bezár
 

zene / hírek

Duna party - 3 nap, tizenegy helyszín, közel száz program, köztük TűzTánc
Nagyszabású, vidám programokkal búcsúzik az EU-elnökség a fővárosban. A Duna mindkét oldalán óriási Duna partyt szervez a Hungarofest június 24-26. között, melynek keretein belül három napon át, tizenegy budapesti helyszínen, közel száz program szórakoztatja majd a kikapcsolódni vágyókat.
Zsámbék Jazz Open: Társrendező a Bartók rádió
Fiatal magyar tehetségek és híres magyar, holland, román dzsesszisták lépnek pódiumra júliusban öt péntek estén a zsámbéki romtemplomnál. Tizenkettedszer nyílik meg a Zsámbék Jazz Open július elsején, a sorozatban idén társrendezői szerepet vállalt az mr3-Bartók rádió.
Hármas holtverseny a Hangfoglaló Hétfőn
Bár a Hangfoglaló Hétfő elnevezésű vetélkedő hármas holtversenyt hozott az élen, a zsűri végül a kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumnak ítélte a megmérettetés 1 millió forintos fődíját. Emellett mindhárom győztes fellépési lehetőséget kap a szeptember 30. és október 2. között zajló Hangfoglaló kiállításon.
VeszprémFest: Mory Kante is jön
Változik a VeszprémFest programja: Youssou N'Dour helyett egy másik afrikai világzenei előadó, Mory Kante lép fel az eseményen - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Készpénzmentes lesz a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound
Készpénzmentes övezetek lesznek idén a Sziget Szervezőiroda nyári fesztiváljai: a Szigeten, a VOLT-on és a Balaton Soundon is kizárólag a - tavaly már kísérleti jelleggel bevezetett - Fesztiválkártyával lehet fizetni, készpénzt a kereskedők nem fogadhatnak el.
Februárban adják át a Grammy-díjakat
A korábbi hagyományokat folytatva jövőre is februárban adják át Los Angelesben a Grammy-díjakat - jelentették be kedden a szervezők.
Nemzetközi Bartók Fesztivál Szombathelyen
Az idei Nemzetközi Bartók Fesztivál a nagy magyar zeneszerző életművét egy tágabb keretbe illeszti, azokról az elődeivel, kortársaival is foglalkozik, akik hatással voltak műveire és azokról az utódairól is szól, akikre az ő művei hatottak nagy mértékben.
A Zeneakadémia rektora üdvözli Bányai kinevezését
Bányai Miklóst bízta meg a Zeneakadémia rekonstrukciójának felügyeletével június 20-i hatállyal a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI). A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Batta András reméli, hogy segítségével sikerül mielőbb célba juttatni a 6 milliárd forintos, EU-s támogatású beruházást. A rektor kedden elmondta az MTI-nek, úgy látja, július végén megkezdhetik a költözést az új, Wesselényi utcai oktatási és igazgatási épületbe, amely segíti az egyetem működését.
Már csak két hét, és a világ egyik legnépszerűbb gitárvirtuózát ismét Budapesten köszönthetjük
Carlos Santana Guitar Heaven elnevezésű turnéja pár napos szünet után, Luxemburgból érkezik meg július 5-én Budapestre.
Győri Filharmonikusok: évadzáró száz koncert után
Kereken száz koncertet adott a most véget érő hangversenyszezonban a Győri Filharmonikus Zenekar, és a fellépések száma nem lesz kevesebb a következő évadban sem, amikor világhírű vendégkarmesterekkel és szólistákkal koncertezik az együttes.
868   869   870   871   872   873   874   875   876 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés