bezár
 

zene / hírek

Zenés Szentpétervár a Müpában
Az egyedülálló koncertre a 2010 májusában, Prágában megrendezett hasonló rendezvényt követően, június 2-án kerül sor a magyar főváros vezető koncerthelyszínén, a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában.
Netes szavazással választották ki a Miskolci Egyetemi Napok fellépőit
A hallgatói igényeket próbálták a középpontba állítani az idei, szerdán kezdődött Miskolci Egyetemi Napok (MEN) szervezői, ezért a rendezvény weboldalát úgy készítették el, hogy a résztvevők eldönthessék, kiket akarnak látni, hallani a zenei fesztiválon.
Eddig kiadatlan Pink Floyd-dalok jelennek meg
Sokszorosan kibővített, ritkaságokat, élő felvételeket, demókat és eddig meg nem jelent felvételeket is tartalmaz a Pink Floyd életművének rendezett újrakiadása, amelyet szeptembertől dob piacra az EMI.
Wolf Kati bejutott a döntőbe
Wolf Kati bejutott az 56. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Az énekesnő Rakonczai Viktor, Rácz Gergő és Geszti Péter Szerelem, miért múlsz? (What About My Dreams) című dalát adta elő a düsseldorfi fesztivál kedden este megrendezett első elődöntőjében.
Miniszteri biztost kért feje fölé a Zeneakadémia vezetése
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetői azt kezdeményezték a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál, hogy a tárca nevezzen ki miniszteri biztost az intézmény élére a rendkívüli pénzügyi helyzet kezelésére. Ezzel párhuzamosan benyújtotta lemondását a főigazgató. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerint komoly gondok vannak a Zeneakadémia gazdálkodásában.
Billy Ray Cyrus
William "Billy" Ray Cyrus-ért már nemcsak a negyvenesek és ötvenesek rajonganak, hanem a tinédzserek is, hiszen az elsöprő sikerű Hannah Montana című tévésorozatban ő alakítja Miley Stewart megözvegyült apukáját, Robbie Stewartot, aki egyben a menedzsere is. Ezt annyira nem is kellett eljátszania, ugyanis a valóságban is country énekes, és – többek között - Miley Cyrus édesapja.
Queens Of The Stone Age bejelentés
A Queens Of The Stone Age zenekar sajnálattal jelenti be, hogy május 28-án a budapesti Petőfi Csarnokba, valamint május 29-én Prágába és május 30-án Varsóba meghirdetett koncertjeit kénytelen lemondani; előre nem látott körülmények miatt hamarabb kell visszatérniük az Egyesült Államokba, mint tervezték.
Sergio Mendes: Celebration Tour 2011
A világhírű brazil származású zongorista, zeneszerző és producer fergeteges koncertet ad Budapesten, amely a turné elnevezésének megfelelően valóban az Élet ünneplése lesz.
„200 éve európai” - A Pannon Filharmonikusok budapesti bérletsorozata a Művészetek Palotájában
A május 20-i koncerttel zárul a 200 éves pécsi zenekar, a Pannon Filharmonikusok 2011-es budapesti bérletsorozata a Művészetek Palotájában, Csalog Gábor zongoraművész közreműködésével, Vass András vezényletével.
Loco Dice, Taio Cruz, Paul Van Dyk, Tiga és a Gringo Sztár a megújult Coke Club-ban
A július 2-án nyitó Coke Club nem csak megújult környezettel, hanem igazán sokszínű programmal várja a napsütés, a Balaton, a jó társaság, a zene és az igényes kikapcsolódás híveit egész nyáron. A Coke Club történetének legerősebb zenei felhozatalával készül a nyárra: fellép többek között Loco Dice, Taio Cruz, Paul Van Dyk, Tiga, Geszti Péter és a Gringo Sztár, SP és még sokan mások.
885   886   887   888   889   890   891   892   893 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés