bezár
 

zene / hírek

VOLTfolió és VOLTfolió – Fair Play díjak 2013
A VOLTfolió Kulturális Médiadíj, a Fonogrammal történt fúzió során, a korábbiakhoz képest némi változáson esett át. Idén 8 kategóriában hirdetnek győztest.
Fonogram: a jelöltek
A 15 különböző műfaji kategóriában a zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló széles körű jelölőbizottság, illetve egy szűkebb szakmai zsűri, az ún. Fonogram Bizottság tagjainak szavazatai, valamint az előző évben realizált eladási darabszámok alapján alakul ki a kategóriánkénti 5-5 jelölt (holtverseny esetén 6 vagy 7) névsora.
Együtt a Fonogram és a VOLTfolió
A korábbi évekhez képest jelentősen megújulva, izgalmas műsorral jelentkezik június 2-án Magyarország legnagyobb presztízsű zenei elismerése, a Fonogram – Magyar Zenei Díj gálája, immár a legrangosabb hazai, zenei-médiumoknak járó elismeréssel, a VOLTFolió díjátadóval karöltve.
George Michael kiesett kocsijából az autópályán
George Michael kiesett az őt szállító kocsiból az egyik legforgalmasabb angliai autópályán, így szerezte múlt héten elszenvedett sérüléseit, amelyek miatt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani - mondta el egy szemtanú a brit sajtónak a világszerte feltűnést keltő balesetről.
Új helyszínen a szegedi Déja Vu fesztivál
A hatalmas érdeklődésre tekintettel költöznie kell Szeged nyárindító bulijának, a Déja Vu fesztiválnak: a 80-as, 90-es évek ikonikus sztárjaival az Etelka sor helyett a Postás Sportpályán találkozhat a közönség június 13-tól.
Elhunyt Guttman Mihály erdélyi zenepedagógus
Hétfőre virradóra 87. életévében elhunyt Guttman Mihály zenetanár, karnagy, zenepedagógus, az erdélyi magyar kórusmozgalom kiemelkedő egyénisége - közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Jótékonysági koncertet ad szerdán Budapesten Pataky P. Dániel
Schumann-, Bartók- és Kodály-dalokat énekel szerdán este Pataky P. Dániel Budapesten a Fészek Művészklubban. A Bielefeldbe szerződött tenor egy különleges, kortárs opera ősbemutatójára készül a németországi színházban, amelynek hőse Orlando, Virgina Woolf regényalakja.
3 évtizedes fennállását ünnepli a Nitzer Ebb
3 évtizedes fennállását ünnepli a Nitzer Ebb
Idén lett 30 éves az electro-indusztriál kíválóság, a Nitzer Ebb. Bár, a banda már 1982-ben elkezdte sokkolni lázadó zenéjével Chelmsford (Essex) konzervatív lakosságát, az első hangfelvételt 1983-ban rögzítették, melynek produceri munkálataiért Paul Chousmer és Chris Piper felelt.
Eurovíziós Dalfesztivál - Emmelie de Forest: erős verseny volt
"Nagyszerű dolog történt az életemben, köszönöm Dániának, és azoknak, akik bíztak bennem. Erős verseny volt és csodálatos érzés, hogy sikerült" - ezek voltak az első szavai Emmelie de Forestnek, az Eurovíziós Dalfesztivál idei dán győztesének a döntő után tartott sajtótájékoztatón.
Wagner 200 - Gálaesttel emlékeznek a zeneszerzőre az Erkel Színházban
A Tannhäuser, a Lohengrin, a Trisztán és Izolda, A walkür és Az istenek alkonya című Wagner-operákból hangzanak el részletek szerda este, a zeneszerző születésének 200. évfordulóján az Erkel Színházban.
687   688   689   690   691   692   693   694   695 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés