zene / hírek
2010. 05. 17.
Érdeklődés hiányában lefújták Whitney Houston június 1-jére Párizsba tervezett koncertjét.
2010. 05. 17.
Ennio Morricone olasz zeneszerző és Björk izlandi énekesnő kapja idén a Polar zenei díjat, amely egymillió svéd koronával (mintegy 30 millió forinttal) jár számukra.
2010. 05. 17.
Látnokok, költők, csavargók címmel egy négy DVD-ből, valamint egy 40 oldalas kötetből álló kiadvány jelent meg, amelyen Hobo (Földes László) hét zenés irodalmi estje szerepel.
2010. 05. 17.
Három magyar énekes Balczó Péter, Cseh Antal és Haja Zsolt jutott az Armel-operaverseny döntőjében, rajtuk kívül még tíz versenyzőt választottak ki tizenhat ország negyvenhat énekese közül az öt produkció valamelyik versenyszerepére – derült ki a verseny középdöntőjének eredményhirdetésén vasárnap este Szegeden.
2010. 05. 16.
Csengettyűfesztivált rendeznek szombaton, május 22-én Besnyőn.
2010. 05. 16.
Harminc éve annak, hogy Ian Curtis, a Joy Division együttes frontembere 1980. május 18-án felakasztotta magát; az énekes-szövegíró hatása napjaink rockzenéjében is kitapintható, örökségét egykori zenésztársai is igyekeztek továbbvinni.
2010. 05. 16.
A száznyolcvan éve, 1830. május 18-án született Goldmark Károly nem alapított irányzatot, nem volt merész újító, sem virtuóz előadó - "csak" az első világsikert arató magyar opera, a Sába királynője zeneszerzője, a XIX-XX. század fordulóján az Osztrák-Magyar Monarchia talán legnépszerűbb komponistája.
2010. 05. 15.
Holnap kezdődik a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Operaverseny és Fesztivál kétnapos második fordulója. Az első fordulós helyszínek – Moszkva, Párizs, New York, Bergen és Budapest – továbbjutóira komoly kihívások várnak.
2010. 05. 14.
A Korn, Tricky, a The Rasmus, a Europe, a Ska-P és a Babylon Circus is fellép az idei Félsziget Fesztiválon, amelyet augusztus 26. és 29. között rendeznek meg Marosvásárhelyen.
![MAHASZ slágerlisták - 2010/18. hét](data/_cache/2008-08-02/7163s_6585_220x220.jpg)
2010. 05. 13.
Top 40 album- és válogatáslemez-lista, Editors' Choice rádiós játszási lista, Rádiós Top 40 játszási lista, Dance Top 40 lista, DVD Top 20 lista, Single (track) Top 10 lista.