bezár
 

zene / hírek

Ladánybene 26: koncert eggyel a 27 előtt
Nagyszabású bulival ünnepli 26. születésnapját a jövőre magát utolérő Ladánybene 27: november 12-én a fővárosi A38 hajón a hazai reggae-színtér veteránjai mellett fellép Selecta Áfonya, a nigériai MC B.Best, Krecsmáry Zsolt és mások.
Ókovács Szilveszter: Dohnányi aláírta a szerződést, Győriványiét felbontjuk
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa szombaton az MTI-nek cáfolta Győriványi Ráth György volt megbízott főzeneigazgató állítását, amely szerint Christoph von Dohnányi aláírt szerződés nélkül mondta le október 28-29-re tervezett budapesti vezénylését. Egyben közölte: felbontják Győriványi szerződését.
Sickratman elkészítette második szólólemezét
Hét évvel első albuma után elkészítette második szólólemezét Sickratman, azaz Paizs Miklós, a Bëlga zenekar egykori tagja; a meghökkentő és különc produkcióiról ismert énekes-író A nagy Én című anyagát kedden mutatja be zenekarával a fővárosi Gödör klubban.
Ligeti György művei a német CD-bestsellers listán
A német lemezkritikusok minden hónapban összeállított bestsellers listájára került fel szombaton az a CD, amelyen Ligeti György három kórusműve hangzik el. A műveket Barbara Hannigan, Susan Parry, a Kölni Rádiózenekar és Énekkar, valamint a Stuttgarti Vokálegyüttes szólaltatja meg Eötvös Péter vezényletével.
Bartók Eszterrel és Jamie Winchesterrel forrósít az Európa Pont
Igényes koncertekkel, informatív és interaktív Európai Mobilitás Börzével, az idei év egyik Lux-díj esélyes alkotásával és az első lengyel könyvcsereberével pörgeti fel az őszt az Európa Pont. A Millenárison található kulturális központban ebben a hónapban olyan neves művészek fordulnak meg, mint Bartók Eszter és a Hangfestők, Jamie Winchester, Joanna Bator lengyel írónő valamint a varsói Polpo Motel. (Jamie Winchester. Fotó: Fényes Gábor.)
Néniket a bácsiknak! - Megjelent a Kiscsillag harmadik lemeze
Megjelent a Kiscsillag zenekar új lemeze: a tizenhárom dalt tartalmazó korong a Néniket a bácsiknak! címet kapta, és a Megadó Kiadónál látott napvilágot.
Egy varsói zenei magániskola élen jár az évfordulós rendezvényekben - Gazdag Liszt-emlékév
Nagyon sok rendezvényt, koncerteket, iskolai vetélkedőket, szobor- és emléktábla-avatást is tartottak Lengyelországban a Liszt-emlékév során. Ezeken a helyiek igen nagy kedvvel vettek részt, és sok önálló kezdeményezéssel is éltek, különös tekintettel Liszt Ferenc és Frédéric Chopin barátságára, nem is beszélve az előbbi zeneóriás lengyelek iránti szimpátiájáról.
Világhíres operák - Új zenei könyvsorozat indult
Nagy sikerű, Világhíres zeneszerzők sorozata után újabb klasszikus zenei szériát indított Világhíres operák címmel a Kossuth Kiadó.
Smetana teljes Hazám-ciklusa a Nemzeti Filharmonikusok előadásában
Az egyik legismertebb cseh karmester, Libor Pesek vezényletével Smetana Hazám című szimfonikus ciklusa hangzik el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) előadásában hétfőn a szombathelyi Bartók teremben, kedden a Művészetek Palotájában, szerdán pedig a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.
Susan Boyle harmadik lemeze
Megjelenik hétfőn Nagy-Britanniában Susan Boyle új albuma, amely a Someone to Watch Over Me címet viseli.
827   828   829   830   831   832   833   834   835 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés