bezár
 

zene / hírek

Zene ihlette ékszerek - akadálymentesített ékszerkiállítás nyílik a zene világnapján
Az Ezüstláz Ékszergaléria a Pannon Filharmonikusok és a komolyzene tiszteletére a zene világnapja alkalmából 16 neves ötvös iparművészt kért fel, hogy "komponáljon" egy-egy ékszert adott zenei témára.
Budapesten az Anathema, az atmoszférikus rock mestere
Két év után újra Budapestre látogat a kiterjedt magyar rajongótáborral rendelkező brit Anathema, amely október 9-én a fővárosi A38 hajón új albumát és egyre éteribbé váló zenei hangulatait mutatja be.
Café Budapest - Balanescu Quartet az Akváriumban
Keménykalap és hegedű, vagyis Alexander Balanescu, Kelet-Európa egyik legnagyobb hegedűvirtuóza (a másik természetesen Lajkó Félix) az Akvárium színpadán. A Balanescu Quartet bizonyára sokaknak ismerős, hiszen legnagyobb szerencsénkre olykor-olykor hazánkban is fellépnek, de közel sem olyan sokszor, hogy ne legyen kötelező minden egyes alkalmat megragadni, amikor a három hegedűs és egy csellista felállásban zenélő vonósnégyes játszik Budapesten.
Szomjas György filmje a PG Csoportról
Dokumentumfilmet készített Szomjas György a 25. születésnapját tavaly ünnepelt debreceni zenekarról, a PG Csoportról. Az Alföldi rock című alkotást csütörtökön Budapesten, pénteken Debrecenben mutatják be.
Nem lesz idén nemzetközi dzsesszfesztivál Nagykanizsán
Anyagi és szervezési okokra egyaránt hivatkozva elmarad idén a csaknem negyven évvel ezelőtt életre hívott nagykanizsai nemzetközi dzsesszfesztivál.
A Pannon Filharmonikusok sajtóközleménye
A Pannon Filharmonikusok sajnálattal értesíti kedves közönségét, hogy az október 25-i pécsi hangversenyén Kocsis Zoltán karmester betegsége miatt Howard Williams, a Pannon Filharmonikusok egykori vezető karmestere vezényel.
Születésnapi koncertet tart a Firkin
Vendégekkel és meglepetésszámokkal várja rajongóit negyedik születésnapi koncertjére csütörtökön a Firkin: a modern ír kocsmazenét játszó népszerű hazai csapat a Barba Negra Music Clubban tartja a bulit.
Kocsis Zoltán egyelőre nem dolgozik
Betegsége miatt nem vezényelheti a Pannon Filharmonikusokat Kocsis Zoltán a zenekar október 25-i pécsi hangversenyén, és a baranyai megyeszékhelyen elmarad a művész december 14-re tervezett zongoraestje.
Thin Lizzy: először Budapesten a hard rock legenda
Soha nem játszott még Magyarországon a Thin Lizzy, de most fog: a hard rock zene történetének egyik meghatározó ír csapata november 13-án a Petőfi Csarnokban (PeCsa Music Hall) ad koncertet. Az este annak ellenére is izgalmas lehet, hogy a zenekarral azonosított frontember, Phil Lynott már több mint negyedszázada halott.
Komolyzenei fesztivál Lőcsén magyar résztvevőkkel
A Lőcsei Vénasszonyok Nyara nevű nemzetközi komolyzenei fesztiválon szeptember 28. és október 3. között tíz koncertet hallhat a közönség, köztük a budapesti Haydn barytontrióét szeptember 29-én.
746   747   748   749   750   751   752   753   754 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés