bezár
 

zene / hírek

Megtalálták Beethoven elveszett himnuszát
Egy korábban ismeretlen Beethoven-mű kéziratára bukkant a Manchesteri Egyetem professzora egy 192 éves jegyzetfüzetben - olvasható a brit közszolgálati BBC honlapján.
Indul az Eurovíziós Dalfesztivál
Csütörtökön indul a magyar verseny, amelyen majd eldől, hogy melyik dal képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon - jelentette be Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában.
Kárpátaljára látogat L. Simon László
Kárpátaljára látogat L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, ahol ünnepi beszédet mond a Magyar Állami Népi Együttes lembergi (Lviv) előadásán, majd megbeszélést folytat Mihajlo Kosztyuk kormányzóval.
A Depeche Mode Pestre is eljön
Budapestet is érinti a Depeche Mode 2013 tavaszán kezdődő világkörüli turnéja: az elektronikus zenét játszó világhírű brit csapat május 21-én ad koncertet a Puskás Ferenc Stadionban.
Koncertek a nemzeti ünnepen
Parlamenti nyílt nappal és koncertekkel kezdődtek a programok kedden a nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren, a Magyar Állami Operaház egyebek mellett hangszerbemutatóval, a Terror Háza Múzeum ingyenes tárlatlátogatással várja a látogatókat.
Magyar-orosz zenei fesztivál Moszkvában
Évszakok címmel magyar-orosz komolyzenei fesztivál kezdődött hétfőn Moszkvában.
Regis Pasquier francia hegedűművész lesz a MÁV Szimfonikusok szólistája
A MÁV Szimfonikus Zenekar következő két bérleti hangversenyén Regis Pasquier neves francia hegedűművész lép pódiumra. Szombaton és vasárnap a budapesti Olasz Kultúrintézetben az együttes koncertjeinek műsorán is elsősorban francia művek szerepelnek.
Acsai Tímea nyerte az 5. Pekingi Nemzetközi Zenei Versenyt
Acsai Tímea nyerte meg az 5. Pekingi Nemzetközi Zenei Versenyt, amelyet idén fuvolára írtak ki. A fiatal magyar fuvolás a 25 ezer dolláros első díjat hétfő este, a verseny gálaestjén veheti át - tették szombaton közzé a szervezők.
Magyar Császári Pillanatművek a Petőfi Rádió Akusztik-sorozatában
A rejtélyesen hangzó Magyar Császári Pillanatművek játszik legközelebb a Petőfi Rádió Akusztik koncertsorozatában október 25-én csütörtökön. Császári Gergely énekes-gitáros és barátai akusztikus hangszereken előadott dalaikat időnként szokatlan körülmények között adják elő.
Zenével és hangulatvilágítással küzdenek az öngyilkosságok ellen a japán vasúttársaságok
Klasszikus zenét sugároznak a peronokon, és nyugtató hangulatvilágítással szerelik fel az állomásokat a japán vasúttársaságok, hogy megakadályozzák az öngyilkosságokat, amelyek jelentős fennakadásokat okoznak a szigetország példátlan pontosságáról híres vasúti közlekedésében.
738   739   740   741   742   743   744   745   746 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés