bezár
 

zene / hírek

Gödör Klub - a történet folytatódik...
Nem telt el egy teljes év, hogy a Gödör Klub csapatának el kellett hagynia névadó helyszínét, az Erzsébet téri gödröt. A Gödör Klub új otthona a Király utca 8-10. sz. alatt található Central Passage-ban lesz. A nyitóhétvégét november 30-án és december 1-jén tartják, és ettől kezdve a Gödör Klub ismét minden nap nyitva áll a látogatók előtt.
Gotthard: novemberben Budapesten az újjászületett hardrock zenekar
A gyász és megtörtség hamvaiból születik újjá 2012-ben Európa egyik legnépszerűbb, idén 20 éves hard rock zenekara, a Gotthard. Két évvel alapító énekesük tragikus halála után a svájci zenekar megtalálta új frontemberét, így Firebirth című új lemezük immár Nic Maeder énekével jelent meg június 1-én. Budapesten november 21-én hallgathatjuk meg az új lemez dalait, az A38 Hajó koncerttermében.
Sting musicalt ír egy épülő hajóról
Egy hajó megépítéséről szóló musicalen dolgozik Sting, és negyedszázados zenei múltjára visszatekintő idei koncertturnéját követően teljesen a zenés darab megírásának szenteli majd magát.
Beethoven-maraton Berlinben
Egyetlen nap alatt 35 koncerten mutatják be Ludwig van Beethoven munkásságát a berlini Konzerthausban. A 12 órás Beethoven-maraton főszervezője Fischer Iván, a Konzerthausorchester világhírű magyar vezető karmestere.
Már előrendelhető a Nitzer Ebb első koncert DVD-je
Már előrendelhető a Nitzer Ebb első koncert DVD-je
30 éves pályafutása során most először jelentet meg DVD-anyagot az elektro- indusztriál szcéna egyik fáklyavivője, a Douglas McCarthy és Bon Harris nevével fémjelzett Nitzer Ebb duó.
Elmarad a budapesti Lionel Richie-koncert
Elmarad Lionel Richie november 21-re tervezett koncertje a Papp László Budapest Sportarénában. A megvásárolt jegyeket visszaváltják.
Koncertsorozatra ismét összeáll a legendás Status Quo
A legendás brit rockegyüttes, a Staus Quo, amely mintegy harminc éve nem játszott együtt színpadon, a hét végén bejelentette, hogy újra összeáll a jövő évben egy nagy-britanniai koncertsorozatra.
A Kéknyúl Hammond Band Big John Whitfielddel koncertezik az A38-on
Sztárvendéggel, a Bécsben élő amerikai Big John Whitfield énekessel együtt lép fel a Kéknyúl Hammond Band zenekar november 7-én, szerdán az A38 hajón.
Különleges Beethoven-maraton
Szombaton és vasárnap, délelőtt és késő délután, összesen négy koncerten szólaltatja meg Beethoven tíz hegedű-zongoraszonátáját Würtz Klára Hollandiában élő magyar zongoraművész és Baráti Kristóf Junior Prima díjas hegedűművész. A koncertsorozat lemezbemutató is egyben.
MAHASZ slágerlisták - 2012/43. hét
MAHASZ slágerlisták - 2012/43. hét
Top 40 album- és válogatáslemez-lista, Rádiós Top 40 játszási lista, Editors' Choice rádiós játszási lista, Dance Top 40 lista, Single (track) Top 10 lista
734   735   736   737   738   739   740   741   742 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés