bezár
 

zene / hírek

Altorjay Tamás jutott egyedüli magyarként az Armel-operaverseny döntőjébe
Altorjay Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház basszistája jutott egyedüli magyarként az Armel-operaverseny döntőjébe, a középdöntő eredményeit vasárnap este hirdették ki a csongrádi megyeszékhelyen.
A színpadon kérte meg kedvese kezét egy operaénekes
Az előadás végével a legtöbb operaénekes meghajol a közönség előtt, Jon Roche azonban ennél továbbment: térdre ereszkedett és megkérte a kórusban éneklő kedvese kezét.
Biztonságosabbá tette a közlekedést a Beatles Abbey Road albumának fotója
Húsz százalékkal csökkent a halálos közlekedési balestek száma az indiai Kalkuttában azóta, hogy a rendőrség új módszert vetett be: a Beatles együttes Abbey Road című albuma borítójának - amelyen a zebrán átkelő Beatles-zenekar látható - fotójával próbál javítani a közlekedés biztonságán.
Tony Lakatos és a Trio Midnight a Hy5-ban
2013. május 27-én zenei programot kínál a jazz szerelmeseinek a Budapest belvárosában, a Horánszky utca 5. szám alatt frissen nyílt Hy5 (High5) étterem, bár, kávézó, szórakoztató komplexum. 21 órától egy nagyon különleges vendég, a nemzetközileg elismert, Frankfurtban élő kiváló jazz szaxofonos, Tony Lakatos ad koncertet a magyar jazz életet immár 22 éve meghatározó Trio Midnight formációval.
Sierra Maestra-koncert Budapesten és Pécsett
Budapesten és Pécsett is fellép jövő héten a legismertebb kubai zenei irányzat, a son leghíresebb képviselője, a Sierra Maestra.
A bolygó hollandival kezdődik a wiesbadeni évad
Richard Wagner A bolygó hollandi című operájának bemutatójával veszi kezdetét a Wiesbadeni Állami Színház következő évadja, amelynek programjában Prokofjev- és Verdi-premier is szerepel - mondta Hamar Zsolt, a színház főzeneigazgatója, aki első wiesbadeni évadjának finiséről is beszélt az MTI-nek.
Hans Sachs-díj zenekritikusoknak
A Művészetek Palotája Richard Wagner születésének 200. évfordulója alkalmából idén először adja át a Hans Sachs-díjat, amellyel a zenekritikusok munkáját akarja elismerni, a jelöltekre elindult a szavazás - közölte az intézmény az MTI-vel pénteken.
VJ Torna International, Live Performers Meeting, Edition XIII.
A VJ Torna a VJ-ket, vagyis a képpel és zenével egyszerre zsonglőrködő, a fiatalokat megtáncoltató DJ-ket világszerte megmozgató esemény, melyet öt kontinens számos országában rendeznek meg minden évben. A magyar kezdeményezésre, magyar szakemberek által első alkalommal 2004-ben, Budapesten megtartott versenyen még csak a legjobb magyar és néhány külföldi VJ mérte össze tudását.
M - Együtt ad ki nyomtatott magazint a SZIGET, a MEEX és a MOHA
A MOHA (Mindent az Oktatásról Hallgatóknak) magazint kiadó Scholaris és a MEEX Group 2013 áprilisában kötött stratégiai együttműködésével a legnagyobb magyar felsőoktatási magazin és legismertebb egyetemi programszervező csapat egyesíti erőit, és M, MOHA-MEEX magazin néven gondolja újra az összegyetemi kommunikációt.
Új lemezzel indítja a nyarat a Punnany Massif
A 10 éves Punnany Massif vadonatúj lemezzel örvendeztette meg közönségét. A FEL című album első harmada, az "F" nevet viselő kislemez a napokban jelent meg, amelynek alkalmából a pécsi srácok hatalmas koncertet adtak a Parkban, ahol a hatezer fős tömeg ízelítőt kapott az új számokból. Az együttes a budapesti bulit megelőző sajtótájékoztatón elmesélte, hogy miért "darabolták" fel az új albumukat három részbe, s mikorra várható a folytatás.
685   686   687   688   689   690   691   692   693 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés