenek listán, de érdemes volt nagyon miattuk... Somlyó Bálint Kálmán C. György Horváth Judit Kisbali László Bécsi Tamás és még sokan mások... | Pécs-Budapest | 2013-02-27 23:17:18 | |
402 | Komornik Eszter | - | - | 2013-02-27 23:16:57 | ||
401 | Rakovszky András | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:16:47 |
400 | Kárpáti Péter | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:16:43 |
399 | Ferenczi Attila | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:16:17 |
398 | Kádár Fanni | A kedvenc tanárom, élvezet volt minden... | A kedvenc tanárom, élvezet volt minden órája. Nagyon büszke vagyok rá, hogy jó jegyeket kaptam tőle, mert ezt nem sokan mondhatják el magukról, azt viszont igen, hogy akik jártak hozzá, mind élvezettel hallgatták. Órán is gyakran megnyilvánul kiváló humora, ami még szimpatikusabbá teszi. Kedvenc emlékem az volt, amikor egy jegybeíratásnál (ami már a sokadik nála felvett szemináriumot követett) őszinte érdeklődést mutatott a szakdolgozatom és a továbbtanulási terveim iránt. Az egyetemen magával kapcsolatban rendkívül zárkózott és a hallgatókkal sem beszélget személyes témákról, így akkor szinte meghatott az érdeklődése. Ja, és aki teheti, ne hagyja ki a lányával közös Magyar nóta estjét a Pepita Oféliában! ;) | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:16:11 |
397 | Korom Eszter | Horváth Iván | Horváth Iván | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:15:46 |
396 | Tomanicz Éva | - | - | 2013-02-27 23:15:07 | ||
395 | Szentesi Adrienn | Tarján Tamás, Margócsy István, Tverdota... | Tarján Tamás, Margócsy István, Tverdota György, Horváth Iván | Budapest | 2013-02-27 23:14:54 | |
394 | Fehér Boldizsár | - | - | Fót | 2013-02-27 23:13:08 | |
393 | Végh Tünde | Abban az életkorban találkoztam Margócsy... | Abban az életkorban találkoztam Margócsy Istvánnal és Tverdota Györggyel, amikor a legfogékonyabb voltam. Horváth Iván megszerettette velem a régit új módszerekkel. Sajnálom, hogy a következő 18-9 évesek már nem találkozhatnak velük. | Magyarország | Balatonkeresztúr | 2013-02-27 23:11:47 |
392 | Takács Edit | - | - | 2013-02-27 23:08:35 | ||
391 | Tóth Ágnes | Számomra Nádasdy Ádám tudta egyedül... | Számomra Nádasdy Ádám tudta egyedül érdekessé és érthetővé tenni a nyelvészetet! | 2013-02-27 23:06:17 | ||
390 | Orbán Eszter | - | - | 2013-02-27 23:05:30 | ||
389 | Ojala Sinikka | Tverdota György! | Tverdota György! | 2013-02-27 23:05:23 | ||
388 | Kiss Gábor | Nádasdy Ádám kiváló munkájáért | Nádasdy Ádám kiváló munkájáért | 2013-02-27 23:05:21 | ||
387 | Dauner Orsolya Cecília | - | - | 2013-02-27 23:05:03 | ||
386 | Mihályi Petra | ELTE BTK, Művészettörténet, Ruzsa György -... | ELTE BTK, Művészettörténet, Ruzsa György - két szemináriumot és egy bizánci művészet előadást végeztem nála. Hatalmas tudású szaktekintély, korrekt, megértő, emberi hozzáállással. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:04:49 |
385 | Sztruhár Bettina | - | - | Magyarország | Pécs | 2013-02-27 23:03:48 |
384 | Kató Eszter | Nem szerettem előadásokra járni, de Nádasdy... | Nem szerettem előadásokra járni, de Nádasdy óráira reszkető izgalommal mentem el, ha csak tudtam! Érdekfeszítően, humorosan és óriási rálátással adott elő, és a színvonalat "visszafelé" is megkövetelte: vizsgáján közepesnél jobb jegyet kapni (nekem se sikerült) igazi dicsőség volt... Dávidházi Péter nélkül nemcsak az angol irodalom magyar recepciójáról, de magamról is sokkal kevesebbet tudnék. Doktori képzésem meghatározó alakja volt. Külön figyelmet fordított minden "disszertációgyanús" szösszenetre (és szerzőjére). Abban a kivételes szerencsében volt részem, hogy egy féléven keresztül csak nekem tartott órát (mert egyetlen szem jelentkező kedvéért is hajlandó volt rá, méghozzá örömmel, igazi hivatástudattal). Hihetetlen, felfoghatatlan és elfogadhatatlan, hogy ilyen volumenű embereket egy tollvonással el lehessen távolítani abból a közegből, amelynek éltető tagjai! :( | Magyarország | Dunaföldvár | 2013-02-27 23:02:39 |
383 | Molnár Cecília Sarolta | Margócsy István, Kálmán László legjobb... | Margócsy István, Kálmán László legjobb tanáraim voltak! Előbbi témavezetőm, utóbbi mentorom. Nádasdy Ádám nem tanított, de írásaiból és egyéb előadásaiból rengeteget tanultam. Szerencsésnek érzem magam emiatt. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:01:52 |
382 | Hardi János | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 23:01:35 |
381 | Végh Veronika | Dávidházi Péternek köszönöm, hogy... | Dávidházi Péternek köszönöm, hogy bármelyik PhD-órájára érdemes volt járni, köszönöm a bölcsességet, a partnerként kezelést és az emberséget. Nádasdynak köszönöm a lenyűgöző előadásokat és azt, hogy egyszer kedvesen megdicsért, mondván: a vizsgakettesem erős, egészéges jegy. Üdvözülten távoztam. Margócsynak köszönöm, hogy a gimnazista Petőfi-képem kifordult a négy sarkából. Tarján Tamásnak azt, hogy beláttam, Tandorit háromszor földhöz vágja az ember, de negyedszerre is felveszi. Horváth Ivánnak és Szabó Gézának pedig azt, hogy még tizenév múlva is emlékszem az óráikra. | Nagy-Britannia | Newbury | 2013-02-27 23:01:31 |
380 | Szanyi-Nagy Judit | - | - | Magyarország | Pécs | 2013-02-27 22:59:44 |
379 | Magna Judit | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:59:26 |
378 | Somorjai Márton | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:58:00 |
377 | Rakitai Réka | - | - | Magyarország | Dunaföldvár | 2013-02-27 22:57:54 |
376 | Máthé Katalin | Tverdota György szemináriumait nagyon... | Tverdota György szemináriumait nagyon szerettem, a bölcsességet, derűt, szeretetet, amivel József Attilát megismertette velünk. Nádasdy Ádám fantasztikus ember, aki az életörömöt vitte be az egyetem falai közé... | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:57:47 |
375 | Galgóczi Krisztina | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:57:33 |
374 | Mosa Diána | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:56:21 |
373 | Kolompár Hajnalka | - | - | Magyarország/Hungary | Pécs | 2013-02-27 22:56:08 |
372 | Fuchs Lívia | - | - | Magyar | Budapest | 2013-02-27 22:55:49 |
371 | Görög Dániel | Horváth Iván a no. 1, de Tverdota Györgytől... | Horváth Iván a no. 1, de Tverdota Györgytől és Tarján Tamástól is sokat tanultam | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:55:46 |
370 | Mikó Katalin | Hálás köszönetem és minden tiszteletem... | Hálás köszönetem és minden tiszteletem Halácsy Katalinnak és Nádasdy Ádámnak, egyrészt az eddig végzett munkájukért, másrészt azért, mert még ezekben a napokban is képesek úgy tanítani, hogy a diákjaiknak az óráik alapján nem tűnne fel, hogy valami nagyon megváltozott. | Magyarország | 2013-02-27 22:55:21 | |
369 | Várkonyi Gábor | - | - | 2013-02-27 22:54:57 | ||
368 | Julia Hagymasi | - | - | Franciaorszag | Parizs | 2013-02-27 22:54:55 |
367 | Tóth Eszter | - | - | 2013-02-27 22:54:35 | ||
366 | Hámori Ágnes | Margócsy, Nádasdy, Tarján, Horváth... | Margócsy, Nádasdy, Tarján, Horváth Iván Büszke vagyok és hálás, hogy a diákjuk lehettem. Rengeteget tanultam tőlük, nemcsak tananyagot, hanem gondolkodni is és látni a világot. Margócsy a kíméletlen, kristálytiszta kritikáival és brilliáns tudásával, Nádasdy műfordítói, nyelvész- és úgy összességében sziporkázó szellemével mai napig meghatározó példaképeim... | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:54:09 |
365 | Madár Mária | - | - | 2013-02-27 22:51:31 | ||
364 | Horváth Rita | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:51:07 |
363 | Torok Ildiko | Nadasdy Adam Az angol nyelveszeti tanszek... | Nadasdy Adam Az angol nyelveszeti tanszek nelkule elkepzelhetetlen! | UK | London | 2013-02-27 22:50:41 |
362 | Slezák Adél | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Magyarország | Oroszlány | 2013-02-27 22:50:35 |
361 | Szakál Katalin | - | - | Magyarország | Pécs | 2013-02-27 22:49:39 |
360 | Szűcs Tamás | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:49:38 |
359 | Beke Zsolt | - | - | 2013-02-27 22:48:42 | ||
358 | Mózs Barbara | Tverdota György Tarján Tamás | Tverdota György Tarján Tamás | Magyarország | Agárd | 2013-02-27 22:48:04 |
357 | Schelhammer Zsófi | - | - | Magyarország | Pécs | 2013-02-27 22:47:53 |
356 | Kálmán László | Nádasdy Á., Steiger K., Margócsy I.,... | Nádasdy Á., Steiger K., Margócsy I., Horváth I.: hivatalos formában nem tanítottak (talán egy félévben Steiger?), mégis sokat tanultam mindegyiktől. Főleg Nádasdytól, hiszen ő is nyelvész. Első cikkemet is vele írtam, közös könyvünk is van. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:44:48 |
355 | Pétercsák Réka | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:43:25 |
354 | Szurma Ágnes | - | - | Budapest | 2013-02-27 22:41:47 | |
353 | Gazsó Barbara | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Budapest | 2013-02-27 22:40:50 | |
352 | Hatyka-Varga Fanni | elbocsájtásukkal eret vágnak az ELTE BTK-n.... | elbocsájtásukkal eret vágnak az ELTE BTK-n. Tverdota György, Margócsy István, Tarján Tamás és a további 19 oktató. | 2013-02-27 22:39:55 | ||
351 | Sarkadi Zsuzsanna | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:39:46 |
350 | Turbuly Lilla | - | - | Magyarország | Budapest/Zalaegerszeg | 2013-02-27 22:38:30 |
349 | Fischer Júlia | - | - | Budapest | 2013-02-27 22:38:15 | |
348 | Hegedüs Veronika | Horváth Iván Steiger Kornél | Horváth Iván Steiger Kornél | 2013-02-27 22:37:38 | ||
347 | Divéki Rita | - | - | Magyarország | Gyöngyös | 2013-02-27 22:37:29 |
346 | Gyöngyösi Csilla | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:36:46 |
345 | Braun Barna | Köszönöm Horváth Ivánnak és Margócsy... | Köszönöm Horváth Ivánnak és Margócsy Istvánnak! | Magyarország | Velence | 2013-02-27 22:36:38 |
344 | Demény Enikő | - | - | Magyarország/Románia | Pécs/Kolozsvár | 2013-02-27 22:35:59 |
343 | Sasvári Péter | - | - | Hungary | Soltvadkert | 2013-02-27 22:35:43 |
342 | Kertész Kata | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:34:52 |
341 | Bajnai Nóra | - | - | 2013-02-27 22:33:44 | ||
340 | Lóránt Éva | - | - | Budapest | 2013-02-27 22:32:36 | |
339 | Holman Zsófia | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:31:57 |
338 | Halmi Judit | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:30:22 |
337 | Csűrös Dóra | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:30:09 |
336 | Bognár Vanda | - | - | 2013-02-27 22:30:05 | ||
335 | Tordai Vera | - | - | 2013-02-27 22:29:49 | ||
334 | Antal-Bacsó Borbála | - | - | 2013-02-27 22:29:25 | ||
333 | Bacsó Borbála | - | - | 2013-02-27 22:28:51 | ||
332 | Maksa Mónika | - | - | 2013-02-27 22:28:26 | ||
331 | Mészáros Gyöngyvér | Tverdota György Margócsy István Horváth... | Tverdota György Margócsy István Horváth Iván | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:25:35 |
330 | Minich Eszter | - | - | 2013-02-27 22:23:41 | ||
329 | Kún Emese | - | - | 2013-02-27 22:23:06 | ||
328 | Stuber Andrea | Margócsyt nem adom!! | Margócsyt nem adom!! | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:21:30 |
327 | Kiss Borbála | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:21:02 |
326 | Dr. Szirti Beáta | ELTE BTK | ELTE BTK | 2013-02-27 22:21:01 | ||
325 | Muhi Ágnes | Kálmán László | Kálmán László | 2013-02-27 22:20:20 | ||
324 | Gyimesi Emese | - | - | 2013-02-27 22:20:16 | ||
323 | Balázs Eszter | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:19:42 |
322 | Balga Nóra | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:18:23 |
321 | Győri Aliz | Horváth Iván, Margócsy István, Nádasdy Ádám | Horváth Iván, Margócsy István, Nádasdy Ádám | 2013-02-27 22:18:05 | ||
320 | Markó Róbert | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:16:54 |
319 | Kertész Zsuzsa | Nádasdy Ádám órái vitán felül a... | Nádasdy Ádám órái vitán felül a legszórakoztatóbbak voltak angol szakos tanulmányaim során. És tegyük hozzá, igen erős volt a követelmény. Amikor 5-ösre vizsgáztam nála, az kb akkora sikerélmény volt, mintha 10 mp-en belül futottam volna a százat. (Bár talán fura ebben a helyzetben anyagiakról beszélni, mégis megemlítem, h amikor az általa vezetett tanszéken gyakornokoskodtam -- ami nem járt díjazással -- gondja volt rá, hogy egy jelképes összeget kapjak karácsony előtt a tanszéken végzett csipcsup munkámért.) Kálmán László nélkül talán sose lett volna kész a szakdolgozatom, és amellett, hogy a nyelvészet tanszéken tanít, hihetetlen közösségszervező is volt, késő estékbe nyúló szemináriumokkal, szakszövegolvasásokkal, stb. Vele később több projektben volt szerencsém együtt is dolgozni, a munkabírása elképesztő, de aki ismeri, annak úgyis felesleges részletezni. Margócsy István sohanem tanított engem, de tagja voltam a részben általa vezetett szakkollégiumnak, ahol rendszeresen találkoztunk vele, és a közösen hallgatott előadások után lenyűgözött, hogy minden témára nyitott volt, érdeklődő, alapos és éleslátó (sokszor igen kritikus) hozzászólásai voltak. Ők hárman biztosan nagyban formálták a gondolkodásomat, bár én végül a pályaelhagyók sorába kerültem. Tarján Tamást sajnos nem ismerem, de színházrajongóként élvezettel olvasom kritikáit, és nagyszerű tanárt sejtek a sorok mögött. | 2013-02-27 22:15:54 | ||
318 | Szilágyi Zsófia | - | - | Szentendre | 2013-02-27 22:15:20 | |
317 | Ujhelyi Nóra | - | - | Magyarország | Nagymaros | 2013-02-27 22:14:44 |
316 | Szabó Fruzsina | Margócsy István - akinek a kedvéért a 125.... | Margócsy István - akinek a kedvéért a 125. Petőfi-verset is szívesen elolvastuk... | Budapest | 2013-02-27 22:13:52 | |
315 | Orosz Anna Ida | angol nyelv és irodalom,... | angol nyelv és irodalom, filmelmélet–filmtörténet | Budapest | 2013-02-27 22:13:43 | |
314 | Gera Judit | Nádasdy Ádám, Horváth Iván: köszönöm... | Nádasdy Ádám, Horváth Iván: köszönöm nektek! | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:13:41 |
313 | Pongrácz Mária | Időrendben: STEIGER KORNÉL, már ifjan... | Időrendben: STEIGER KORNÉL, már ifjan fogalom, aki az ókori görögökkel kezdte a "Dialektikus és történelmi materializmus tanítását, akinek a szemináriumára bejutni önmagában haditett volt: húsz perccel korábban érkezni, elcsenni az utolsó szabad széket a szomszéd teremből, és valahogy begyömöszölődni a záródni készülő ajtón... MARGÓCSY ISTVÁN, aki a második órán higgadtan hazazavart minket, mondván: amíg nem olvastunk el minden általa kiadott olvasmányt, addig ne bohóckodjuk, és ne múlassuk hiába egymás idejét! Ezt egy életre megjegyeztük, és a kurzuson rengeteget tanultunk tőle, együttműködő közegben, jó hangulatban. Bár nem tanított, de hálás vagyok TVERDOTA GYÖRGYnek, munkám iránt tanúsított, megtisztelően baráti figyelméért. Tiszteletem a többi kiváló tanárnak is, akikhez én személyesen nem jártam! | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:13:14 |
312 | Petra Cigoj | - | - | Horvatorszag | 2013-02-27 22:12:32 | |
311 | Tubay Tiziano | Horváth Iván professzor minden egyetemi... | Horváth Iván professzor minden egyetemi félévemben tanított - eddig. Senkitől sem tanultam annyit életemben, mint tőle. Igyekszem megszolgálni a figyelmét, a bizalmát! | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:11:52 |
310 | Maróthy Szilvia | - | - | 2013-02-27 22:11:38 | ||
309 | Sebő Anna | Horváth Iván, Margócsy, Tarján, Tverdota... | Horváth Iván, Margócsy, Tarján, Tverdota... | Izrael | Tel Aviv | 2013-02-27 22:11:05 |
308 | Gulyás Judit | - | - | Magyarország | Velence | 2013-02-27 22:09:58 |
307 | Schiller Mariann | A diplomám megszerzése óta eltelt közel... | A diplomám megszerzése óta eltelt közel három évtizedben is folyamatosan tanulok tőlük. Tőlük tanulok. Margócsytól, Kálmántól, Nádasdytól, ... | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:09:19 |
306 | Burján Krisztina | - | - | 2013-02-27 22:08:53 | ||
305 | Csiszár Gábor | Sajnos több volt kitűnő tanárom is... | Sajnos több volt kitűnő tanárom is érintett. Miután a link képén őt láttam, így elsőre az jutott eszembe, hogy Horváth Iván tanár úr volt az egyetlen oktatóm, aki túrákat (!) szerveztetett a szemináriummal. S mai napig sajnálom, hogy arra nem tudtam elmenni, amikor hozott is egy ágyút, hogy jelképesen szétlőjünk egy illegálisan épített szállodát... | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:07:53 |
304 | Gyöngyösi Lilla | Horváth Iván Tverdota György | Horváth Iván Tverdota György | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:07:32 |
303 | Bokody Péter | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:05:36 |
302 | Torma Gábor | Minden oktató miatt, aki az ELTÉ-n dolgozik. | Minden oktató miatt, aki az ELTÉ-n dolgozik. | Magyarország | Győr | 2013-02-27 22:05:03 |
301 | Tóth Anna | Margócsy István tanár úr az egyik... | Margócsy István tanár úr az egyik leginspiratívabb személy, akit megismerhettem, óriási hatással volt a tanulmányaimra, tisztelettel gondolok rá. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:04:49 |
300 | Krizsai Fruzsina | Tverdota Gyorgy | Tverdota Gyorgy | 2013-02-27 22:04:03 | ||
299 | Dobos Csilla | - | - | 2013-02-27 22:03:56 | ||
298 | Hargitai Evelin | - | - | 2013-02-27 22:03:37 | ||
297 | Ravijojla Novakovic | - | - | Sweden | Täby | 2013-02-27 22:03:05 |
296 | Derzsenyi Dávid | Horváth Iván és legendás optimizmusa... | Horváth Iván és legendás optimizmusa nélkül nincs reneszánsz, se mesterszak. | Magyarország | Veszprém | 2013-02-27 22:03:04 |
295 | Fodor Andrea | - | - | 2013-02-27 22:02:23 | ||
294 | Takács Éva | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 22:02:06 |
293 | Popovics Lilla | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Ausztria | Bécs | 2013-02-27 22:00:57 |
292 | Babati Barbara | Tarján Tamás - lenyűgözően nagy tudással... | Tarján Tamás - lenyűgözően nagy tudással rendelkező ember Tverdota: egyetlen egy előadásán volt csupán szerencsém részt venni, de az emlékezetes maradt! | Finnország | Helsinki | 2013-02-27 22:00:29 |
291 | Vaderna Gábor | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:59:44 |
290 | Keresztes Balázs | - | - | 2013-02-27 21:59:38 | ||
289 | Bartos Huba | Ha nem lett volna Nádasdy Ádám, ma... | Ha nem lett volna Nádasdy Ádám, ma val'sz'eg nem lettem volna nyelvész. Ha nem lett volna Kálmán László, talán már nem lennék nyelvész. | 2013-02-27 21:58:39 | ||
288 | Bagyina Eszter Adrienn | Ha tényleg elküldik őket hiányozni fognak... | Ha tényleg elküldik őket hiányozni fognak nagyon :( Rettentően jó tanárok és még akkor is élvezettel jártam hozzájuk órára, amikor nem olyan tárgyat tanítottak ami érdekel. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:58:20 |
287 | Szántó Veronika | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:57:59 |
286 | Tóth Anikó | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:57:25 |
285 | Bácskai Júlia | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:57:12 |
284 | Rojkó Annamária | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:56:29 |
283 | Hutvágner Éva | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:54:40 |
282 | Gőcze Borbála | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:54:09 |
281 | Mechler Kinga | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:53:28 |
280 | Veres Máté | - | - | 2013-02-27 21:52:17 | ||
279 | Simon Katalin | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:51:03 |
278 | Nemesné Kis Tímea | Keserü Katalin... Horváth Iván...... | Keserü Katalin... Horváth Iván... Tverdota György... Mindhárom oktatóra a szakmai maximalitás, hivatástudat és mérhetetlen humánum a jellemző. És Iván briliáns humora, az életműve...a pezsgő szakmai viták Tverdota tanár úr szemináriumán... és Tanárnő, aki kezdettől fogva hitt bennem és akinek annyira hálás vagyok ezért!!! Büszke vagyok arra, hogy a tanítványuk lehettem. | 2013-02-27 21:50:55 | ||
277 | Arany Zsuzsanna | Én ezt azért írom alá, mert szeretnék... | Én ezt azért írom alá, mert szeretnék újra hinni a bölcsészekben és a bölcsészetben. Hátha újra fontosak lesznek azok az értékek az egyetem és a társadalom számára, amik az utóbbi időkben egyre kevésbé számítottak. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:50:46 |
276 | Nagy Adrienne | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | 2013-02-27 21:49:16 | ||
275 | kádár tamás | - | - | 2013-02-27 21:49:11 | ||
274 | Sallai László | Margócsy István | Margócsy István | 2013-02-27 21:49:07 | ||
273 | Árpási Eszter | - | - | 2013-02-27 21:49:02 | ||
272 | Szekér András | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:48:59 |
271 | Sohár Anikó | H. Balázs Éva, Papp Andrea, Ritoókné Ádám... | H. Balázs Éva, Papp Andrea, Ritoókné Ádám Magda, Almási Miklós, Gaál Ernő, Gerics József, Hahn István, Kapitánffy István, Komoróczy Géza, Kulin Ferenc, Szabad György, Székely György, Unger Mátyás, Wéber Antal, Zoltai Dénes és még sokan mások | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:46:37 |
270 | Mártonfi Attila | Szigorúan betűrendben: Horváth Iván,... | Szigorúan betűrendben: Horváth Iván, Kálmán László, Nádasdy Ádám, Tarján Tamás, Tverdota György | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:44:38 |
269 | Laczkó Szilvia | - | - | 2013-02-27 21:43:57 | ||
268 | Kaisinger Zsófia | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:42:56 |
267 | Gorove Eszter | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:42:36 |
266 | Mestyán Ádám | - | - | 2013-02-27 21:41:54 | ||
265 | Zsófia Schön | - | - | Németország | München | 2013-02-27 21:39:33 |
264 | H. Zsuzsa | Margócsy hármast adott egy szemináriumi... | Margócsy hármast adott egy szemináriumi dolgozatomra. (értsd: “minősíthetetlen"). És elmondta hogy miért. Nemcsak jegyet adott, hanem visszajelzést is, szóban, érvekkel. Megértettem, hogyan lehetett volna jobban megírni. Hogy JÓ szemináriumi dolgozatot tudjak írni, ahhoz az kellett volna, hogy ne ő legyen az egyetlen, aki így ad vissza dolgozatot. | USA | Washington DC | 2013-02-27 21:38:52 |
263 | Horváth Anna | - | - | 2013-02-27 21:37:24 | ||
262 | Bazsányi Sándor | - | - | Magyarország | Klotildliget | 2013-02-27 21:36:10 |
261 | Sebestyén Ágnes | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:36:08 |
260 | Holluby Zsofia | Nagyon köszönöm Nádasdy Ádámnak, Kálmán... | Nagyon köszönöm Nádasdy Ádámnak, Kálmán Lászlónak és a többi tanárnak az elméleti nyelvészet tanszéken, hogy megmutatták, hogy milyen az európai színvonalú oktatás, milyen az amikor a diákot fiatal kutatónak, partnernek kezelik. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:35:48 |
259 | Zsidai Judit | - | - | 2013-02-27 21:35:46 | ||
258 | Antal Judit Laura | Hajnal István tanár úr nélkül, hogyan... | Hajnal István tanár úr nélkül, hogyan mehetne tovább az arab szak? Egy ilyen szakmailag, emberileg kiváló tanárt mindenkinek nagyon meg kellene becsülnie! Bízom benne, hogy ez az egész csupán egy rossz álom, s a döntéshozók megváltoztatják ezen szégyentelen döntésüket. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:35:31 |
257 | Ötvös Zsuzsanna | - | - | Heidelberg | 2013-02-27 21:35:20 | |
256 | Csufor Lilla | Táltos-szeminárium :) | Táltos-szeminárium :) | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:34:10 |
255 | Komáromi Tünde | - | - | Románia | Kolozsvár | 2013-02-27 21:33:28 |
254 | Márton Miklós | Steiger Kornél | Steiger Kornél | 2013-02-27 21:32:00 | ||
253 | Csatószegi Beáta | Tarján Tamás | Tarján Tamás | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:31:28 |
252 | Scheibner Tamás | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:31:00 |
251 | Fazekas Judit | - | - | 2013-02-27 21:30:53 | ||
250 | Mód Melinda | Hajnal tanár úrnak köszönöm a... | Hajnal tanár úrnak köszönöm a lelkesedéssel és szakmai alapossággal tanított arab történelemórákat, amik mai napig bázisként szolgálnak doktori tanulmányaimhoz. | 2013-02-27 21:30:39 | ||
249 | Friedmann Bráchá | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:30:13 |
248 | Zemplén Gábor | Sok fontos intellektuális élményt... | Sok fontos intellektuális élményt köszönhetek Nekik, még azért is hálás vagyok, amikor ellenkezést váltottak ki belőlem, és sajnálom, hogy az intézmény, ahol dolgoznak, azóta sem volt képes koordinálni a hazai, kiszámíthatóan kiszámíthatatlan támogatási rendszerben a meritokratikus, tudományos szempontokat és a gazdasági fenntarthatóságot garantáló intézményfejlesztési stratégiákat. Kívánom Nekik az igaz magyarok jó sorsát, hogy két év múlva kamatostúúl kapják vissza a munkaügyi per után a járandóságukat! Őszintén remélem, hogy nem keserűségnek élik meg hirtelen jött szabadságukat, és a kizökkent világ kis magyar abszurdját szakmailag is termékenyen tudják megélni. És egy sztori: négy szakon tanultam (3 TTK-1 BTK angol), Nádasdy fonetika-szemináriuma után a nyelvtörit nem tudtam felvenni, mert épp labor-időben volt és be szerettem volna járni. Addig vártam, hogy újra ő tartsa, hogy közben külföldön befejeztem egy korábbi szakon a PhD-t, stb.- és 9 végighallgatott félév és 12 halasztott félév után (ez igazából elméletileg kizárt, de persze az ELTE ilyet is tud) végül elbocsátott diploma nélkül az alma mater ezen kara. Ugyanebben a félévben kezdtem ugyanezen a karon tanítani, az angol szakon, az EC-ben. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:29:58 |
247 | Dr. Bordács Andrea | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:29:15 |
246 | Bödecs László | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:29:12 |
245 | Bank Martina | - | - | 2013-02-27 21:29:09 | ||
244 | Domokos Áron | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:28:49 |
243 | Schubert Andrásné Dombai Dóra | - | - | 2013-02-27 21:28:18 | ||
242 | Csuka Botond | - | - | 2013-02-27 21:28:10 | ||
241 | Győri Hanna | Margócsy István | Margócsy István | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:27:38 |
240 | Óvári Valéria | - | - | Magyarország | Győr | 2013-02-27 21:27:23 |
239 | Horváth Gyöngyvér | - | - | 2013-02-27 21:27:08 | ||
238 | Rózsa Ida | - | - | 2013-02-27 21:26:58 | ||
237 | Kálmán Mihály | Hajnal István, arab történelem | Hajnal István, arab történelem | Oroszország | Moszkva | 2013-02-27 21:25:47 |
236 | Mélyi József | - | - | 2013-02-27 21:25:09 | ||
235 | Papadopulosz Dóra | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:22:49 |
234 | Demes Réka Edit | Horváth Iván, Margócsy István, Nádasdy... | Horváth Iván, Margócsy István, Nádasdy Ádám, Tarján Tamás... és még sokan mások! | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:22:35 |
233 | Orosz Andrea | Horváth Iván Margócsy István | Horváth Iván Margócsy István | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:22:23 |
232 | Szij Barbara | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:21:47 |
231 | Hevesi Judit | - | - | Budapest | 2013-02-27 21:20:57 | |
230 | Hunyadi Kata | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:19:46 |
229 | Törő Krisztina Noémi | Horváth Iván elképesztő odafigyeléssel... | Horváth Iván elképesztő odafigyeléssel tanította a tehetséges és az átlagos hallgatót is, nemzetközi és nagyvilági kisugárzása volt, és iszonyú műveltsége. Ő a kreatív és korszerű bölcsész, aki közben nem váltja aprópénzre a tudását. Kirándultunk vele, TDK-ztunk, és imádtuk az óráit. | 2013-02-27 21:18:04 | ||
228 | Malkov Katalin | Hajnal István | Hajnal István | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:17:47 |
227 | Sándor Ildikó | - | - | Magyar | Budapest | 2013-02-27 21:17:39 |
226 | Romek Dóra | Keserü Katalinnak köszönöm, amit a 19.... | Keserü Katalinnak köszönöm, amit a 19. századi építészetről és a kortárs magyar művészetről tőle tanultam és azt, hogy bírálója volt a szakdolgozatomnsk! | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:16:47 |
225 | Gy Gábor | - | - | 2013-02-27 21:16:18 | ||
224 | Rona-Tas Akos | Bár nem lettem sem nyelvész, sem... | Bár nem lettem sem nyelvész, sem irodalmár,-- a Kalifornia Egyetemen vagyok szociológia professzor -- Tarján Tamásnak, Margócsy Istvánnak és különösen Nádasdy Ádamnak sokat köszönhetek. | USA | San Diego, CA | 2013-02-27 21:15:13 |
223 | Bódi Ági | Kalafatics Zsuzsanna | Kalafatics Zsuzsanna | 2013-02-27 21:15:11 | ||
222 | Tóth Ágnes | - | - | 2013-02-27 21:15:04 | ||
221 | Simon Anna | Nem tanítottak, ahhoz öreg vagyok. De olvasom... | Nem tanítottak, ahhoz öreg vagyok. De olvasom őket. Nagyok. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:14:53 |
220 | Takács Dániel | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:14:07 |
219 | krasznai saci | - | - | 2013-02-27 21:13:48 | ||
218 | Schein Gábor | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:13:38 |
217 | Székely Júlia | - | - | Budapest | 2013-02-27 21:11:19 | |
216 | Nagy Bori | - | - | Ungarn | Budapest | 2013-02-27 21:10:20 |
215 | Mikulas Szabolcs | Steiger Kornel | Steiger Kornel | UK | London | 2013-02-27 21:10:03 |
214 | Lipták Bettina | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:09:10 |
213 | Tóth Olivér István | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:09:10 |
212 | Pálos Mónika | Horváth Iván nélkül nem létezne a... | Horváth Iván nélkül nem létezne a reneszánsz tanulmányok interdiszciplináris szak, aminek hallgatója vagyok... | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:09:00 |
211 | Hammer Ferenc | Lassan harmic éve jártam Nádasdy Ádám... | Lassan harmic éve jártam Nádasdy Ádám óráira, és csak most jöttem rá, hogy ő az egyik páldaképem. A másik már nyugdíjba ment, ő se volt még 62 se talán. | Budapest | 2013-02-27 21:08:39 | |
210 | Mihálka Réka | - | - | 2013-02-27 21:06:04 | ||
209 | Zákány Tóth Péter | Margócsy és Horváth Iván tanár urak... | Margócsy és Horváth Iván tanár urak mindketten felejthetetlenek voltak. Különösen az előbbi miatt imádkoztam hallgató koromban, hogy csak nehogy nála vizsgázzak reform kórból. És ha mégis, legalább ne Petőfit húzzam. Mondanom sem kell, hogy akkor is azt sikerült, amikor, félelmemben (őszintén) jobbnak láttam azt mondani, hogy inkább jövök később. És második alkalommal is. De talán ez még mindig jobb, mint az a pályatársam esete, aki szintén a 19. százados szakmában maradt, aki ugyanakkor, kivárva, míg a tanár úr elmegy a mosdóba, berongyolt a szobájába és valahogy kicibálva az indexét, elviharzott. Hát ennyi. Szégyen erre az országra, hogy ilyen történhet. | Agyarország | Budapest | 2013-02-27 21:05:40 |
208 | Makai Ádám | - | - | 2013-02-27 21:05:14 | ||
207 | Németh Rita | - | - | Magyarország | Miskolc | 2013-02-27 21:05:08 |
206 | Bálint Snna | Horváth Iván tanított, és akkor ugyan nem... | Horváth Iván tanított, és akkor ugyan nem voltam elragadtatva, de azóta rájöttem, hogy jobb nincs. | 2013-02-27 21:04:58 | ||
205 | Csirkés Ferenc | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:04:45 |
204 | Fejes László | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:04:32 |
203 | M. Eszter | Margócsy István | Margócsy István | Magyaro. | Budapest | 2013-02-27 21:03:14 |
202 | Fabacsovics Lili | - | - | 2013-02-27 21:02:30 | ||
201 | Farkas Nóra | - | - | Budapest | 2013-02-27 21:02:06 | |
200 | Szécsényi Endre | Horváth Iván | Horváth Iván | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 21:01:24 |
199 | Dányi Dániel | - | - | Magyarország | Veszprém | 2013-02-27 20:59:36 |
198 | Barkóczi Janka | Hajnal István... | Hajnal István http://www.btk.elte.hu/file/HI_eletrajz.pdf | Budapest | 2013-02-27 20:59:35 | |
197 | Szűcs Teri | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:58:18 |
196 | Sedlák Nikolett/ Nádasdy Ádám | - | - | 2013-02-27 20:57:19 | ||
195 | Bús Éva | Margócsy István, Nádasdy Ádám, Tarján... | Margócsy István, Nádasdy Ádám, Tarján Tamás - Milyen jó volt az előadásaitokra járni. Bármi lesz, nem Ti lesztek a vesztesek. Üdv Néktek! | 2013-02-27 20:57:08 | ||
194 | Kurucz Gergely | Tverdota tanár úr felejthetetlen József... | Tverdota tanár úr felejthetetlen József Attila-órákat tartott a középiskolai osztályaimnak is. Évekig tanított Demeter Júlia is, a szemináriumaira és a lendületes-szép előadásaira is nagy szeretettel emlékszem vissza. | 2013-02-27 20:55:55 | ||
193 | Kopeczky Rita | Steiger Kornél szerettette meg velem a... | Steiger Kornél szerettette meg velem a preszókratikusokat. Köszönöm neki! | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:54:51 |
192 | Rab Lilla | - | - | 2013-02-27 20:54:40 | ||
191 | Balogh Lili | Demeter Júlia, Tarján Tamás, és a többiek,... | Demeter Júlia, Tarján Tamás, és a többiek, akiket még nem tudok, hogy rajta van-e a nevük a névsoron. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:54:17 |
190 | Nagy-Borsy Blanka | - | - | Finnország | Turku | 2013-02-27 20:52:10 |
189 | Novoszel Ágnes | Nádasdy Ádám, Tarján Tamás, Tverdota... | Nádasdy Ádám, Tarján Tamás, Tverdota György, Margócsy...angol-magyar szakon 1988-1993 között. Fantasztikus tanárok! Remélem, sikerül! | 2013-02-27 20:50:38 | ||
188 | Kardos Bogáta | Tverdota György, Nádasdy Ádám | Tverdota György, Nádasdy Ádám | 2013-02-27 20:50:37 | ||
187 | Szabolcsi Gergely | - | - | 2013-02-27 20:50:18 | ||
186 | Nagy Kinga | Tverdota György, Tarján Tamás, Horváth... | Tverdota György, Tarján Tamás, Horváth Iván, Nádasdy Ádám | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:50:18 |
185 | Nyerges Gábor Ádám | Még mindig nem térek magamhoz. Az általam... | Még mindig nem térek magamhoz. Az általam ismert ELTE BTK-nak, ha ez életbe léphet, mindörökre vége. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:49:24 |
184 | Szebenyi Katalin | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:48:41 |
183 | Kálmán C. György | Nádasdy Ádám! Első komolyabb írásom... | Nádasdy Ádám! Első komolyabb írásom társszerzője, és a legjobb tanárom. | Magyarország | Budakeszi | 2013-02-27 20:48:34 |
182 | Filkó Veronika | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:47:19 |
181 | Radó Annabella | Horváth Iván, az ELTE leginspirálóbb tanára | Horváth Iván, az ELTE leginspirálóbb tanára | 2013-02-27 20:47:04 | ||
180 | Szilágyi Anikó | Nádasdynak ugyanazt a kurzusát végigjártam... | Nádasdynak ugyanazt a kurzusát végigjártam kétszer, két egymás utáni félévben. Nem azért, mert megbuktam (fel se vettem elsőre), hanem mert annyira jó volt. Ennyi. | Egyesült Királyság | Glasgow | 2013-02-27 20:46:43 |
179 | Keresztes Réka Barbara | - | - | Magyarország | Pázmánd | 2013-02-27 20:45:07 |
178 | Gárdos Bálint | - | - | 2013-02-27 20:43:30 | ||
177 | Balázs Debóra | - | - | 2013-02-27 20:42:50 | ||
176 | Rigó Máté | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:42:14 |
175 | Tamási Kata | - | - | Hollandia | Maastricht | 2013-02-27 20:42:11 |
174 | Veszelovszky Dóra | - | - | 2013-02-27 20:39:37 | ||
173 | Végh Zsuzsanna | - | - | 2013-02-27 20:39:33 | ||
172 | Ilon Judit | - | - | Magyarország | Budapest/Szombathely | 2013-02-27 20:38:44 |
171 | Galicza Eszter | - | - | Magyar | Budapest | 2013-02-27 20:36:41 |
170 | Mészáros Barbara | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:36:21 |
169 | Borda Réka | Möszjő Tarján Tamás! | Möszjő Tarján Tamás! | magyar | Szeged | 2013-02-27 20:35:45 |
168 | F. Gulyás Nikolett | - | - | 2013-02-27 20:35:29 | ||
167 | Halmi Annamária | Magyar szakosként nyilván az ottani... | Magyar szakosként nyilván az ottani oktatókhoz húz a szívem, de senkit nem emelnék ki az eddig nyilvánosságra került névsorból, mert mindannyian nélkülözhetetlenek a maguk területén, és tényleg képesek ÖRÖMET okozni azoknak, akiket taníthatnak. | Budapest | 2013-02-27 20:32:25 | |
166 | Mráz Attila | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | 2013-02-27 20:31:41 | ||
165 | Simonkay Zsuzsanna | Halácsy Katalin, Nádasdy Ádám, Dávidházi... | Halácsy Katalin, Nádasdy Ádám, Dávidházi Péter... :-( | 2013-02-27 20:30:00 | ||
164 | Máhr Borbála | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:27:22 |
163 | Schleicher Nóra | Nádasdy, Margócsy nagyon fognak hiányozni. | Nádasdy, Margócsy nagyon fognak hiányozni. | 2013-02-27 20:26:00 | ||
162 | Rudolf Annamária | - | - | Magyarország | Szentendre | 2013-02-27 20:24:13 |
161 | Mihók Nóra Zsófia | TARJÁN TAMÁS Szégyen, hogy soha többé... | TARJÁN TAMÁS Szégyen, hogy soha többé egyetlen eltebölcsész sem tanulhat tőle, aki fejből mond kötetnyi Pilinszkyt, Tandorit, Petrit, bárkit; aki összesen egy kérdést tesz fel neked a szakdolgozati konzultációkor, és egyből tudod, merre menj tovább; aki tanítás után hajlandó egyetemen kívüli elfoglaltságaid támogatójává lenni. | Magyarország | Celldömölk | 2013-02-27 20:24:10 |
160 | Mesterházi Mónika | Az egyetem le van fejezve, ha ilyen széles... | Az egyetem le van fejezve, ha ilyen széles látókörű, kiváló tanároktól akar szabadulni, mint Nádasdy, Margócsy, Horváth Iván és mások, akik teljes mentalitást tudnak átadni látszólag játszi könnyedséggel, akik a szakmaiságnak ilyen mintaképei. Kész. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:22:08 |
159 | Koncz Réka | - | - | 2013-02-27 20:19:37 | ||
158 | Torma Mária | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:17:22 |
157 | Hugyecz Enikő Henriett | - | - | 2013-02-27 20:16:29 | ||
156 | Kolozs Klaudia | - | - | 2013-02-27 20:15:44 | ||
155 | Móser Ádám | Tverdota György, Tarján Tamás | Tverdota György, Tarján Tamás | Magyarország | Tatabánya | 2013-02-27 20:15:24 |
154 | Szécsényi Erzsébet | - | - | 2013-02-27 20:14:19 | ||
153 | Kormos Henriett | Habar közvetlenül engem nem tanitottak, de... | Habar közvetlenül engem nem tanitottak, de sokat köszönhetek munkajuknak, mert közvetve, könyveik-publikacioik folytan sokat tanultam tölük! Szegyen ez az eljaras nemzetünk szamara, nagy szegyen... | 2013-02-27 20:11:33 | ||
152 | Dohy Gábor | Tisztelet Margócsy tanár úrnak! | Tisztelet Margócsy tanár úrnak! | Magyarország | Budakeszi | 2013-02-27 20:10:41 |
151 | Szilvay Máté | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:09:47 |
150 | Bretz Annamária | Margócsy István, Horváth Iván, Nádasdy... | Margócsy István, Horváth Iván, Nádasdy Ádám, Dávidházi Péter | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:07:34 |
149 | Ilyefalvi Emese | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:06:10 |
148 | Hudáky Rita | Többnyire rettegtem a Margócsy-órákon (hogy... | Többnyire rettegtem a Margócsy-órákon (hogy mikor derül ki, milyen buta vagyok), de nem lettem volna ember magam előtt, ha nem járok oda! Meghatározó volt. | 2013-02-27 20:05:36 | ||
147 | Hajdú Fanny | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:05:21 |
146 | Virág Benedek | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:04:41 |
145 | Sziráki Barbara | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:04:09 |
144 | Blaskó Ágnes | Tverdota György: meghallgatott, komolyan vett.... | Tverdota György: meghallgatott, komolyan vett. KÖszönöm. | 2013-02-27 20:04:03 | ||
143 | Mészáros Dorina | - | - | Magyarország | Szeged | 2013-02-27 20:03:40 |
142 | Mar Nora | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:03:18 |
141 | P.Horváth Tamás | - | - | Magyar | Pécs | 2013-02-27 20:02:30 |
140 | Fűzik Mira | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 20:01:37 |
139 | Szendlay Zsuzsa | Tarján Tamás, Margócsy István, Horváth... | Tarján Tamás, Margócsy István, Horváth Iván - a magyar szak védjegyei, ők a tanáraim így jelen időben | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 19:56:59 |
138 | Zsigmond Anita | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 19:56:07 |
137 | Sepsi Szabolcs | - | - | Romania | Marosvásárhely | 2013-02-27 19:54:09 |
136 | Szendi Nóra | - | - | Magyarország | Telki | 2013-02-27 19:54:07 |
135 | Szabó Ádám | - | - | Magyarország | 2013-02-27 19:50:08 | |
134 | Fehér Gábor | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 19:49:37 |
133 | Virágh Szabolcs | - | - | 2013-02-27 19:49:24 | ||
132 | Szabó Adrienn | - | - | 2013-02-27 19:48:12 | ||
131 | Maár Írisz | - | - | Magyarország | Dusnok | 2013-02-27 19:48:03 |
130 | Weidl Zsófi | - | - | 2013-02-27 19:43:58 | ||
129 | Petri Gábor | - | - | Belgium | Brüsszel | 2013-02-27 19:43:49 |
128 | Kurdi Benedek | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 19:38:00 |
127 | Vincze Teréz | Nem volt könnyű a felvételi a... | Nem volt könnyű a felvételi a bölcsészkarra 1990-ben, de én valójában akkor éreztem úgy, hogy most már tényleg fel vagyok véve, amikor Margócsy István úgy nyilatkozott a felvilágosodás magyar irodalmának tárgyában elővezetett kiselőadás-próbálkozásomra, hogy igen, pontosan valami ilyesmire gondolt, amikor kiadta a feladatot. Én akkor, ott lettem bölcsész - és leszek (többek között neki köszönhetően is) mindörökre. Köszönöm, Margócsy István! | Budapest | 2013-02-27 19:34:57 | |
126 | Harsányi Margit | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 19:30:54 |
125 | Czervan Andrea | Kálmán László | Kálmán László | Magyarország | 2013-02-27 19:26:37 | |
124 | Tóth Kata | - | - | 2013-02-27 19:26:01 | ||
123 | Szabó Zsuzsa | - | - | Budapest | 2013-02-27 19:25:44 | |
122 | Barta Gabriella | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 19:24:31 |
121 | Korpa Tamás | - | - | 2013-02-27 19:23:40 | ||
120 | Nyári Barbara | - | - | 2013-02-27 19:23:37 | ||
119 | Németh Nikolett | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 19:21:43 |
118 | Bosnyák Viktória | Nádasdy Ádám! THE BEST! | Nádasdy Ádám! THE BEST! | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 19:20:34 |
117 | Dènes Mirjam | - | - | 2013-02-27 19:20:09 | ||
116 | kata | - | - | 2013-02-27 19:19:33 | ||
115 | Dujmov Tamás | Szerencsém volt Kálmán László óráira... | Szerencsém volt Kálmán László óráira járni. Amit ezeken az órákon kaptam, azt senki mástól nem tudtam volna megtanulni. | Bulgária | Szófia | 2013-02-27 19:19:30 |
114 | Dér Csilla | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 19:16:57 |
113 | Tamás Dalma | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 19:16:53 |
112 | Szigethy Gabriella | Nádasdy Tanár úr és az angol fonetika!... | Nádasdy Tanár úr és az angol fonetika! Valamint a tanár úr megjegyzése arról, hogy miért jobb, ha valaki véletlenül waildörniszt mond, mintha azt mondaná, hogy villdderrrnesszzz. Utóbbi reménytelen... Pedig tudja, hogy az "i" "i" marad. 1986-87. Erről a szóról azóta is mindig ő jut eszembe. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 19:16:14 |
111 | szaniszlo anna | - | - | 2013-02-27 19:13:25 | ||
110 | Gulyás Judit | A leggyönyörűbb angol dalt, a Joys of... | A leggyönyörűbb angol dalt, a Joys of Love-ot Nádasdy Ádámtól tanultam 18 éves koromban... Margócsytól van valami (halvány) sejtésem a magyar felvilágosodásról. Na meg Petőfiről... Sose lettem volna tanár nélkülük... | Magyarország (van még ilyen?) | Budapest | 2013-02-27 19:09:29 |
109 | Ürmös Petra | - | - | 2013-02-27 19:09:24 | ||
108 | Drosztmér Ágnes | - | - | France | Lyon | 2013-02-27 19:08:58 |
107 | Heike Flemming | - | - | 2013-02-27 19:07:17 | ||
106 | Imre Eszter | - | - | 2013-02-27 19:04:58 | ||
105 | Bősze Katalin | A felelősök szégyelljék magukat! | A felelősök szégyelljék magukat! | Magyarország | Zalaegerszeg | 2013-02-27 19:03:05 |
104 | Ottucsák Melinda | Horváth Ivántól tudtam meg, hogy a... | Horváth Ivántól tudtam meg, hogy a középkori irodalmat is hús-vér emberek írták, akiknek hasonló problémáik voltak, mint nekünk. Minden irodalmár előtt tisztelgek, nélkülük az ELTE irodalom szak nem ugyanaz! | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 19:03:01 |
103 | Tóth Barbara | Nádasdy tanár úr egy fogalom a magyar... | Nádasdy tanár úr egy fogalom a magyar nyelvészetben. Örülök, hogy olyan szerencsém volt, hogy tőle tanulhattam. | Magyarország | Bp | 2013-02-27 18:59:52 |
102 | Erdész Ágnes | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:58:18 |
101 | Hunyady András | Mindig ámulattal adóztam Steiger Kornél... | Mindig ámulattal adóztam Steiger Kornél tanár úr különleges műveltségének és tudásának. Hálás vagyok könyveiért, fordításaiért, kurzusaiért. | 2013-02-27 18:53:02 | ||
100 | Csáki Judit | - | - | Budapest | 2013-02-27 18:52:28 | |
99 | Eiplné Pál Alexandra | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:50:29 |
98 | Dózsa Dorottya | Nem ismerem a teljes listát, de azon oktatók... | Nem ismerem a teljes listát, de azon oktatók közül, akiket magyar szakról akarnak elküldeni, majdnem mindenkinél végeztem kurzusokat, és ezekre az eredményeimre vagyok a legbüszkébb, ezeken a kurzusokon tanultam a legtöbbet, ezek igényelték a legtöbb időráfordítást és energiabefektetést, de megérte! | 2013-02-27 18:49:31 | ||
97 | Császár Judit | - | - | 2013-02-27 18:48:58 | ||
96 | Szakál Anna | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:48:57 |
95 | Cegelnyik Natália | Margócsy István: ki fogja ezután... | Margócsy István: ki fogja ezután megkérdezni, hogy "mit ért ön, kérem, az alatt, hogy..?" Ki fog rákérdezni a diákok közhelyeire, hogy van-e mögöttük egyáltalán gondolat? Ő volt az egyetlen, aki a három év alatt velem megtette. Horváth Iván: és ki fogja olyan huncut módon dörzsölni a tenyerét, ha valami izgalmas dolog jön szóba? Hátizsák, mosoly, tenyérdörzsölés, duplaszemináriumos közös ebédek. Két legjobb és legkedvesebb tanárom, elmondhatatlanul sokat veszít ezzel a magyar szak. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:48:31 |
94 | Erdősi Csaba | Horváth Iván ültetett le először a... | Horváth Iván ültetett le először a számítógép elé – 1993-ban. Recognita 1.0-ával szkenneltem a Régi Magyar Költők Tárát óraszám. És még pénzt is kaptam érte... | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:47:30 |
93 | Lázár Júlia | Nádasdy Ádám örökbecsű megjegyzéseiből... | Nádasdy Ádám örökbecsű megjegyzéseiből egyetlenegy: a "Once a thief, always a thief" közmondás segítségével tanította a fonéma lényegét. Nem érdekelt túlságosan a nyelvészet, harminc év után mégis emlékszem: "Once a phoneme, always a phoneme". | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:47:20 |
92 | Vanca Judit | Tverdota György | Tverdota György | 2013-02-27 18:40:19 | ||
91 | Macho Zsofia | - | - | 2013-02-27 18:40:03 | ||
90 | Szentpéteri Márton | - | - | 2013-02-27 18:37:41 | ||
89 | Papp Ágnes Veronika | Horváth Iván összeszedte az évfolyam... | Horváth Iván összeszedte az évfolyam legjobbjait, és külön szemináriumot tartott nekünk. Így megismerhettük azokat, akik hozzánk hasonlóan igazán tanulni akartak. Igazi műhelymunkát teremtett. Margócsy István szakdolgozati témavezetőm volt. Minden konzultációnknál elmondta: "Kisasszony, a maga fejében már minden megvan, csak le kell írnia." Erre a mondatra gondoltam a hét minden napján, és csak így tudtam befejezni. Köszönöm. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:36:59 |
88 | Dányi Beatrix | Tverdota György, Margócsy István, Horváth... | Tverdota György, Margócsy István, Horváth Iván | Mo. | Budapest | 2013-02-27 18:36:00 |
87 | Melhardt Gergő | - | - | Magyarország | Kőszeg | 2013-02-27 18:32:15 |
86 | Villányi Dániel | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:32:10 |
85 | Dorottya Barta | Köszönöm a tanáraimnak!!! | Köszönöm a tanáraimnak!!! | United States | New York, NY | 2013-02-27 18:30:43 |
84 | Tömöry Ákos | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:26:18 |
83 | Szemes Máté | - | - | Mo. | Bp. | 2013-02-27 18:24:03 |
82 | Csőke Annamária | - | - | 2013-02-27 18:23:59 | ||
81 | Molnár Fábián | Margócsy, Horváth Iván, Tverdota, Nádasdy,... | Margócsy, Horváth Iván, Tverdota, Nádasdy, Tarján és a legtöbb további elküldött tanár nélkül az egyetem rettentö károkat szenvedne az oktatás egyedülálló minösége terén. Az ELTE nem akarhat megválni néhány, szakmailag és emberileg legkiválóbb tanárjától gazdasági indokok alapján. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:23:49 |
80 | kővári anna | - | - | 2013-02-27 18:23:23 | ||
79 | Nagy Sára | - | - | 2013-02-27 18:23:07 | ||
78 | Fürdős Zsanett | Horváth Iván, Demeter Júlia, Tarján Tamás | Horváth Iván, Demeter Júlia, Tarján Tamás | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:22:15 |
77 | Mártonffy Marcell | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:21:05 |
76 | Boros Mirjam | - | - | Anglia | London | 2013-02-27 18:20:55 |
75 | Kovács Veronika | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:20:48 |
74 | Németh Edina | - | - | 2013-02-27 18:18:56 | ||
73 | Szőnyegi Júlia | - | - | 2013-02-27 18:18:27 | ||
72 | Surányi Beáta | - | - | 2013-02-27 18:17:21 | ||
71 | Sándor Barbara | - | - | Göteborg | Svédország | 2013-02-27 18:16:07 |
70 | Simon Zsófia | - | - | 2013-02-27 18:13:44 | ||
69 | Helebrand Zoltán | Steiger Kornél | Steiger Kornél | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:09:51 |
68 | Szirmai Diána | - | - | 2013-02-27 18:09:00 | ||
67 | Pintér Borbála | Mivel nem ismerem a teljes listát, így csak... | Mivel nem ismerem a teljes listát, így csak nyilvánosságra hozott neveket tudom ismételni A-Z-ig. Demeter Júlia neve ritkábban hangzik el, ezért az övét emelem ki. | 2013-02-27 18:06:17 | ||
66 | Hegedüs Béla | Horváth Iván, Margócsy István | Horváth Iván, Margócsy István | Budapest | 2013-02-27 18:03:04 | |
65 | Bátori Anna | - | - | Magyarország | BUDAPEST | 2013-02-27 18:02:21 |
64 | Stauder Mária | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 18:02:09 |
63 | Varga Zita | - | - | Magyarorszag | Budapest | 2013-02-27 17:59:45 |
62 | Miksó Péter | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:59:29 |
61 | Szolcsányi Ákos | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:59:19 |
60 | Harangozó Ádám | Horváth Iván, Nádasdy Ádám | Horváth Iván, Nádasdy Ádám | 2013-02-27 17:59:04 | ||
59 | Farkas-Cseke János | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:58:41 |
58 | Reichert Gábor | - | - | 2013-02-27 17:58:10 | ||
57 | Griecs Henriett | - | - | Budapest | 2013-02-27 17:55:51 | |
56 | Kocsis Nagy Noémi | Én Keserű Katalin megmaradására voksolok,... | Én Keserű Katalin megmaradására voksolok, mert a legkiválóbb építészettörténet tanárom volt. Nagyon sokat tanultam tőle, rendkívüli módon tisztelem. Amikor ő volt az Ernst Múzeum igazgatója, akkor csak minőségi kiállításokat rendezett és mindegyikre meghívott. Kiváló szakember, meg kell becsülni. | Magyarország | 2013-02-27 17:50:46 | |
55 | Mednyánszky Orsolya | - | - | USA | Cambridge, MA | 2013-02-27 17:50:14 |
54 | Földes Györgyi | - | - | 2013-02-27 17:49:22 | ||
53 | Józsa Bernadett | - | - | Magyarország | Kecskemét | 2013-02-27 17:48:04 |
52 | Krudy Norbert | - | - | 2013-02-27 17:48:01 | ||
51 | Szalay Tünde Orsolya | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | 2013-02-27 17:47:44 | ||
50 | Fuchs Vanda | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:47:13 |
49 | rácz rebeka | - | - | Budapest | 2013-02-27 17:47:00 | |
48 | Pándi Julis | - | - | 2013-02-27 17:46:00 | ||
47 | Dobrotka Ágnes | Legjobb korszaka életemnek, a tanárok... | Legjobb korszaka életemnek, a tanárok közvetlensége és oktatóvágya mindent megér. Pont őket? Tudjuk miért? | Szerbia | Ada | 2013-02-27 17:45:44 |
46 | Szabó Dávid | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:45:38 |
45 | Takács Márton | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:45:14 |
44 | Takács Emma | - | - | 2013-02-27 17:43:31 | ||
43 | Sándor Katalin | - | - | 2013-02-27 17:43:18 | ||
42 | Krajcsi Karola | - | - | 2013-02-27 17:42:42 | ||
41 | Szili Eszter | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:42:14 |
40 | Darabos Agnes | Ajanlom minden, a BCE Tarsadalomtudomanyi... | Ajanlom minden, a BCE Tarsadalomtudomanyi kararol elbocsatott tanarnak. | Magyarorszag | Budapest | 2013-02-27 17:39:55 |
39 | Krivánszky Emőke | Hajrá! Tarján Tamás, Radnóti Sándor és... | Hajrá! Tarján Tamás, Radnóti Sándor és mindenki más is maradjon - emblematikus csapatot nem küldünk el, miattuk vagyok büszke arra, hogy az eltére jártam! | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:38:23 |
38 | Szász Anna Tünde | - | - | Magyarország | Kétsoprony | 2013-02-27 17:38:21 |
37 | Hetényi Henrietta | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:37:05 |
36 | Szabó Lili | - | - | 2013-02-27 17:37:02 | ||
35 | Gyimesi Katalin | - | - | Magyarország | Zalaegerszeg | 2013-02-27 17:36:11 |
34 | Lukács Barbara | - | - | magyar | Budapest | 2013-02-27 17:35:43 |
33 | Bekes Márta Flóra | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:35:19 |
32 | Hungler Tímea | Az összes jegyem közül, amit az ELTE-n... | Az összes jegyem közül, amit az ELTE-n kaptam, arra az ötösre vagyok/voltam a legbüszkébb, amit Margócsy István tanár úr adott. Elkezdtük a reformkor-szemináriumot 15-en, a társaság fele a félév során lemorzsolódott, mert nem bírta a szántást, a kritikát, a tempót, hogy gondolkodni kell, vagy hogy kigyomlálják az összes sallangot/klisét a fogalmazásmódjából. Kedvenc Margócsy-idézetem erről a szemináriumról vagy a későbbi spec. kolról való: "Mit ért kérem azon, hogy? és?" | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:34:43 |
31 | Takács Diána | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:34:38 |
30 | Lipp Vera | Margocsy István. Rengeteget tanultam tőle. | Margocsy István. Rengeteget tanultam tőle. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:33:52 |
29 | Király Péter | Horváth Iván nem tanárom, hanem munkatársam... | Horváth Iván nem tanárom, hanem munkatársam volt. Amellett, hogy a régi magyar irodalom kutatásának-oktatásának-nészerűsítésének meghatározó alakja, egy új tudományterület, a bölcsészeti informatika egyik (az is meglehet, hogy "a") hazai úttörője. Az alapítók sorában volt, amikor a hazai internet egyik első ismert projektje az Internettó, illetve az Internet Expo létrejött. A sajátjain kívül számos, mások által sikerre vitt kutatás, sőt (ebben talán végképp unikális a bölcsészettudományban: kutatási-fejlesztési gazdasági vállalkozás) kötődik egy-egy kiinduló ötletéhez. | 2013-02-27 17:32:00 | ||
28 | Terjék Bálint | - | - | 2013-02-27 17:31:07 | ||
27 | Veres Renáta | Nádasdy Ádám | Nádasdy Ádám | Magyarország | Dunakeszi | 2013-02-27 17:30:38 |
26 | Varga Réka | - | - | 2013-02-27 17:30:08 | ||
25 | Recski Gábor | Kálmán László, Nádasdy Ádám | Kálmán László, Nádasdy Ádám | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:30:06 |
24 | Kovács Henrietta | - | - | 2013-02-27 17:27:25 | ||
23 | Kovai Anna Fruzsina | lefejezettmagyarszak | lefejezettmagyarszak | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:25:07 |
22 | Dyekiss Virág | Margócsy óráin egy teljesen új Petőfit... | Margócsy óráin egy teljesen új Petőfit fedezhettünk fel, egy kísérletező kedvű, tehetséges, (akkor) korunkbeli srácot. Köszönjük. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:24:49 |
21 | Petrovits Brigitta | - | - | Magyarország | Albertirsa | 2013-02-27 17:22:57 |
20 | Krusovszky Dénes | - | - | Terézváros | 2013-02-27 17:21:41 | |
19 | Kovács Natália | Horváth Iván, Tverdota György, Margócsy... | Horváth Iván, Tverdota György, Margócsy István | 2013-02-27 17:20:46 | ||
18 | benedek kata | - | - | magyarország | budapest | 2013-02-27 17:20:11 |
17 | Hlavay Lilla | - | - | 2013-02-27 17:19:24 | ||
16 | Paraizs Júlia | - | - | 2013-02-27 17:15:50 | ||
15 | Gyöngyösi Megyer | - | - | 2013-02-27 17:14:49 | ||
14 | Evellei Kata Dóra | Három olyan tanárom is van az elbocsátottak... | Három olyan tanárom is van az elbocsátottak között, akik segítettek, bátorítottak, támogattak, amiben tudtak. Nem csupán tudósként, de emberileg is rengeteget adtak az ELTE-nek. Távozásuk hatalmas veszteséget és fájdalmas hiányt jelent az összes hallgatónak. | Magyarország | Pécel | 2013-02-27 17:14:45 |
13 | Budai Zsófia | Horváth Iván, Margócsy István :( | Horváth Iván, Margócsy István :( | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:12:28 |
12 | Berta Péter | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:12:06 |
11 | Zelenka János | - | - | 2013-02-27 17:11:45 | ||
10 | Gál Soma | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:10:45 |
9 | Csörsz Rumen István | Szentmártoni Szabó Géza, Horváth Iván,... | Szentmártoni Szabó Géza, Horváth Iván, Margócsy István – máig alapvető inspirátorai saját kutatásaimnak; Dávidházi Péter, Demeter Júlia, Tverdota György, Tarján Tamás – szintén nagyszerű kollégák és barátok | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:04:11 |
8 | Joó Kinga | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:03:23 |
7 | Hercsel Adél | Dukkon Ágnes tanárnőtől 6 éven át nem... | Dukkon Ágnes tanárnőtől 6 éven át nem csak klasszikus orosz irodalmat tanultam, hanem filozófiai műveltséget, az olvasás szeretetét és az elemzés képességét kaptam. Nagyon hálás vagyok neki mindezért. Azon nagy tanár egyéniségek egyike, aki képes megláttatni az összefüggéseket különböző diszciplínák között. | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 17:01:12 |
6 | Fehér Renátó | - | - | Budapest, Prága | 2013-02-27 17:00:11 | |
5 | Greskovics Eszter | - | - | 2013-02-27 16:57:49 | ||
4 | Pálffy András Gergely | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 16:57:30 |
3 | Galácz Karolina | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 16:57:18 |
2 | Martinkó József | - | - | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 16:56:00 |
1 | Balogh Endre | Horváth Iván: azt is megtanította, hogy egy... | Horváth Iván: azt is megtanította, hogy egy előadás előadására is készülni kell Margócsy István: óráira már akkor megengedte, hogy bejárjak, amikor még nem is voltam egyetemista Nádasdy Ádám: a nyelvtörténet is lehet izgalmas Tarján Tamás: humor is van az irodalomtörténet művelésében | Magyarország | Budapest | 2013-02-27 16:52:05 |