bezár
 

zene / hírek

Gereben Zita új jazzy-lemezét az Akváriumban mutatja be
A dzsessz és a pop határán táncoló, talán az utóbbihoz közelebbi, "jazzys" lemezt készített Gereben Zita, akit az elmúlt időszakban a Gringo Sztár énekesnőjeként ismert meg a szélesebb közönség. Az Our Places című friss album bemutatója szerdán lesz a fővárosi Akváriumban.
800 millió a Zenekadémia orgonájára
A Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten elnevezésű, a múlt héten 2 milliárd forinttal kiegészített, így több mint 13 milliárd forint értékű infrastruktúra-fejlesztési projekt mellett, attól függetlenül, de azt kiegészítve 800 millió forintot ad a kormány a Zeneakadémia történeti orgonájának helyreállításához.
MAHASZ slágerlisták - 2012/45. hét
MAHASZ slágerlisták - 2012/45. hét
Top 40 album- és válogatáslemez-lista, Rádiós Top 40 játszási lista, Editors' Choice rádiós játszási lista, Dance Top 40 lista, Single (track) Top 10 lista
Pályázat Cseh Tamás emlékére
A 2009-ben elhunyt Cseh Tamás énekes, dalszerző 70. születésnapja alkalmából nem hivatásos előadók, énekesek, együttesek és alkotók számára hirdetetett két kategóriában pályázatot a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ.
Kiengedték a kórházból Deák Bill Gyulát
Kikerült szerdán az intenzív osztályról és elhagyta a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikát Deák Bill Gyula.
Simon Standige mesterkurzusa a Zeneakaémián
A historikus előadásmód egyik kiemelkedő mestere, Simon Standige brit hegedűművész ötnapos mesterkurzust, illetve hegedűbemutatót tart a Zenekadémia szervezésében.
A Sziget és a Balaton Sound a legjobb
Két különböző kategóriában a Sziget és a Balaton Sound is bejutott a legjobb tíz közé a legjobb európai fesztiválok versenyében, amelyre lezárult a közönségszavazás. A győzteseket 2013 januárjában hirdetik ki.
A világ legnagyobb színpadán, most és utolsó alkalommal: A Fal - Budapesten is
A Live Nation büszkén jelenti be, hogy Budapestnek sikerült bekerülni azon városok közé, ahol látható lesz a világ valaha volt legnagyobb színpadán, díszletével és csúcstechnikájával a legendás előadás: A Fal.
Edda: új lemez és Aréna-koncert
Inog a világ címmel megjelent az Edda Művek 31. lemeze, amelyet a zenekar december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában mutat be a rajongóknak.
Erdélyi prímások találkozója
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tizenötödik alkalommal szervezi meg november 15-16-án az Erdélyi Prímások Találkozóját.
732   733   734   735   736   737   738   739   740 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés