bezár
 

zene / hírek

A techno lüktetése várja a bálozókat Bécsben
Január 12-én rendezik meg Bécsben a Technobált. Az immár négy éves hagyományra visszatekintő rendezvény egy rendhagyó báli éjszakát ígér az elektronikus zene bűvöletében. (Fotó: © WIENER TECHNO BALL)
Péntektől Jazz Showcase
Pénteken kezdődik a Jazz Showcase a Művészetek Palotájában: a hatodik alkalommal megrendezendő tehetségbörzén a magyar előadók mellett déli és keleti szomszédaink ifjú talentumai mutatkoznak be a délutáni koncerteken. Esténként a már ismert magyar művészek mellett nemzetközi sztárvendégeket is felvonultató formációk mutatják be új programjukat.
Megállapodott a Sanghaji Nagyszínház és a Müpa
Újabb kínai-magyar művészeti kooperációról írt alá megállapodást kedden Sanghajban a Művészetek Palotája vezérigazgatója, Káel Csaba és a Sanghaji Nagyszínház elnöke, Zsang Zse. A két rangos intézmény a következő három évben szorosan együttműködik.
Új számmal jelentkezett Dawid Bowie
Évtizedes szünet után, 66. születésnapján új számmal jelentkezett David Bowie: a brit énekes kedden jelentette be Where Are We Now? című dalának kiadását.
Fúvósok lettek az év legkedvesebb muzsikusai a Pannon Filharmonikusoknál
A Pannon Filharmonikusoknál évekre visszatekintő hagyományt követve, a közönség 2012-ben is szavazott az év legkedvesebb női és férfi muzsikusáról. A közönség a megtisztelő címet Tímár Judit fuvolaművésznek és Laduver Mihály klarinétművésznek ítélte.
Az LGT triplázik az Arénában
A nagy érdeklődésre tekintettel a korábban meghirdetett kettő mellett egy harmadik koncertet is tart a Locomotiv GT a Papp László Budapest Sportarénában: február 15. és 16. után 17-én vasárnap szintén színpadra lép a népszerű zenekar - tájékoztatta a szervező ShowTime Budapest hétfőn az MTI-t.
Budapesten is elkezdődik ma a magyar-olasz kulturális évad
Róma után Budapesten is hangversennyel kezdődik meg az idei magyar-olasz kulturális évad: ma este egy ritkaság, Pergolesi Szent József oratóriuma hangzik el a Budapesti Olasz Kultúrintézetben.
Idén ismét lesz Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny Mosonmagyaróváron
Öt év után júniusban újból megrendezik a Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt Mosonmagyaróváron. A megmérettetésen pályakezdő művészek és zeneakadémiai hallgatók vehetnek részt.
EKF - Kétnapos rendezvénysorozattal indul a kassai program
Több tucat helyszínen, több mint 150 kulturális eseménnyel várja a látogatókat a Kassa – Európa Kulturális Fővárosa 2013 (EKF) projekt két napon át tartó megnyitója január 19-én és 20-án.
Liza Ferschtman a Fesztiválzenekarral debütál
Bernstein Szerenádjával debütál a fiatal holland hegedűművész, Liza Fertschman Magyarországon: jövő szerdán, pénteken és szombaton a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lép fel a Budapesti Fesztiválzenekarral (BFZ).
720   721   722   723   724   725   726   727   728 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés