zene / hírek
2010. 10. 20.
Egy 28 éves lengyel karmestert választott zenei igazgatójává az Indianapolis Symphony Orchestra.
2010. 10. 20.
Október 21-én lesz 70 éves Manfred Mann angol billentyűs, aki kanyargós utat járt be: együttese a hatvanas években a legnagyobb slágergyárosok közé tartozott, ezt követte a közönség által kevéssé méltányolt experimentális dzsesszrock korszak, majd 1971-től a progresszív rockot játszó Manfred Mann's Earth Band.
2010. 10. 19.
Nyolcvanhét éves korában elhunyt Balassa P. Tamás zeneszerző, karmester, zongoraművész, hangszerelő - tudatta a művész családja kedden az MTI-vel.
2010. 10. 19.
Az egzotikum hangulatát, távoli szigetvilág miliőjét hozza el dalaival 2010. október 22-én a Comore-szigeteki gyökerekkel rendelkező, de ma már Franciaországban élő Nawal.
2010. 10. 18.
A Hommage a Kolozsvár, vagyis Hódolat Kolozsvárnak című hangversennyel indul el október 22-én - immár tizedik alkalommal - a Konzervatóriumi Esték programsorozata a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának (DE-ZK) rendezésében.
2010. 10. 17.
A budapesti döntővel véget ért az a verseny, amelyet a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Magyar Zeneiskolák Szövetsége hirdetett az ország zeneiskoláiban tanuló gyerekeknek.
2010. 10. 15.
Az Armel Operaverseny és Fesztivál október 14-én a Duna Televízióval közösen tartotta meg fesztivál-beharangozó sajtótájékoztatóját. A csatorna székházában zajló eseményt a Kívánságkosár című műsor élő adásban közvetítette. A helyszínválasztást az indokolta, hogy a Nemzet Televíziója a verseny fő médiapartnereként idén ismét hatalmas szerepet vállal a Fesztivál operaelőadásainak hazai és külföldi közvetítésében.
2010. 10. 15.
A Nemzeti Zenede megalapításának 170. évfordulóját ünnepelte idén utódintézménye, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a magyar zenei világ. A jubileumi eseménysorozat október 29-én, a Művészetek Palotájában ünnepi koncerttel zárul.
![MAHASZ slágerlisták - 2010/40. hét](data/_cache/2008-08-02/7163s_8110_220x220.jpg)
2010. 10. 14.
Top 40 album- és válogatáslemez-lista, Editors' Choice rádiós játszási lista, Rádiós Top 40 játszási lista, Dance Top 40 lista, DVD Top 20 lista, Single (track) Top 10 lista.
2010. 10. 14.
Bocsánatkérése után visszavette a Bécsi Állami Operaház elbocsátott balerináját, akinek korábban azért kellett távoznia, mert ismételten meztelen képek jelentek meg róla férfimagazinokban.