zene / hírek
2010. 09. 23.
Elhunyt Szekrényi Ágnes, a Nemzeti Kottatár vezetője. A szakembert életének 64. évében, méltósággal viselt rövid szenvedés után csütörtökön érte a halál - közölte az MTI-vel a Nemzeti Filharmonikusok igazgatósága.
2010. 09. 23.
Elhunyt Geoffrey Burgon brit zeneszerző, akinek nevéhez olyan filmek fűződtek, mint a Brian élete vagy a Narnia krónikái.
2010. 09. 23.
Ismét Bihari-napot tartanak Dunaszerdahelyen október 3-án, a reformkor legendás cigányprímásának, Bihari Jánosnak az emlékére.
2010. 09. 23.
Városi közlekedéssel játszat zenét - vagy legalábbis valamit - hangszereken egy német muzsikus.
2010. 09. 22.
Jövő februárban befejeződik Cher Las Vegas-i show műsora, ami három éven át futott a Colosseum színpadán.
2010. 09. 22.
Pénteken és szombaton, szeptember 24-én és 25-én tartják a szlovákiai Érsekújvárban az idei szüreti ünnepségeket, amelynek egyik kiemelkedő eseménye lesz a XVI. Érsekújvári Gyermek Folklórfesztivál.
2010. 09. 21.
A napokban elhunyt Polgár László operaénekest méltatta keddi számában a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap.
2010. 09. 21.
Operett és musical után opera a Budapesti Operettszínházban, ezért is a Nagymező utcai teátrum 2010/2011-es évadjának szlogenje: Emeljük a tétet – hangzott el az évadnyitó társulati ülésen. Fényes Szabolcs, Bacsó Péter, G. Dénes György, Kurt Weill, Bertolt Brecht, Giacomo Puccini, Vajda János és Johann Strauss darabjai kerülnek repertoárra.
2010. 09. 21.
Százötven éve, 1860. szeptember 22-én mutatta be a pesti Nemzeti Színház az első magyar nyelvű operettet: Offenbach Eljegyzés lámpafénynél című művének előadásával itthon is hódító útjára indult a zenés szórakoztató műfaj.
2010. 09. 21.
Cecilia Bartoli olasz mezzoszoprán énekesnő veszi át 2012-től három évre a Salzburgi Pünkösdi Ünnepi Játékok művészeti vezetését - közölte Alexander Pereira, a Salzburgi Ünnepi Játékok kijelölt intendánsa hétfőn Bécsben.