bezár
 

Petíciók

2012. 11. 15.
Petíció az NKA és a művészeti intézmények ügyében - 2012. 11. 26., hétfő 11 óra, 1354 aláírással lezárva, már csak támogatást fogad
Az utóbbi hetekben rengeteg ötlet vált ismertté, melyeknek lényege, hogy a Magyar Művészeti Akadémia a közpénzek újrelosztásáért felelős állam és a művészek, művészetek, intézmények közé ékelődne. Arra kérünk minden kultúrát, művészeteket kedvelő embert, szervezetet, intézményt, kiadót, folyóiratot, hogy aláírásával tiltakozzon ennek a tervnek a megvalósulása ellen. (Az aláíráshoz nem kell regisztrálni! + Mindenkinek köszönjük, aki "lájkolja" a petíciót, de sajnos egy lájk nem aláírás-értékű, azt nem tudjuk majd kinyomtatni, postára adni. Köszönjük!) (update 1) Az MTI-nek az MMA titkára hétfőn azt nyilatkozta, átvehetik a Műcsarnok irányítását. (update 2)Sajtóközlemény a Fiatal Írók Szövetségének a Nemzeti Kulturális Alapról szóló sajtókommünikéjéről és aláírás-gyűjtési akciójáról - ezzel a címmel jelentetett meg Fekete György beszkennelt szignójával sajtóközleményt honlapján az MMA - minden bizonnyal a prae.hu petíciójára gondolva.

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Budapest, Szalay u. 10-14.

Balog Zoltán Miniszter Úr részére



Tisztelt Miniszter Úr!

Magyarországon a közgyűjtemények, múzeumok, színházak és más kulturális intézmények állami finanszírozását és felügyeletét hagyományosan a kulturális terület minisztériuma, jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága látja el. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) emellett szinte a rendszerváltoztatás óta a kultúratámogatás legjelentősebb állami formája, egy ideje európai minták szerint az Ötöslottó bevételeivel gazdálkodik, kurátorait meghatározott szabályok szerint választják.

A sajtóban megjelent tervek szerint a közpénzekkel gazdálkodó minisztérium és egyes kulturális intézmények közé egy köztes szervezet, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ékelődne, továbbá az NKA függetlensége is csorbulna. A nyilatkozatok szerint először néhány intézmény működtetése kerülne át az MMA-hoz, ezt követően viszont semmi akadálya nem lenne annak, hogy bármely kulturális közintézmény felügyeletét átvegye.

Az MMA-tagok művészi teljesítményének elismerése mellett a jelen nyilatkozat aláírói úgy vélik:
  • az adófizetők pénzét a mindenkori kulturális kormányzat közvetlenül is el tudja juttatni a kulturális intézményekhez, melyek szakmai felügyeletét is el tudja látni az eddig senki által meg nem kérdőjelezett gyakorlatnak megfelelően;
  • különösen fontosnak tartjuk az NKA intézményi függetlenségének megőrzését, mert az intézmény jelentősen hozzájárult az elmúlt 20 évben a magyar kultúra létéhez, a jól bevált kultúratámogatási gyakorlat megbontása pedig csak károkat okozna.
Mi, alulírottak tehát nem pénzt kérünk, hanem azt, hogy a döntéselőkészítés során fontolják meg a fenti szempontokat.


Budapest, 2012. november 15.


A levél tartalmával egyetértek, a kéréshez csatlakozom:
nyomtat

Aláírók listája:

ID Név / Email Megjegyzés Megjegyzés Ország Település Dátum
1392 Schwechtje Mihály - - Magyarország Budapest 2013-02-14 11:08:45
1391 Pócs Péter - - Albánia Tirana 2013-01-12 14:22:05
1390 Nagy Ákos (zeneszerző) - - 2012-12-30 03:37:00
1389 Dani Áron - - Budapest 2012-12-19 14:23:10
1388 Farkas Mária - - Magyarország Budapest 2012-12-18 10:03:12
1387 Tengelyi György - - Magyarország 2012-12-16 16:17:16
1386 Fogarasi György - - Magyarország Szeged 2012-12-16 12:10:14
1385 Török Réka - - Magyarország Eger 2012-12-13 10:54:17
1384 Ádám Gergő - - Magyarország Eger 2012-12-13 10:25:11
1383 Tomsó Judit - - Magyarország 2012-12-07 22:33:20
1382 Czégényi Katalin - - Románia 2012-12-07 17:57:30
1381 Wolsky András - - Magyar 2012-12-06 22:23:32
1380 Szentgyörgyi Edit - - Magyarország Budapest 2012-12-05 23:36:51
1379 Vörös János - - Maggyarország 2012-12-01 20:34:27
1378 Borbás Levente - - Magyar Veszprém 2012-11-30 18:31:44
1377 Marjai Petra - - Magyarország Budapest 2012-11-28 22:26:51
1376 Somogyi Zoltán - - Keszthely 2012-11-28 11:07:24
1375 Bükki Béla - - magyar hollóháza 2012-11-28 10:30:09
1374 Siklós Péter - - Magyarország 2012-11-28 08:32:18
1373 Király Erzsébet - - Magyarország 2012-11-27 20:51:50
1372 anna torma - - kanada baie verte 2012-11-27 09:02:26
1371 Hoffmann Henrik - - Magyarország 2012-11-27 08:02:08
1370 Pàll Zoltán - - MO Pécs 2012-11-27 07:02:24
1369 Jékely Anna - - 2012-11-27 00:16:59
1368 Szalay Henrietta - - Magyarország Budapest 2012-11-26 22:51:46
1367 Bene László - - Magyarország Budapest 2012-11-26 21:44:42
1366 Nagy Noémo - - Magyarország Budapest 2012-11-26 21:30:33
1365 Vojnits Imre költő, író, ny. dramarturg - - Magyar Budapest 2012-11-26 17:57:56
1364 Piskolti Bernadett - - Magyarország Budapest 2012-11-26 15:40:38
1363 Dárdai Zsuzsa függetlenség függetlenség Magyarország Budapest 2012-11-26 15:05:00
1362 Dr. Kásler Miklós - - Magyarország Budapest 2012-11-26 15:02:53
1361 Gaál József - - Magyarország Budapest 2012-11-26 14:40:59
1360 Linn Löffler - - németország berlin 2012-11-26 14:26:39
1359 Heidl György - - Magyarország Pécs 2012-11-26 13:07:25
1358 Hering Zoltán - - Magyarország Budapest 2012-11-26 12:13:20
1357 Halmosi Sándor - - Magyarország Budapest 2012-11-26 12:12:16
1356 Érintéspont Művészeti Alapitvány - - 2012-11-26 12:05:35
1355 Bata Rita - - 2012-11-26 12:04:14
1354 Szerdahelyi Júlia - - 2012-11-26 11:07:44
1353 Horváth László - - Magyar CEGLÉD 2012-11-26 11:02:15
1352 Zsinka Gabriella - - 2012-11-26 10:55:40
1351 Boldog Zoltán - - Szeged 2012-11-26 10:55:27
1350 László Melinda - - Magyarország 2012-11-26 10:30:49
1349 Geriová Zsófia - - Magyarország Budapest 2012-11-26 10:06:35
1348 bárdos deák ágnes - - magyarország budapest 2012-11-26 09:58:15
1347 Nagy Zsófia - - Magyarország Budapest 2012-11-26 09:22:26
1346 Tömpe Péter - - 2012-11-26 08:36:06
1345 Szép Éva - - Magyarország Budapest 2012-11-26 07:56:35
1344 Orbán István - - 2012-11-26 00:38:15
1343 Kovács András Ferenc - - Románia Marosvásárhely 2012-11-25 23:07:04
1342 Szabó Zsófia - - 2012-11-25 23:05:23
1341 Várhegyi András - - Magyarország 2012-11-25 20:50:10
1340 Veres Szabolcs - - 2012-11-25 20:26:03
1339 Sas Tamás - - Magyar Köztársaság Csobánka 2012-11-25 19:38:36
1338 csikesz judit dramaturg - - Magyar Köztársaság 2012-11-25 19:33:50
1337 Mede Zoltán - - 2012-11-25 18:52:13
1336 A BALOG - - Netherlands Den Haag 2012-11-25 18:01:03
1335 Balázs Péter - - Magyarország Budapest 2012-11-25 17:43:21
1334 Fenekovács László grafikus - - Magyar Köztársaság Pécel 2012-11-25 17:40:30
1333 Szatmári Zsófia - - Magyarország 2012-11-25 16:33:21
1332 Andrási Krisztina - - 2012-11-25 15:50:42
1331 Molnár László - - Magyarország Sopron 2012-11-25 15:39:09
1330 Dánél Mónika - - 2012-11-25 11:31:19
1329 Lakics Nóra - - Magyar Ikervár 2012-11-25 11:24:56
1328 Vas István - - H Balatonfüzfő 2012-11-25 09:52:01
1327 Ferenczi Margit - - Magyar Dabas 2012-11-25 07:16:33
1326 Incze Lajos - - Magyarország Budapest 2012-11-25 03:53:37
1325 Kiss Csaba - - Magyarország 2012-11-24 23:56:28
1324 kertész judit - - magyar budapest 2012-11-24 23:31:20
1323 Racskó Tamás - - Magyarország Szeged 2012-11-24 22:07:21
1322 Bodor Aniko - - Magyarország Budapest 2012-11-24 21:52:39
1321 Bajnóczy Zoltán - - Magyarország 2012-11-24 21:14:59
1320 Dobó László - - Magyar Köztársaság 2012-11-24 19:58:38
1319 Eszéki Erzsébet - - Magyar Köztársaság 2012-11-24 19:57:29
1318 Frank Szilvia - - Magyarország Budapest 2012-11-24 18:20:22
1317 Schreiner Dénes - - Magyarország Budapest 2012-11-24 18:00:33
1316 Aniko Erdosi - - Amerikai Egyesult Allamok New York 2012-11-24 17:04:11
1315 Vincze Ottó - - Magyarország Szentendre 2012-11-24 15:47:13
1314 Krupp József filológus filológus 2012-11-24 14:11:06
1313 Tamás Ábel - - Magyarország Budapest 2012-11-24 13:37:48
1312 Kárpáti Péter - - Magyarország Budapest 2012-11-24 13:28:27
1311 Timár Katalin - - Budapest 2012-11-24 12:49:51
1310 Sáska Zsolt - - Magyarország Budapest 2012-11-24 12:33:34
1309 Nagy Edina - - Magyarország Budapest 2012-11-24 11:48:46
1308 Kovács Péter CÖF MMA TEK . hát mégis intézményesül a... CÖF MMA TEK . hát mégis intézményesül a forradalom? Magyar Verőce 2012-11-24 10:05:30
1307 juhász R. József - - Magyarország Budapest 2012-11-24 00:58:14
1306 Katalin Grafl - - Budapest 2012-11-24 00:18:15
1305 Erdős Kristóf - - 2012-11-23 22:45:26
1304 Pongrácz Péter - - 2012-11-23 21:37:27
1303 Erdős Ibolya - - 2012-11-23 21:35:00
1302 Izinger Kati - - Magyar Szfvár-Bp. 2012-11-23 20:40:51
1301 Füzesné Geresics Katalin - - Magyar Pécs 2012-11-23 19:46:56
1300 Laczkó Marianna Judit - - 2012-11-23 19:27:28
1299 Halász Tamás - - Budapest 2012-11-23 19:17:39
1298 Jerovetz György - - Magyarország Budapest 2012-11-23 19:15:22
1297 Nagy József - - Magyar Köztársaság Budapest 2012-11-23 18:33:35
1296 Ladányi-Turóczy Csilla - - Magyarország Budapest 2012-11-23 18:20:14
1295 Lónárt Adrienn - - Magyarország Szerencs 2012-11-23 18:17:52
1294 Vandermost, Eric Zuid-Holland Zuid-Holland Hollandia Gouda 2012-11-23 17:39:22
1293 Pataki Ági producer - - Magyarország Budapest 2012-11-23 17:04:06
1292 Kovács Gábor producer - - Magyarország Budapest 2012-11-23 17:02:23
1291 Bálint András - - 2012-11-23 16:29:04
1290 Kopeczky Róna - - 2012-11-23 16:01:18
1289 Lázár Bence András - - Magyarország Szeged 2012-11-23 14:56:16
1288 Simon Attila - - Magyarország Debrecen 2012-11-23 14:55:40
1287 Balog József - - Magyarország Szeged 2012-11-23 14:24:33
1286 Morcsányi Géza - - 2012-11-23 14:21:07
1285 Zombori Mónika - - Budapest 2012-11-23 13:44:56
1284 Gedei Szabolcs - - Magyarország Komoró 2012-11-23 13:42:22
1283 Kolos Bertalan - - 2012-11-23 13:35:07
1282 Köves Gergely Újra kell olvasnunk A walesi bárdokat, Arany... Újra kell olvasnunk A walesi bárdokat, Arany ismét aktuális. Magyarország Budakeszi 2012-11-23 13:25:38
1281 kiszty Laura - - 2012-11-23 13:22:05
1280 Szirmay Ágnes - - Magyarország Budapest 2012-11-23 13:16:09
1279 Szekeres Diána Szidónia - - Magyarország Diósd 2012-11-23 13:09:25
1278 Császár Konrád fent kéne tartani az értékeket fent kéne tartani az értékeket Magyar Budapest 2012-11-23 13:08:20
1277 Kokesch Adam - - 2012-11-23 13:07:58
1276 Gombosné Csízi Éva - - Magyarország Budakeszi 2012-11-23 13:07:40
1275 Szerbhorváth György - - Magyarország Budapest 2012-11-23 13:02:58
1274 Szerdi Gabor - - 2012-11-23 12:57:59
1273 Gerő András Péter - - Magyarország Budapest 2012-11-23 12:46:18
1272 Hegedüs Orsolya - - 2012-11-23 11:57:31
1271 Barnás Ferenc - - Magyarország 2012-11-23 11:53:10
1270 Lévai Júlia publicista publicista Magyarország Budapest 2012-11-23 11:35:14
1269 Rózsavölgyi Mária - - Magyarország Budapest 2012-11-23 09:16:28
1268 Mèszáros Zsuzsanna Egy művészeti iskola mentett meg kamasz... Egy művészeti iskola mentett meg kamasz koromban.vagyunk így páran és a kistestvéreimnek is szükségük van erre! Magyar Budapest 2012-11-23 09:13:48
1267 Marék Veronika - - Magyarország Budapest 2012-11-23 09:08:22
1266 Selmeczi Attila - - 2012-11-23 08:53:37
1265 Szász Balázs - - Magyarország Pécs 2012-11-23 08:49:50
1264 Kovács Panni - - 2012-11-23 08:28:03
1263 Paczári Miklós - - Magyar Pécs 2012-11-23 06:41:23
1262 kozák istván károly - - magyarország Budapest 2012-11-23 00:57:22
1261 Geresdi Zsolt - - United Kingdom London 2012-11-23 00:46:44
1260 Katona Kriszta - - Magyarország 2012-11-23 00:29:48
1259 Gerber Pál - - 2012-11-23 00:23:04
1258 Fuzes Petra - - 2012-11-23 00:05:14
1257 Nagy Gergő - - 2012-11-22 22:48:52
1256 Csontos Erika - - Magyarország 2012-11-22 22:33:12
1255 Ráczová Enikő - - 2012-11-22 21:35:19
1254 Molnár Dóra - - Magyarország 2012-11-22 21:09:39
1253 Boka László - - 2012-11-22 20:41:15
1252 Nemere Réka - - Magyarország 2012-11-22 20:32:59
1251 Németh Orsolya - - Magyarország Budapest 2012-11-22 19:21:01
1250 Németh Zita - - Magyarország Budapest 2012-11-22 19:12:18
1249 Tamaskovics Eszter - - 2012-11-22 18:26:40
1248 Váczi Dániel - - Magyarország Visegrád 2012-11-22 18:01:20
1247 Kiszely Sándor - - 2012-11-22 17:01:09
1246 Szalai Kata - - 2012-11-22 16:11:43
1245 Rieder Gábor - - 2012-11-22 15:52:35
1244 Zákányi Virág - - Magyarország Budapest 2012-11-22 15:32:16
1243 Kotsis Ágota - - Magyarország 2012-11-22 15:14:22
1242 Petrók György - - Magyarország Budapest 2012-11-22 15:08:07
1241 Ternai András - - Magyarország Szentendre 2012-11-22 15:06:40
1240 Kovacs Gabriella - - Magyarorszag Budapest 2012-11-22 14:41:01
1239 Gabor Altorjay - - Német Berlin 2012-11-22 14:40:12
1238 Horváth Katalin - - 2012-11-22 14:26:37
1237 Madár András - - Magyarország Budapest 2012-11-22 14:04:04
1236 Juhász Lénárd - - Magyarország Budapest 2012-11-22 13:56:55
1235 Nagy Enikő - - 2012-11-22 13:51:23
1234 Oltai Kata - - 2012-11-22 13:45:41
1233 Szalóky Károly - - 2012-11-22 13:18:44
1232 Szalipszki Judit - - Budapest 2012-11-22 13:05:14
1231 Németh Szilvia - - Magyarország Budapest 2012-11-22 12:57:50
1230 Dovin Galéria - - Magyarország Budapest 2012-11-22 12:57:06
1229 Agnes D.D Enes - - 2012-11-22 12:30:02
1228 Megyesi Orsolya - - Magyarország Budaoest 2012-11-22 12:17:13
1227 Vándor Csaba - - Magyarország Budapest 2012-11-22 12:07:18
1226 Virág Melinda egyetértek egyetértek Magyarország 2012-11-22 12:05:20
1225 Jenei Gyula - - Magyarország 2012-11-22 12:01:45
1224 Fekete Viktória - - Magyarország Budapest 2012-11-22 11:31:08
1223 Nyámádi Zita - - Magyarország Budapest 2012-11-22 11:12:16
1222 Lakatos Zsolt - - 2012-11-22 08:12:45
1221 Korpás Kitti - - 2012-11-22 07:08:41
1220 pataki gábor művészettörténész művészettörténész budapest 2012-11-21 22:07:56
1219 dr. Pogány Gábor - - Magyarország Budapest 2012-11-21 22:07:54
1218 Pintér Diána - - Magyarország Budapest 2012-11-21 21:57:31
1217 Bruck Olivér - - 2012-11-21 21:56:28
1216 Hoóz Zsuzsanna - - Magyarország Budapest 2012-11-21 21:50:19
1215 Roznai Dorina - - Magyarország Tatabánya 2012-11-21 21:43:55
1214 Varga Zsuzsanna - - Magyarország Hevizgyork 2012-11-21 20:49:20
1213 Szabó Dóra KRE-BTK hallgatója KRE-BTK hallgatója Magyarország Gödöllő 2012-11-21 20:46:06
1212 Károlyi-Horváth Klaudia - - Magyarország 2012-11-21 20:41:37
1211 Nagy Viktor - - Magyarország Budapest 2012-11-21 20:35:36
1210 Schubert Lilla - - Magyarország Eger 2012-11-21 19:53:06
1209 Nagy Róbert - - 2012-11-21 19:50:19
1208 Kovács György - - Magyarország Budapest 2012-11-21 19:48:30
1207 Koltai László Máté - - Magyarország Budapest 2012-11-21 19:44:04
1206 Petrovics Daniel - - Magyarorszag Budakeszi 2012-11-21 19:43:53
1205 Bella Zsófia - - Magyarország Orosháza 2012-11-21 19:43:31
1204 Kongsaysak Réka - - Magyarország Iklad 2012-11-21 19:41:52
1203 Takács-Cárdenas László Antonio - - Magyarország Budapest 2012-11-21 19:37:55
1202 Márté Barnabás ANYÁTOKAT BÜDÖS KORMÁNY! ANYÁTOKAT BÜDÖS KORMÁNY! Magyarország,NEM CIGÁNYORSZÁG! Budapest 2012-11-21 19:35:42
1201 Harsányi Réka - - Mo. 2012-11-21 19:09:33
1200 Barna Anett - - Magyarország Budapest 2012-11-21 17:57:27
1199 Mészáros Gabriella - - Szlovákia 2012-11-21 17:57:00
1198 Szilasi László - - Magyarország Szeged 2012-11-21 17:34:41
1197 Ravasz Jonathan - - Slovakia Dunajska Streda 2012-11-21 17:11:41
1196 Fabó Kinga - - 2012-11-21 16:46:52
1195 Veres Máté - - Magyarország Budapest 2012-11-21 16:42:45
1194 Yanase Sayaka - - Japán 2012-11-21 16:07:49
1193 Németh Ilona - - Szlovákia 2012-11-21 16:02:27
1192 Ráduly Emil - - Magyarország Vác 2012-11-21 15:58:23
1191 Kondás Ágnes - - 2012-11-21 15:56:46
1190 Nagy András - - Magyarország Leányfalu 2012-11-21 15:01:36
1189 Szira Henrietta - - 2012-11-21 14:29:42
1188 Papp János - - Magyarország Pilisborosjenő 2012-11-21 13:27:20
1187 Nyakó Jűlia - - Magyar 2012-11-21 12:36:43
1186 Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület - - Magyar Noszvaj 2012-11-21 12:16:27
1185 Balázs Péter - - Magyar Noszvaj 2012-11-21 12:14:57
1184 Sz. Kovács Márta - - Magyar Heves 2012-11-21 11:43:42
1183 Pacsika Máté - - Hungary Budapest 2012-11-21 11:42:37
1182 Czér Péter - - 2012-11-21 11:40:25
1181 Molnárné Prjevara Nóra - - Magyarország Hódmezővásárhely 2012-11-21 11:37:04
1180 Szikszai Károly - - Magyar Budapest 2012-11-21 11:25:39
1179 Jancsó Katalin - - Magyarország Budapest 2012-11-21 10:35:30
1178 Szabó Adrienn - - Magyarország Budapest 2012-11-21 10:19:05
1177 Szilágyi Márton irodalomtörténész irodalomtörténész Magyarország Budapest 2012-11-21 09:27:55
1176 Tóth Attila szánalom... szánalom... Magyarország 2012-11-21 09:07:15
1175 Tarján Tamás - - 2012-11-21 09:01:12
1174 Aknai Katalin - - 2012-11-21 08:33:06
1173 Szerepi András - - 2012-11-21 08:10:01
1172 Gyöngy Dániel - - Magyarország Debrecen 2012-11-21 07:34:55
1171 Beck Gyorgy - - 2012-11-21 05:17:22
1170 Sipos Laura - - 2012-11-21 03:18:12
1169 Bélteky Erzsébet - - Magyarország 2012-11-20 23:37:51
1168 Tokes Tamas - - 2012-11-20 23:12:35
1167 Izsák Előd - - 2012-11-20 23:01:33
1166 Papdeák János - - 2012-11-20 22:50:55
1165 Mohácsi András - - Hungary Budapest Hungary 2012-11-20 22:48:47
1164 Mezősi Miklós - - Magyarország Budapest 2012-11-20 22:29:47
1163 Boldogh Balázs - - 2012-11-20 22:25:15
1162 Bárány Tibor - - Magyarország Budapest 2012-11-20 22:09:16
1161 Bánföldi Zoltán - - Magyar 2012-11-20 21:59:36
1160 Gergely Ágnes - - Magyar Bp. 2012-11-20 21:56:11
1159 Csanyi Monika - - Magyarorszag Budapest 2012-11-20 21:47:34
1158 Szabó Péter - - Magyarország Budapest 2012-11-20 21:26:23
1157 Szegedy-Maszák Zoltán - - Magyarország Budapest 2012-11-20 21:24:43
1156 Szeverényi Vajk - - 2012-11-20 21:17:21
1155 Vécsei Júlia - - Magyarország Budapest 2012-11-20 20:54:55
1154 Schleicher Veronika - - Magyarország Szentkirályszabadja 2012-11-20 20:32:33
1153 Szőke Annamária - - 2012-11-20 20:27:19
1152 Szacsva y Pál - - 2012-11-20 20:03:55
1151 Zöldi Ágnes - - Magyarország Gyömrő 2012-11-20 19:59:00
1150 Zöldi Imréné - - Magyarország Gyömrő 2012-11-20 19:57:20
1149 Pilath Gabor - - Magyarorszag mezocsat 2012-11-20 19:45:56
1148 Kocsis Gábor - - Budapest 2012-11-20 19:40:30
1147 Tóth Hajnalka - - 2012-11-20 19:31:42
1146 Gyüre Lajos - - 2012-11-20 19:27:04
1145 Szabó Károly - - Magyarország Debrecen 2012-11-20 19:14:58
1144 Horváth Balázs - - Magyarország 2012-11-20 19:08:30
1143 Kis Sándor Lajos - - Magyarország Nagymaros 2012-11-20 18:58:26
1142 Okonofua Titilayo - - Magyarország Perbál 2012-11-20 18:57:47
1141 Sztojánovits Andrea - - Magyarország Budapest 2012-11-20 18:44:06
1140 Végső Zoltán - - Magyarország 2012-11-20 18:38:48
1139 Tasnádi József - - Magyarország Budapest 2012-11-20 17:56:45
1138 Egry Gábor Múltunk felelős szerkesztő Múltunk felelős szerkesztő Magyarország Budapest 2012-11-20 17:51:06
1137 Fátyol Tivadar - - Magyarország Budapest 2012-11-20 17:44:28
1136 Mirkóczki Zita - - 2012-11-20 17:43:34
1135 Szabó Klári - - Magyarország Budapest 2012-11-20 17:37:06
1134 Bedő Kata - - Magyarország Budapest 2012-11-20 17:30:34
1133 Polyák Levente - - Magyarország Budapest 2012-11-20 17:05:58
1132 Heller Gábor - - 2012-11-20 16:47:29
1131 Gold Beáta - - Magyar Budapest 2012-11-20 16:44:25
1130 Süli-Zakar Szabolcs - - Magyarország 2012-11-20 16:43:20
1129 Hegedűs István - - Magyarország Budapest 2012-11-20 16:38:44
1128 Bognar Attila - - Magyarorszag Budapest 2012-11-20 16:34:12
1127 André Rolland - - Magyarország Budapest 2012-11-20 16:20:51
1126 Takáts Andrea - - 2012-11-20 16:19:42
1125 Somlyody Nora - - 2012-11-20 16:07:51
1124 Kispál Attila - - Románia Sepsiszentgyörgy 2012-11-20 16:01:47
1123 Ádám Anikó - - Magyarország Budapest 2012-11-20 15:49:05
1122 Budapesti Teleki Téka - - Magyarország Budapest 2012-11-20 15:44:24
1121 É.Kiss Piroska - - 2012-11-20 15:43:42
1120 Péntek Zoltán - - Magyarország Budapest 2012-11-20 15:41:36
1119 Kajtár Mária - - Magyarország Budapest 2012-11-20 15:39:29
1118 Andráskó Dániel - - Magyarország Debrecen 2012-11-20 15:34:04
1117 Kitlei Ibolya - - Magyarország Debrecen 2012-11-20 15:31:21
1116 tarr hajnalka - - magyarország szentendre 2012-11-20 14:18:36
1115 Barsi Márton - - Magyarország Zalaegerszeg 2012-11-20 14:17:20
1114 G. Lászay Judit - - Magyarország Budapest 2012-11-20 14:14:25
1113 Pálos Máté - - 2012-11-20 14:03:02
1112 Kicsiny Balázs - - 2012-11-20 14:00:41
1111 Lieszkovszky Norbert - - Magyarország Budapest 2012-11-20 13:53:49
1110 Szabó-Morvai Ágnes - - Cegléd 2012-11-20 13:53:07
1109 Király András - - 2012-11-20 13:51:25
1108 Varga Viktor dramaturg dramaturg Budapest 2012-11-20 13:50:46
1107 Zoltay László - - Magyarország Szolnok 2012-11-20 13:40:25
1106 Jónás Péter - - Magyarország Debrecen 2012-11-20 13:35:19
1105 Baglyas Erika - - 2012-11-20 13:20:07
1104 Durst György - - Magyarország 2012-11-20 13:10:40
1103 Schmal Róza - - Magyarország Budapest 2012-11-20 12:50:18
1102 KonczDániel - - Magyarország Győr 2012-11-20 12:45:29
1101 Böjte József Egyetértek a peticióval! Egyetértek a peticióval! Magyarország Budapest 2012-11-20 12:44:16
1100 Barreto Sára - - Budapest 2012-11-20 12:42:58
1099 Debreczeni Márton - - 2012-11-20 12:39:25
1098 Kiss Emília - - Magyarország Budapest 2012-11-20 12:37:51
1097 Oszvald Bence - - Magyarország Budapest 2012-11-20 12:34:32
1096 Farkas Viola - - 2012-11-20 12:31:56
1095 Vágó Szabolcs no comment no comment Magyarország Budapest 2012-11-20 12:19:18
1094 nádor tibor festőművész - - magyar budapest 2012-11-20 12:16:13
1093 Molnár Béla - - Magyarország Debrecen 2012-11-20 12:15:10
1092 Mentényi Klára - - Magyar Budapest 2012-11-20 12:14:04
1091 Csejdy Júlia - - Magyarország 2012-11-20 12:13:42
1090 Berhidi Mária - - Magyarország Budapest 2012-11-20 12:00:32
1089 Simon-Szabó Ágnes - - Magyarország Szeged 2012-11-20 11:57:48
1088 Keresztes Csilla - - Hungary 2012-11-20 11:56:37
1087 Sinnemann Péter - - Magyarország Hajdúszoboszló 2012-11-20 11:55:34
1086 Mák Szilvia - - Magyar Budaest 2012-11-20 11:37:51
1085 dr. Ványi János Nem vagyok híve a művészetek állami... Nem vagyok híve a művészetek állami dotációjának, mert kontraszelekciót indukál, de mivel mifelénk ez nem igazán működik (és talán eddig még soha nem is működött) máshogy, a művészetek relatív szabadsága érdekében itt és most felemelem szavam. Magyarország Miskolc 2012-11-20 11:37:49
1084 Molnár Czingi Béla - - Magyarország 2012-11-20 11:35:05
1083 Debreceni Boglárka - - Magyarország 2012-11-20 11:31:36
1082 Székely András - - Magyarország Budapest 2012-11-20 11:29:20
1081 Szántó Tamás - - MO Debrecen 2012-11-20 11:26:40
1080 Bátonyi Viola - - Magyarország Budapest 2012-11-20 11:15:58
1079 Khoor Lilla - - 2012-11-20 11:13:59
1078 Tőzsér Erzsébet - - Magyarország 2012-11-20 11:12:51
1077 Borgó András - - Ausztria Innsbruck 2012-11-20 11:12:00
1076 Kürtössy Nándor - - Budapest 2012-11-20 11:11:37
1075 Bujdosó Attila - - Hungary Budapest 2012-11-20 11:05:31
1074 Tibor Zsolt - - 2012-11-20 11:00:44
1073 Rácz Anikó - - Magyarország 2012-11-20 10:56:35
1072 Bányai Éva - - 2012-11-20 10:52:34
1071 Haaz Dóra - - Magyarország 2012-11-20 10:48:46
1070 Gábor Balázs - - Magyarország Eger 2012-11-20 10:48:18
1069 erdődi katalin - - magyarország budapest 2012-11-20 10:46:59
1068 Litvai Nelli - - Magyarország Budapest II. 2012-11-20 10:44:37
1067 Bárd Edit - - Magyarország Budapest 2012-11-20 10:43:12
1066 Pokorny Attila - - Románia Marosvásárhely 2012-11-20 10:42:28
1065 Regős Imre - - Magyarország Budapest 2012-11-20 10:40:14
1064 Szádai Tamás - - Debrecen 2012-11-20 10:36:02
1063 Szűcs Júlia - - Magyarország Budapest 2012-11-20 10:31:57
1062 Gajzágó Donáta - - 2012-11-20 10:29:24
1061 Barcsai Veronika - - Magyarország(amíg el nem menekülök innen) Debrecen 2012-11-20 10:28:37
1060 Kovács Tamás - - Magyarország Záhony 2012-11-20 10:27:52
1059 Fazekas Fanny - - Magyarország Debrecen 2012-11-20 10:27:16
1058 Dr. Nónay Gábor ügyvéd ügyvéd Magyarország Miskolc 2012-11-20 10:26:55
1057 Mán-Várhegyi Réka - - Magyarország Budapest 2012-11-20 10:26:51
1056 Petró Annamária - - Megyarország Szeged 2012-11-20 10:25:05
1055 Süli András - - Debrecen 2012-11-20 10:22:34
1054 böröcz judit - - magyarország budapest 2012-11-20 10:21:06
1053 Gáll Tibor - - Magyarország/Németország 2012-11-20 10:20:23
1052 Ésik Anita - - 2012-11-20 10:18:44
1051 Richter Sára - - Magyarország 2012-11-20 10:15:14
1050 Szabó Ágnes - - Magyarország 2012-11-20 10:14:29
1049 Kolláth Csaba Gergely - - Magyarország Eger 2012-11-20 10:12:32
1048 Csontó Lajos - - Magyarország Pilisborosjenő 2012-11-20 10:00:26
1047 Rényi Ágnes - - Magyar Budapest 2012-11-20 09:57:13
1046 Robin László színész színész Magyarország Budapest 2012-11-20 09:52:59
1045 stenczer sári - - Budapest 2012-11-20 09:51:36
1044 Mohácsi István - - 2012-11-20 09:50:58
1043 Mohácsi Borbála - - Magyarország Budapest 2012-11-20 09:50:14
1042 Pál Csaba - - 2012-11-20 09:49:41
1041 Kalmar Dora - - 2012-11-20 09:49:21
1040 Pál Szilvia - - Magyarország Budapest 2012-11-20 09:48:21
1039 Balla Demeter Kossuth-díjas fotográfus Kossuth-díjas fotográfus Magyarország Budapest 2012-11-20 09:42:10
1038 Bereczky Zsuzsanna - - Magyarország Budapest 2012-11-20 09:41:30
1037 Vida Judit - - 2012-11-20 09:39:04
1036 Tamási László - - Magyarország Debrecen 2012-11-20 09:36:27
1035 Tamásiné dr.Dsupin Borbála - - Magyarország Debrecen 2012-11-20 09:35:37
1034 Németh Vladimir - - Magyar Budapest-Kékkút 2012-11-20 09:26:50
1033 Simon János politológus - - Budapest, Józsefváros 2012-11-20 09:22:24
1032 Szigeti Gábor Csongor - - Magyarország BUDAPEST 2012-11-20 09:21:25
1031 Serei Zsolt - - Magyarország Budapest 2012-11-20 09:20:36
1030 Hőnig Zsuzsa - - 2012-11-20 09:20:03
1029 Fenyvesi Orsolya - - Magyarország Budapest 2012-11-20 09:19:36
1028 Ruman Csilla - - Magyarország 2012-11-20 09:16:29
1027 Mohácsi János - - 2012-11-20 09:16:25
1026 Tomay Katalin - - 2012-11-20 09:15:06
1025 Csutak Gabriella - - Magyarország Budapest 2012-11-20 09:09:04
1024 Szuhay Péter - - Magyar Tök 2012-11-20 09:08:44
1023 hartyándi flóra - - Magyar Győr 2012-11-20 09:05:20
1022 Kőbányai János - - 2012-11-20 09:03:14
1021 Tanai Péter - - Magyar Nyalka 2012-11-20 09:02:20
1020 Szkárosi Endre - - Magyarország 2012-11-20 08:59:43
1019 iparterves Elborzaszt annak a gondolata, hyg egyetlen... Elborzaszt annak a gondolata, hyg egyetlen szervezet szabja meg a kultúra irányítását. Szocreál központ! Magyarország Budapest 2012-11-20 08:56:35
1018 Bajnay Beáta - - Magyarország Budapest 2012-11-20 08:55:15
1017 Váli Dezső - - H Bp. 2012-11-20 08:53:29
1016 Sülzen Erika - - 2012-11-20 08:52:40
1015 Nagy Margit - - 2012-11-20 08:52:02
1014 Horváth Annamária - - 2012-11-20 08:46:01
1013 Debreczeni Péter - - 2012-11-20 08:45:53
1012 Köhler Maria - - 2012-11-20 08:45:40
1011 Németh Anna - - 2012-11-20 08:45:21
1010 Szüdi János - - 2012-11-20 08:44:25
1009 Gáspár Júlia - - Magyarország 2012-11-20 08:40:38
1008 Simon József - - Magyarország 2012-11-20 08:39:20
1007 Gulyás László - - Magyarország 2012-11-20 08:39:14
1006 Kirchkeszner Ágnes - - Budapest 2012-11-20 08:37:15
1005 Tarr Ferenc - - Magyarország Budapest 2012-11-20 08:35:02
1004 Király Kinga Júlia - - Magyarország Budapest 2012-11-20 08:31:09
1003 Kelemen Zsombor - - Magyarország Budapest 2012-11-20 08:22:19
1002 Felföldy Tibor - - Budapest 2012-11-20 08:22:16
1001 Ongjerth Dániel - - 2012-11-20 08:17:25
1000 Lénárd Anna - - Magyarország 2012-11-20 08:13:23
999 Endrődi Katalin - - 2012-11-20 08:12:44
998 Pálos György Filmrendezo Filmrendezo Magyarorszag Budapest 2012-11-20 08:08:34
997 Imre Zoltán - - Magyarország Budapest 2012-11-20 08:05:49
996 Szénási Zoltán - - Magyarország 2012-11-20 07:53:53
995 Csider István - - Magyarország Mezőtúr 2012-11-20 07:50:53
994 Rózsa Gábor - - Magyarország 2012-11-20 07:38:27
993 Spirk Ildikó - - Magyarország 2012-11-20 07:33:27
992 Széplaky Gerda - - 2012-11-20 07:19:45
991 Eln Ferenc - - 2012-11-20 07:14:43
990 Peták Eleonóra - - Magyarország Budapest 2012-11-20 07:01:07
989 Kiss Tímea - - 2012-11-20 07:00:57
988 Szigethy Anna - - Magyar 2012-11-20 06:33:37
987 Török András Az NKA volt elnöke Az NKA volt elnöke Magyarország Budapest 2012-11-20 06:32:21
986 Novák Éva - - 2012-11-20 06:09:04
985 Mészáros Sándor - - Magyarország Budapest 2012-11-20 06:00:15
984 Brigitte WELCKER Szánalmas és szégyen, ami történik a... Szánalmas és szégyen, ami történik a magyar kultúra (és más) területén Ausztria 2012-11-20 05:51:25
983 Boros Judit - - Magyarország 2012-11-20 05:50:32
982 borbély ferenc gusztáv - - magyar göd 2012-11-20 03:02:30
981 Vesztényi Balázs - - Magyarország Budapest 2012-11-20 02:55:18
980 Blazsek András - - 2012-11-20 02:38:46
979 Holló Anna - - 2012-11-20 01:33:04
978 Döbrei Dénes - - 2012-11-20 01:16:08
977 Kövesdi István - - Magyarország 2012-11-20 00:50:29
976 Widder Kristóf - - 2012-11-20 00:36:17
975 Szabó György - - 2012-11-20 00:07:06
974 Endrődi Géborné - - magyar 2012-11-20 00:06:42
973 László János - - Tatabánya 2012-11-20 00:03:46
972 Murányi Sándor - - Hungary Budapest 2012-11-19 23:58:20
971 Kerestes Szabolcs - - Hungary Budapest 2012-11-19 23:52:08
970 Kopasz Tamás - - Magyarország Budapest 2012-11-19 23:41:59
969 Zahner Sándor táncművész táncművész Magyarország Budapest 2012-11-19 23:29:39
968 F. Almási Éva könyvkiadó - - 2012-11-19 23:28:15
967 Sándor L. István - - Magyarország Budapest 2012-11-19 23:20:44
966 Szűcs Mónika - - Magyarország Budapest 2012-11-19 23:20:41
965 Jancsó Zoltán - - 2012-11-19 23:07:53
964 Gärtner Petra - - Magyarország 2012-11-19 23:00:21
963 Csoszó Gabriella - - Magyarország Budapest 2012-11-19 22:37:22
962 Márton László - - Magyar Solymár 2012-11-19 22:34:16
961 Simon Kata - - Magyarország Budapest 2012-11-19 22:33:50
960 Tóth-Czifra Júlia - - 2012-11-19 22:30:35
959 Fromm Balázs - - Magyarország Budapest 2012-11-19 22:26:03
958 Sugár János - - 2012-11-19 22:22:09
957 Varga Gábor Farkas - - Magyarország Székesfehérvár 2012-11-19 21:40:39
956 Horváth Csenge - - magyar Pécs 2012-11-19 21:33:48
955 kelemen károly 165 önjelölt megalapította a Központi... 165 önjelölt megalapította a Központi Bizottságot, járadékért, közpénzből. Mindezt Alkotmányba foglalni abszurdum. Az állam nem mondhat le a kötelezettségéről, nem szervezheti ki, nem privatizálhatja azt. Márpedig ez történt. Magyarország szégyenére magyar budapest 2012-11-19 21:21:49
954 Friedrich Judit - - 2012-11-19 21:17:40
953 Semsey Balázs művészettörténész művészettörténész Budapest 2012-11-19 21:07:31
952 Tóth Gyula - - Budapest 2012-11-19 21:03:50
951 László Zoltán - - Magyarország Szombathely 2012-11-19 20:55:12
950 Kardos Tünde ne mma! ne mma! Magyarország Budapest 2012-11-19 20:38:17
949 Grancsa Gergely - - Magyarország Kerepes 2012-11-19 20:37:22
948 Molnár Ágnes Éva - - Magyarország Budapest 2012-11-19 20:29:25
947 Prosek Zoltán - - 2012-11-19 20:26:43
946 Grecsó Krisztián - - 2012-11-19 20:24:51
945 Streéb Mária - - Magyarország 2012-11-19 20:19:57
944 Temesi Hilda - - Magyarország Keszthely 2012-11-19 20:19:36
943 Csobánka Zsuzsa - - 2012-11-19 20:17:13
942 Barna István - - Magyarország Budapest 2012-11-19 20:15:10
941 Pap Gábor - - Magyarország Budapest 2012-11-19 20:09:58
940 vágó csaba - - Magyarország Budapest 2012-11-19 20:08:32
939 Pokoly Judit - - 2012-11-19 20:06:58
938 H. Simon Katalin - - 2012-11-19 20:03:00
937 felvinczy attila - - Németország Lipcse 2012-11-19 20:00:46
936 Szőke Ákos - - Magyarország Budapest 2012-11-19 19:58:17
935 Győri László költő - - Magyarország Budapest 2012-11-19 19:55:48
934 Szentirmai Tamás - - 2012-11-19 19:54:07
933 Lázár Eszter - - Magyar Budapest 2012-11-19 19:54:06
932 Fajoyomi Christopher - - Magyarország Budapest 2012-11-19 19:49:30
931 varga zsanett - - budapest 2012-11-19 19:42:19
930 Szabó Piroska - - Magyarország Budapest 2012-11-19 19:40:58
929 Gurály Sára - - 2012-11-19 19:39:57
928 Kovács Márton - - Magyarország 2012-11-19 19:34:52
927 Turcsány Villő - - Magyarország Budapest 2012-11-19 19:09:25
926 Pócsik Márta - - 2012-11-19 19:03:02
925 Várkonyi Eszter - - Magyarország Budapest 2012-11-19 18:51:39
924 Gergely Borbála - - Magyarország Szeged 2012-11-19 18:51:30
923 Tóth Sára - - 2012-11-19 18:47:50
922 Lázár Eszter - - Magyarország 2012-11-19 18:40:49
921 Abasiute Anna - - Magyarország Szolnok 2012-11-19 18:37:18
920 Torma Tamás szerkesztő, újságíró, Szépírók Társasága szerkesztő, újságíró, Szépírók Társasága Budapest 2012-11-19 18:34:23
919 Árvai András - - Magyarország 2012-11-19 18:34:13
918 Benedek Anna - - 2012-11-19 18:33:46
917 Hegedüs Andrea - - Magyarország Budapest 2012-11-19 18:30:23
916 Bangura Lamin - - 2012-11-19 18:16:03
915 Marsi Victoria Christina - - Magyarország Megyaszó 2012-11-19 18:07:43
914 Mócsai Gergely - - Magyar Budapest 2012-11-19 18:07:25
913 Peternák Miklós - - 2012-11-19 18:03:11
912 Bartos Tímea - - Magyarország Budapest 2012-11-19 18:02:34
911 Biró Krisztián - - Magyarország Budapest 2012-11-19 17:54:56
910 Esterházy Péter - - 2012-11-19 17:52:17
909 Sipos András filmrendező filmrendező 2012-11-19 17:49:58
908 Kálnay Adél Író Író Magyarország Dunaújváros 2012-11-19 17:47:28
907 Badics Kata - - Magyarország Budapest 2012-11-19 17:44:09
906 Márton László (született 1959) regényíró, műfordító regényíró, műfordító Magyarország Budapest 2012-11-19 17:21:06
905 Juhász Annamária - - Magyarország Budapest 2012-11-19 17:04:29
904 Varga Virág - - 2012-11-19 17:00:22
903 Birta Norbert Ferenc - - Magyarország Budapest 2012-11-19 16:59:27
902 Maicolo Elina - - Magyar Budapest 2012-11-19 16:56:45
901 Szolnoki András Frajdy ... az orbanista klerikálfasiszta rezsim egy... ... az orbanista klerikálfasiszta rezsim egy újabb cenzúrahivatala lenne az MMA, mely' valószínűleg a klerikális, illetve a klerikálfasiszta ideológiát hordozókat, propagálóakat preferálná ... ! Magyarország Budapest, XI. ker. Ulászló utca ... 2012-11-19 16:46:03
900 Bársony Éva Az az irtóhadjárat, ami 2010 közepe óta... Az az irtóhadjárat, ami 2010 közepe óta ebben az országban a kultúra ellen folyik, felháborító és elviselhetetlenné teszi az életet. Magyarország Budapest 2012-11-19 16:45:38
899 Dékány Dávid - - Magyarország Budapest 2012-11-19 16:36:20
898 Sall László - - Svédország Göteborg 2012-11-19 16:32:07
897 Papp Sándor Zsigmond - - Magyarország Budapest 2012-11-19 16:28:48
896 Czakó Zsófia - - 2012-11-19 16:24:47
895 Chonjo Yvett - - Magyarország Budapest 2012-11-19 16:23:41
894 Paulovics Dániel - - Magyarország Budapest 2012-11-19 16:18:37
893 Mészáros Zsolt - - Magyarország Budapest 2012-11-19 16:15:41
892 Zilahy Péter - - M Buda 2012-11-19 16:08:02
891 Endrődi Gábor - - Magyarország Budapest 2012-11-19 16:06:42
890 hajósy monika - - Budapest 2012-11-19 15:52:09
889 Csider István Zoltán - - Magyarország Budapest 2012-11-19 15:51:29
888 Krasznár Zsolt - - Magyarország Pest megye 2012-11-19 15:48:08
887 Vincze Bernadett - - Magyarország Siklós 2012-11-19 15:47:50
886 Tóth Gabriella Művészetet mindenkinek! Művészetet mindenkinek! Magyarország Vác 2012-11-19 15:44:19
885 Kiss Annamária - - 2012-11-19 15:30:32
884 Bata Diána - - Magyarország Budapest 2012-11-19 15:28:04
883 Hédl Áron - - Magyarország Zirc 2012-11-19 15:27:04
882 Kántor Péter - - 2012-11-19 15:25:30
881 Németh Norbert - - Magyarország Budapest 2012-11-19 15:24:56
880 Sessi Krisztian !!! vissza a penzeket !!! vissza a penzeket Magyarorszag Budapest 2012-11-19 15:23:05
879 Imre Dávid - - Magyarország Budapest 2012-11-19 15:19:51
878 Géczi János - - Veszprém 2012-11-19 15:19:51
877 Heim Alexandra - - Magyarország Gödöllő 2012-11-19 15:15:42
876 Kiss Lilla - - Magyarország Budapest 2012-11-19 15:14:54
875 Kovarszki Andrea - - Budapest 2012-11-19 15:13:24
874 Féderer Ádám - - Magyarország Budapest 2012-11-19 15:10:43
873 Darabont Áron - - 2012-11-19 15:06:23
872 Kovács Dávid - - Magyarország Kecskemét 2012-11-19 14:56:26
871 Szőllőssy Dániel - - Budapest 2012-11-19 14:49:00
870 Kántor Zsolt - - Magyar Szarvas 2012-11-19 14:45:22
869 Kozma Éva - - Magyarország Budapest 2012-11-19 14:36:48
868 Zsolt Angéla - - Magyar Budapest 2012-11-19 14:35:11
867 Katlan Csoport Közhasznú Kulturális Egyesület - - Magyarország Budapest 2012-11-19 14:32:55
866 Sz.Együd Éva Támogatom a petíciót. Támogatom a petíciót. Magyarország Debrecen 2012-11-19 14:31:17
865 Uri Asaf - - Magyarország Budapest 2012-11-19 14:17:08
864 Bodor Ádám - - 2012-11-19 14:16:14
863 Madarasi Dóra - - Magyarország Budapest 2012-11-19 14:14:20
862 Zentai Péter László - - 2012-11-19 14:07:55
861 Onody Réka - - Magyarország Budapest 2012-11-19 14:06:23
860 Balogh Tamás - - Magyarország Budapest 2012-11-19 13:42:55
859 Elek Panna - - 2012-11-19 13:31:27
858 szakál éva - - magyaroország budapest 2012-11-19 13:25:13
857 Garaczi László - - Magyarország 2012-11-19 13:24:34
856 Sinkovics Edit - - Magyarország Bakonycsernye 2012-11-19 13:19:50
855 Szabó Kristóf - - Magyarország Budapest 2012-11-19 13:04:54
854 Colberg - - Francia Pàrizs 2012-11-19 13:04:52
853 Károlyi Csaba - - Magyar Budapest 2012-11-19 13:00:54
852 Pauer Emánuel - - Magyarország Budapest 2012-11-19 12:57:56
851 Makai Dóra - - Magyarország Budapest 2012-11-19 12:57:46
850 Nappali Menedékhely - - Románia Kolozsvár 2012-11-19 12:55:38
849 Koltai Tamás - - Magyarország Budapest 2012-11-19 12:53:20
848 Nagy Csaba Mátyás - - Magyarország Eger 2012-11-19 12:45:45
847 Gerőcs Péter - - Magyarország Budapest 2012-11-19 12:45:09
846 Dombovári Csongor - - 2012-11-19 12:38:02
845 Böszörményi Gyula JA-díjas író JA-díjas író Magyarország Tiszakécske 2012-11-19 12:32:49
844 Németh Lászlóné - - magyar Nagykanizsa 2012-11-19 12:28:10
843 Czimbalmos Kozma Andrea - - Magyar Budapest 2012-11-19 12:26:15
842 Komáromi Rebeka - - Magyarország Budapest 2012-11-19 12:24:06
841 Farkas Nóra - - Magyarország Budapest 2012-11-19 12:21:11
840 Illés Anikó - - Magyarország 2012-11-19 12:05:33
839 Parti Nagy Lajos - - Magyarország Budapest 2012-11-19 12:04:45
838 Terray István - - 2012-11-19 12:04:33
837 Hegedűs Barbara - - Magyarország Budapest 2012-11-19 12:04:26
836 Orosz Rèka Dorottya - - 2012-11-19 12:01:14
835 Ugrai István - - Magyarország Budapest 2012-11-19 12:00:06
834 Varga Dániel - - 2012-11-19 11:59:18
833 Váradi Gábor - - 2012-11-19 11:56:03
832 Kada Júlia - - Magyar Budapest 2012-11-19 11:55:24
831 Vécsey Virág - - 2012-11-19 11:53:21
830 Pályi András - - Magyarország Budapest 2012-11-19 11:53:17
829 Cserna-Szabó András - - Magyarország Szentes 2012-11-19 11:51:27
828 Hajnal János - - 2012-11-19 11:50:40
827 Tampu Ferenc - - 2012-11-19 11:48:38
826 Diósi Máté - - Magyarország Budapest 2012-11-19 11:47:46
825 Bognár Anna - - Magyarország Budapest 2012-11-19 11:46:55
824 Dr. Sőregi Zoltán - - Magyarország Kaposvár 2012-11-19 11:46:54
823 Szabó Zsanett - - Magyarország Ajka 2012-11-19 11:46:28
822 Kiss Hajnalka - - Magyarország Ajka 2012-11-19 11:45:05
821 Benedek Tom - - Magyarország 2012-11-19 11:44:38
820 Magyar Zsuzsánna - - Magyarország Budapest 2012-11-19 11:44:29
819 Kovácsné Kiss Krisztina - - Magyarország Ajka 2012-11-19 11:42:00
818 Veres András - - Magyarország Budapest 2012-11-19 11:39:52
817 Gál Erika - - 2012-11-19 11:39:27
816 Bakonyi Veronika - - Magyarország 2012-11-19 11:39:13
815 Madák Zsuzsanna - - Magyarország Budapest 2012-11-19 11:34:03
814 Szepes Erika - - Magyarország Budapest 2012-11-19 11:33:31
813 Szabó Tünde Margit - - Magyarország Budapest 2012-11-19 11:30:50
812 Villányi László - - Magyarország Győr 2012-11-19 11:25:37
811 Kiss Ottó - - 2012-11-19 11:24:07
810 Szabó Ildikó - - Magyar Budapest 2012-11-19 11:20:13
809 marno jánops - - magyarország bpest 2012-11-19 11:20:03
808 Rideg Luca - - Németország Berlin 2012-11-19 11:16:57
807 ÁDÁM Péter - - Magyarisztán Budapest 2012-11-19 11:16:48
806 Kéri Piroska - - Magyarország Budapest 2012-11-19 11:15:46
805 Bérczes Anna - - Magyarország Budapest 2012-11-19 11:10:33
804 Pap Lujza - - 2012-11-19 11:03:20
803 Furulyás Dóra - - Budapest 2012-11-19 10:59:37
802 Zigó-Horváth Nelli - - Magyarország Budapest 2012-11-19 10:58:30
801 Gerevich András - - Magyarország Budapest 2012-11-19 10:57:25
800 Szász Dániel - - Magyar Budapest 2012-11-19 10:56:15
799 Papp Éva - - 2012-11-19 10:54:34
798 Gőz István - - Magyar Budapest 2012-11-19 10:54:26
797 Szabó Réka Tünet Együttes művészeti vezetője Tünet Együttes művészeti vezetője Magyar Budapest 2012-11-19 10:52:25
796 Kukorelly Endre - - Magyarország Budakalász 2012-11-19 10:51:54
795 Takács Éva - - Magyarország 2012-11-19 10:50:04
794 PappAndrás - - Magyarország 2012-11-19 10:49:36
793 Visky András - - Románia Kolozsvár 2012-11-19 10:49:25
792 Nagy Gergely - - Magyarország Budapest 2012-11-19 10:47:30
791 Olivia Reschofsky - - Netherlands Amsterdam 2012-11-19 10:46:09
790 Karczag Márton - - 2012-11-19 10:45:27
789 Kiss Bea - - 2012-11-19 10:45:07
788 Beier Szilvia - - Magyarország Budapest 2012-11-19 10:44:25
787 Kasza Gábor - - Hungary Budapest 2012-11-19 10:43:38
786 Takács Péter Ez a nehéz feladat a kormányé, mely... Ez a nehéz feladat a kormányé, mely valójában olyan megtiszteltetés az ország minden polgárától, mely nem passzolható át. Magyarország Szombathely 2012-11-19 10:41:05
785 Grecsó Zoltán - - Magyarország Budapest 2012-11-19 10:38:51
784 Németh Ilona bábtervező - - 2012-11-19 10:36:46
783 Dr. Vihar Judit - - Magyarország Budapest 2012-11-19 10:33:23
782 Lengyel Péter - - Magyar Budapest 2012-11-19 10:32:35
781 G. István László - - Magyarország Budapest 2012-11-19 10:32:08
780 Mező Ferenc - - Magyarország Budapest 2012-11-19 10:31:33
779 Erlitz János - - Magyarország Budapest 2012-11-19 10:31:19
778 Kerékgyártó István - - Magyar Budapest 2012-11-19 10:25:35
777 Kiss Orsolya - - Magyarország Budapest 2012-11-19 10:24:38
776 Kemény István - - Magyarország Budapest 2012-11-19 10:20:43
775 Varga Imre - - 2012-11-19 10:19:47
774 Ménes Attila - - Magyar Budapest 2012-11-19 10:16:17
773 Tóth Réka - - Magyarország Budapest 2012-11-19 10:15:03
772 Juhász Emese - - Budapest 2012-11-19 10:14:01
771 Frank Józsa MKE festőművész hallgató MKE festőművész hallgató Magyarország Budapest 2012-11-19 10:12:37
770 Gyárfás Endre - - msgyar Budapest 2012-11-19 10:11:46
769 Halasi Zoltán - - Magyarország Budapest 2012-11-19 10:10:02
768 Szálinger Balázs - - 2012-11-19 10:09:25
767 Deák Anna - - Magyarország Budapest 2012-11-19 10:07:10
766 Kovács Henrietta - - 2012-11-19 10:03:42
765 Harmath Artemisz - - Magyarország Budapest 2012-11-19 09:58:58
764 Pados József - - 2012-11-19 09:56:54
763 Péczely Dóra - - 2012-11-19 09:55:39
762 Oláhné Nagy Erzsébet - - Budapest 2012-11-19 09:55:33
761 Korpa Tamás - - Magyarország 2012-11-19 09:54:27
760 Vakulya Zoltán - - Magyarország 2012-11-19 09:54:26
759 Kőrössi Papp József elég ennyi? elég ennyi? Magyarország 3075 Márkháza 2012-11-19 09:52:56
758 Király Levente - - Budapest 2012-11-19 09:47:34
757 Hegyi Réka www.hamlet.ro, szerkesztő www.hamlet.ro, szerkesztő Kolozsvár 2012-11-19 09:38:44
756 Kim Katalin - - Budapest 2012-11-19 09:38:43
755 Szilágyi Ákos - - Magyarország Budapest 2012-11-19 09:38:37
754 Balázs Jenō - - Magyarország 2012-11-19 09:35:27
753 Barnás Máté - - Magyarország Szentendre 2012-11-19 09:34:25
752 Szabó Balázs - - Magyaro. Budapest 2012-11-19 09:33:34
751 bíró józsef - - magyarország budapest 2012-11-19 09:30:39
750 Lipka Péter - - Magyar Bp 2012-11-19 09:26:49
749 sÁNDOR iVÁN - - Magyarország Budapest 2012-11-19 09:25:03
748 Körner Gábor műfordító műfordító Magyarország Budapest 2012-11-19 09:24:49
747 Tőzsér Árpád - - Szlovákia Pozsony 2012-11-19 09:22:28
746 Marton László Távolodó - - Magyarország Budapest 2012-11-19 09:21:09
745 Zimányi Zsófia - - 2012-11-19 09:20:42
744 Najmányi László - - 2012-11-19 09:19:29
743 Szászi Zoltán - - SZLOVÁKIA Rimaszombat 2012-11-19 09:13:39
742 Ács Eleonóra - - Magyarország Budapest 2012-11-19 09:10:05
741 Szabó Róbert Csaba - - 2012-11-19 09:08:54
740 Németh Zoltán - - Szlovákia Ipolybalog 2012-11-19 09:08:43
739 Szijj Ferenc - - Magyarország Budapest 2012-11-19 09:07:35
738 Természetes Vészek Kollektíva - - Magyar Budapest 2012-11-19 09:07:07
737 Balint Tamas - - Romania 2012-11-19 09:05:09
736 Kőrösi Zoltán - - Magyarország Budapest 2012-11-19 09:03:21
735 Jónás Tamás - - Magyarország Budapest 2012-11-19 09:03:17
734 Jenei László - - Magyarország Miskolc 2012-11-19 09:02:16
733 Dragomán György - - Magyarország 2012-11-19 09:01:34
732 Nagy Sándor - - 2012-11-19 09:00:02
731 Simonyi Cecilia - - Magyarország Telki 2012-11-19 08:59:37
730 Benedek Barna - - Magyarország Budapest 2012-11-19 08:58:48
729 Boros Viola - - Magyarorszag Budapest 2012-11-19 08:55:30
728 Jászay Tamás - - Magyarország Budapest 2012-11-19 08:49:38
727 Kőrösi András - - Kaposvár 2012-11-19 08:48:51
726 Ágens társulat - - Magyarország Budapest 2012-11-19 08:48:29
725 Csapó Virág - - Kaposvár 2012-11-19 08:46:15
724 Koblicska Lőte - - Magyarország 2012-11-19 08:44:56
723 Nagy Márió - - Magyarország Budapest 2012-11-19 08:42:29
722 Kocsis Pál - - Magyarország Kaposvár 2012-11-19 08:40:48
721 Gyimesi Ágnes Andrea - - Magyarország Budapest 2012-11-19 08:40:40
720 Lőcsei Jenő - - magyar Budakalász 2012-11-19 08:40:38
719 Gyevi-Bíró Eszter - - Magyarország Budapest 2012-11-19 08:36:42
718 Mogyoródi Gábor - - Magyarország Budapest 2012-11-19 08:34:24
717 Lőrinc Katalin - - Magyarország Budapest 2012-11-19 08:34:11
716 József Kornél - - Magyar Budapest 2012-11-19 08:33:22
715 Szabó T. Anna - - Magyarország 2012-11-19 08:12:39
714 Szakács Eszter - - 2012-11-19 08:11:26
713 Bethlenfalvy Ádám - - Budapest 2012-11-19 08:09:23
712 N. Kiss Zsuzsa - - 2012-11-19 07:54:47
711 Erdős Virág - - 2012-11-19 07:39:57
710 Csordás Gábor - - Magyarország Sárospatak 2012-11-19 07:36:11
709 Dániel András - - Hungary Budapest 2012-11-19 07:30:28
708 Miglinczi Éva - - Magyarország Tatabánya 2012-11-19 07:14:52
707 Dés András - - 2012-11-19 07:00:27
706 Fekete Ágnes - - Magyarország Budapest 2012-11-19 06:18:05
705 Márton András - - Magyarország Budapest 2012-11-19 03:46:34
704 WASEDA Mika - - Japan 2012-11-19 03:31:32
703 peer krisztián - - 2012-11-19 02:49:33
702 Tóth Lilla - - 2012-11-19 01:57:47
701 Harmadik Hang Háza - - 2012-11-19 01:35:51
700 Bársony Júlia - - 2012-11-19 01:33:45
699 Kerekes Anna - - Franciaorszag Parizs 2012-11-19 01:22:04
698 Pető Gabriella - - Dunakeszi 2012-11-19 01:16:21
697 Zsóri Milán - - Magyarország Tiszaújváros 2012-11-19 01:14:02
696 Ravasz Myrtil - - 2012-11-19 01:13:48
695 Márkos Albert - - 2012-11-19 01:11:56
694 Mayer Csaba - - Magyarország Budapest 2012-11-19 01:04:30
693 PanoDráma Színház független színház független színház Magyarország Budapest 2012-11-19 00:59:07
692 Szabó Eszter - - Magyarország Budapest 2012-11-19 00:57:08
691 Lengyel Anna dramaturg, fordító dramaturg, fordító Magyarország Budapest 2012-11-19 00:56:16
690 Pataky Klára - - Budapest 2012-11-19 00:55:10
689 Stúdió K Színház - - 2012-11-19 00:50:01
688 Simor Ágnes az Art Sector Alapítvány elnöke/Tűzraktér/ az Art Sector Alapítvány elnöke/Tűzraktér/ Magyarország Budapest 2012-11-19 00:48:13
687 Józsa Ágnes - - 2012-11-19 00:36:51
686 Molnár János - - Magyarország Budapest 2012-11-19 00:22:20
685 Keserű Luca - - 2012-11-18 23:43:01
684 Bessenyei Katalin - - 2012-11-18 23:31:23
683 Tillmann Hanna - - 2012-11-18 23:17:31
682 Szappanos Dóra - - Magyarország Budapest 2012-11-18 22:59:04
681 Dimény Hajnalka - - Románia Vargyas 2012-11-18 22:33:25
680 Tatár Sándor Ennél cifrább és súlyosabb dolgoknak is... Ennél cifrább és súlyosabb dolgoknak is tanúi és elszencedői vagyunk, mindazonáltal nyilvánvaló, hogy ez ellen is tiltakozni kell. Magyarország 2012-11-18 22:26:55
679 Bécsy Ágnes Jaj! Jaj! Budapest 2012-11-18 21:48:00
678 Homonnai Katalin - - 2012-11-18 21:27:42
677 Korodi Luca - - Magyar Budapest 2012-11-18 20:54:54
676 Kozma Ferenc Már nagyon uncsi ez a Fidesz kommunizmus.... Már nagyon uncsi ez a Fidesz kommunizmus. "Nekem nem a renszerrel van bajom, hanem azokkal akik csinálják" Mo. Budapest 2012-11-18 20:49:02
675 Koltai M. Gábor - - Magyarország Budapest 2012-11-18 20:37:50
674 Horváth István - - Magyarország 2012-11-18 19:51:25
673 Németh István - - Budapest 2012-11-18 19:46:55
672 Molnár Piroska - - Magyarország Budapest 2012-11-18 19:16:12
671 Soós Éva - - Magyarország Budapest 2012-11-18 19:00:44
670 Gállos Orsolya - - Magyarország Pécsvárad 2012-11-18 18:53:21
669 Buzási Enikő - - Magyar 2012-11-18 18:49:48
668 Mesterházi Ágnes + Márton - - Magyarország 1161. Budapest 2012-11-18 18:47:30
667 Hajdu Jánosné Vidovszky Katalin - - Magyar Balatonlelle 2012-11-18 18:44:52
666 Pálfi György László - - Magyarország Budapest 2012-11-18 18:37:16
665 Bárdos Miklós - - 2012-11-18 18:29:36
664 Molnár Attila - - Magyarország Budapest 2012-11-18 18:21:06
663 Dobás Kata - - 2012-11-18 18:13:39
662 Reményi József Tamás Az NKA Szépirodalom és Ismeretterjesztés... Az NKA Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiumának kurátora Magyar Budapest 2012-11-18 18:09:32
661 Horváth Csilla - - 2012-11-18 18:08:13
660 Kántás Balázs - - Magyarország Budapest 2012-11-18 18:04:34
659 Gerlóczy Sári - - Magyar Budapest 2012-11-18 18:04:11
658 Turczi István - - Magyar Budapest 2012-11-18 17:46:37
657 dr.Róna Erzsébet - - Magyarország Budapest 2012-11-18 16:34:08
656 Klein Izabella - - Magyarország Budapest 2012-11-18 16:20:44
655 Zsoter Jeno - - Magyar Budapest 2012-11-18 15:54:32
654 Zubek Adrienn - - 2012-11-18 15:52:57
653 Bársony Ágnes - - Magyarország Budapest 2012-11-18 15:44:08
652 Somos Kataó - - Magyarország Budapest 2012-11-18 15:35:12
651 Kiss Kata Dóra - - Magyarország Budapest 2012-11-18 15:33:36
650 Fogl Tamás - - Magyarország Budapest 2012-11-18 15:21:15
649 Készman József - - 2012-11-18 15:17:26
648 Oláhné Kohári Kornélia Egyetértek.Megint egy újabb intézmény,ami a... Egyetértek.Megint egy újabb intézmény,ami a mi pénzünkbe kerül majd! Magyarország Alsónémedi 2012-11-18 15:11:16
647 Prékopa Ágnes - - 2012-11-18 15:10:31
646 Bíró Boglárka - - Magyarország Pécs 2012-11-18 14:59:15
645 Nadja Wagner - - 2012-11-18 14:24:08
644 Molnár Krisztina Rita - - Magyarország Telki 2012-11-18 14:10:10
643 Gönczi Adrienn - - Magyarorszag Budapest 2012-11-18 13:58:15
642 gyukics gábor - - magyar csepel 2012-11-18 13:41:21
641 Bokros Bálint - - Magyarország Budapest 2012-11-18 13:40:41
640 INKEI PÉTER - - 2012-11-18 13:22:21
639 Horváth Péter DLA - - Magyarország Szeged 2012-11-18 13:12:07
638 Kenéz Réka - - Budapest 2012-11-18 13:04:02
637 Kánya Emőke - - Magyarország Szekszárd 2012-11-18 12:54:55
636 Kendeffy Gábor - - Magyarország Budapest 2012-11-18 12:34:25
635 Karakas Alexandra - - Budapest 2012-11-18 12:32:08
634 Foitl Rebeka - - Magyarország Budapest 2012-11-18 12:27:49
633 Borbás Mária - - Magyarország Budapest 2012-11-18 12:20:56
632 Anamaria Pop / Papp Annamária - - Magyarország Szalkszentmárton 2012-11-18 12:16:13
631 Fázsy Anikó - - Magyarország Kesztölc 2012-11-18 12:07:32
630 Vajda Mihály - - Magyar Budapest 2012-11-18 12:07:20
629 antalaci - - magyar butapest 2012-11-18 12:06:56
628 Szabó Attila - - Magyarország Nyíregyháza 2012-11-18 11:55:17
627 márton róza krisztina - - hun bp 2012-11-18 11:46:31
626 Kiss Kornélia - - Magyarország Budapest 2012-11-18 11:40:01
625 Lőrinszky Ildikó - - Magyarország Budapest 2012-11-18 11:35:07
624 Bojtár Endre - - Magyarország Budapest 2012-11-18 11:31:49
623 Rózsa Péter - - Magyar Köztársaság Nudapest 2012-11-18 11:31:36
622 Gáspár Anna - - Magyarország Budapest 2012-11-18 11:22:33
621 Passuth Krisztina - - Magyar Budapest 2012-11-18 11:21:42
620 Kalmár Éva - - Magyarország Pomáz 2012-11-18 11:20:59
619 Lukács Andrea - - 2012-11-18 11:17:01
618 Dinea László ++++eme+o++++ ++++eme+o++++ Magyar Budapest 2012-11-18 11:16:10
617 Császár Gábor Nincs! Nincs! Magyarország Budapest 2012-11-18 11:12:30
616 Antal Balázs - - 2012-11-18 11:11:13
615 Dezsényi Katalin - - Magyar Budapest 2012-11-18 11:08:34
614 Imrei Andrea - - Magyarország Budapest 2012-11-18 11:07:52
613 Sándor Zita - - Magyarország 2012-11-18 11:00:09
612 Deli Anna - - Bp 2012-11-18 10:47:54
611 Bretus Imre - - Magyar Budapest 2012-11-18 10:42:49
610 Száraz Erzsébet - - Magyarország Budapest 2012-11-18 10:27:42
609 Marsalkó Fruzsina - - Magyarország 2012-11-18 10:25:00
608 Ervin Rosenberg - - Svédország Stockholm 2012-11-18 10:22:04
607 Lázár Júlia - - Magyarország Budapest 2012-11-18 10:07:32
606 Riethmüller János - - Magyarország Budapest 2012-11-18 09:48:29
605 Boros Erno - - Románia Nagykároly 2012-11-18 09:47:18
604 Simon Anna - - magyar Budapest 2012-11-18 09:35:25
603 Pataki Veronika - - Magyarország Budapest 2012-11-18 09:29:11
602 Fabók Margit - - Magyarország Budapest 2012-11-18 09:23:12
601 Páll Feren - - Magyar ország Budapest 2012-11-18 09:12:03
600 Székely Péter ezt a lépést megteszik, egy újabb... ezt a lépést megteszik, egy újabb bizonyítéka lesz annak, hogy egyfajta Alkotmányos Diktatúrát hoznak létre Magyarország Budapest 2012-11-18 09:08:50
599 Ureczky Eszter - - 2012-11-18 08:27:26
598 Herczku András 1984 1984 Magyarország Budapest 2012-11-18 08:10:12
597 Burus S. Botond - - Magyarország Budapest 2012-11-18 08:07:58
596 komjáti ferenc - - Magyarország Budapest 2012-11-18 08:06:50
595 Rácz Ágnes - - 2012-11-18 07:54:51
594 Schalk Endre Kornél - - Magyarország Budapest 2012-11-18 07:44:02
593 Borbély Szilárd - - Magyarország 2012-11-18 07:29:45
592 Török Tamás egyetértek a petícióval egyetértek a petícióval Magyar Budapest 2012-11-18 06:52:14
591 Somló Ágnes - - 2012-11-18 06:18:58
590 Thomka Beáta - - Magyarország Pécs 2012-11-18 05:18:25
589 Kondor Ádám - - Magyarország Budapest 2012-11-18 05:14:02
588 Krakkó Eszter - - Magyarország 2012-11-18 04:40:32
587 Kigyós Fruzsina - - 2012-11-18 01:47:12
586 Nemes Z. Márió - - 2012-11-18 01:09:05
585 dr Bolla István Károly - - Magyarország Budapest 2012-11-18 01:04:42
584 Haász István - - Magyarország 2012-11-18 01:00:21
583 Janos Korodi - - Magyarország Budapest 2012-11-18 00:47:41
582 Földy Lilla - - Magyarország Budapest 2012-11-18 00:41:09
581 Anna Zsofia Kormos - - 2012-11-18 00:31:48
580 borbála váczi - - HUNGARY Budapest 2012-11-17 23:32:46
579 zombori andrea - - Budapest 2012-11-17 23:32:04
578 Hetényi Zsuzsa - - Magyar Budapest 2012-11-17 23:27:23
577 Bengi László - - Magyarország 2012-11-17 23:20:07
576 Tampu Stelian - - Magyarország Budapest 2012-11-17 22:50:14
575 Dobry Judit - - Szlovákia Galánta 2012-11-17 22:24:44
574 Tibor Farsang - - Németország Meerane 2012-11-17 22:24:04
573 Szabo Magdolna - - 2012-11-17 22:00:46
572 Lőrincz Gyula - - Románia Kolozsvár 2012-11-17 22:00:02
571 Szabó Krisztina - - Románia Kolozsvár 2012-11-17 21:59:17
570 Kunsagi Klara - - 2012-11-17 21:57:08
569 Wirth Imre - - Magyarország 2012-11-17 21:54:38
568 Bagi Zsolt - - Magyarország Pécs 2012-11-17 21:34:54
567 Kozma Katalin - - Magyarország 2012-11-17 21:27:51
566 cserba julia - - Pàrizs 2012-11-17 21:25:44
565 Rudas Anna - - Budapest 2012-11-17 21:23:02
564 Szabó Szilárd - - Magyarország Budapest 2012-11-17 21:22:03
563 Vári György - - Magyarország Budapest 2012-11-17 21:02:24
562 Chilf Mária - - Budapest 2012-11-17 20:55:27
561 Zsolnai György - - Magyarország Budapest 2012-11-17 20:54:28
560 bogyó virág - - Hungary Budapest 2012-11-17 20:34:11
559 Bónus Tibor - - Magyarország Bicske 2012-11-17 20:30:10
558 Orbán Attila - - Magyar Szentendre 2012-11-17 20:19:18
557 Csuka Botond - - 2012-11-17 20:13:00
556 Villányi Dániel - - Magyarország Budapest 2012-11-17 20:11:58
555 Harsányi Tamás - - Magyarország Budapest 2012-11-17 20:01:50
554 Böröcz László - - Magyarország Budapest 2012-11-17 19:55:41
553 Sárközi Pusztai Éva - - Ausztria, Magyarország Bécs, Budapest 2012-11-17 19:55:41
552 Horváth Veronika - - Magyarország Győr 2012-11-17 19:54:12
551 Bigazzi Sára - - Magyarország 2012-11-17 19:48:04
550 Nádas Eszter - - Magyarország Budapest 2012-11-17 19:42:46
549 Vekerdy Tamás - - Magyar Dunakesz 2012-11-17 19:41:03
548 Pap Emese Dorottya - - Magyarország Martonvásár 2012-11-17 19:40:18
547 Klaniczay Gábor - - Magyarország Budapest 2012-11-17 19:34:59
546 Loczi Viola ne daralja mar be a rendszer a kulturat!!! ne daralja mar be a rendszer a kulturat!!! Magyarorszag Budapest 2012-11-17 19:29:27
545 Fodor Dániel János - - Magyarország Budapest 2012-11-17 19:12:38
544 Tihanyi László - - Magyarország 2012-11-17 19:01:16
543 Losonczy István - - Pécs, Budaörs 2012-11-17 18:49:43
542 Elekes Károly véleményem azonos véleményem azonos Magyarország Budapest 2012-11-17 18:43:15
541 Nagy Boglárka - - Magyarország Pécs 2012-11-17 18:38:43
540 Jagicza Patrícia - - Magyarország 2012-11-17 18:34:50
539 Bak Zsuzsanna - - 2012-11-17 18:34:36
538 Véri Dániel - - Magyarország Budapest 2012-11-17 18:23:32
537 Ezer Ákos FESTŐMŰVÉSZ HALLGATÓ,MKE FESTŐMŰVÉSZ HALLGATÓ,MKE MAGYARORSZÁG SZIGETVÁR 2012-11-17 18:22:11
536 Balogh Bulcsú nókomment nókomment Magyarország Budapest 2012-11-17 18:20:40
535 Hajdu István - - Budapest 2012-11-17 18:19:25
534 Záborszky Gábor - - Magyar Budapest 2012-11-17 18:16:55
533 Nyitott Műhely Alapítvány-Bán Magda - - Magyarország Budapest 2012-11-17 18:13:09
532 Dukai Zsófia - - Magyarország Budapest 2012-11-17 18:08:15
531 veto janos - - Denmark Copenhagen 2012-11-17 18:05:25
530 Kornis Mihály - - 2012-11-17 18:03:50
529 Tóth Andrea - - Magyarország Budapest 2012-11-17 18:03:12
528 Károly Eszter - - Magyarország 2012-11-17 18:01:16
527 Péterfy Gergely - - Magyarország Kisoroszi 2012-11-17 17:55:18
526 Szőke Péter - - Magyar Monor 2012-11-17 17:52:00
525 sarkadi péter - - Magyar 2012-11-17 17:50:59
524 Musitz Ágnes - - Magyarország Budapest 2012-11-17 17:50:40
523 Várady Szabolcs - - Magyarország Budapest 2012-11-17 17:48:28
522 Gáborné Halász - - Magyarország Budapest 2012-11-17 17:48:25
521 Eörtzen Nagy Gergely - - Magyarország Budapest 2012-11-17 17:46:45
520 Horvath Gizella - - románia 2012-11-17 17:38:39
519 Kamondi Gabriella - - 2012-11-17 17:38:33
518 Kiss-Pál Klára - - Magyarország 2012-11-17 17:38:33
517 Tésy Dániel - - 2012-11-17 17:38:03
516 Bergmann Judit - - Magyarország 2012-11-17 17:33:15
515 Dr. Huszánk Róbert - - Debrecen 2012-11-17 17:27:57
514 Bolla Rita - - Budapest 2012-11-17 17:26:28
513 Tándor Ildikó - - Magyarország Debrecen 2012-11-17 17:23:25
512 Németh Gábor - - Hungary Csobánka, Hungary 2012-11-17 17:19:16
511 tóth zsófia g g magyarország nagymányok 2012-11-17 17:18:31
510 Hercsel Adél - - Magyarország Győr/Budapest 2012-11-17 17:18:13
509 Bakos Gábor - - 2012-11-17 17:15:27
508 Villei Lóránt - - Magyarország Budapest 2012-11-17 17:07:55
507 Zámbó Lilla - - Budapest 2012-11-17 17:05:32
506 Ozorai Gábor - - Magyarország 2012-11-17 17:04:03
505 Karácsony Anna - - Budapest 2012-11-17 17:03:01
504 Homonna György - - Magyarország 2012-11-17 17:00:26
503 Szabó Barbara - - Magyarország Pécs 2012-11-17 16:59:50
502 Haraszty István - - Magyar Budapest 2012-11-17 16:56:39
501 Keresztesi Botond - - Magyarország Tatabánya 2012-11-17 16:56:24
500 Huszánk Szilárd - - 2012-11-17 16:50:41
499 Csató Kata - - Magyarország Budapest 2012-11-17 16:45:15
498 Veres Gábor - - Magyarország Budapest 2012-11-17 16:44:41
497 Mészáros Zsófi - - Magyarország Budapest 2012-11-17 16:39:04
496 Burai Csabáné - - Budapest 2012-11-17 16:38:57
495 Kemény György Jómagam a petícióban foglaltaknál ezerszer... Jómagam a petícióban foglaltaknál ezerszer dühösebb vagyok a kibontakozni készülő Fekete hatalomra Magyarország Budapest 2012-11-17 16:35:56
494 Gál Georgina - - Magyarország Budapest 2012-11-17 16:29:56
493 Fándly Edit - - 2012-11-17 16:17:48
492 Pohárnok Mihály - - 2012-11-17 16:15:38
491 Kerékgyártó Ferenc - - Magyarország Józsefváros 2012-11-17 16:15:14
490 Pátkai Tivadar - - Magyarország Győr 2012-11-17 16:01:21
489 Bíró Márton egyetértek egyetértek Magyarország Piliiszentkereszt 2012-11-17 15:56:56
488 Nagy Barbara mélyen egyetértek mélyen egyetértek Magyarország Pilisszentkereszt 2012-11-17 15:55:53
487 Kárándi Tünde - - 2012-11-17 15:46:25
486 Cserna László - - Magyar Kiskőrös 2012-11-17 15:36:39
485 Wessely Anna - - 2012-11-17 15:28:15
484 Piros Boróka - - Magyarország 2012-11-17 15:17:43
483 Tillmann, J. A. - - Magyarország Budapest 2012-11-17 15:12:47
482 Vàraljai Anna - - magyar Szeged 2012-11-17 15:11:23
481 Pap Ramóna - - Magyarország Budapest 2012-11-17 15:08:35
480 Marsó Diana - - H Budapest 2012-11-17 15:04:27
479 Birtalan Ferenc - - Magyarország Budapest 2012-11-17 15:04:00
478 Szilágyi Kornél - - 2012-11-17 15:00:38
477 Varga Bertalan - - Magyarország 2012-11-17 14:57:45
476 Pál Györgyi - - Magyarország Budapest 2012-11-17 14:57:43
475 Földényi F. László - - Budapest 2012-11-17 14:55:52
474 Galácz Judit - - Magyarország 2012-11-17 14:52:18
473 Selyem Zsuzsa - - 2012-11-17 14:46:53
472 Lakatos Áron - - Magyarország Budapest 2012-11-17 14:40:44
471 Evellei Kata - - Magyarország Pécel 2012-11-17 14:35:29
470 Lengyel János tipográfus, könyvtervező tipográfus, könyvtervező Magyar Budapest 2012-11-17 14:34:18
469 Litera - az irodalmi portál - - Budapest 2012-11-17 14:33:34
468 Szirák Péter irodalomtörténész irodalomtörténész Magyarország Debrecen 2012-11-17 14:31:34
467 Nagy Márta - - Magyarország Budapest 2012-11-17 14:23:15
466 szűcs levente - - M 2012-11-17 14:21:25
465 Páll Evelin - - Magyarország 2012-11-17 14:20:01
464 Nagy Kinga Kata - - Magyarország Budapest 2012-11-17 14:13:19
463 Medve A. Zoltán - - 2012-11-17 14:12:08
462 Hajós Józsefné - - magyar Szeged 2012-11-17 14:04:59
461 Kodolányi Sebestyén - - 2012-11-17 14:01:13
460 Kelecsényi László, író egyetértek, csatlakozom egyetértek, csatlakozom Magyarország Budapest 2012-11-17 14:00:12
459 Orbán György - - Magyarország 2012-11-17 13:59:10
458 Halász Péter - - Magyarország 2012-11-17 13:53:00
457 Brückner János - - 2012-11-17 13:52:51
456 Mátrai Erik - - 2012-11-17 13:51:33
455 Mátrai György - - 2012-11-17 13:51:26
454 Erőss István - - Magyarország 2012-11-17 13:50:46
453 Pilinger Erzsébet - - 2012-11-17 13:50:35
452 Gonda Viktória - - 2012-11-17 13:46:49
451 Kovács Krisztina - - Magyar Szeged 2012-11-17 13:45:53
450 Nagy Gabriella - - Budapest 2012-11-17 13:39:05
449 Rudas Klára - - Magyarország Budapest 2012-11-17 13:38:40
448 Bereczki Kata - - 2012-11-17 13:34:56
447 Bartha Ádám - - Magyarország 2012-11-17 13:32:30
446 Galambos Áron - - 2012-11-17 13:29:03
445 Kovács Zoltán ÉS ÉS Magyaroszág Budapest 2012-11-17 13:25:41
444 Detvay Jeno - - 2012-11-17 13:24:58
443 Valachi Anna irodalmár irodalmár Magyar Budapest 2012-11-17 13:18:07
442 kálmán borbála - - magyarország budapest 2012-11-17 13:17:16
441 Marsó Paula - - 2012-11-17 13:17:14
440 Pados Gábor - - Magyarország 2012-11-17 13:15:56
439 Kiss Gergely Egyetértek Egyetértek Magyarország Budapest 2012-11-17 13:14:49
438 Nagámi - - magyarország 2012-11-17 13:12:24
437 Szilágyi Teréz - - Magyarország Budapest 2012-11-17 13:04:24
436 Zsömbör Krisztina - - Magyarország Budapest 2012-11-17 13:02:23
435 Paizs Péter egyetértek egyetértek Magyarország Szentendre 2012-11-17 12:59:42
434 Csörgő Attila - - 2012-11-17 12:59:26
433 Kiss Adél - - Magyarország 2012-11-17 12:57:19
432 Lux Antal egyetértek a peticióval egyetértek a peticióval Magyar Budapest 2012-11-17 12:53:41
431 Kende Tamás - - Magyarország Budapest 2012-11-17 12:53:11
430 Csillag Andrea - - 2012-11-17 12:52:48
429 Judith Nem's maximálisan egyetértek a peticióval maximálisan egyetértek a peticióval Hollandia Delft 2012-11-17 12:46:49
428 Kriston Attila - - Magyarország 2012-11-17 12:45:25
427 Ranschburg Zoltán - - Magyarország Budapest 2012-11-17 12:43:37
426 Maurer Dóra - - Magyar Budapest 2012-11-17 12:37:53
425 Gulyás Ágnes - - Magyarország 2012-11-17 12:01:23
424 Schmidt Péter - - Magyarország Nagykovácsi 2012-11-17 11:59:34
423 Lángh Júlia - - Magyarország 2012-11-17 11:57:25
422 szólláth gábor - - 2012-11-17 11:29:31
421 Rényi András - - Hungary Budapest 2012-11-17 11:26:08
420 Deák Nóra - - 2012-11-17 11:11:40
419 Angyalosi Gergely - - Budapest 2012-11-17 11:08:18
418 Várkonyi Tímea - - Magyarország Budapest 2012-11-17 11:02:09
417 Brankovits Sára - - Magyarország 2012-11-17 10:56:03
416 cserba janos - - Magyarország Párizs 2012-11-17 10:30:17
415 Halega Krisztián - - Magyarország Debrecen 2012-11-17 10:22:04
414 Székely Katalin - - 2012-11-17 10:16:56
413 Székely Ákos - - Magyarország 2012-11-17 10:00:56
412 Lukácsi Erika - - Magyarország Budapest 2012-11-17 09:44:17
411 Margl Ferenc László - - Magyarország 2012-11-17 09:39:23
410 Bódi Marianna - - Magyarország Miskolc 2012-11-17 09:34:03
409 Pócsik Andrea - - 2012-11-17 09:22:58
408 Kováts Lajos( a MEO alapítója) - - Magyar Budapest 2012-11-17 09:17:13
407 Báthori Csaba - - Magyarország Budapest 2012-11-17 09:14:42
406 Lukács Nóra - - 2012-11-17 09:12:53
405 Szigetiné Almási Szilvia - - Magyarország Doboz 2012-11-17 09:12:14
404 drMáriás - - 2012-11-17 09:11:51
403 Mathauser András - - Magyarország Budapest 2012-11-17 09:07:05
402 Varga Bence - - Magyarország 2012-11-17 09:02:59
401 Klaniczay Júlia - - Magyarország 2012-11-17 09:01:29
400 nagy richard - - magyarország budapest 2012-11-17 08:59:40
399 Kürti Emese - - Magyarország 2012-11-17 08:47:53
398 Galántai György - - Magyarország Budapest 2012-11-17 08:43:49
397 Gréczi Emőke - - Magyarország 2012-11-17 08:43:38
396 FejesCsilla - - Magyarorszag 2012-11-17 08:42:34
395 Szűcs Edit - - Magyar Budapest 2012-11-17 08:40:56
394 Koppány Márton - - Magyarország 2012-11-17 08:34:02
393 Mészáros Gábor - - Magyarország Győr 2012-11-17 08:33:15
392 Barnaföldi Anna - - Magyarország 2012-11-17 08:25:42
391 U.Lux Judit - - 2012-11-17 08:21:10
390 Óvári Anna - - Magyar Pécs 2012-11-17 08:15:55
389 Dr.Nádori Lászlóné - - Magyar Tapolca 2012-11-17 06:49:37
388 Boros Lili - - 2012-11-17 06:36:10
387 Wéber Katalin - - 2012-11-17 06:24:47
386 Mayer Dániel - - Magyarország Budapest 2012-11-17 05:30:14
385 Forgách András, író - - Magyarország Budapest 2012-11-17 04:53:00
384 Vekerdy Anna - - Magyarország Budapest 2012-11-17 04:10:29
383 Dr. Ildiko Szucs - - Magyarország Budapest 2012-11-17 03:21:32
382 Anna Balazs - - Magyarország Budapest 2012-11-17 02:16:42
381 Tőkés Réka - - Magyarország Budapest 2012-11-17 02:06:12
380 Fischer Judit - - Magyarország Budapest 2012-11-17 01:41:04
379 Cseh Gabriella - - 2012-11-17 01:36:25
378 Kristóf Gábor - - Magyarország Budapest 2012-11-17 01:17:49
377 tolnai lea - - Magyarország 2012-11-17 00:54:28
376 B. Nagy Anikó - - Remeteszőlős 2012-11-17 00:51:46
375 Balla Zsófia - - Budapest 2012-11-17 00:49:17
374 Pávai Patak Márta - - 2012-11-17 00:46:57
373 Tulisz Hajnalka - - Magyarország 2012-11-17 00:42:36
372 Rusu Andor - - Magyarország Budapest 2012-11-17 00:36:11
371 Taxidu Eleni - - Magyarország 2012-11-17 00:28:46
370 topor tünde - - Magyarország Budapest 2012-11-17 00:02:20
369 TAMÁS Gáspár Miklós - - Magyarország Budapest 2012-11-16 23:57:52
368 Esterházy Marcell - - Franciaország Párizs 2012-11-16 23:50:56
367 Szíj Kamilla - - Magyarország 2012-11-16 23:47:23
366 Tóth Gábor - - MAGYARORSZÁG Budapest 2012-11-16 22:51:39
365 Romvári János - - Budapest 2012-11-16 22:43:26
364 Barkóczi Dávid - - Magyarország Budapest 2012-11-16 22:35:30
363 Bódi Katalin - - Magyarország Budapest 2012-11-16 22:27:53
362 Szabolcs Zsófia - - 2012-11-16 22:27:40
361 EdE Sinkovics - - 2012-11-16 22:25:34
360 Rákóczy Anna - - Magyarország Budapest 2012-11-16 22:18:26
359 Gróf Ferenc - - FR Párizs 2012-11-16 22:13:32
358 Mayer Marianna - - Budapest 2012-11-16 22:10:31
357 Lőrinc Lilla - - Magyarország Székesfehérvár 2012-11-16 22:09:12
356 Borsos János - - Magyarország Székesfehérvár 2012-11-16 22:06:54
355 Dr. Bodnár Zoltán - - Hungary Budapest 2012-11-16 22:05:09
354 nagy emese - - Magyarország Budapest 2012-11-16 22:04:43
353 Judith Vince - - Magyarország Budapest 2012-11-16 22:02:45
352 Kovács Zsolt - - Franciaország Paris 2012-11-16 22:02:26
351 KÉKESI Zoltán - - Magyarország Budapest 2012-11-16 22:01:02
350 Kozák Gábor - - Magyarország Budapest 2012-11-16 21:44:34
349 Kovács Olívia - - Magyarország Budapest 2012-11-16 21:31:40
348 gál andrás festőművész festőművész magyarország budapest 2012-11-16 21:27:26
347 Takács Mónika - - Magyar Budapest 2012-11-16 21:27:08
346 Cseh Sylvia - - Magyarország Budapest 2012-11-16 21:27:00
345 Berg Andrea - - Magyar Budapest 2012-11-16 21:22:15
344 SI-LA-GI ELEG ! ELEG ! VILAG VILAG 2012-11-16 21:20:51
343 Halmai-Nagy Réka - - Magyarország Kozármisleny 2012-11-16 21:20:45
342 törőcsik gábor - - Eger 2012-11-16 21:16:59
341 Mészáros-Szabó Orsolya - - Magyarország Győr 2012-11-16 21:15:54
340 Smidéliusz András aláírom aláírom Magyar Budapest 2012-11-16 21:10:43
339 radák eszter - - magyar 2012-11-16 21:08:21
338 Szabó Dorottya - - Budapest 2012-11-16 21:06:27
337 Pereszlényi Rolland - - 2012-11-16 21:06:27
336 Bora Éva Beatrix - - Norway Stavanger 2012-11-16 21:04:59
335 Gergye Krisztián - - Magyarország Budapest 2012-11-16 21:01:20
334 Földi Eszter - - Budapest 2012-11-16 21:00:52
333 Muladi Brigitta - - 2012-11-16 20:59:26
332 dr. Pál Ágnes - - Budapest 2012-11-16 20:57:01
331 Szikra Ágnes - - Magyarország Budapest 2012-11-16 20:55:17
330 Soós István - - Magyarország Pécs 2012-11-16 20:52:46
329 Győri Blanka egyetemi hallgató egyetemi hallgató Magyarország Budapest 2012-11-16 20:42:04
328 Eisenstein Adele - - Hungary Budapest 2012-11-16 20:40:49
327 Kis Endre - - Magyarország Pécs 2012-11-16 20:38:46
326 Bordács Andrea - - Magyarország Budapest 2012-11-16 20:32:22
325 Lengyel Imre Zsolt - - Magyarország Budapest 2012-11-16 20:27:13
324 Hegedűs Sándor - - Magyarország Budapest 2012-11-16 20:09:32
323 Veres Gizi - - 2012-11-16 19:58:33
322 Fekete Júlia - - Magyarország Miskolc 2012-11-16 19:56:50
321 Farkas Roland - - 2012-11-16 19:55:39
320 Bocsi Eszter - - Magyarország Eger 2012-11-16 19:54:18
319 Kis-Halas Judit - - Észtország Tartu 2012-11-16 19:53:20
318 Rum Attila - - Magyarország Budapest 2012-11-16 19:50:27
317 Dr. Gugi Rita - - Magyarország Budapest 2012-11-16 19:39:34
316 Ronhány Attila - - Magyarország Budapest 2012-11-16 19:38:27
315 Frenyó Júlia - - 2012-11-16 19:33:17
314 Csernák Janka - - Magyarország Pécs 2012-11-16 19:33:08
313 Csécsei Dorottya - - 2012-11-16 19:30:36
312 Révész Emese - - Magyarország Budapest 2012-11-16 19:24:52
311 Tóth Judit - - Magyarország Pécs 2012-11-16 19:16:19
310 Nyerges Gábor Ádám - - 2012-11-16 19:14:01
309 Rigó Mária filmvágó filmvágó Magyarország Budapest 2012-11-16 19:13:39
308 Garamvölgyi Éva - - Magyarország Győrújbarát 2012-11-16 19:10:31
307 Beke László - - Magyarország Budapest 2012-11-16 19:01:17
306 Tóth Zoltán - - Magyar Pécs 2012-11-16 18:55:05
305 Nemes Csaba - - Magyarország Budapest 2012-11-16 18:44:50
304 Zékány Dia - - Magyarország Budapest 2012-11-16 18:43:07
303 Mesterházy Zsolt - - Hollandia Amsterdam 2012-11-16 18:37:51
302 Fogarasi Andreas - - Ausztria / Magyarország 2012-11-16 18:33:36
301 Horváth Ágnes - - Magyarország Budapest 2012-11-16 18:30:32
300 Strackné Jakab Gizella - - Magyarország Budapest 2012-11-16 18:28:04
299 Simon Zsuzsanna Egyetértek a peticíóban elhangzottakkal. Egyetértek a peticíóban elhangzottakkal. Magyarország Budapest 2012-11-16 18:21:53
298 Kispál Ágnes-Evelin - - 2012-11-16 18:20:05
297 Aág Abigél - - Európa 2012-11-16 18:17:39
296 Sipos Eszter - - 2012-11-16 18:12:30
295 Cserepes Milka - - Magyarország Budapest 2012-11-16 18:06:33
294 KissPál Szabolcs - - Budapest 2012-11-16 18:06:12
293 Kerezsi Nemere - - 2012-11-16 18:01:31
292 Szapu Dániel - - Agyarország Budapest 2012-11-16 18:00:21
291 Nagy Viktória - - 2012-11-16 17:43:29
290 Karas David - - Magyarország Budapest 2012-11-16 17:42:05
289 St.Turba Tamás St.Turba alias Szentjóby St.Turba alias Szentjóby Hungary Budapest 2012-11-16 17:36:32
288 Mészáros András - - Magyarország Gödöllő 2012-11-16 17:28:40
287 Rostás Iván aláírom aláírom Magyar Csörög 2012-11-16 17:17:28
286 Kádasi Piroska+ - - Magyarország Kecskemét 2012-11-16 17:15:13
285 Sajó László - - Magyar Köztársaság Bp. 2012-11-16 17:14:33
284 Tardos Tibor építész, belsőépítész építész, belsőépítész Magyarország Budapest 2012-11-16 17:11:38
283 Mihálycsa Erika - - Románia 2012-11-16 17:08:41
282 Zemlényi Attila - - Magyarország 2012-11-16 17:04:48
281 Tábor Ádám - - Magyarország 2012-11-16 16:57:02
280 Istvánkó Bea - - 2012-11-16 16:47:08
279 Ondrejcsák Eszter - - Magyarország Dány 2012-11-16 16:40:48
278 Vincze Vera - - 2012-11-16 16:39:30
277 Kertész Zsuzsa - - 2012-11-16 16:23:08
276 Simon Bettina - - 2012-11-16 16:05:09
275 kruzsicz róbert - - magyarország budapest 2012-11-16 16:01:59
274 Erdős Róbert - - Magyarország Budapest 2012-11-16 15:57:41
273 Tóth Tímea - - 2012-11-16 15:57:11
272 Jánossy Lajos - - Magyar Budapest 2012-11-16 15:36:24
271 Mechiat Zina - - 2012-11-16 15:30:37
270 Szűcs Balázs Péter - - 2012-11-16 15:25:58
269 Vörös Gyöngyi - - Magyarország Baracs 2012-11-16 15:21:22
268 Molnár Ágnes - - Magyarország Debrecen 2012-11-16 15:09:40
267 Nemeh Diana - - Magyarország Budapest 2012-11-16 14:58:36
266 Bán Zoltán András - - Budapest 2012-11-16 14:56:19
265 Fenyvesi Áron - - 2012-11-16 14:52:03
264 Kiss-Ochtinszky Judit - - 2012-11-16 14:45:32
263 Labud Dalma - - Magyarország Nyíregyháza 2012-11-16 14:44:53
262 Sütő Csaba András - - Magyarország Győr 2012-11-16 14:41:06
261 Szabó Nikolett - - 2012-11-16 14:41:00
260 Mészáros Márton - - Magyarország 2012-11-16 14:39:58
259 Nagy Viktória - - 2012-11-16 14:17:36
258 Szabó Anna Viola - - Magyyarország Debrecen 2012-11-16 14:17:12
257 Puskás István - - 2012-11-16 14:13:05
256 Károlyi Gergely - - Magyarország 2012-11-16 14:12:56
255 L'Homme Ilona - - 2012-11-16 14:10:28
254 Tüdős Anna - - Magyarország Budapest 2012-11-16 14:06:22
253 Murka Ilona - - Magyarország 2012-11-16 14:06:06
252 Mojzes Péter - - 2012-11-16 13:56:20
251 Szalai Zsolt - - Magyarország Öttevény 2012-11-16 13:55:14
250 Dóczy Alpár - - magyar ország Debrecen 2012-11-16 13:37:07
249 Eperjesi Ágnes - - 2012-11-16 13:33:52
248 Nádor Zsófia - - 2012-11-16 13:31:01
247 Nagypál László - - Magyarország 2012-11-16 13:30:02
246 Kovács Ágota Júlia - - 2012-11-16 13:18:50
245 Herczog Noémi - - Budapest 2012-11-16 13:10:51
244 Marczin I. Bence - - 2012-11-16 13:09:33
243 Csejdy Réka - - Magyarország Budapest 2012-11-16 13:03:56
242 Szoboszlai Lilla - - Magyarország 2012-11-16 13:00:15
241 Borsik Miklós - - Budapest 2012-11-16 12:58:30
240 Nádas Péter - - Magyarország Budapest 2012-11-16 12:56:37
239 Czékmán Csaba - - Magyarország Budapest 2012-11-16 12:55:25
238 Roboz Gábor - - Magyarország Budapest 2012-11-16 12:43:04
237 Pintér Tibor - - Magyarország Budapest 2012-11-16 12:40:06
236 Gerle Kata - - 2012-11-16 12:40:03
235 Zsák Éva Indira - - Magyarország Budapest 2012-11-16 12:35:58
234 Menesi Attila - - 2012-11-16 12:35:08
233 Hiti Diána - - Magyarország Budapest 2012-11-16 12:34:26
232 Seres Lili Hanna - - Magyarország 2012-11-16 12:29:48
231 Gál Soma - - Magyarország Sármellék 2012-11-16 12:22:27
230 Bende Tamás - - Magyarország 2012-11-16 12:18:12
229 Bitter Istvánné - - Budapest 2012-11-16 12:15:37
228 Maksa Mónika - - Magyarország 2012-11-16 12:14:37
227 Muhi Zsófi - - Budapest 2012-11-16 12:13:46
226 Swierkiewicz Áron - - Magyarország Budapest 2012-11-16 12:11:45
225 Takács Dóra Ildikó - - Magyarország Debrecen 2012-11-16 12:11:28
224 Vágvölgyi B. András kapják be! kapják be! Magyaro. Bp. 2012-11-16 12:09:58
223 Felkai Piroska - - Magyarország Budapest 2012-11-16 12:02:18
222 Bednanics Gábor - - Magyarország 2012-11-16 11:59:39
221 Paulovkin Boglárka - - 2012-11-16 11:55:10
220 békés judit - - Magyarország Budapest 2012-11-16 11:22:26
219 Marosán Médea - - 2012-11-16 11:02:13
218 Poráczki Gabriella - - Magyarország Szirmabesenyő 2012-11-16 11:01:49
217 Varga Andrea - - Magyarország 2012-11-16 10:57:32
216 Veres Máté - - 2012-11-16 10:51:28
215 Ágoston Zoltán - - Pécs 2012-11-16 10:46:10
214 Szvoren Edina - - 2012-11-16 10:41:57
213 Gálné Kukovecz Éva - - Magyarország 1054 Budapest 2012-11-16 10:40:10
212 Kemény Zsófia - - Magyarország Budapest 2012-11-16 10:37:18
211 Talán Katalin - - Magyarország 2012-11-16 10:35:47
210 Áfra János - - 2012-11-16 10:31:11
209 Tímár Sarolta - - Magyarország Dunakeszi 2012-11-16 10:31:06
208 Blandl Borbála - - 2012-11-16 10:28:11
207 Szabó István Zoltán - - Magyarország Szeged 2012-11-16 10:18:05
206 Zoltán Gábor - - Magyarország Budapest 2012-11-16 10:16:40
205 Károlyi Éva - - 2012-11-16 10:14:01
204 Madarász Gergely - - Magyarország Gödöllő 2012-11-16 10:12:29
203 Neszlár Sándor - - Magyarország Budapest 2012-11-16 10:11:30
202 Jahoda Sándor - - Magyarország Budapest 2012-11-16 10:09:22
201 Horváth Viktor író, műfordító író, műfordító Magyarország Pécs 2012-11-16 10:07:26
200 Feró Eszter - - Magyarország Nyíregyháza 2012-11-16 10:06:58
199 Berecz Zsuzsa - - 2012-11-16 10:06:36
198 Molnár Illés - - Magyarország Budapest 2012-11-16 10:05:34
197 Erős Réka - - 2012-11-16 10:03:23
196 Csiszár Kinga - - Budapest 2012-11-16 09:58:11
195 Falvai Mátyás - - Magyarország Budapest 2012-11-16 09:57:34
194 Marczinka Csaba fölül kéne vizsgálni az egész... fölül kéne vizsgálni az egész kultúrpolitikát Magyarország Budapest 2012-11-16 09:50:23
193 Natalia Gleason - - Anglia London 2012-11-16 09:49:47
192 Mestyán Ádám - - 2012-11-16 09:48:12
191 Menyes Anett eléggé elszomorító... eléggé elszomorító... Magyarország Budapest 2012-11-16 09:42:02
190 Csontó Sándor - - Magyarország Erdőkertes-Budapest 2012-11-16 09:39:07
189 Vörös István - - Magyarország Budapest 2012-11-16 09:33:00
188 Roczkov Hermina - - Magyarország Budapest 2012-11-16 09:26:06
187 Koch Andrea - - 2012-11-16 09:23:42
186 Rigó Krisztina - - Hungary Budapest 2012-11-16 09:21:05
185 Brodmann Tamás - - 2012-11-16 09:17:51
184 Zólya Andrea Csilla - - 2012-11-16 09:17:05
183 Szepesi László - - Magyarország Budakeszi 2012-11-16 08:53:02
182 Szabados Luca - - budapest 2012-11-16 08:40:50
181 Fogarasi Hunor - - Magyarország 2012-11-16 08:40:18
180 Varsányi Emília - - 2012-11-16 08:36:10
179 Urbán Bálint - - 2012-11-16 08:30:24
178 Fehrentheil Henriette - - Magyarország 2012-11-16 08:26:42
177 Borbáth Gábor - - Magyar Szada 2012-11-16 08:17:40
176 Benke Attila Ne legyen ultrakonzervatív... Ne legyen ultrakonzervatív irányítószervezet mai kinézetű grafikával Amerika 2012-11-16 08:06:17
175 Forgács László - - Magyarország 2012-11-16 07:53:50
174 Németh Bálint - - 2012-11-16 07:47:49
173 Fejes Gabriella - - Magyarország Budapest 2012-11-16 07:45:38
172 Mezei Gábor - - 2012-11-16 07:22:42
171 Györe Balázs - - Magyarország Budapest 2012-11-16 07:16:34
170 Mártonffy Marcell - - Magyarország Budapest 2012-11-16 07:16:16
169 Borbáthné Bánhegyi Judit - - Magyarország 2012-11-16 07:13:15
168 dr. Magyar László András - - Magyarország Budapest 2012-11-16 06:49:47
167 Hans-Henning Paetzke - - Németország/Magyarország Budapest/Frankfurt/M. 2012-11-16 06:38:04
166 Lóránd Zsófia - - 2012-11-16 06:33:10
165 Rimóczi László - - 2012-11-16 05:45:15
164 Urfi Péter - - Budapest 2012-11-16 04:36:13
163 Imreh András - - 2012-11-16 02:43:05
162 Retteghy Ádám - - Magyarország Budapest 2012-11-16 02:36:32
161 Czapáry Veronika - - Magyarország Budakalász 2012-11-16 02:13:35
160 Kotricz Tünde - - Magyarország Debrecen 2012-11-16 01:55:43
159 Fehér Zoltán - - Magyarország Budapest 2012-11-16 01:46:33
158 Medgyes Kornélia - - Anglia 2012-11-16 01:18:34
157 Medgyes József M. József Karcsa M. József Karcsa Nagy Britanniában élő magyar 2012-11-16 01:15:29
156 Mesterházi Mónika - - Magyarország 2012-11-16 01:14:06
155 Záhonyi Enikő - - Magyarország Budapest 2012-11-16 01:03:13
154 Kriston Levente - - Magyarország Miskolc 2012-11-16 00:58:00
153 Závada Péter - - Magyarország Budapest 2012-11-16 00:51:14
152 Horváth Ágota - - Magyarország 2012-11-16 00:49:21
151 Tóth Emese - - Magyarország Teskánd 2012-11-16 00:36:52
150 Vásári Melinda - - Magyarország Budapest 2012-11-16 00:36:14
149 Vécsei Anna - - 2012-11-16 00:32:11
148 Luterán Lajos - - Magyarország 2012-11-16 00:30:24
147 Békési Tamara - - 2012-11-16 00:26:02
146 Szűcs Teri - - 2012-11-16 00:20:52
145 Balogh Endre - - 2012-11-16 00:12:54
144 Szabó Tibor Benjámin - - Magyarország Budapest 2012-11-16 00:12:27
143 Szentesi Zsolt - - Magyarország Eger 2012-11-16 00:10:36
142 Györe Bori - - Magyarország Budapest 2012-11-16 00:07:31
141 sághy miklós - - Magyar Szeged 2012-11-16 00:04:41
140 Csepregi János - - 2012-11-16 00:04:25
139 Bácskai Júlia - - 2012-11-16 00:03:54
138 Molnár Ráhel Anna - - Magyarország 2012-11-15 23:57:38
137 Kemenes Iván - - 2012-11-15 23:55:03
136 Bradák Soma - - 2012-11-15 23:49:12
135 Gadó Flóra - - 2012-11-15 23:42:43
134 Rácz Katalin - - Budapest 2012-11-15 23:41:47
133 Pacskovszky Zsolt - - Magyarország 2012-11-15 23:37:29
132 Krusovszky Dénes - - Budapest 2012-11-15 23:32:27
131 Szigetvári Andrea Nem értek egyet azzal a mondatrésszel,... Nem értek egyet azzal a mondatrésszel, miszerint MMA-tagok művészi teljesítménye elismerésre méltó lenne. Nagy részük gittegylet. Magyarország Dunakeszi 2012-11-15 23:31:45
130 Halász Péter - - 2012-11-15 23:31:03
129 Hannus Zsuzsanna - - Magyarország Budapest 2012-11-15 23:29:47
128 Vida Krisztina - - Magyar Köztársaság Budapest 2012-11-15 23:26:29
127 Istvánffy András - - Magyarország Budapest 2012-11-15 23:19:11
126 Deák Csillag - - 2012-11-15 23:09:51
125 Kiss Dávid - - Magyarország Szada 2012-11-15 23:09:25
124 Berta Ádám - - Budapest 2012-11-15 23:08:51
123 Gyáni Levente - - Magyarország Budapest 2012-11-15 23:07:04
122 Lapis József - - Magyarország Debrecen 2012-11-15 23:06:21
121 Pálfi Anna - - Magyarország 2012-11-15 23:05:05
120 Eskulits Fruzsina aláírom aláírom magyar budapest 2012-11-15 23:03:32
119 Keresztes Mária - - Budapest 2012-11-15 23:03:19
118 Völgyi Péter - - magyar kaposvár 2012-11-15 23:02:48
117 Bósa Diána - - 2012-11-15 23:02:12
116 Pethő Anita - - Magyarország 2012-11-15 23:01:19
115 Vesmás Bence Producer Producer Magyarország Budapest 2012-11-15 23:00:44
114 Barabás Rita - - Magyarország Zalaegerszeg 2012-11-15 22:51:53
113 PálJudit - - 2012-11-15 22:48:36
112 Ladányi István - - Magyarország Hajmáskér 2012-11-15 22:47:26
111 Szabó Sebestyén - - 2012-11-15 22:46:38
110 Varga Betti - - Magyarország 2012-11-15 22:43:23
109 Baranyi Gergely - - Magyarország Debrecen 2012-11-15 22:40:42
108 Hörcher Ferenc - - Magyarország Buda 2012-11-15 22:38:26
107 Egyed Anna - - 2012-11-15 22:38:26
106 Mészöly Ágnes - - Magyarország Budapest 2012-11-15 22:35:05
105 Milián Orsolya - - 2012-11-15 22:34:45
104 Gács Anna - - 2012-11-15 22:31:10
103 Váradi Péter - - Magyarország Budapest 2012-11-15 22:28:02
102 Szokács Kinga - - 2012-11-15 22:27:46
101 Szöllősi Barnabás - - Magyarország Budapest 2012-11-15 22:24:24
100 Borbáth Péter - - 2012-11-15 22:20:45
99 Blum Dávid - - Magyarország Solymár 2012-11-15 22:20:32
98 Stermeczky Zsolt Gábor költő, zenész, kritikus költő, zenész, kritikus Magyarország Budapest 2012-11-15 22:19:55
97 Chounramany Sengsavane - - Magyarorszag szeged 2012-11-15 22:17:49
96 Dr. Magyari Andrea - - Magyarország Budapest 2012-11-15 22:15:52
95 Lantos László Triceps rendező, performer - - Magyarország, Budapest 2012-11-15 22:12:30
94 Oravecz Péter - - Magyarország Budapest 2012-11-15 22:12:10
93 kabai lóránt - - Magyarország Budapest 2012-11-15 22:11:05
92 Falcsik Mari költő - - Magyarország, Budapest 2012-11-15 22:10:56
91 Totth Benedek - - 2012-11-15 22:05:33
90 Márton Gábor Csaba - - Magyarország Budapest 2012-11-15 22:05:15
89 Hirschler Szorina - - Magyarország Budapest 2012-11-15 22:04:06
88 Gazdag Ádám - - Magyarország 2012-11-15 22:02:38
87 id Palágyi Péter Pál - - Magyarország Budapest 2012-11-15 22:01:44
86 György Péter - - Magyarország Bp 2012-11-15 21:59:31
85 Rajsli Emese - - Magyarország Budapest 2012-11-15 21:59:01
84 Schein Gábor - - Magyarország 2012-11-15 21:58:34
83 Hudyné Gyulai Zsuzsanna tanár tanár Magyarország Budapest 2012-11-15 21:51:41
82 MuhiKlára - - 2012-11-15 21:45:45
81 Bozsik Péter - - Magyar Köztársaság Veszprém 2012-11-15 21:44:04
80 Kvesztár Emese - - Magyarország Felsőgöd 2012-11-15 21:41:09
79 Székely Rozália - - Budapest 2012-11-15 21:33:25
78 Orbán György - - 2012-11-15 21:32:14
77 Melinda - - Hungary Budapest 2012-11-15 21:31:38
76 Radó Márta - - Magyarország Budapest 2012-11-15 21:27:59
75 József Attila Kör - - 2012-11-15 21:27:53
74 Rónai Villő - - Magyarország 2012-11-15 21:27:18
73 Karnis Gabriella - - Magyarország Pécs 2012-11-15 21:21:23
72 Mecséri Márton - - 2012-11-15 21:21:15
71 Baráth József - - Magyarország Budapest 2012-11-15 21:20:24
70 Tiszóczi Tamás - - Magyarország Budapest 2012-11-15 21:19:47
69 Simon Márton - - Magyarország 2012-11-15 21:19:19
68 Kollár Árpád - - Magyar Szeged 2012-11-15 21:17:40
67 Babiczky Tibor - - Magyarország Budapest 2012-11-15 21:16:33
66 Fiatal Írók Szövetsége - - Magyar 2012-11-15 21:15:58
65 Visy Beatrix - - 2012-11-15 21:14:39
64 Rosta Gyula - - Magyarország Budapest 2012-11-15 21:13:27
63 Jozifek Zsóifa - - Magyarország Budapest 2012-11-15 21:13:27
62 Varga Lajos Márton - - Magyarország Budapest 2012-11-15 21:13:01
61 Pilisi Emilia - - 2012-11-15 21:12:05
60 Tóth Péter - - Magyarország Visegrád 2012-11-15 21:12:04
59 Gábor Zsuzsa - - Magyarország Budapest 2012-11-15 21:11:35
58 Lanczkor-Kocsis Krisztina - - Magyarország Balatonhenye 2012-11-15 21:10:31
57 Hepp Iván - - Magyarország Debrecen 2012-11-15 21:09:00
56 kemény andrás szégyen... szégyen... magyarország, de lassan nem ismerek rá 2012-11-15 21:08:28
55 Lanczkor Gábor - - Magyarország Balatonhenye 2012-11-15 21:07:10
54 Dajkó Pál - - 2012-11-15 21:05:59
53 Barlog Károly - - Magyarország Balatonendréd 2012-11-15 21:02:38
52 Medzihradszky Rita petíciót aláírom petíciót aláírom Magyarország Piliscsaba 2012-11-15 21:02:28
51 Rosta Katalin A kultúra és oktatás leírva? A kultúra és oktatás leírva? Magyarország Budapest 2012-11-15 21:01:38
50 Kamondy Ágnes - - Magyarország Budapest 2012-11-15 21:01:09
49 Vincze Ferenc - - 2012-11-15 21:00:09
48 Peer Krisztina - - Magyarország Budapest 2012-11-15 20:56:35
47 Kaposi László - - Magyarország Szada 2012-11-15 20:55:42
46 Kálmán C. György - - Magyarország Budakeszi 2012-11-15 20:52:46
45 Szőllőssy Balázs - - Magyarország Budapest 2012-11-15 20:52:24
44 Keresztesi József - - Magyarország Pécs 2012-11-15 20:52:05
43 Rózsa Irén Éva - - Magyarország Debrecen 2012-11-15 20:46:04
42 SZŰCS ÁGNES - - MAGYARORSZÁG SZIGETSZENTMIKLÓS 2012-11-15 20:44:43
41 Dr. Lovász Andrea - - Magyarország Gyula 2012-11-15 20:42:46
40 Varga Ervin - - Magyarország Pécs 2012-11-15 20:39:06
39 Németh Eszter - - Ausztria Graz 2012-11-15 20:36:13
38 Jaszenovics Gina - - 2012-11-15 20:34:57
37 garai péter sándor - - 2012-11-15 20:33:48
36 Zalán Márk - - 2012-11-15 20:31:36
35 Schreiber András - - Magyarország 2012-11-15 20:18:01
34 Kovacs Oliver - - Magyarország Budapest 2012-11-15 20:17:00
33 Tóth Kinga - - 2012-11-15 20:13:43
32 Bencze Ibolya - - 2012-11-15 20:12:49
31 Danczi Csaba László - - Magyarország Budapest 2012-11-15 20:06:48
30 Kiss Beáta - - MAGYARORSZÁG 2012-11-15 20:04:57
29 VB - - 2012-11-15 19:59:00
28 Tóth Lambert - - Magyarország Szeged 2012-11-15 19:58:58
27 Tóth László - - Magyarország Szeged 2012-11-15 19:57:45
26 Zerza Béla Zoltán - - 2012-11-15 19:47:50
25 Hevesi Judit - - Magyarország Budapest 2012-11-15 19:47:22
24 Szalay Miklós - - 2012-11-15 19:46:24
23 Szabó Ádám - - Magyarország 2012-11-15 19:44:57
22 Kölüs Lajos - - Budapest 2012-11-15 19:42:49
21 Kocsis Dávid - - 2012-11-15 19:42:38
20 Pál Gábor - - Magyar Budapest 2012-11-15 19:40:48
19 Janurik János - - 2012-11-15 19:35:21
18 Fehér Renátó - - Budapest, Prága 2012-11-15 19:34:28
17 Bartók Imre - - 2012-11-15 19:29:42
16 Sopotnik Zoltán - - Magyar Tatabánya 2012-11-15 19:29:15
15 Nagy Márta - - Budapest 2012-11-15 19:29:09
14 Koppányi Péter - - Magyarország 2012-11-15 19:27:04
13 Szabó Imola Julianna - - Budapest 2012-11-15 19:27:03
12 Hartay Csaba - - 2012-11-15 19:26:35
11 Deczki Sarolta - - Magyarország Budapest 2012-11-15 19:25:25
10 Orcsik Roland - - 2012-11-15 19:22:33
9 Böröndi Boglárka - - Sopron 2012-11-15 19:21:28
8 Artner Szilvia - - magyar 2012-11-15 19:19:42
7 Kocsis Katalin - - Magyarország Budapest 2012-11-15 19:19:23
6 Csuhai István - - 2012-11-15 19:17:52
5 Pál Dániel Levente - - Magyarország Budapest 2012-11-15 19:14:37
4 Szolcsányi Ákos - - 2012-11-15 19:09:44
3 Kele Fodor Ákos - - 2012-11-15 19:09:11
2 Gaborják Ádám - - Magyarország Budapest 2012-11-15 19:01:25
1 Gábris Anna - - Magyarország Budapest 2012-11-15 18:58:54
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés